Dunántúl, 1956 (5. évfolyam, 15-20. szám)

1956 / 16. szám

Részlet Goethe Faust-jának II. részéből Fordította: Csorba Győző 5. felvonás (megrendülve): Van itt valaki? Van, ha firtatod. S te? Hát ki vagy te? Épp csak itt vagyok. Ernoy dolgodra! Jó hely, jobb se kell. (először felingerülve, aztán lecsillapodva, magához): Ne ejts ki több varázsigét, ügyelj! Hogyha fül nem hall is engem, zúgva-zúgok a szívekben, élem más-más szín alatt szörnyeteg hatalmamat. Földön, vízen se henyélő örök-febbeteg kísérő, sose kellek, ám vagyok, földícsért és átkozott. A Gondról nem tudsz még talán? Eddig rohantam én csupán, minden gyönyört az üstökén ragadtam, nem volt ínyemre, futni hagytam, elillant, engedtem tova. Csak vágytam, és kiéltem vágyamat, és újra vágytam, roppant áradat volt életem; előbb nagy és hatalmas, ma bölcs folyású már és aggodalmas. A Földgolyót eléggé ismerem. Azon túl nem hatolhat úgyse szem­­bolond, ki pislán egyre arra nézdel, s felhők fölött maga­szabásút képzel! Maradjon itt, szemét is tartsa itt, e Föld, kitárja néki titkait. Örök dolgok között kár kóborolni, csak ismertet tud birtokolni, így vándorolja át az életet, ne tántorítsák meg kísértetek, jót, rosszat útja közben leljen, d­­e folyton elégedetlenkedő. Kit megszerzek én magamnak, a világ se használ annak, örök árnyék száll le rája. FAUST GOND: FAUST: GOND: FAUST: GOND: FAUST: GOND: FAUST: GOND:

Next