Dunaferr, 1992 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1992-01-09 / 1. szám
Az átalakulás szükséges volt Sikerült alkalmazkodnunk Interjú Horváth István vezérigazgatóval— — (Folytatás az 1. oldalról.)gyelország acéltermékeinek rendkívül alacsony ára, amelyeket csak úgy tudtak elérni, hogy ezekben az országokban továbbra is jelentős állami támogatásban részesült az ágazat. 1991 második felében a nagyon sajnálatos jugoszláv polgárháború további súlyos gondokat okozott vállalatcsoportunknak. A dunai hajózás megakadása miatt készletezési gondjaink támadtak, hiszen a nekünk szállított áru a hajóbarakás pillanatától kezdve a mi készleteinket terheli. Másrészt az általunk gyártott termékeket, amelyeket vízi úton juttattunk volna rendeltetési helyeikre, közúti és vasúti szállításra kellett átirányítani, ami szintén jelentős többletköltséggel járt. A nehézségek ellenére talpon maradt vállalatunk, s ez jórészt annak köszönhető, hogy a belföldi piac igényeinek nagymérvű csökkenését ellentételezni tudtuk növekvő exporttal. Különböző intézkedésekkel tudtuk mérsékelni a kedvezőtlen tényezők hatását, így tudtuk bővíteni az exportpiacunkat, és megtartani bizonyos belföldi pozíciókat, illetve visszaszerezni. Ezen intézkedéseknek köszönhetően javult a költségszerkezetünk, és csökkentek költségeink. Minden nehézség közepette ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a Dunai Vasmű pozitív eredménnyel zárta az évet. Mint az elmondottakból kitűnik, termékeink nagyobb részét értékesíteni tudtuk tőkés piacokon. Hengerelt áruból 533 ezer 500 tonnát, profilból 53 ezer 500 tonnát, spirálcsőből 5300 tonnát, radiátorból 528 ezer négyzetmétert. Ez azt jelenti, hogy 1991-ben tőkés exportunk mennyisége meghaladta 600 ezer tonnát. Mindezeket a úgy értük el, hogy 1991-ben koksztermelésünk minimálisan csökkent, acéltermelésünk mintegy 15 százalékkal, azon belül az LD-acél mennyisége 6-7 százalékkal, a melegen hengerelt készáru az előző évi szinten maradt és a hidegen hengerelt termékek mennyisége 30 százalékkal csökkent. Hajlított profilból mintegy 15 százalékkal, spirálcsőből 4 százalékkal gyártottunk kevesebbet, mint az előző évben. Radiátorgyártásunk pedig szinten maradt. Jelentősen nőtt, több mint harminc százalékkal, a tömörítvény termelésünk, amit elsősorban az indokolt, hogy csökkentettük a drágább pellet felhasználását. Az év elején célul kitűzött 123 százalékos keresetfejlődést, a 13. havi kifizetéseket is beleszámítva, jelentősen meghaladtuk. Vállalatcsoportunk megítélése, „imázsa”, itthon és külföldön egyaránt jó. Mindennek köszönhető az is, hogy a fizetési egyensúlyunk megtartása érdekében olyan megállapodásokat tudtunk kötni, amelyek számunkra a fizetési terhek egyenletesebb elosztását tették lehetővé. Társaságaink különböző mértékű és eredményességű munkát végeztek és eredményt értek el. Átütő sikereket ugyan nem értek el, de sikerült megállítani a belső piacról történő kiszorulást. Úgy látom, summázva társaságaink tevékenységét, hogy amennyiben a vállalat átalakítása nem történt volna meg 1991-ben, akkor a feladatainkkal sokkal nehezebben birkóztunk volna meg. Szükségszerű volt az átalakulás, összegezve az évet: a rendkívül nehéz körülményekhez alapvetően sikerült alkalmazkodnunk, még akkor is, ha ez az év kimutatta a vállalatcsoport gyengeségeit. Azt hiszem, azon kevés vállalatok közé tartozunk, amelyek 1991-ben megőrizték működőképességüket. Társaságaink közül egyedül a Tűzálló Kft volt veszteséges. A konszern eredménye pedig elérte a célul kitűzött 300 millió forintos szintet, ami szükséges volt ahhoz, hogy az alaphiányt elkerüljük. A likviditási helyzetünk napi intézkedéseket tett szükségessé, mert nagyon nehéz volt a pénzünkhöz hozzájutni. — Az utóbbi hetekben több prognózis jelent meg különböző sajtóorgánumokban, amelyek óvatos derűlátással néznek az 1992-es év elé. Ön miként vélekedik, könnyebb, vagy nehezebb lesz 1992-ben a vállalatcsoport helyzete? — Az én megítélésem szerint 1992-ben megteremthetők a későbbi fellendülés alapjai. Mi arra készülünk, hogy belföldön az idén sem tudunk több terméket értékesíteni, mint tavaly. Ha ennél jobb lenne a helyzet, az már számunkra ajándék lenne. Nagyon intenzív piaci munkát kell folytatnunk annak érdekében, hogy a termelést növelhessük, hiszen ezzel javítható a gazdaságosság. Szóval, én reális esélyt csak az idei szinthez hasonló teljesítményre látok, ha úgy tetszik, még válságkezelő évünk lesz. A többlettermelés érdekében, termékeink elhelyezése érdekében, mind több barter-üzletet készítünk elő, elsősorban a volt szovjet köztársaságokkal. Például olyan ércbeszerzési megállapodásokat kötünk, amely szerint a vásárolt érc értékének 50 százalékáért az eladó fél vasműs terméket vásárol. Ez javítja költségeinket, s annál is inkább jobbak az esélyeink, mert az érc- és a szénpiacon kínálati többlet alakult ki. Pozitívként értékelhető számunkra, hogy 1992. január 1-jével a Közös Piac feloldja a korábbi kvótarendszert. Ennek megfelelően hagyományos nyugati partnereinknek, a Közös Piac országaiba, az ideinél 10-15 százalékkal több terméket exportálhatunk. Tehát, mint mondottam, a 92-es évet is válságévnek tekintjük. Olyan eredményszintet próbálunk elérni, amellyel megőrizzük a vállalatcsoport működőképességét az idén is, s amellyel segíthetjük a vállalat további átalakulását. Ebben az évben — még nincs végleges időpontja — tulajdonosainkkal, irányító szerveinkkel egyeztetve, a Dunaferr Dunai Vasmű Részvénytársasággá alakul át valószínűleg az év közepén. Azért is tartom ezt rendkívül fontosnak, mert szándékaink szerint ezzel a lépéssel az állami alapjuttatásokat és a banki hiteleket, amelyek számunkra súlyos terhet jelentenek — évi nagyságrendjük mintegy egy milliárd forint — tőkésítenénk. A privatizációs folyamat véleményem szerint lassú lesz, a külföldi tőke óvatos. Továbbra is egyes termelési folyamatokba látszik reálisnak külföldi tő-