Dunántúl, 1952 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1952 / 1. szám
ÖRÖKISSÉGYINIK san feleségével együtt egészen elzüllik. Testvére, Bokros András nem kér az uraságból, magához veszi apját s bár anyja mindenből kitagadja, szorgalmas munkájával és vállalkozó ötletességével, egy elszegényedett árva paspleányt vesz feleségül s jó sorba küzdi fel magát. A deklasszálódott értelmiségi lány maga is munkához lát, szabásziskolát nyit. A falu eleinte megveti Andrásékat, a hintón járó Sándorékat csodálják és dicsérik, de aztán fordul a helyzet, a kiegyezés után Sándor Wildicsekékkel együtt menekül. Igaz, az úrhatnám öregasszony még a végén sem enged, nem adja fel illúzióit, elhagyottan, kifosztva hazajön meghalni, lenézett fia házába kényszerül, de halálos ágyán is hazudik: „Meggyógyulok én, aztán tovább megyek, hazamegyek. Most Sándorék hivatalt keresni vannak, ez a kocsis erőnek erejével hozott ide...“ Tolnai e regényének egyik legfőbb értéke tehát, hogy művében szétrombolja a passzív rezisztencia illúzióját. Pompásan ábrázolja, hogy az uralkodó osztály tagjai még az idegen megszállókkal is szívesen szövetkeznek hatalmuk növelésére. Gyulai ezen természetesen felháborodott: „Sok mindent megértünk a Bach-kormány idejében, de hogy a nép kapjon a cseh adószedőkön, valóságos uraknak nézze őket, vágyjék az atyafiságukra, ilyennek soha sem hallottuk hírét.“ Tolnaiban mélyebb és igazibb hazafiúi gyűlölet élt a megszállókkal szemben és megtalálta annak is a módját, hogy ennek kifejezése közben ábrázolja a nép csendes, de igazi hazafiságát. E műve különben igen alkalmas a Tolnai-értékelés egyik legfontosabb pontjának, az ő romantikus antikapitalizmusának a helyes megvilágítására. Ez a romantikus antikapitalizmus kétségtelen. De e regény és sok más írása kapcsán jól látható, hogy a kapitalizmustól főként azért irtózott, mert látta, hogy az nálunk az idegen tőke beáramlását, kedvenc szava szerint, a hódítók „misszióját“ jelenti. Bokros András is vállalkozik, újításával szinte megdöbbenti a várost:jéggel kereskedik. Felesége, papkisasszony létére varrodát rendez be. Látható, hogy Tolnai a benső, idegen hatástól független kapitalista fejlődésnek volt a híve. Igaz, hogy A somvári Fényes Ádám úr c. novellájában általánosságban kiált fel: „Teremtő isten! Mennyi lesz a sok koldus a sok gaz kereskedő miatti“, de elbeszélése első fejezetében itt is arról értesülünk, hogy Ausztriában gazdasági válság tombol és az aggodalom az, hogy ez biztosan kihat majd a magyar viszonyokra is. Legnagyobb regényei a 80-as évekből valók. 118182-ben két jelentős alkotást is befejezett: A báróné ténsasszony-t és A nemes vér t. Ettől kezdve aztán állandó és rendkívüli bőséggel jelennek meg regényei. A báróné ténsasszony-ban szintén azt mutatja be, hogy mennyi árulója volt a magyarságnak a Bach-korszakban. Ám ebben a művében az előbbinél sokkal erőteljesebben mutatja be azokat is, akik szemben álltak az önkényuralommal, hívek voltak a szabadsághoz, Kossuth Lajoshoz, így mindjárt a regény elején az öreg Harkay folyton Kossuthot várja. A nemzeti ellenállásnak másik ilyen képviselője az öreg csizmadia, akit meg akarnak botozni, azzal vádolva, hogy Kossuthtól kapott levelet. A forradalmi hagyományokhoz való hűség bemutatása mellett különös élességgel rajzolja azoknak az alakját, akik a Bach-korszakban kiszolgálták az urakat és akik a leghangosabb függetlenségiek akkor, amikor a helyzet változott.—■ A regény hőse, egy szélhámos osztrák hivatalnok, Schwindler Gusztáv, aki beházasodik egy magyar családba, kihasználja az önkényuralom minden előnyét és akit a kiegyezés után mint függetlenségi férfiút, most már Hunyadi néven választanak meg követnek. Érdemeiért a magát eleinte porosz bárónak hazudó Schwindlert, a király valóban bárósítja. Schwindler-Hunyadi báró úr egy külföldi bankbukás után azonban tönkremegy. Nagy baja nem lesz, a gazemberek szövetsége révén, idejében elszökik az országból. Későbbi regényeiben is számos vonatkozást találhatunk egyes szereplők Bach korszakbeli magatartásáról, de legélesebb mondanivalója ezekben már a feudális