Dunántúl, 1911. július (1. évfolyam, 77-102. szám)
1911-07-01 / 77. szám
2. oldal, a trializmussal szemben. Határozati javaslatot nyújt be a választói reform tárgyalásának sürgetésére. Elnök a jövő ülés napirendjének megállapítására tér át. Polónyi Dezső a Ház határozatképességének megállapítását kéri. Mivel csak 73 képviselő van jelen, az elnök 10 percnyi szünetet rendel el. II. Főrendiház, gróf Csáky Albin elnök negyed 12-kor megnyitja az ülést. Ezután elnök felolvastatja a királyi kéziratot, amely báró Kemény Kálmán főrendiházi alelnöknek fölmentését és báró Jósika Samu kinevezését adja tudomásul. •Elnök ezután bemutatja a beérkezett irományokat. Gróf Zselénszky Róbert indítványt nyújt be, amely szerint az általa most benyújtott törvényjavaslatot a tőzsdereformról kiadja a kereskedelmi miniszternek, hogy azt terjeszsze a képviselőház elé. Elnök javasolja, hogy az őszi ülésszak folyamán tűzzenek ki majd határidőt az indokolásra. (Helyeslés.) Ezután rátérnek az indemnitás tárgyalására. Szabó János: Az indemnitást bizalommal a kormány iránt, elfogadja. A görög katholikus egyház részére magyar liturgiát kér, de mindenekelőtt sürgeti a külön görög katholikus magyar egyházmegye megalkotását. gróf Zichy János kultuszminiszter: Reméli, hogy a római szentszék megadja majd a módot, hogy a magyar nyelv a liturgiában kellő helyét foglalhassa el és amint ez megvan, magától fog megalakulni a magyar püspökség is. A javaslatot általánosságban és részleteiben is vita nélkül elfogadták. Az ülés vége 1 órakor. Az oltáregylet kiállítása. Az Oltáregyesületektől nemcsak azt várjuk, hogy a szegény templomok felszereléseinek hiányosságain épen csak hogy segítsenek, hanem azt is, hogy ezt jól tegyék, az egyházi művészkedésben példát adjanak, színvonalat jelöljenek meg. Az egyház annyi dicsőséget aratott művészetének minden időben a női kézimunka volt egyik leghathatósabb tényezője. Hiába építették volna meg a legzseniálisabb mesterek az égbe nyúló dómokat, hiába díszítették volna a festők és szobrászok remekművekkel a templomi csarnokokat, a kép, melyet lelkünkbe akartak varázsolni, mikor imádságos áhítattal fölkerestük az Úr hajlékait, nem lett volna tökéletes, sőt disszonáns hangokat pöngettek volna meg ízlésünk érzékeny hangszerén, ha a templom életének irányítója, a pap, művészietlen, a környezettel ellentétes ruhában lépett volna a tömjénillatos oltár elé. A templomban a nyugalom, a béke harmóniáit keressük s hogy ezeket a művelt ember zavartalanul megtalálhassa, a művészet szülte finom hangulatokat nem szabad mellőznünk, sőt arra kell törekednünk, hogy az ember ügyességének, művészi alkotótehetségének legjavából megérezzük a szent hely méltóságát, az Isten dicsőségének fenségét. A katholikus egyháznak ez mindenkor, a katakombák falfestményeitől kezdve, a középkor faragványos dómjain keresztül a legújabb korig szent hagyománya volt s ez a közérzésbe mélyen bevésett irány szinte kimeríthetetlen termelő erejével jön szülőanyja azoknak a csodás alkotásoknak, melyekhez tanulni zarándokol a művészek serege. A vallásos hit minden erejét, képzeletének minden kincsét, képességének minden nyilvánulását az oltár zsámolyánál koncentrálta. És ebben a fenséges munkában a női nemzedék hatalmas részt kért. A férfi fantázia és alkotó erő pilléreit, íveit, boltozatait a női kéz gyengéd hímzése, varrása díszítette, hintette tele a komor köveket a kedélyvilág tavaszi virágaival. Szinte képzelhetetlen egy középkori dóm a falszőnyegek és egyházi ruhák költészete nélkül. A szertartásokat végző papság olyan ruhákban jelenik meg a