Kogutowicz Károly: Dunántúl és Kisalföld írásban és képben (Szeged, 1930)

Tájleírások - Mezőföld

veszi a láp. A legérdekesebb azonban Gerjen esete, melyet 120 halászházból álló falunak mond. A XVIII. sz.-ban a térkép szerint nem a mai helyén, a Duna mellett feküdt, hanem jobban Ny-ra, egészen bent az ártér közepén, árvíz idején csak csónakon volt megközelíthető. Ennek következtében csaknem mindenütt felpanaszolja, hogy az utak esős időben járhatatlanok, rosszak. A Sárrét mentén csak a töltésen vezető utak használhatók, az agyagos talajon ellenben jók. Nagyon figye­lemreméltók az egyes községekre vonatkozó adatok is. Több helyen meg­adja a házak számát. Dunaföldváron pl. 570 házat említ, holott 1720-ban állítólag csak 550 lakosa volt [190], ez tehát legalább hatszoros népnövekedést jelent. 1825-ben itt 1659 ház állott és 8979 volt a lakosok száma. Ugyanígy pl. Bölcskének 1784-ben 226 háza, míg 1720-ban csak 330 lakosa volt, 1825-ben pedig 594 háza, 3272 lakosa. Sok helyütt külön megemlíti, hogy sárházakból állanak a községek, Kökösdpusztán meg éppen földkunyhókat említ. A Sár­víz Ny-i partján, Sárszentmiklóssal szemben, Pusztaörsön nagy juhaklot, a veszprémi mezőkön Igás mellett mély bozótot és kint a határban gabonás pajtát említ. A régi térképek adatai szerint a törököt megelőző időből még számos rom volt a XVIII. sz. végén látható. Több helyen is említ római sáncokat, Bikácscsal szemben a Sárvíz jobbpartján, a berekbe kiugró dombon, Rác­egres templom romját, stb. stb. A József császár korabeli kézirati térképek Magyarország első pontos felmérésen alapuló térképei. Megbecsülhetetlen értékük, hogy a gazdasági viszonyokról e térképek alapján valósággal statisztikai kimutatásokat készíthetünk, így pl. megállapítható volt, hogy 1783—84-ben a terület 28%-a volt rét és legelő, mindössze 3%-a erdő, mintegy 5%-a vizenyős terület, 1­5%-a szőllő. Ha ehhez hozzáadjuk a nemtermő területnek mai 7 %-át (ezt ugyanis a térkép külön nem tünteti fel), továbbá kertnek veszünk 8%-ot, szántó lehetett kb. 55%. Ebből levonható az az érdekes tanulság, hogy a Mezőföld népének főfoglalkozása az állattenyésztés volt. 1825-ben már 112.000 lakosa volt Mezőföldnek. Csaknem tízszer annyi, mint 100 évvel korábban, a népsűrűsség tehát km 2-kint 31. Népességi viszonyok. Mezőföld népén határozottan felismerhető a besenyő és a kun faji hatás. A lakosság termete általában nagyközepes, 167 cm körül, csupán a tolnai részeken alacsonyabb, barna szemű és hajszínű, rövid, széles, nagy fej, széles homlok, alacsony széles arc jellemzi. Típusosan mon­goloid vonások ezek, a törökös magyarságra jellemzők ; ez van többségben. Ettől élesen elüt a besenyő típus, melynek belsőázsiai vonásai : erős pofa­csont, már fekete hajszín, keskeny homlok, széles koponya. Ez a belső­ázsiai típus alacsony termetű. Mezőföld népessége túlnyomóan magyar. A dunamenti rác telepü­lések már teljesen megmagyarosodtak. A németség is csak azért szerepel a

Next