Dunántúl, 1911. július (1. évfolyam, 77-102. szám)

1911-07-01 / 77. szám

2. oldal, a trializmussal szemben. Határozati javasla­tot nyújt be a választói reform tárgyalásának sürgetésére. Elnök a jövő ülés napirendjének megál­lapítására tér át. Polónyi Dezső a Ház határozatképessé­gének megállapítását kéri. Mivel csak 73 képviselő van jelen, az elnök 10 percnyi szünetet rendel el. II. Főrendiház, gróf Csáky Albin elnök negyed 12-kor megnyitja az ülést. Ezután elnök felolvastatja a királyi kéz­iratot, amely báró Kemény Kálmán főrendi­házi alelnöknek fölmentését és báró Jósika Samu kinevezését adja tudomásul. •Elnök ezután bemutatja a beérkezett irományokat. Gróf Zselénszky Róbert indítványt nyújt be, amely szerint az általa most benyújtott törvényjavaslatot a tőzsdereformról kiadja a kereskedelmi miniszternek, hogy azt terjesz­­sze a képviselőház elé. Elnök javasolja, hogy az őszi ülésszak folyamán tűzzenek ki majd határidőt az indo­kolásra. (Helyeslés.) Ezután rátérnek az indemnitás tárgya­lására. Szabó János: Az indemnitást bizalom­mal a kormány iránt, elfogadja. A görög ka­­tholikus egyház részére magyar liturgiát kér, de mindenekelőtt sürgeti a külön görög katholikus magyar egyházmegye megalko­tását. gróf Zichy János kultuszminiszter: Re­méli, hogy a római szentszék megadja majd a módot, hogy a magyar nyelv a liturgiában kellő helyét foglalhassa el és amint ez meg­van, magától fog megalakulni a magyar püs­pökség is. A javaslatot általánosságban és részle­teiben is vita nélkül elfogadták. Az ülés vége 1 órakor. Az oltáregylet kiállítása. Az Oltáregyesületektől nemcsak azt vár­juk, hogy a szegény templomok felszerelései­nek hiányosságain épen csak hogy segítse­nek, hanem azt is, hogy ezt jól tegyék, az egyházi művészkedésben példát adjanak, színvonalat jelöljenek meg. Az egyház annyi dicsőséget aratott művészetének minden idő­ben a női kézimunka volt egyik leghatható­­sabb tényezője. Hiába építették volna meg a legzseniálisabb mesterek az égbe nyúló dó­mokat, hiába díszítették volna a festők és szobrászok remekművekkel a templomi csar­nokokat, a kép, melyet lelkünkbe akartak varázsolni, mikor imádságos áhítattal fölke­restük az Úr hajlékait, nem lett volna tökéle­tes, sőt disszonáns hangokat pöngettek volna meg ízlésünk érzékeny hangszerén, ha a templom életének irányítója, a pap, művé­szietlen, a környezettel ellentétes ruhában lé­pett volna a tömjénillatos oltár elé. A tem­plomban a nyugalom, a béke harmóniáit ke­ressük s hogy ezeket a művelt ember zavar­talanul megtalálhassa, a művészet szülte finom hangulatokat nem szabad mellőznünk, sőt arra kell törekednünk, hogy az ember ügyességének, művészi alkotótehetségének legjavából megérezzük a szent hely méltósá­gát, az Isten dicsőségének fenségét. A kat­holikus egyháznak ez mindenkor, a katakom­bák falfestményeitől kezdve, a középkor fa­­ragványos dómjain keresztül a legújabb korig szent hagyománya volt s ez a közérzésbe mélyen bevésett irány szinte kimeríthetetlen termelő erejével jön szülőanyja azoknak a csodás alkotásoknak, melyekhez tanulni za­rándokol a művészek serege. A vallásos hit minden erejét, képzeletének minden kincsét, képességének minden nyilvánulását az oltár zsámolyánál koncentrálta. És ebben a fensé­­ges munkában a női nemzedék hatalmas részt kért. A férfi­ fantázia és alkotó erő pilléreit, íveit, boltozatait a női kéz gyengéd hímzése, varrása díszítette, hintette tele a komor kö­veket a kedélyvilág tavaszi virágaival. Szinte képzelhetetlen egy középkori dóm a falsző­nyegek és egyházi ruhák költészete nélkül. A szertartásokat végző papság olyan ruhákban jelenik meg