Dramaturgiai Tájékoztató, 1957 (1-3. szám)

1957-09-01 / 3. szám

- 55 ­_ A dr­ama­i _f­orma _f­or­ra­da­lma ]_ _B­re­cht _ Nemrégiben a Berliner Ensemble, Brecht színháza, melyet öz­vegye, Helene Weigel szinésznő vezet, azzal a kéréssel fordult hoz­zánk, hogy küldjük el nekik a Magyarországon Brechtről­ megjelent anyagot. Kerestünk, kutattunk - az eredmény megdöbbentően sivár volt. Egy-két nekrológ és a Jó embert keresünk kritikát - ez volt minden, amit felmutathattunk. Persze ez az eredmény nem is olyan meglepő. Brechttel kap­csolatban a magyar színházi körökben valami szemérmes hallgatás ural­­kodik. "Sose lesz nálunk népszerű!",­­ mondják. "V-/Verfremdungs/­­effekt", "az érzelmek kiküszöbölése, szívtelenség, epikus dráma" hangoztatják, de e címszavaknál többet kevesen tudnak róla. Elvetni mindent szabad, ami nem felel meg egy nép ízlésének, hagyományainak, nemzeti jellegének, csak egyet nem szabad: Ítéletet mondani megisme­rés nélkül. Van Brecht-probléma, s ez a probléma: egy századunkban egyedülálló nagyszabású irói kísérlet megítélése. Ez az irói vállal­kozás elsőnek akarta világtörténelmi huszadik századunk új tartalmát új formába önteni, s lehántani a drámáról minden elavultat, minden, a tartalomnak ellentmondó konvencionális sallangot. Ez a cikk nem vállalkozhat rá, hogy megoldja a "Brecht-problémát". Köteteket lehet­ne összeírni róla, ellentétes vélemények ütközhetnének meg munkássá­gának minden kérdését illetően. De nálunk, úgy látszik, a csatatérhez vezető útra senki nem akar rálépni. Ez a cikk csak egy ösvény, csak jelezni akarja, merre található századunk talán legizgalmasabb s leg­élvezetesebb művészi vitájának színhelye. Egy angol kritikus, Paul Graham mondotta ki azt a megállapí­tást, amely legjobban megpiríthatja a Brechtet agyonhallgatók szektá­ját: "... Bertolt Brecht, művészete a legdöntőbb előrelépés a színház terén az erzsébetkori dráma aranykora óta." Ez ez megintcsak olyan objektív igazság, amely független attól, hogy személy szerint lelke­sedünk-e ezért az előrelépésért. Az előrelépés letagadhatatlan. Miért? Ibsen nagy színházat csinált, Csehov nagy színházat csinált. Brecht nem akarja követni őket. Nem azért, mert nagyságukat kétség­be vonja, hanem azért, mert ma mást tart fontosnak, ma más feladatot szán a színháznak. "Csodálom Csehovot - mondta egyszer. - De nem aka­rok úgy elmenni a színházból, hogy a vállamat vonom és azt mondom: Ilyen az élet. Meg akarom érteni, mi a rossz, és hogy lehet jóvá tenni." A nézőtől nem passzív átélést", hanem aktív döntéseket kíván a független, semmitől nem befolyásolt ítéletet. Ezért veti el az előző színházi kultúrákat, ezért beszél káros "mágikus" jellegükről. Sok marxista gondolkodású író forradalmasította a művészet tartalmát. A formáját nagyon kevesen. Ezt a szintézist Brecht próbál­ta létrehozni elsőnek. Az a közönség, azok az írók, akik nálunk a for­radalmi tartalomnak kincstári, sápadt, sematikus formák, dogmatikus megkötöttségek által való kiherélése ellen berzenkedtek, nem is tud­ták, hogy Brecht az ő szövetségesük, aki az emberiség nagy ügyét for­radalmian új művészi eszközökkel akarta szolgálni. Voltak, akik a mű­vészet ismeretelméleti feladatát a marxista klasszikusok téziseinek ✓

Next