Dunántúl, 1952 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1952 / 1. szám
•ÖRÖKSÉGÜNK jenek arra, aki közülük kimagaslik, művei nem kísérletek, de irodalmi alkotások s ha egyik-másik jámbor azonban magára is ismer, ez nem lehet ok a gyűlölködésre, amint nem lehetnek a Figyelő borítékán megjelent apró csipkedések sem valamely sértett tanárnak bősz haragja tárgya.“ Bánffy Zoltán ezt akkor írta a Maros-Vidék c. lapban, mikor Tolnai az őt rágalmazó Nemes Ödön polgáriskolai tanárt megpálcázta.Végül is, mikor az egyházi vezetés az addigi püspök halála után a szászoik kezébe került, Tolnai helyzete tarthatatlanná válik, állásáról leköszön és 1884-ben visszajön Pestre. Pesten — amint életrajzi regényében, a pompás stílusú Sötét világban leírja — rendkívül keserves körülmények közé került. Treforti, az akkorikultuszminiszter nem fogadja. Az egyetemen tanító Gyulai nem engedi, hogy magán, tanári előadásait megtarthassa. A Jókai által is támogatott trafikengedély iránti kérését is elutasították, s bár sokan kora legjobb regényírójának tartják, nem mernek érintkezni vele az írók. Sok nyomorgás után 52 éves korában ideiglenes óraadó polgári iskolai tanári állást kap, s e helyen kivételesen jóakarattal is találkozva, véglegesítik, sőt még igazgatóvá is kinevezték. Közéleti helyzete azonban tovább romlott s rengeteget kellett dolgoznia, hogy anyagilag tönkre ne menjen. A hivatalos irodalom tervszerűen szorította háttérbe és hogy ez menynyire sikerült, jellemzően mutatja Mikszáth Kálmán 1905-ben, tehát három évvel Tolnainak az ODTT-ben történt halála után, mikor A báróné ténsasszony című művének kiadása elé előszót írt, halála évét tíz évvel elhibázza, 1892-re írja. Ilyen keveset tudott e korszak nagy regényírója, egyik legkiválóbb társáról! Tolnai először költeményeket, balladákat ésrománcokat ír, érezhetően Arany János hatása alatt, de mentesen az epigonságtól. E műveit Mikszáth így értékeli. ..Balladái, melyekből akkor közölt néhányat, Arany dicsőségen melegedve, kit. mint nagykőrösi tanítványa közelről ismert, tele voltak szépségekkel s románczai bájosaik, hangulatosaik, lírája pedig sajátos volt, s mint a Goethe-é kizárólag a saját élményeinél forgott.“ Mikszáthnak azonban csak félig van igaza. Tolnai lírája éles társadalmi problémákat vet fel s a nép életét igen szép sorokban ábrázolja. Milyen megkapó például A szegény vándorló legényről című versének írevezető képe. ..Rongy-e vagy mi látszik a falu árkában? Én istenem bizony rongy lehetne bátran! De mikor feje van, hogy lenne rongy szegény'. Nem rongy az, nem rongy az, egy vándorló legény'.“ E versének is, sok máshoz hasonlóan, igen nagy értéke, hogy szavaiban a nép tiszta beszédét halljuk megcsendülni. — Sokszor nemcsak a nép szavain, hanem népi hiedelmeken át fejezi ki mondanivalóját. Ilyen elemekkel áthatott verse, A mostoha leány című is. Ebben egy szegény, elnyomott lánynak a sorsáról van szó, kit mostohája megöl, mert a lány szeretőjét, magának akarta megkaparintani. Stílusában élénken emlékeztet ez a ballada a Tengeri hántásra és a Vörös Rébékre. A mostoha „széjjelrépegeti" mostohalányát. A mostoha szavát béka kurutyolja. A megölt lány hangja pedig egy madárkában szólal meg. Tolnai mint költő kezdte pályafutását, de nevét regényei tették ismertté. Első regényében az 1872-ben megjelent Az urakban kétparasztcsalád sorsán keresztül mutatja be az elnyomatás korát. Tárgya, hogy jómódú, úrhatnám parasztok összeházasodnak az éhenkórász, idegen hivatalnokokkal s így tönkre mennek. E mű különben Az új földesúr ellentéte. A feltörekvő gazdag parasztok majmolni kezdik a cseh és német hivatalnokokat, kedvüket keresik, boldogok, ha összeházasodhatnak velük. A két Bokros fiú sorsa világosan mutatja Tolnai felfogását a Bach-korszakbeli helyzetről. Bokros Sándor egy német hivatalnok, Wildicsék Venczel főadószedő lányát veszi feleségül, nevét Beckerre változtatja, bizonytalan spekulációkba kezd, fényűző életmóddal elpazarolja vagyonát és las-