Dunaferr, 1999 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1999-01-07 / 1. szám

A jövő érdekében ma — Interjú Horváth István elnök-vezérigazgatóval — Nem akármilyen esztendő volt az 1998-as! A belpolitikai események — az országgyűlési és helyhatósági választá­sok — alaposan átrendezték a hazai erő­viszonyokat, az új kormányzati kurzus pedig másfajta gazdasági stratégiát is meghirdetett. Nemcsak ezekhez kellett alkalmazkodnunk, hanem az Európát is elérő különböző pénzügyi, gazdasági vál­ságfolyamatokhoz is, éppen annak érde­kében, hogy azok mind kevesebb veszte­séggel járjanak. A Dunaferr Rt. köztudottan jelentős szereplője a hazai gazdaságnak, ugyanak­kor nagymérvű exportja révén ott van a legfejlettebb piacokon is. Ezért aztán kü­lönösen érzékenyen érintette a Távol-Ke­leten, majd Közép-Keleten és Oroszor­szágban kibontakozó pénzügyi, gazdasá­gi összeomlás, az acélpiac recessziója. Mindezeket miként élte meg a válla­latcsoport, illetve hogyan készül az új esztendőben a talponmaradásra? Horváth István, a Dunaferr Rt. elnök­vezérigazgatója erről nyilatkozott la­punknak december 23-án. na — Vezérigazgató úr, miként summáz­az ezerkilencszázkilencvennyolcas esztendőt? — A tervezés időszakában úgy véltük, hogy fennállása óta a legnagyobb műkö­désbéli eredmény érhető el ezerkilenc­százkilencvennyolcban, több, mint hat­­milliárd forint. Jól is kezdődött az eszten­dő, nagy lendülettel. Remekül használtuk ki lehetőségeinket, aminek köszönhetően június végén 5,4 milliárd volt a nyeresé­günk. Bár akkor már ismertük a piac leg­fontosabb jellemzőit, tapasztaltuk a vál­ság jeleit, én úgy véltem, hogy ha lendü­letből is, de elérjük az éves tervezett ered­ményt. A második félévben oly mérték­ben összeomlott az acélpiac, és oly mér­tékben Európára nehezedett minden te­her, aminek következtében év végéig har­mincöt-negyven százalékos árcsökkenés következett be. Úgy gondolom, köztu­dott, hogy az acélkohászati tevékenység nem harmincöt-negyven százalékos nye­reséggel folyik, ebből aztán nyilvánvaló, hogy az említett árcsökkenést milyen ne­hezen lehet „kivédeni”. Kétszeresen is rossz és fájdalmas szá­munkra ez a történés. Egyrészt vállalat­­csoportunk jelentős fejlesztéseket, beru­házásokat invesztált a cégbe az utóbbi időben, másrészt pedig egy dinamikus, felfelé ívelő pályán haladtunk, amikor ez a törés megtörtént. Ezzel együtt az ezerki­lencszázkilencvennyolcas esztendő ered­ményessége nem kérdőjelezhető meg. A veszély az, hogy ebből a vázolt pozícióból indulunk a következő esztendőre. Most, így év végén úgy látom, hogy 4-4,2 milli­árd forintos eredménnyel zárjuk kilenc­vennyolcat, ami a hat milliárdhoz képest jelentős mérvű csökkenés, s azt jelzi, hogy a második félévünk veszteséges volt. • Ön többször kifejtette, hogy nagyon nehéz hónapok elé néz a vállalatcsoport. A második félévben mi a véleménye, vár­ható-e már némi fellendülés? — Súlyos, veszteséges pozícióból kezdjük a kilencvenkilences évet. Termé­szetesen nagy csatákat vívunk a piacon­­maradásért, az árveszteségek csökkenté­séért, de ezek önmagukban nem elegen­dőek. Ha a kilencvennyolc júniusi álla­pothoz képest nem tennénk semmit, ak­kor veszteségünk elérhetné akár a húsz­milliárdot is, természetesen az akkori po­zícióhoz képest. Már a harmadik-negye­dik negyedévben léptünk. Az alapanyag­vásárlásoknál igyekeztünk érvényesíteni a piaci hatásokat, s reális esélyünk van ar­ra, hogy mintegy tizenkét-tizennégy szá­zalékos árcsökkentést érjünk el. Árcsök­kenést kértünk beszállítóinktól is. A többi rajtunk múlik, nevezetesen, hogy milyen belső erőforrásokat tudunk felszabadítani a válság leküzdése érdekében. Október elseje óta létszámstop van a vállalatcso­portnál. Átvizsgáltuk a beruházásokat, lé­nyegesen lefaragtuk a kilencvenkilenc évi ilyen irányú kiadásainkat, még banki hiteleket és kamatokat sem kívánunk igénybe venni e célra. Már év közben in­tézkedtünk, és az első eredményei már némileg kompenzálták is a veszteségeket, a fajlagos anyag- és energiakihozatal ja­vítására. A termékösszetételen belül nö­veltük a magasabb értékű, továbbfeldol­gozott, ezért jobban értékesíthető termék arányát. Gyakorlatilag kézi vezérléssel működik a cég, folyamatosan keressük azt az optimumot, amely ebben a helyzet­ben elérhető. A prognózisok azt jelzik, hogy az első és a második negyedév még a leszálló ág­hoz tartozik majd, és a második félévben talán megáll az árzuhanás. Már érezhető, hogy a nagy gyártók is visszafogják ter­melésüket, de hát nincs is más út és más megoldás. Remélhető, hogy a távol-keleti válság oldódik. A japán kormány — a tér­ségben a japán gazdaság a meghatározó — 196 milliárd dolláros gazdaságélénkí­tő programot dolgozott ki, és hagyott jó­vá. Dél-Amerikában a kulcskérdés a bra­zil gazdaság kilendítése a mélypontból, a Világbank és az IMF 41 milliárd dollárt 1999. január 7. • DUNAFERR 2

Next