Dunaföldvár, 1992 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1992-11-20 / 21. szám
AZ ÖNTEVÉKENY KISCSOPORTOK Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog időszak, a 70-es évek elejeközepe, mikor azt hitték az emberek, hogy a dolgok egészen jól alakulnak, bíztak a jövőben. Ebben az időszakban aranykorát élte nálunk az amatőrmozgalom. A legkülönfélébb műfajban és területen szaporodtak gombamód az amatőr együttesek. Ebből Dunaföldvár sem maradt ki és egyéb csoportok mellett 1975-ben megalakult a Játékszín amatőr színjátszó együttes Smuk Imre vezetésével. A tagok akkoriban hangsúlyozottan munkásfiatalokból verbuválódtak. Az amatőrmozgalom egészére így erre a csoportra is jellemző volt, hogy nem elsősorban a teljesítmény a produktum volt a fontos, hanem az együttlét, a közösséghez tartozás, az azonos érdeklődésű emberek egymásra találása. Ez nem merült ki abban, hogy hetente kétszer összejöttek próbálni, hanem idejük nagy részét együtt töltötték. Együtt jártak moziba, egymáshoz zenét hallgatni, beszélgetni, bulizni. Szóval igazi közösséget alkottak. Persze azért a sok egyéb mellett a "színjátszás" volt a fontos. Smuk Imre keze alatt komoly munkát végzett a társulat. A különböző színdarabok színpadra állítása mellett komoly műhelymunka folyt: beszédtechnika, mozgásgyakorlat, szituációs játékok, tehát minden olyasmi, ami egy színész számára elengedhetetlenül szükséges. Fölmerül a kérdés, kinek és hol játszották az elkészült színdarabokat? Nos erre (és a megmérettetésre) kiválóan alkalmasak voltak az évente megrendezett színjátszófesztiválok. Ezekre az ország minden szegletéből összesereglett csoportok hozták el produkciójukat. Itt találkoztak régi ismerősök, új barátságok, szerelmek szövődtek. Megnézhettük ki mit csinált az elmúlt évben, ki milyen új bemutatóval rukkolt ki, s éjszakába nyúló vitákat folytattunk egy-egy előadásról, alakításról, érdekesebb kísérletről. A fesztiválok mellett a Játékszín mindig törekedett arra, hogy Tolna megye kis településeire eljusson előadásaival. Olyan helyekre ahova úgymond "profi színházat” pénz és lehetőségek hiányában nem tudtak meghívni. Mert annak idején a Játékszín színészeinek fellépti díja egy-két üveg sör, zsíroskenyér volt. Az együttes fénykorát számos aranyminősítés, nívódíj és egy "Szocialista Kultúráért" érdemrend minősíti. Aztán az amatőr mozgalom minden vonalon hanyatlásnak indult, nem kímélte ez a színjátszást sem. Sorra szűntek meg az együttesek, elmaradtak a szokásos seregszemlék, csöndben kimúlt a nagy múltra visszatekintő hagyományos nyári dunaföldvári színjátszó-találkozó is. Ilyen körülmények között, ha nehezen is, de továbbműködött az együttes. Volt olyan év , hogy összesen hárman alkottuk a társulatot, de akkor a rendezőnk három személyes darabot keresett s azt játszottuk. A lelkesedés és a színpad szeretete mindig átsegítette az együttest a hullámvölgyeken. Talán utolsó bástyaként, kissé átlakult formában ugyan, de a mai napig működik-dolgozik az együttes. Tavaly nyáron nagy sikerrel mutattuk be és sokáig műsoron tartottuk a "Ma minden nagyon jó" c. orfeum-kabarét. Többször játszottunk Dunaújvárosban és más településeken is. Idén a "Dunaföldvár Kultúrájáért" Alapítvány jóvoltából stabilizálódott az együttes pénzügyi helyzete, így a dunaújvárosi "Színház az Ifjúságért " Alapítvánnyal közös produkcióban bemutattuk Ondzrej Sekora: Piripőcsi krónika c. mesejátékát. Erre a "fúzióra" azért volt szükség, hogy minél színvonalasabb produkciót tudjunk létrehozni - erről a hat földvári előadás közönsége, illetve az újvárosi bemutatók nézői is tanúságot tehetnek (bizonyára). Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő években az említetthez hasonló, őszinte tapsok még sokszor köszönthetik az együttest a felnőtt, illetve gyermekelőadásokon. Pataki Dezső Játékszín egykor és ma Részlet az A Hírlap október 27-i kritikájából A játszók szinte kivétel nélkül jól keltik életre a figurákat és a köztük lévő összhang is működik. Van jópár jelenet, amikor a színpadi mozgás az uralkodó, ekkor érhető tetten igazán ez az összeszokottság, mégha az Eszenagy városbírót alakító Boda András sípszavára történik is. Eszenagy a helység - és így a darab -"lelke-esze-tehetsége", így Boda főszerepben szórakoztathat, láthatóan örömmel kommandírozza "legénységét" - és jól megtalálta a harsányság előtti utolsó fokozatot és végig jól érzi magát a városbíró bőrében. És a síp telitalálat, mert vele alkalmanként a közönség érzelemnyilvánításait is kordában tarthatja "őbölcsessége". Baksai Erikához illik a mesélőszerep, jól irányítja a játékra jelentkező gyerekeket. A tanácsos urak is jól "egyénítik" a figurát, élvezetes Pöszögi (Orbán D. István) és Sükcbóka (Salgó Ferenc) kettőse, ez utóbbi "elértéseire" a játék folymán egyre inkább vevő a közönség. Oláh László - Kupori tanácsos szerepében - halványabb volt a vártnál, csak villanásai voltak. Jó teljesítményt nyújtott Verdadobot uram, a kisbíró szerepében Pataki Dezső: "hozta" a figurát. Ny. Zs.