szentélyek misztikus homályában, melyet az égő gyertyák fénye csak jobban kiemel, amely ruhák beilleszkednek alakban és színben a környezetbe, az egységes, magasztos kép kiegészítői gyanánt. Az egyház e hagyományát ma is őrzi, ma is díszíti templomait s e munkájához segédekül alkalmazza a nőket. Csakhogy mig régen a szentélyek szomszédságában élő apácák vállalták e szép hivatás kötelességeit, addig ma a szükségletek hatalmas növekedése korában szélesebb női köröket vont be annak keretébe. Oltáregyleteket létesített s itt tömöríti az Isten házainak díszítőit. Az elv azonban nem változott, ma is művészetet vár az egyház leányaitól. Sőt ma jobban, mint valaha. A gyári termelés úgyis eleget pusztított már a mi templomainkon. Az olcsót kerestük, s mivel az áldozatos női munka megkeresbedett, a boltokba tértünk. De így az ízlésünk is megromlott. Nem vettük már észre, hogy a boltban találomra kiválasztott egyházi portéka nem készült épen a mi templomunk számára, hiszen a tömegtermelés egy kaptafára húz mindent; nem volt érzékünk ahhoz, hogy az egyénies emberi munka, bármily egyszerű legyen is, mindig fölötte áll a szemre pompás gyári termelvénynek. Persze akadt akkor is egy-egy buzgó hölgy, aki oltárvánkossal vagy térítővel lepte meg a szegényes templomot. De ebben sem volt köszönet. Az a buzgó hölgy sohasem látott egyháziasan művészi munkát, sőt a közelmúlt siralmas kézimunka-tanítása még a természetes művészi ösztönét is megrontotta. S hiába való volt a nagy vesződség, az eredmény nem állt arányban a fáradsággal és igyekezettel. Az Oltáregyletekben ime meg van adva a mód, hogy az erők az igazi egyházi művek szét szolgálatába állíttassanak s vége szakadjon a meddő dilettantizmusnak. Ehhez azonban föltétlenül szükséges, hogy az ott működők teljesen megértsék az egyesületi célt és művészetre nevelődjenek. Ezen ponton kezdődnék részemről a helyes egyházi művészet elveinek kifejtése. De ezt mellőznöm kell, mert egyrészt nincs elég helyem hozzá, másrészt az oltáregyleti kiállítás arról győzött meg, hogy ez elvek az egyesületi tagok körében már többé-kevésbé ismeretesek. Az olyan munkák, mint Zichy Lujza grófnő hímzett kazula-betétje és horgolt oltárantipendiuma, Kovácsffy Bella point de lace csipke-antipendiuma, a vörös szállal kivarrt, síkban tartott ruhaszegélyek, pallák, Apponyi Géza grófné hímzései és más tömegesen képviselt jó munkák tanúságot tesznek arról, hogy a hölgyek okultak a modern iparművészeti törekvéseken, fölfogták a cél és eszközök közötti összefüggést s fölvirrad már a kor, midőn templomainkban nem ízléstelen piperetárgyakat, mintakönyvekből minden meggondolás nélkül lemásolt, profán érzéseket keltő holmikat fogunk látni, hanem a környezethez szabott, gyakorlati és a fönséges katholikus kultuszt emelő és a mi fő, a művészet örökké érvényes szabályaihoz alkalmazkodó munkákat. Dr. Szőnyi: DUNÁNTÚL Július 1. Szombat. Ferenc Ferdinánd főherceg utazása. A „Dunántúl“ eredeti értesülése szerint Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez idő szerint családjával Konopiszban időzik, július 2-án Blankenbergbe utazik, ahol június 24-ig tartózkodik. Innen Salzburg mellett levő nyaralójába, Blünbachba utazik hosszabb tartózkodásra családjával együtt. Új választás Horvátországban. Zágrábból jelentik: Tomasics Miklós horvát bán, aki most Budapesten időzik, előterjesztést tett Khuen-Héderváry Károly miniszterelnöknek uj választás elrendelése iránt. A bán meg van győződve, hogy most sikerülni fog kormányzó többséget szerveznie. Vasút megnyitás. A pécs-bátaszéki vasút bejárása. — Saját