a szentélyek misztikus homályá­ban, melyet az égő gyertyák fénye csak job­ban kiemel, amely ruhák beilleszkednek alak­ban és színben a környezetbe, az egységes, magasztos kép kiegészítői gyanánt. Az egyház e hagyományát ma is őrzi, ma is díszíti templomait s e munkájához se­gédekül alkalmazza a nőket. Csakhogy mig régen a szentélyek szomszédságában élő apácák vállalták e szép hivatás kötelességeit, addig ma a szükségletek hatalmas növeke­dése korában szélesebb női köröket vont be annak keretébe. Oltáregyleteket létesített s itt tömöríti az Isten házainak díszítőit. Az elv azonban nem változott, ma is művészetet vár az egyház leányaitól. Sőt ma jobban, mint valaha. A gyári termelés úgyis eleget pusztí­tott már a mi templomainkon. Az olcsót ke­restük, s mivel az áldozatos női munka meg­­keresbedett, a boltokba tértünk. De így az íz­lésünk is megromlott. Nem vettük már észre, hogy a boltban találomra kiválasztott egyházi portéka nem készült épen a mi templomunk számára, hiszen a tömegtermelés egy kapta­fára húz mindent; nem volt érzékünk ahhoz, hogy az egyénies emberi munka, bármily egyszerű legyen is, mindig fölötte áll a szem­re pompás gyári termelvénynek. Persze akadt akkor is egy-egy buzgó hölgy, aki oltárván­kossal vagy térítővel lepte meg a szegényes templomot. De ebben sem volt köszönet. Az a buzgó hölgy sohasem látott egyháziasan művészi munkát, sőt a közelmúlt siralmas kézimunka-tanítása még a természetes mű­vészi ösztönét is megrontotta. S hiába való volt a nagy vesződség, az eredmény nem állt arányban a fáradsággal és igyekezettel. Az Oltáregyletekben ime meg van adva a mód, hogy az erők az igazi egyházi műve­­k szét szolgálatába állíttassanak s vége sza­kadjon a meddő dilettantizmusnak. Ehhez azonban föltétlenül szükséges, hogy az ott működők teljesen megértsék az egyesületi célt és művészetre nevelődjenek. Ezen ponton kezdődnék részemről a he­lyes egyházi művészet elveinek kifejtése. De ezt mellőznöm kell, mert egyrészt nincs elég helyem hozzá, másrészt az oltáregyleti ki­állítás arról győzött meg, hogy ez elvek az egyesületi tagok körében már többé-kevésbé ismeretesek. Az olyan munkák, mint Zichy Lujza grófnő hímzett kazula-betétje és hor­golt oltárantipendiuma, Kovácsffy Bella point de lace csipke-antipendiuma, a vörös szállal kivarrt, síkban tartott ruhaszegélyek, pallák, Apponyi Géza grófné hímzései és más töme­gesen képviselt jó munkák tanúságot tesznek arról, hogy a hölgyek okultak a modern ipar­művészeti törekvéseken, fölfogták a cél és eszközök közötti összefüggést s fölvirrad már a kor, midőn templomainkban nem ízlés­telen piperetárgyakat, mintakönyvekből min­den meggondolás nélkül lemásolt, profán ér­zéseket keltő holmikat fogunk látni, hanem a környezethez szabott, gyakorlati és a fönsé­­ges katholikus kultuszt emelő és a mi fő, a művészet örökké érvényes szabályaihoz al­kalmazkodó munkákat. Dr. Szőnyi: DUNÁNTÚL Július 1. Szombat. Ferenc Ferdinánd főherceg utazása. A „Dunántúl“ eredeti értesülése szerint Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez idő szerint csa­ládjával Konopiszban időzik, július 2-án Blankenbergbe utazik, ahol június 24-ig tar­tózkodik. Innen Salzburg mellett levő nyara­lójába, Blünbachba utazik hosszabb tartóz­kodásra családjával együtt. Új választás Horvátországban. Zágráb­ból jelentik: Tomasics Miklós horvát bán, a­ki most Budapesten időzik, előterjesztést tett Khuen-Héderváry Károly miniszterelnöknek uj választás elrendelése iránt. A bán meg van győződve, hogy most sikerülni fog kor­mányzó többséget szerveznie. Vasút megnyitás. A pécs-bátaszéki vasút bejárása. — Saját