Dunaföldvári Part-oldalak, 2000 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
. Mi lesz a 2000-es év legnagyobb városi vállalkozása, feladata? Ha megvalósul, márpedig a kilátásaink szerint erre igen komoly az esély, akkor az egész városra kiterjedő szennyvízhálózat kiépítése lesz Földvár legjelentősebb vállalkozása a közeljövőben. Az egész beruházás összköltsége bruttó 4,5 milliárd forint. Ez négy településre oszlik el: Paks- Dunakömlőd, Madocsa, Bölcske és Dunaföldvár. Az összeg tartalmazza a Madocsai szennyvíztisztító telep felépítését, valamint a négy település teljes szennyvízhálózatának kialakítását. A Földvárra jutó rész meghaladja a 2 milliárd forintot. Mekkora önrészt kell vállalniuk a lakosoknak? A lakásonkénti hozzájárulás a teljes kiépítéskor ugyanannyi lesz, mint a Pentelei utcaiak mostani hozzájárulása, vagyis 100 ezer forint. Remélhetőleg itt is sikerül majd létrehozni egy víziközmű-társulatot, amelynek révén rendkívül kedvező kamatozású, hosszú lejáratú - 6-10 éves - hitelekhez lehet majd hozzájutni. A lakossági hozzájárulás a teljes költség hány százalékát fedezi? Dunaföldváron a lakások mintegy 70%-a ellátatlan szennyvízvezetékkel. Ez kb. 2000 hiányzó bekötést jelent. Ennyiszer 100 ezer forintot fizetnek az érintett lakosok, ami összesen 200 millió forint, vagyis a Földvárra jutó 2 milliárd forint 10%-a. 90%-ot fizet tehát az állam és 10%-ot kell lakossági önerőből kifizetni. A nagy állami részarány leginkább annak köszönhető, hogy az EU-hoz való csatlakozás feltétele az ország 65%-ának szennyvízhálózattal való lefedettsége. Amint az ország ezt a 65%-ot eléri, ezután már korántsem várható ilyen tekintélyes állami támogatás, vagyis a kiépítés költségeit ekkor majd a lakosoknak, az önkormányzatoknak kell jórészt állniuk. Ezért roppant fontos, hogy Földváron mielőbb meginduljon a beruházás, mert ekkora költséget városunk önerőből nem volna képes előteremteni. Felújítás előtt "A márciusi kezdésből tehát nem lesz semmi, a munkálatok legkorábban nyár elején kezdődhetnek. " A tervek szerint ebben az évben kezdődik a Duna-híd felújítása. A Bács-Kiskun Megyei Közútkezelő Kht. igazgatójától megtudtam, hogy az az engedély, melyet a Honvédelmi Minisztérium adott ki a vasúti sín lebonkiadása nem tartozott az illető tábornok hatáskörébe. Mindez azzal a következménnyel járt, hogy az építési engedély nem emelkedett jogerőre, vagyis nem lehetett meghirdetni a közbeszerzési eljárást. A márciusi kezdésből tehát nem lesz semmi, a munkálatok legkorábban nyár elején kezdődhetnek, amennyiben a közlekedési tárca időben meg tud egyezni a honvédelmi tárcával. Nyártól tehát dugókra, torlódásokra lehet számítani, melyek térben és időben hosszan tartanak majd. Hogy ez a torlódás ne okozzon fennakadást a 6-os úton, ezért a két másik bekötőút - a Pentelei és az Előszállási utca fokozott igénybevétele várható. A megnövekedett terhelés természetesen megnövekedett rongálódást is jelent. Ezzel kapcsolatban levelet írtam a Közlekedési Minisztériumba, melyben arra kértem az illetékeseket, hogy a híd felújításának a költségeit úgy számolják ki, hogy abban legyen benne a város fokozottan terhelt útjainak a felújítása is. Várható-e szélesítés a Paksi illetve a Kéri utca megfelelő szakaszán? Mindenképpen. Útszegélynek, zárt csapadékcsatornának és egy