tudósítónktól. —Hosszas huza-vona és nagy nehézségek után végre sikerült a pécs-bátaszéki vasútvonalat megnyitni s a forgalomnak átadni. Ez az uj vasútvonal lesz hivatva az eldugott, forgalomtól teljesen elzárt kis baranyai községeket az életbe bevonni s a fejlődés útjára állítani. Kicsi, de virágzó és gazdag községek fekszenek az új vasútvonal mentén és jutnak jelentős gazdasági szerephez. A községek kicsik, de derék, szorgalmas, józan nép lakja valamennyit, amely megértő lelkesedéssel tudta üdvözölni a kultúrát, életet és jövőt ígérő első vasutat, amely a mai napon az állomásokra berobogott. A községek hivatalos képviselői, asszonyok, leányok, gyerekek fogadták lelkesen mindenütt a beérkező masinát. Pécsváradon, amely a vonal egyik főpontja, impozáns közönség zeneszóval fogadta a vonat berobogását. A hangulat mindenfelé lelkes volt, mintha csak újjászületett volna az a világtól eldugott kis község, amely most székhelyével s a szomszédos Tolna vármegyével jutott közvetlen összeköttetésbe. Tarackdurrogás, zeneszó s lelkes éljenzés fogadta a vonatot Pécstől Bátaszékig, azon az elhagyatott területen, ahol ma a technika megtette első lépését egy virágzóbb élet felé. A megnyitásról, vagy mint hivatalosan nevezik, a műtanrendőri bejárás részleteiről alábbi tudósításunk számol be: Reggel 8 órakor gyülekeztek a pécsi pályaudvaron a hivatalok képviselői és a meghívottak. A kereskedelemügyi minisztérium képviseletében Medanich Romuald vasúti és hajózási főfelügyelő, míg a zágrábi üzletvezetőség részéről annak vezetője Bacsinszky Vladimir dr. üzletvezető, a máv. igazgatósága részéről Kiss Dezső és Margulit Kálmán ellenőrök jelentek meg. A vállalatengedményesei részéről Heinscheimer Alfréd, Respinger Emil bázeli bankigazgatók, Poleschenszky Gyula budapesti igazgató, Czettel Gyula dr., Várady Gábor, Rétsiy Fülöp igazgatósági tagok, Csigó János ügyész voltak jelen. A vármegyét Szenge Ferenc alispán, Szinkovich Károly főjegyző, Fischer Béla aljegyző, a járást Vaniss Sándor főszolgabíró képviselte. Pécs város képviselői Nendtvich Andor polgármester, Egry Béla orsz. képviselő, ifj. Fürst Gyula, Csermák Ede, Schulcz Ferenc és Soós Nándor rendőrkapitányok, Daempf Imre és Hamedly Károly voltak. A pécsi posta is képviselve volt Tóth Lajos főnök és Róth Miksa által. Ott voltak továbbá a meghívott vendégek sorában Gundrum Szigfrid, dr. Tichler Jenő, Székely Róbert a Mohács-pécsi vasút részéről. Az építési fővállalkozó Pallos Ignác, György Jenő főmérnök, Heller Miklós, Grosz Sándor, Erdős Mór és Pallai Tibor mérnökök, Somló Arnold főpénztáros, Novák Árpád pénztáros útján kalauzolta és látta vendégül a meghívottakat. Nyolc óra húsz perckor robogott ki a vonat a pécsi állomásról első útjára. A két első állomásnál, Pécs-külváros és a gyárvárosnál egy percnyi megállás után tovább haladt. Itt még a vasúti őrházak a kezdetnél tartottak, amennyiben hiányosan voltak felszerelve. Annál meglepőbb volt azonban Hosszúhetény községben az a kedves fogadtatás, amelyben a berobogó vasút és a vele érkezők részesültek. Lovas Sándor bíró mondott üdvözlő beszédet, amelyre Medanich Romuald válaszolt a bizottság nevében. Meglepő szép látványt nyújtott a Pécsváradi vasúti állomás, amelyet teljesen ellepett Pécsvárad közönsége. Képviselve voltak a község szépei is, akik lelkes éljenzéssel fogadták az érkező vonatot. Halmai János jegyző üdvözlő szavai után, cigányzene hangjai mellett indult meg a vonat, amelyre felszállottak Gállik Kálmán közalapítványi főfelügyelő, Sziklai Géza intéző közerdész, Gállos Ede ügyvéd, ifj. Anschau és még mások.