tudósítónktól. —­Hosszas huza-vona és nagy nehézségek után végre sikerült a pécs-bátaszéki vasút­vonalat megnyitni s a forgalomnak átadni. Ez az uj vasútvonal lesz hivatva az eldugott, forgalomtól teljesen elzárt kis baranyai köz­ségeket az életbe bevonni s a fejlődés útjára állítani. Kicsi, de virágzó és gazdag községek fekszenek az új vasútvonal mentén és jutnak jelentős­ gazdasági szerephez. A községek kicsik, de derék, szorgalmas, józan nép lakja valamennyit, amely megértő lelkesedéssel tudta üdvözölni a kultúrát, életet és jövőt ígérő első vasutat, amely a mai napon az ál­lomásokra berobogott. A községek hivatalos képviselői, asszonyok, leányok, gyerekek fo­gadták lelkesen mindenütt a beérkező masi­nát. Pécsváradon, amely a vonal egyik fő­pontja, impozáns közönség zeneszóval fogad­ta a vonat berobogását. A hangulat mindenfelé lelkes volt, mint­ha csak újjászületett volna az a világtól el­dugott kis község, amely most székhelyével s a szomszédos Tolna vármegyével jutott köz­vetlen összeköttetésbe. Tarackdurrogás, ze­neszó s lelkes éljenzés fogadta a vonatot Pécstől Bátaszékig, azon az elhagyatott terü­leten, ahol ma a technika megtette első lépé­sét egy virágzóbb élet felé. A megnyitásról, vagy mint hivatalosan nevezik, a műtanrendőri bejárás részleteiről alábbi tudósításunk számol be: Reggel 8 órakor gyülekeztek a pécsi pályaudvaron a hivatalok képviselői és a meghívottak. A kereskedelemügyi miniszté­rium képviseletében Medanich Romuald vasúti és hajózási főfelügyelő, míg a zágrábi üzlet­vezetőség részéről annak vezetője Bacsinszky Vladimir dr. üzletvezető, a máv. igazgatósága részéről Kiss Dezső és Margulit Kálmán ellen­őrök jelentek meg. A vállalat­­engedményesei részéről Heinscheimer Alfréd, Respinger Emil bázeli bankigazgatók, Poleschenszky Gyula budapesti igazgató, Czettel Gyula dr., Várady Gábor, Rétsiy Fülöp igazgatósági ta­gok, Csigó János ügyész voltak jelen. A vár­megyét Szenge Ferenc alispán, Szinkovich Károly főjegyző, Fischer Béla aljegyző, a já­rást Vaniss Sándor főszolgabíró képviselte. Pécs város képviselői Nendtvich Andor pol­gármester, Egry Béla orsz. képviselő, ifj. Fürst Gyula, Csermák Ede, Schulcz Ferenc és Soós Nándor rendőrkapitányok, Daempf Imre és Hamedly Károly voltak. A pécsi pos­ta is képviselve volt Tóth Lajos főnök és Róth Miksa által. Ott voltak továbbá a meghívott vendégek sorában Gundrum Szigfrid, dr. Tich­­ler Jenő, Székely Róbert a Mohács-pécsi vas­út részéről. Az építési fővállalkozó Pallos Ignác, György Jenő főmérnök, Heller Miklós, Grosz Sándor, Erdős Mór és Pallai Tibor mérnökök, Somló Arnold főpénztáros, Novák Árpád pénztáros útján kalauzolta és látta ven­dégül a meghívottakat. Nyolc óra húsz perckor robogott ki a vonat a pécsi állomásról első útjára. A két első állomásnál, Pécs-külváros és a gyárvá­rosnál egy percnyi megállás után tovább ha­ladt. Itt még a vasúti őrházak a kezdetnél tartottak, amennyiben hiányosan voltak fel­szerelve. Annál meglepőbb volt azonban Hosszúhetény községben az a kedves fogad­tatás, amelyben a berobogó vasút és a vele érkezők részesültek. Lovas Sándor bíró mon­dott üdvözlő beszédet, amelyre Medanich Romuald válaszolt a bizottság nevében. Meglepő szép látványt nyújtott a Pécs­­váradi vasúti állomás, amelyet teljesen elle­pett Pécsvárad közönsége. Képviselve voltak a község szépei is, akik lelkes éljenzéssel fo­gadták az érkező vonatot. Halmai János jegy­ző üdvözlő szavai után, cigányzene hangjai mellett indult meg a vonat, amelyre felszállot­tak Gállik Kálmán közalapítványi főfelügye­lő, Sziklai Géza intéző közerdész, Gállos Ede ügyvéd, ifj. Anschau és még mások.

Next