Dramaturgiai Tájékoztató, 1957 (1-3. szám)
1957-09-01 / 3. szám
- 55 _ A dramai _forma _forradalma ]_ _Brecht _ Nemrégiben a Berliner Ensemble, Brecht színháza, melyet özvegye, Helene Weigel szinésznő vezet, azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy küldjük el nekik a Magyarországon Brechtről megjelent anyagot. Kerestünk, kutattunk - az eredmény megdöbbentően sivár volt. Egy-két nekrológ és a Jó embert keresünk kritikát - ez volt minden, amit felmutathattunk. Persze ez az eredmény nem is olyan meglepő. Brechttel kapcsolatban a magyar színházi körökben valami szemérmes hallgatás uralkodik. "Sose lesz nálunk népszerű!", mondják. "V-/Verfremdungs/effekt", "az érzelmek kiküszöbölése, szívtelenség, epikus dráma" hangoztatják, de e címszavaknál többet kevesen tudnak róla. Elvetni mindent szabad, ami nem felel meg egy nép ízlésének, hagyományainak, nemzeti jellegének, csak egyet nem szabad: Ítéletet mondani megismerés nélkül. Van Brecht-probléma, s ez a probléma: egy századunkban egyedülálló nagyszabású irói kísérlet megítélése. Ez az irói vállalkozás elsőnek akarta világtörténelmi huszadik századunk új tartalmát új formába önteni, s lehántani a drámáról minden elavultat, minden, a tartalomnak ellentmondó konvencionális sallangot. Ez a cikk nem vállalkozhat rá, hogy megoldja a "Brecht-problémát". Köteteket lehetne összeírni róla, ellentétes vélemények ütközhetnének meg munkásságának minden kérdését illetően. De nálunk, úgy látszik, a csatatérhez vezető útra senki nem akar rálépni. Ez a cikk csak egy ösvény, csak jelezni akarja, merre található századunk talán legizgalmasabb s legélvezetesebb művészi vitájának színhelye. Egy angol kritikus, Paul Graham mondotta ki azt a megállapítást, amely legjobban megpiríthatja a Brechtet agyonhallgatók szektáját: "... Bertolt Brecht, művészete a legdöntőbb előrelépés a színház terén az erzsébetkori dráma aranykora óta." Ez ez megintcsak olyan objektív igazság, amely független attól, hogy személy szerint lelkesedünk-e ezért az előrelépésért. Az előrelépés letagadhatatlan. Miért? Ibsen nagy színházat csinált, Csehov nagy színházat csinált. Brecht nem akarja követni őket. Nem azért, mert nagyságukat kétségbe vonja, hanem azért, mert ma mást tart fontosnak, ma más feladatot szán a színháznak. "Csodálom Csehovot - mondta egyszer. - De nem akarok úgy elmenni a színházból, hogy a vállamat vonom és azt mondom: Ilyen az élet. Meg akarom érteni, mi a rossz, és hogy lehet jóvá tenni." A nézőtől nem passzív átélést", hanem aktív döntéseket kíván a független, semmitől nem befolyásolt ítéletet. Ezért veti el az előző színházi kultúrákat, ezért beszél káros "mágikus" jellegükről. Sok marxista gondolkodású író forradalmasította a művészet tartalmát. A formáját nagyon kevesen. Ezt a szintézist Brecht próbálta létrehozni elsőnek. Az a közönség, azok az írók, akik nálunk a forradalmi tartalomnak kincstári, sápadt, sematikus formák, dogmatikus megkötöttségek által való kiherélése ellen berzenkedtek, nem is tudták, hogy Brecht az ő szövetségesük, aki az emberiség nagy ügyét forradalmian új művészi eszközökkel akarta szolgálni. Voltak, akik a művészet ismeretelméleti feladatát a marxista klasszikusok téziseinek ✓