A munkások barátjai és ellenségei vagyis mire jó a szocziáldemokráczia? (Budapest, 1898)

ELŐSZÓ. Hogy társadalmunk beteg, azt már jó ideje észlelték élesebb szemű és szélesebb látókörű poli­tikusaink, a­kiknek száma sajnos nem nagy — de a mi, sablonokban mozgó kormányférfiaink a lappangó láz tüneteit nem vették észre, sőt, ha észrevették, el akarták fojtani. Úgy tettek, mint a ki a tüdővész csiráját magában hordja s nyavalyá­ját dőzsöléssel, mulatozással akarja agyonütni, vagy legalább elfelejtetni. Ennek a könnyelmű játéknak szomorú következményei immár hazánk minden vidékén és minden társadalmi osztályában észlel­hetők. Leginkább azonban a munkásosztálynál, úgy a gyári, mint a mezei munkások között mutatkoz­nak a társadalmi szervezet bomlásának jelei. Ennek a bajnak két oka van. Az egyik, a­mit sokszor hajtogatnak, de azért ellene óvószert nem alkalmaznak, a szocziáldemokráczia lelketlen izga­tása; a másik, a­mit elhallgatni szeretnének, a liberalizmus szívtelen gazdasági rendszere. Az izgatások és részben a méltánytalanságok e kettős sortüze között a mi munkásainknak okvet­lenül szükségük van fegyverre, melylyel védekez­hessenek. Kezekbe kell adni, a gomba módra sza­porodó szocziáldemokrata ponyvairodalom ellen­­súlyozására oly füzetkéket, melyekből az igazságot

Next