Dunaferr, 1995 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1995-02-17 / 7. szám

Lennert Ferenc tiszteletére Nagy sikere volt az emléktornának Február 11 -én szombaton élénk érdeklődés mellett immár másodszor rendezte meg a pi­ros-fehér klub labdarúgó-szakosztálya a Du­­naferr Sportcsarnokban a Lennert Ferenc em­léktornát. Az esemény névadója húsz éve hunyt el. Játszott a Sztál­in­városi Vasas nagy csapatában a kapus poszton. Többször ragadtatta tapsra az igen lelkes szurkolókat. Mar­káns, néha szigorú tekintete mögött mély emberi érzés rejtőzött. Az aktív játék befe­jezése után edzőként tevé­kenykedett a Dunaújvárosi Kohásznál, majd a helyi Épí­tők csapatánál. Tapasz­talatból tudom (nekem is edzőm volt) imádta a futballt, szerette játékosait, szigorú­ságát főként a sikeres mérkő­zések után a derű és a jókedv váltotta fel. A tornán résztvevő csapa­tok közül az öregfiúk gárdá­jából többen ismerték Len­nert Ferencet. A fiatalabb korosztály pedig az egykori kitűnő kapuvédő magatartá­sából, labdarúgás iránti sze­retetéből merítve küzdött a jó helyezésekért. A mérkőzések reggel nyolc órakor kezdődtek. A csapatokat két ötös csoportba osztották be. A csoport: D. Kohász öregfiúk, Dunaföldvár, Per­­káta, Rácalmás, Baracs. B csoport: Nagyvenyim, Mezőfalva, Dunaferr ifi B., Adony, Dunaferr ifi A. A selejtezők során az alábbi eredmények születtek: Nagyvenyim — Mezőfalva 0-0, Adony — Dunaferr ifi B. 3-2, Nagyvenyim — Du­naferr ifi A. 0-0, Mezőfalva — Adony 0-0, Perkáta — Dunaföldvár 7-2, Baracs — D. Kohász öregfiúk 4-0, Per­­káta — Rácalmás 0-2, Mező­falva — Dunaferr ifi A. 1-3, Perkáta — Baracs 3-2, D. Kohász öregfiúk — Duna­földvár 1 -0, Rácalmás — Ba­racs 2-3, D. Kohász öregfiúk — Perkáta 0-1, Dunaföldvár —­ Baracs 0-2, Dunaferr ifi A. — Dunaferr ifi B. 8-1, Dunaferr ifi A. — Adony 0- 4, Dunaföldvár — Rácalmás 1-3, Mezőfalva — Dunaferr ifi B. 1-3. A csoportok végeredmé­nye: A csoport: 1. Baracs, 2. Perkáta, 3. Rácalmás, 4. D. Kohász öregfiúk, 5. Duna­földvár. B csoport: 1. Adony, 2. Dunaferr ifi A, 3. Nagyve­nyim, 4. Dunaferr ifi B., 5. Mezőfalva. Ezt követően a helyosztó­kat rendezték meg, a követ­kezők szerint: 9-10. helyért Dunaföldvár — Mezőfalva 1-2 7-8. helyért D. Kohász öregfiúk — Dunaferr ifi B. 2- 1 5-6. helyért Rácalmás — Nagyvenyim 2-3 3-4. helyért Perkáta — Dunafferr ifi A. 1-2 A döntő: Adony — Ba­racs 2-0. Az adonyiak mindkét gól­ját az egykori Dunaferr játé­kos Becs Gábor szerezte. Az emléktorna végered­ménye: 1. Adony, 2.­ Baracs, 3. Dunaferr ifi A., 4. Perkáta, 5. Nagyvenyim, 6. Rácal­más, 7. D. Kohász öregfiúk, 8. Dunaferr ifi B., 9. Mező­falva, 10. Dunaföldvár. A 7-8. helyért folyó talál­kozó után váltottunk szót Csepecz Ferenccel, a D. Ko­hász öregfiúk gárdájának szakvezetőjével, aki a követ­kezőképpen vélekedett: “ Amikor a csapatokat megismertem, játékostársa­immal együtt a 4-5. helyet „szemeltük” ki, tartottuk reá­lisnak. A végén hetedikek lettünk. Pedig meg volt az esélyünk a jobb helyezés el­érésére. Sajnos sok ziccert kihagytunk és ez megbos­­­szulta magát. A tornán egyébként az alább felsorolt old­boyok szerepeltek: Csepecz Ferenc, Nagy Ervin, Mohács Károly, Boldóczki Sándor, Tímár De­zső, Éliás József, Suha Zol­tán, Simon Gábor, Szeme­­nyei Imre, Kuli László, Jakab Elek, Földi Ferenc. A gólo­kat Boldóczki, Nagy Ervin és Kuti lőtték. A döntő mérkő­zés után néhány perccel kö­vetkezett az ünnepélyes ered­ményhirdetés. Török Kálmán, az egykori Kohász kapu­védő köszöntöt­te Lennert Ferencnét és csa­ládját, akik jelenlétükkel szintén megtisztelték a tor­nát. Ezt követően Kornis Ist­ván a Dunaferrr labdarúgó­­csapatának szakosztályveze­tője a Városi Labdarúgó Szö­vetség elnöke meleg szavak kíséretében virágcsokrot adott át a névadó özvegyé­nek, majd minden résztvevő csapatnak oklevelet nyújtott át. Leimert Ferencné ajándé­kokat és egy üveg pezsgőt nyújtott át az élmezőnyben végzett együttesek vezetői­nek. Az eseményen a külön­­díjak átadására is sor került. A torna gólkirálya Boncz Gábor (Rácalmás) lett 9 gól­lal. A legjobb kapusnak járó díjat Gyalus Zoltán (Nagyve­nyim) kapta. A legjobb játé­kos címet Bécs Gábor (Adony) érdemelte ki. A leg­sportszerűbb csapatnak fel­ajánlott két darab futball-lab­dát és egy üveg pezsgőt a D. Kohász öregfiúk csapatának adták át. A rendezvény végén Tö­rök Kálmán megköszönte a részvételt, kihangsúlyozva azt, hogy bízik a jövő évi ta­lálkozásban, majd mindenki­nek jó erőt, egészséget és to­vábbi sportsikereket kívánt. Csik János

Next