Dunántúl, 1911. május (1. évfolyam, 32-53. szám)

1911-05-04 / 32. szám

2. oldal­­ dán vagyunk. Ha Justh-párti kerül elénk, nagyszerű taktikának jelenti ki az aradi szo­ciáldemokrata oláh — függetlenségi ölelke­zést, de ha Kossuth-párti képviselőt kérde­zünk, akkor gúnyos mosoly a felelet. — Még egynéhány ilyen diadal és a Justh-párt eltaktikázta a magyar kerülete­ket. Az erdélyi magyar kerületek máris nyugtalanok a Papp Csicsóval való szövet­kezés miatt, így szólnak a Kossuth-párti vélemé­nyek, amiből megállapítható, hogy a függet­lenségi pártokat szélesebb örvény választja el egymástól, mint valaha. Serényi miniszter a Hieronymi állapo­táról informálja a híreket. Minden párton nagy a részvét a kereskedelmi miniszter iránt, akinek állapota nagyon aggasztó, a fe­lesége súlyosan beteg ,a leánya pedig meg­halt. A király érkezéséről nem sokat beszél­nek a képviselők. Csupán Förster Aurél tesz szarkasztikus megjegyzéseket a puhító ebé­dekről, melyek most kilátásban vannak, az ilyenek iránt meleg vonzalommal viseltető honatyák örömére. A gyűlés egyébként csöndesen, min­den emóció nélkül folyt le. Huszár Károly in­terpellációja szombatra maradt, amint azt előre jelentettük. Tudósításunk a következő: Az ülés fél 11-kor kezdődött. Elnök Kabos Ferenc volt. Felolvasták az interpellációs könyvet, amelyben csak Huszár Károlynak az osz­tálysorsjáték körül előforduló visszaélések tárgyában beterjesztendő interpellációja volt bejegyezve. Napirenden van a földmivelési tárca költségvetése. Szabó János (munkapárti) a víziutak fejlesztését sürgette, főleg a Sió hajózhatóvá tételét, a Balaton érdekében. Erre nagyobb összeg már az 1912. évi költségvetésbe len­ne fölveendő. Kovács Gyula (gazdapárti) kezdett ez­után beszélni. A munkapártról sűrű zajban mentek ki a képviselők. Elmondta, hogy ez az ország gazdasági ország és éppen ezért nem jogos dolog, hogy a mezőgazdasági munkás csak fele akkora keresetre tud szert tenni, mint az ipari munkás. Ennek oka az, hogy csak féléven át tudjuk foglalkoztatni. Shakspere alkotó, teremtő erejéhez foghatót nem találunk sehol. Férfi és nő szí­vében egyaránt olvasott, meglátta bennük lelkük jobb felét, mellékgondolatokat, cselei­ket, látta az erény és bűn, kényszerűség és szabad elhatározás finom határait. Kevés emberről van olyan tiszta képünk, mint az ő alakjairól. Ő volt a legélesebben látó író. Ez­zel csak fantáziájának ereje és lírai tehetsége mérkőzhet. Csodálatos adománya volt, hogy soha­sem vált egyoldalúvá, hogy helyes érzéke mindig az egészségesen — emberi felé von­zotta. Neki nincsenek kedvenc fogásai. Kis és nagy dolog egyaránt megfelelő hangot ta­lált nála; minden tisztán, torzítás és elhomá­­lyosítás nélkül jelenik meg műveiben. Tra­gikusát és komikusát egyenlő erővel kezel minden túlzás és szépítgetés nélkül. Kedélye vig, ideálja a szépség. Szereti az erényt, nem mert kötelesség, hanem mert szép. Gyönyörködik a világban, úgy látja, hogy fény sugárzik mindenből. Miként Ho­­mér, ő is telve napsugárral. Erővel teljes élet kell neki ... A Shakspere-kultusz erősödőben van. És ez talán nem csupán az ő örök ifjúsága mellett bizonyít. Mintha közönségünk is kez­dené unni a „naturalizmus“ címén feltálalt ocsmányságokat, amelyekből sokszor az a bizonyos francia szellemesség is hiányzik és amelyek a művészet cégére alatt olyan sok nem művészit vittek a színpadra. Minden­esetre jellemző (és ennek is van némi köze Shaksperehez), hőgy legutóbb néhány buda­pesti vígszínházi (!) színész nem volt hajlan­dó a kitűzött francia újdonság előadásában közreműködni. Papp Géza előadó: Hiányzik belőle a munkaszeretet! Kovács Gyula: Ezt