A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)
A mostani Adeptus vagy is a szabadkőművesek valóságos titka
készülve, ezeknek a’ leányoknak körülséttem való szorgalmatosságok valóságos útálságot öntött szívembe , es annyira , hogy egészszen eltökéltettem magamban , soha többször illyen nemű társaságba nem avatkozni. Igen késő éjtszaka vólt midőn haza mentem, és kérdvén az Atyám, ki mind addig még le nem feküdött vólt, miként múlattam légyen magamat, megvallottam nékie igazán, hogy nem tanáltam ezen a’ vatsorán azt a’ gyönyörűségemet, mellyet előre ígértem vólt magamnak. Mindgyárt meggondoltam, azt mondgya reá az Atyám; magad igen betsírletessebben születtél, mintsem hogy ollyan tulajdonságú emberek között találhasd múlatságodat. Hát miért tettél ki a kérdém arra, ennek az unalomnak tárgyaid? Egyedül tsak ez az egy mód vólt, azt feleli reája , hasznossá tenni jövendőre. A’ legmosolygóbb gondolatod vólt erről a’ vatsoráról, képzelődésed számtalan gyönyörűségeket ígért benne, mind ezeket elveszteni gondoltad volna, ha akadályoztattalak volna felkeresésekben, sóhajtoztál volna az után a’ szempillantás után, mellyben helyre hozhassad illy veszteségedet, a’helyett hogy most esméred valóságos érdemét. De hidd meg, édes Fiam, hogy ezt a’ társaságot.