Dunakanyar, 1985 (21. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 3. szám
LOHOLUNK A TORNAPÁLYÁN UTAZÁSI KISKALAUZ Előttem a PiHisti Parkerdő Gazdaság igazgatója, mögöttem a DIB titkára, a sor elején az egyik tullatékes erdőmérnöik, a hosszú sor legvégén a rádkevei járás egyik főembere, egész autóbuszt töltöttünk meg idejével. A taksonyi vasúti hiúdnál fordulunk az ünnepelt Tököli-erdő felé, ma „lép” a Tököli-erdő is a Pilisi Parkerdő Gazdaság fennhatósága alá, az erdei futópályát, a tornapályát, a gyermekjátszóteret avatjuk könynyed lihegéssel. Zörög az ösvényen a tavalyi avar, az emelkedés hatalmas: előbb-utóbb eléri a hat métert. Természetjáró főnökök is futnak köztünk, a turistaút jelzését megfelelőnek tartják. Végre megvilágosodik az erdő — közben ezek is ugrottak fel előttünk — tisztásra érkezünk, terített asztal vár, virsli és üdítőital. A tisztáson át az erdészház, itt ihatunk tiszta forrásvizet. A pályaavatás rövid beszéddel kezdődik, Csepel szigete is beállt a természetjárók útjainak rendjébe, egyfelől a Tököli-erdőben, másfelől Makád körül és a makádi tavak övében. Ezek mind védett területek lettek. (Egyik legbájosabb mégis az az út, amely Szigetújfalu felől Ercsi kompálllomáság visz.) Régtől fogva ismerős előttem ataksonyi hídfő és a vasúti töltés. Valamikor 1960 táján történt, hogy a szigethalmi állomáson felültünk a Dunaharaszti felé vivő, évszázadosnak ható victinálisra. Vastag, fekete kormot kavaró gőzös vontatta. Szombat délután volt, gyári műszak után. Minden ablakiban fejlek szegtete-mozogtak. Jól tudták, mit lesnek. Ráztak az ugráló dobozok, kőszén szaga lebegett a nyitott vonatablakokon ki, s be. Valaki hirtelen elikiánlította magát: — Róka! S valóban! Egy fürge ravaszdi mélyen hasalva menekült a szemközti védőtöltés füves oldalában. Az arcok nem fértek az ablakokba. A vonat nagy zakkanással, csikorgással megállít. Nem vészféket húzott meg egy türelmetlen kocavadász, hanem maga a masiniszta intézkedett. Ő ugrott le elsőnek is a ravaszdi után, öt percig tart a kergetőzés, a masiniszta győz. Diadalmasan rázza meg farkánál fogva a rókát, és száll vissza lokomotívjába. A fékek feldádanak, kattogunk tovább. Szép boája lesz a masiniszta feleségének, ez már a második rókája ez évben, ugyanitt. Végezzük tehát a divatos nosztalgia idézgetése után és helyett, tárgyilagosan, a Csepel szigetének települési ismertetésével. 1. Hajón. Aki a Ráckevei Duna-ág regényes szépségét óhajtja élvezni, s nem akar kiszállni Sehol, annak a Kvassay-zsilliprtől vasárnaponként induló kishajót ajánlom, bár időnként igen zsúfolt. Hétköznaponként Ráckevétől indul hajó a Tassi-zsiliip felé. Az útvonal kellemes, hangulatos, lassú. Aki a Kvassay-zsilipnél reggel hétkor ül fel, délire érkezik az alsó zsiliphez. E sorok írója sohasem bizonyos abban, hogyha az egyik éviben még létező vendéglőről írt, ugyanaz, s ugyanolyan fogadja őt a következő évben. A Tassi-zsilipnél minden esetre van vendéglő és a zsilip túlsó felénél egy lángossütő hely is, magánház. A vendéglő olykor halálal is szolgál. Nem olcsó. A kiszolgált minőség éppen olyan kifürkészhetetlen, mint a dömösi vendéglőké is: va’ banque-ra megy a játék. A MAHART, sajnos, megszüntette a mohácsi gőzösök járatait, a termes kofahajókat, ennélfogva a Csepel-sziget hajóval való megkerülését aligha ajánlhatnák: „lefelé termes hajó Tassig, onnan vissza: kishajó”. Amikor a Dunakanyar Intéző Bizottság hatáskörét kiszélesítve Közép-Dunavidéki Intéző Bizottsággá alakult, egyikét tette meg egy kishajóval az ilyetén legszebb útnak, s ez az út minden fellengzés nélkül, valóban feledhetetlenné vált. Evezősöknek a sziget megkerülése legalább négy nap. Csak a kenusok bele ne keveredjenek a súlyomba, nádiba, ingóláp szigetbe. Mert ingó szigete is van a Kis-ágnak, az természetvédelem alatt ál. Nehezen védhető ez is, akárcsak számos egyéb védett vizünk, fánk, parkunk: legutóbb 1985-ben sikerült ügyetlenül kettévágni a ritka tulajdonságú úszólap-sziigeteit. 