Dramaturgiai Hiradó, 1967 (1-9. szám)

1967-04-01 / 3. szám

Hofer: a jövőbeni elvárás realizálódik ben­nünk. Egy ilyen épület több száz esz­tendőt megér. A társadalom és színjátszás viszonyá­nak építészeti megfogalmazása ilyen­kor mindig előrelátó kell legyen. Az építészet­ mostoha helyzetben van. A rendező­,­­ aki mai darabot rendez, érzi, hogy mi a színjáték jövője, és­­ azt valahogyan megmutatja a mának. Az építész tervez ma egy épületet, akkor ez.er évszázadra merevített meg valamit, ami ha­ igazán modern, akkor ma még­ olyan, hogy ,alig tudjuk hasz­nálni. Nagyon távol kell legyen az az idő, amikor megint valami új kellene. Addigra a színjátéknak is kell annyit fejlődnie, hogy már tulajdonképpen nem ismer rá mai formájára. Mindenkinek, a díjnyertes építésznek különösen van véleménye, elképzelé­se arról, hogy mi a színjáték és a tár­sadalom viszonya, és mi a színjáték tényleges funkciója. A kiirás többé­­­-kevésbé megrögzítette az ő elképze­léseivel szemben a valóságot. A ki­irás és a saját színháza között lét­­­­re­jött egy szintézis. Azt kérnénk,­­ hogy különösen előadásának annak­ a részében keressen­­ fel nagy mélysége­ket, ahol saját színházáról, saját ideális elképzeléséről akar vallani. Egy ilyen jelentőségű feladathoz, mint a magyar Nemzeti Színház terve­zése, mindenki bizonyos szorongással nyúlt hozzá, mind az alkotásban, mind a felett való vizsgálódásban, mert ez valóban évszázados használatú lé­tesítmény. Érezni, hogy sok dolog év­ezredes előzmények után is kifejez 4835/1967 19 ­

Next