Dunaföldvár, 1997 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1997-10-22 / 20. szám
KIADJA A DUNAFÖLDVÁRI KULTURÁLIS EGYESÜLET ÁRA: 50 Ft DUNLAFÖLDVA* 8. ÉVF. 20. SZÁM * KÖZÉLETI LAP * 1997. OKTÓBER 22. Tollas Tibor Túlélők Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. - Letarolt erdő fái úgy fekszenek vigyázba! Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt. Elvetett mag a rögben a csontmeztelen testük. Feldúlt sírjukon mécses, október tűzvirága, a holtak jogán kérdez választ már mit se várva. Múltunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat. Ők élik túl, a holtak, a győztes forradalmat. Október 23-a nemzeti ünnepünk. Ez a nap volt a nyitánya 1956-ban annak a rövid életű, de hatásában, jeentőségében maradandó eseménysorozatnak, melyet több mint 30 évig ellenforradalomként kellett emlegetni, míg végül a rendszerváltás után elnyerte méltó helyét, rangját és fáradalomként vonult be XX. századiörténelmünkbe. Ennek a forradalomnak a mérlege 6k ezer halott, több száz kivégzett és 7 országot elhagyni kényszerülő, agy csupán a lehetőséggel élve, az hazát kalandvágyból elhagyó több tázezer menekült. A magyarországi ’56-os eseményeet általában rokonszenvel figyelő yugat és különösen Amerika - fént a Szabad Európa rádió adásaineresztül - biztatta kitartásra és ígéri segítségét az akkor már szovjet inkok ellen harcoló magyar forraalmároknak. A segítség később még ’56 üzenete is érkezett, igaz, nem amerikai katonák személyében, hanem a bőven áradó segélycsomagok konzervein keresztül. A kétségbeesetten küzdő és magára maradt magyarok szabadságharcával együttérző lelkes cikkek íródtak akkoriban nyugati szomszédaink híres tollforgatóinak jóvoltából: Albert Camus, Heinrich Böll is csodálattal adózott a magyar forradalmárok reménytelen küzdelmének, ezen kívül más nem történt, nem történhetett részükről. A forradalom leverése után a több százezer menekülőt befogadták nyugaton, ennél többet nem tehettek. Mert hiába nyilvánította ki semlegességünket Nagy Imre miniszterelnök, amikor 1956. november 1-jén egyoldalúan felmondta a Varsói Szerződést - a választ az orosz páncélosok adták meg alig néhány nap múlva. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy ennek a kis közép-európai országnak a semlegességét egyetlen nagyhatalom sem tudja garantálni világháború veszélyének felidézése nélkül. A nagy demokráciák polgárai felismerték: a demokratikus közösség sorsa iránt érzett felelősség a demokráciák politikai realitásához tartozik. Ennek a felismerésnek ellenére úgy látták, hogy etikai elveiket célszerűbb a saját biztonsági politikájuk realitásához igazítani. Ezért nem sikerült összehangolni érzelmeiket és gondolkodásukat. A csehek 1968-ban, a lengyelek 1981-ben szereztek a magyarokéhoz hasonló tapasztalatokat a maguk függetlenségi háborújában. Ez a magatartás jellemezte a demokratikus európai kormányokat a jugoszláviai háborúban is, holott ép(Folytatás a 3. oldalon!)