2. Vonaton, vagy autón. „Feinschmecker”-nek nem is ajánlanám, hogy egyetlen úttal járja be a szigetet, ki-kiugrást téve a sziget községeibe. (Mondhatnám bebeugrásnak is, ez sem jobb.) A végtelen laposnak tűnő Csepel felszíne igen változatos, ha valaki műértő turistai szemmel nézi. A látóhatár tág voltát ugyanis az ezer év óta tartó állandó fakivágás okozza. A csepelyes erdők helyett kultúrnövények ,,léptek be” a tájba, bár az 1870-es évek fiiloxérajárványát kiheverték a szőlők, így is megfogyatkoztak. A ráckevei híres Aranykalász Termelőszövetkezet, az Állami és Agráregyetemi Gazdaságok és Tangazdaságok kukorica, gabona, napraforgó, takarmány ültetvényei még a netáni homokdombokat is eltüntetik. Minél délebbre megyünk, a föveny, a homok, az egykori áradások talajának Világos szakaszai annál barnábbá válnak, Ráckevétől délre már a mocsarak, a Mapoik, a nádasok humusza gazdagítja a talajt. Elhagyván a csepeli gyárvidéket, a fővárosi határt, az Öreg-Duna partja vonalán a műemeítékként meghagyott Lakihegyi Rádióadó emelkedik a magasba — mégse bontották le — és Halásztelek épült meg szemben Érddel, jelezve az ősi foglalkozás emlékét. Dehát ez is már pesti külvárosnak mondható. Érdőfalu a maga mohamedán miniáréjával eltűnik, mert közöttük bozótos, mocsaras galériaerdő van.. Százhalombatta gyárkésmények szurkálják az eget, később az Öreg-Duna túloldalán majd megemelkedik a Mezőföld dombsora. Az járva horgász”-Gors a Fejér megyei oldalon érvényesült: egy-egy reménykedő horgász Lógatja horgát egy homokzátonyon álldogálva. Dohogó uszályvomtatók vágják ketté a zöldes vizet. Szigetszentmiklós a három bánytatónál és a Csepel Autógyárnál kezdődik, ez már üdülőterület. Itt is van régi emlékem: az olasz költő, Quasimodo, miután megkapta a Nobel-díjat, Magyarországra is meghivattatott, író-olvasó találkozókat is rendeztek neki, az egyik találkozó éppen az autógyár kultúrtermében volt. A hallgatóság megtisztelve érezte magát, Quasimodo örült, hogy ilyen, érdekes közönsége van. Mindenki örült, még a büfés is. Csak senki nem értette az olaszt. Szigetszentmiklóssal szemben, már a kunsági oldalon, Dunaharaszti és Taksony között indul ki a Soroksár,''Dunából — (itt ezt még joggal mondhatom) — a Duna—Tisza csatorna. Illetve az eleje, mert nem éri el a Tiszát, a jószánndék abbamaradt. Első látogatásomkor alig bírtam eligazodni az utcák tömkelegében Sziget,Sizmtaiklóson — (tömkeleg: valódi jelentése labirintus!) — öreg parasztházak váltakoztak friss Valákkaig közben felépült a József Attila lakótelep, s Szigetszentmilós város lett 22 000 lakossal. Jó negyedszázada annak, hogy egy régi lakos, Kincse József bécsi, egy Honismereti Kör megalapításában buzgólkodott, aztán a Kéktó utcában, egy öreg parasztházban múzeumot alapított. Kincse bácsi 80 éves korában elhunyt, a múzeum vezetését, gazdagításának szép munkáját Vöő Imre tanácstag vette át, s míg a ráckevei múzeum meg nem nyílik, Sziigetszentmiiiklóson van Csepel-sziget legnagyobb múzeumi gyűjteménye, s ezt még értékesebbé teszi, hogy a kiváló zenésznek, Ádám Jenőnek szülőfaluja iS lévén Szigetszentmikklós Ádám Jenő hagyatékából a szülőházban négy emlékszoba nyílott. E ház mellett nyílik meg az új múzeum is, az Árpád utca 34. alatt. A település hatezer évének emlékei láthatók az egyre bővülő múzeumban. (Az Ádám Emlékház 1979- ben nyitott meg, az Ádám Jenő mellszobrával díszített síremléket 1983-ban Kelemen Kristóf szobrászművész készítette.) A Kossuth-díjas zeneszerző kétmilliós hagyatékának egy részét zeneiskola építésére szánja a község tanácsa. Van egy Alkotóház is Szigetszentmiklóson, tíz képzőművésszel. Királyi birtok volt Szentmiklós is; nevét a XIII. században épült templomáról kapta. A királyság egy ideig a Margit-i szigeti apácák használatába adta a falut, s gazdag birtokát, majd ismét királyi birtok lett. Cselédei állandóan harcoltak a taksonyi jobbágyokkal. A középkorban két szomszédos faluja volt: Szőllős és Héros, a török pusztította el őket. Itt található a sziget legmagasabb „orma”, a 118 méter magas Fácánhegy. Dehát ez is elvész a mezőgazdasági lakosságban.