kétségbevonom, mert a magyar munkásból nem hiányzik job­ban a munkaszeretet, mint más nemzetbe­liből Egy hang jobbról. Mint a parlamentből. (Derültség.) Kovács Gyula a legelőkérdés szabályo­zását abban látja, hogy legelőnek csak azok a területek jelöltessenek ki, amelyek fekvé­süknél fogva alkalmasak e célra s amelyek eddig is legelőnek használtattak. Nem az a fontos, hogy sok legelő legyen, hanem az, hogy­ ami van, jó legyen. A lónak elég annyi legelő, hogy a nap rásüssön. Az állatorvosok helyzete javítandó, a lótenyésztés felügyeletével pedig meg lehet­ne bízni a huszártiszteket, akik úgyis sze­retnek a lovakkal vesződni. Egy-egy helyőr­ség területét a huszártisztek ellenőrizhetnék lótenyésztési szempontból. A gazdasági tudósítóknál nem az a fon­tos, hogy ezek dotálva legyenek. Inkább az ellenőrzésük legyen szigorúbb, mert három­negyed részük az Íróasztalnál csinálja jelen­tését, anélkül, hogy a körzetébe tartozó köz­séget látta volna. A cselédtörvényt is reformálni kell. Most az a törvény, hogy a gazdasági cseléd akkor kap segélyt, ha valamelyik hozzátar­tozója meghal. Sokkal helyesebb volna, ha akkor adnának pénzt a gazdasági cselédnek, mikor gyermeke születik. Nem fogadja el a költségvetést. Magyar Károly (munkapárti) a hegyvi­déki akció erősbítéséről beszél. Az akció csak akkor lesz eredményes, ha a hitel- és áruüzletet szabályozzák és a munkaalkalma­kat szaporítják. Elfogadja a költségvetést. Az elnök öt percre felfüggesztette az ülést. Szünet után Csemez István beszélt. Elnök Széchenyi Emil gróf összeférhe­tetlenségi ügyében holnapra hívta össze a bi­zottság tagjait. , . Az ülés fél kettőkor végződött. Lewin. DUNÁNTÚL Május 4. Csütörtök. Itt van felekezeti iskola. Válasz a „Cs“-nek a P. N.-ban megjelent cikkére. Több tanúm van, hogy mikor első cik­kem e tárgyban megjelent, ekként szólottam: „Ha egyáltalán választ kapok, ez okvetlen a nemzetiségi kérdésre fog támaszkodni." Szándékosan hagytam ugyanis nyitva a kér­dés e részét, hogy az esetlegesen felmerülő vita útján álláspontom iránt nagyobb érdek­lődés támadjon. „És ha nem felelnek?“ kérdezték. „Ak­kor később önállóan fogom a nemzetiségi kérdést az iskolák szempontjából kifejteni.“ Ám feleltek s föltevésem egészen helyesnek bizonyult. „Cs“ valóban a nemzetiségi kér­dést vetette föl. Úgy áll ugyanis a helyzet, hogy a múlt század utolsó két évtizedében valóban a nem­zetiségi kérdésből kifolyólag sürgették az is­kolák államosítását, azt hívén, hogy ez meg­hozza a nemzetiségek beolvasztásának any­­nyira óhajtott folyamatát. Újabban azonban ez az érv az egész or­szágban elhalványult. A függetlenségi párt, amelynek programmja volt az iskolák álla­mosítása, egyik vezére, gr. Apponyi Albert, vall. és közoki minisztersége alatt megalkot­ta az 1907. évi XXVII. törvénycikket, amely 18 millió államsegélyt biztosított a felekezeti és községi iskoláknak; a középiskolák és ta­nítóképzők, valamint kereskedelmi, polgári és felsőbb leányiskolák pedig ugyanazon füg­getlenségi minisztertől jelentékeny államse­gélyt kaptak. Vagyis: amit igénytelenségem­nek annyi gúnnyal hánynak szememre, hogy az államosítástól a felekezeti iskola felé for­dultam, azt az egész nagy, 260 tagból álló függetlenségi párt törvényhozási után csinál­ta meg, elejtvén államosítási programmját s nagy áldozatokkal tovább fejlesztvén a nagy számú felekezeti iskolát, Kossuth Ferencről, gr. Apponyiról, Justh Gyuláról, Tóth János­ról, Ugron Gáborról, gr. Batthyányi Tivadar­ról stb. függetlenségi vezető személyiségek­ről el lehet mondani, hogy rossz politikusok voltak (elvégre ezt Tiszáról is elmondták), de, hogy nem lettek volna jó magyarok, jó hazafiak, azt leghalálosabb ellenségeik sem mondhatják el. Björnsterne Björnson kiroha­násait, amiket még azon csekély magyarosí­­tási lépés is előidézett, amit Apponyi az 1907-ik évi XXVII. t.