Istóczy Győző: Emlékiratfélék és egyebek (Budapest, 1911)
Abban az egyenlőtlen küzdelemben, amelyet én egy negyedszázadon át tartott képviselőségem alatt a 70-es és 80-as években a parlamentben vívtam, — én a legyőzött fél lettem. Hogy miként történt ez meg, azt főbb vonásokban megírtam már egy, az 1906. évben .A magyar antiszemita párt megsemmisítése s ennek következményeit czím alatt kiadott munkámban. A jelen munkámban most újra kiterjeszkedem annak az egyenlőtlen küzdelemnek egyes részleteire, emellett azonban a fősúlyt arra helyezem, hogy ismertessem azt a helyzetet, amelybe én, annak a pártnak a vezére, a pártom szétveretése következtében jutottam, amely helyzetből a jelen munkámmal nemcsak magamat, hanem az általam képviselt ügyet is újra kiemelni czélozom, habár, mindenki által könnyen érthető méltó elkeseredésemben, a pártom megsemmisítése folytán elhatalmasodott ellenfeleimnek, az »egyptomiaknak« és szövetségeseiknek keserű — de való — igazságokat kell is a szemükbe mondanom. »Egyptomiaknak« nevezem én őket, az én ellenfeleimet, nem pedig »kazároknak«, miként ez a képviselőházban legújabban, elég helytelenül, divatba jött, amiről alább majd bővebben szólok, — ismétlem, »egyptomiaknak« nevezem én őket, az én ellenfeleimet, ősi hazájukról, de még azon okból is, mert hisz a saját történetírójuknak,Flavius Josephusnak »De Judaeorum antiquitate contra Apionem« czímű, a zsidó nép