Merényi Lajos: Niccolo Macchiavelli élete és tanai (Magyar-Óvár, 1878)
ELŐSZÓ. tulajdonképi czélunk azon nálunk is sokszor említett, de annál kevesebbszer taglalt politikai tanokat ismertetni és bírálni, melyek elválaszthatatlanul fűződnek az irodalomtörténet legáltalánosabban gyűlölt alakjának nevéhez: a Machiavelliéhez. Meg kell tehát ismerkednünk e férfiúval is, mielőtt tanai fölött ítéletet mondanánk, annál inkább, mert hazai íróink részéről is találkozunk oly nyilatkozatokkal, melyek szerint a fennemlített tanok letéteményes tára a „Del Principe“ csak felületes tekintésre, Machiavelli helyzetének vizsgálása nélkül tűnhetik föl oly műnek, mely zsarnokságot törekszik megállapítani alávaló kétszínűség és hideg kegyetlenséggel; mely, miután a kegyes becsületességnek színét hordja magára, miután az emberi gyengeségeknek, megromlottságnak mély ismeretéből meríti tanácsait: megingathatatlan hatalmú és maradandó leszen. *) Feladatunk e szétágazásához képest az értekezésünkhöz kútfők gyanánt használt műveket is feloszthatnak: szorosan történetiekre, és — ahol a kérdés tisztán politico-morálissá leszen — erkölcs-, jog- és államtaniakra. Sőt a mennyiben a kérdés érdekessége és fontossága által a legjobb nevű íróknak egész tiszteletreméltó bandára érző magát késztetve monographiák közzétételére részint Machiavelli mellett, részint ellene, forrásainkat még általánosakra és különösekre oszthatnék, s az utóbbiakat ismét „pro“ és „contra“ rovatok szerint is osztályozhatnék. Minthogy azonban valamint a történetírók nem hagyhatták figyelmen kívül a politikát, úgy viszont az államtudo L. Kemény (labor: Macchiavelli. Budapesti Szemle 1862. évf.