Dunaföldvári Part-oldalak, 2007 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2007-01-01 / 1. szám
Díjak vállalkozóknak A Városi Művelődési Központban „Az év szponzora“ címmel díjátadással egybekötött gálaműsort szerveztek 2006. december 18-án. A Sziget Színház művészeinek musical-estjén nyújtották át azon vállalkozások, cégek képviselőinek az „Év szponzora“ díjat, amelyek támogatásukkal a legtöbbet tettek a 2006-ban megrendezett városi rendezvények sikeres megvalósulásáért. Az „Év szponzora“ díjat a Barta Ép- Ker Kft., a Czinger Fürdőszoba Szalon, az Ihász és Társa Kft., valamint a Soltút Kft. tulajdonosa, illetve képviselője vehette át Pataki Dezsőtől, a Művelődési Központ igazgatójától. A Városházán, a 2006-os esztendő utolsó képviselő-testületi ülésén Nagy Gáborné polgármester nyújtotta át azon öt cég képviselőjének, illetve tulajdonosának elismerő ajándékát, amelyik Dunaföldváron a legtöbb iparűzési adót fizette az elmúlt esztendőben. Alfabetikus sorrendben az öt legtöbb adót fizető vállalkozás 2006- ban: a Corexi Zrt., a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet, a Dunavet Zrt., a Földvár Gumiipari Szövetkezet és a Kereskedelmi és Hitelbank volt. Balogh Emese Г Évet zárt az MSZP helyi szervezete A Duna étteremben tartotta évadzáró közgyűlését az MSZP dunaföldvári szervezete. Horváth Zsolt elnök szerint mozgalmas év áll a párt mögött, amelyben két választás is lezajlott. A tavaszi parlamenti választás országosan baloldali győzelmet hozott, de a választókörzetben, illetve Dunaföldváron a Fidesz megtartotta korábbi pozícióit. A szervezet jelentős erőket mozgósított a tavaszi választásokon, aktivistái sokat dolgoztak. Ez ugyan győzelmet nem hozott, de részsikerek így is születtek. Az októberi önkormányzati választásokon a párt nem indított jelölteket. Az elnök szerint városi szinten nem kellene pártpolitikát folytatni. Ő maga is független jelöltként indult, mely sokakban visszatetszést keltett, de nem bánta meg döntését. A testületben így is jelen vannak a baloldali értékek. Az év közéleti munkájával elégedett az elnök. Mint mondta, a párt nem a látványos utcai demonstrációkra, nem a külsőségekre törekedett. Kerülte a szélsőséges megnyilvánulásokat, a rámenős politikai meggyőzést. Nem elkülönülve, önmagát túlhangsúlyozva vett részt a helyi közéletben, hanem a város lakóival együtt képviseltette magát. Ez a fajta közéletiség lehet, hogy nem volt látványos, nem nagy a visszhangja, de mindenképpen hasznosnak ítélhető. A gyűlés vendége volt Faller Dezső, a párt Tolna megyei alelnöke. Dicsérte a földvári szervezet munkáját. Stabil és fiatalodó testületnek nevezte, amely az év során példásan együttműködött a paksi és a megyei szervezettel. Mint mondta, a választások során a párt elkövetett hibákat is, melyekből okulni kell a jövőben. A jobboldal őszi győzelme részben ennek tudható be. A megyei közgyűlés szintén jobboldali többségű lett, de a regionális politikában és a pénzelosztásban a baloldalnak szerinte jelentős pozíciói vannak. A párt polgármestereinek és képviselőinek száma is csökkent, de ez nem jelent feltétlenül baloldali vereséget. A párt bizonyos programelemeit, elképzeléseit a szimpatizánsok és a függetlenek is képviselhetik. Szabados Sámuel Elnökségi ülést tartottak a megyei polgárőrök Az év utolsó elnökségi ülését tartotta december 8-án Dunaföldváron a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége. A Városháza nagytermében gyűltek össze a testület tagjai. A napirendi pontok közt szerepelt az utolsó időszak értékelése, a pénzügyi tájékoztató a 2006-os évről, illetve az új esztendő tervezett munkatervének előkészítése. Széles János megyei elnök a társszervezetekkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A rendőrség, pénzügyőrség munkájának segítése kiemelten fontos feladat. A megye területe jelentős migrációs útvonal, ahol az áruk és a személyek mozgásának ellenőrzésében a polgárőrség is segítséget tud nyújtani. E téren kiemelt jelentőségű a földvári és a szekszárdi híd, melyek forgalma nemzetközi jelentőségű. Az unió bővítésével a Balkán felé irányuló nyitás még inkább felértékeli ezeket a stratégiai pontokat, ami lehetőséget ad arra, hogy uniós pályázatokból is pénzforrásokhoz jussanak a helyi szervezetek. Örvendetes jelenség, hogy az év során hat új szervezet alakult a megyében, melyek létrejöttét főleg az önkormányzatok kezdeményezték. Ezzel 63 településen van már polgárőrség, így 60%-os lett a lefedettség. 2.