-c. által tett. Megemlítjük továbbá Balogh Pál nagy statisztikai munkáját, amelyben kimutatja, hogy hazánk nemzetiségi viszonyaiban 1000 év óta a számbeli status quo nem változott. És ezzel beleestünk a nemzetiségi kérdés egészébe annak ismétlésével, hogy pl. a szo­ciáldemokraták, akik a nemzetiségekkel egy követ fújnak, egyáltalán többé az iskolák ál­lamosításának érvéül a nemzetiségi kérdést nem is használják; ők egyenesen a vallásnak s a papságnak az iskolából való kiküszöbölé­sére törekednek, amint ők mondják: a felvilá­gosodás, a népjólét megteremtése érdekében; valójában pedig azért, hogy párt­hatalmukat minden irányban kiterjeszthessék. Tehát, amíg egyrészt a legnemzetibb párt, a függetlenségi párt, elejti az államosí­tást, mert a nemzetiségi kérdést e ponton megoldani úgy sem bírja, a nemzetközi irá­nyú párt, mikor az iskolák államosítását sür­geti, egyben a nemzetiségekkel talál érintke­zési pontokat, azokkal, akik számára a 80. és 90-es években az államosítás kegyelem­döfésének voltak szánva. Ezek után kérdem, s ezt azért, mert múltkori cikkemet a nemzeti­ségi szempontok pozitív irányú felhasználá­sáért illogikusnak mondották, van-e többé je­lentősége iskolaügyi politikánkban nemzeti érdekből az iskolák államosításának? Az az érv, amit törvényhozás, nemzetiségek, nagy pártok ennyi mindenféle alakban oldottak meg, többé jelentőséggel nem bír; az túlha­ladott álláspont s beigazolható, hogy akik még mindig azon nyargalnak, hogy a nemze­tiségeket az iskolák államosításával eltüntet­jük, beolvasztjuk, azok egy évtized­del el­­van­lében. Az iskolával is­ légy elfogy de úgy, hogy csupán az iskolavolumnogma hatjuk el, s ezért nev­ete az éleslátásu Tisza István gr. még azt a csekélységet is, amit gr. Apponyi csinált „tyúkszemre lépésnek." Bocsánatot kell ezek után kérnem „Cs“­­től ama szerény kijelentésemért, hogy múlt­­kori közleményemet azért nem értette meg, mert emez évtizeddel lemaradottak közé tar­tozik. Örömmel említem azonban, hogy so­kan voltak s épen nem az úgynevezett „kleri­kális“ táborból, akik határozottan kijelentet­ték, hogy abban a cikkben kifejtett felfogás igenis megfelel a legújabb álláspontoknak. Ha „az atléta nem volna hangulatban", vagyis ha nem volna meggyőződésem, hogy a felekezeti iskola sokkal inkább szolgálja épen, mert felekezeti, a nemzeti érzést, mint az állami, akkor nem csinálnék a „trapézon mutatványokat“, vagyis hallgatnék, akkor beérném bohócmutatványokkal. De igenis meg vagyok győződve álláspontom helyes­ségéről s azt alábbiakban újabb és sokkal nyomósabb érvekkel támogatom. De jól értsük meg, miről van szó, mert az álláspont ij, s e­miatt tévesen foghatják fel. Tehát: Állítom és bizonyítom, hogy a ma­gyar nemzeti eszme érdekeit jobban lehet még veszedelmes nemzetiségi viszonyaink között is a felekezeti jellegű iskolával bizto­sítani, mint az állami iskolával. Érveim kö­vetkezők: 1. Az államosítási törekvések mindig valamely párt vagy érdekcsoport (hatalomra törekvő függetlenségi párt, nemzetközi szo­ciáldemokrácia, szabadkőművesség, túlzó li­berálisok) jelszavát képezik, de soha a nem­zet egészének meggyőződését. Ezt a függet­lenségi párt esetével fennebb beigazoltuk s bizony a munkapártnak sincs esze ágában se az államosítás. 2. Kolozsvár, Pécs, Buda, Székesfehér­vár és még számos német város megmagya­­rosodását legelső­sorban az ott működő tani­­tórendek vezették s ők tették fel a kedvező

Next