leállósávnak kell épülnie a híd felújítása után. Továbbá, ha a hídról lekerül a sín, akkor a híd déli oldalán egy kerékpárút épül, amely a solti oldalon a megszűnő sínpálya nyomán "felszabaduló" töltésen egészen Soltig haladhat. A földvári oldalon pedig jó lenne felvezetni a hegy tetejére, majd Bölcskén, Madocsán, az árvízvédelmi töltésen keresztül, folytatódhatna egészen Paksig, Solttól Paksig - ez egy igen szép ívű kerékpárút-tervezet. Talán túlságosan is szép. Van ennek reális esélye? Úgy olvastam, hogy a 2000-es évben a kerékpárutakra országosan 800 millió forintot terveznek. Ez nem tűnik valami soknak... A tavalyi 250 millióhoz képest azért jelentős a növekedés. Decemberben megbeszélés folyt a Dunaföldvári Vállalkozók Házának létrehozása érdekében. Mik a kilátások, lesz ebből valami? A megbeszélés - amelyen jelen volt a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány részéről Tóth Ferenc, országgyűlési képviselőnk, valamint a Dunavidéki és Dél-Mezőföldi Közhasznú Alapítvány, a FVM Tolna Megyei Hivatala, az Ipartestület Dunaföldvár, a KISOSZ helyi szervezetének küldöttei s az önkormányzattal zárult, mely szerint a jövőben együttműködünk a jobb pályázati lehetőségek kihasználása érdekében. Az Ady Endre utca 6. szám alatti épület felújításáról illetve megfelelő átalakításáról volt szó. Ennek költsége véleményem szerint, ha ragaszkodunk ahhoz a színvonalhoz, amelyen egyáltalán érdemes egy ilyen típusú épületet kialakítani, a 20 millió Ft-ot is el fogja érni. Időközben egy kis vita alakult ki a tulajdonjogot illetően a kereskedők és az iparosok között. Márpedig amíg ezen a téren nem születik megegyezés, addig a pályázatokkal, az esetleges beruházásokkal mindenképpen várni kell. Emelkedő talajvíz "Dunaföldvárnak, fekvéséből eredően, igen nagy szerencséje van. " Dunaföldváron is jelentős károkat okoz a megemelkedett talajvíz, Dunaföldvárnak fekvéséből eredően igen nagy szerencséje van, hogy az elvezetést követően a talajvíznek van egy befogadója, s a Duna. Itt tehát nincs az a probléma, mint az Alföld egyes pontjain, ahol az egyik helyről kénytelenek a másik helyre szívatni, vezetni a vizet, nekünk "csak" az árkokat kellene karbantartani. A korábbi években már tudatosan törekedtünk arra, hogy kiépítsük, fejlesszük a csapadékvíz elvezető rendszerünket, amennyire persze a "pénztárcánk" engedte. Az Alsó-Bölcske utcán pl. amikor azok a nagy nyári záporok voltak, szinte térdig ért az iszap, a felső utcák burkolása azonban megszüntette ezt a gondot. Most viszont a város egész vízelvezető rendszerének a megtisztítására volna szükség. Ehhez először a főgyűjtő, majd щ utcákban lévő árkok tisztítása, karbantartása, sőt sok helyen azok létesítése szükséges. A Liszt Ferenc utcai telkekről a talajvíz már a felszínen folyik át a Mór; Ferenc utcára. Ha a szennyvíztárolók és a WC-k tartalmát kezdi kimosni a víz, fennállhat a fertőzés veszélye. Ezért ebben az évben a csapadékvíz és belvízelvezető árkok problémáinak megoldására igen nagy hangsúlyt kell fektetni. Elkészült a legnagyobb főgyűjtő, az Oláh völgyi árok és Kanális-árok tisztításánál terve egészen a dunai befogadóig, melynél költségvetése 42 millió forint. Kinek kellene ezt kifizetni? Az árkok csak részben vannak önkormányzati tulajdonban, főképp a belterület részek. A köztes terület a Közép-