Dunántúl, 1911. július (1. évfolyam, 77-102. szám)

1911-07-11 / 85. szám

4. oldal. A Dunaföldvári Oltár­­egylet zászlószentelése. — Saját tudósitónktól. — Nagy ünnepe volt julius 8-án és 9-én a Dunaföldvári Oltáregyletnek. Glattfelder Gyula dr., a Csanádi egyházmegye fiatal, buz­gó főpásztora, az eucharisztikus püspök ér­kezett Dunaföldvárra, hogy az Oltáregyesü­let gyönyörű fehér selyem zászlóját, melyet a budapesti Jó Pásztor intézet nővérei készí­tettek, felszentelje. Amint lapunk vasárnapi számában már jeleztük, Glattfelder Gyula dr. szombaton délután 4 órakor hajóval érkezett Dunaföld­várra. Kíséretében volt Liasz István dr., a Szent Imre Kollégium prefektusa, akit csak nemrég avattak a wieni egyetemen „sub auspiciis caesaris“ a hittudományok dokto­rává. A püspököt a hajóállomásnál Biró Imre prépost plébános, a Dunaföldváron tartózko­dó földvári születésű papok, Tóth Lajos dunaföldvári káplán, a ferencrend­i zárda tagjai, P. Oslay Oswald, az Oltáregylet igaz­gatója, az Oltáregylet választmánya és a püspök Dunaföldváron lakó rokonai, köztük özv. Brúzer Mihályné, a püspök unokanővére, a Dunaföldvári Oltáregylet buzgó elnöke várták. Korniss Margitka ügyes beszédben üdvözölte Glattfelder püspököt és átnyújtotta neki az Oltáregylet ajándékát, egy szép vi­rágcsokrot. Glattfelder a szép fogadtatás után a papság kíséretében a plébániatemplomba hajtatott és ott rövid adorációt végzett, majd a plébániára vonult, ahol legelőször az Oltár­egylet tisztelgését fogadta. Az Oltáregylet nevében P. Oslay Oswald, igazgató üdvözöl­te a püspököt és fejezte ki az egylet háláját, majd a világi és szerzetes papok, végül a köz­ségi elöljáróság küldöttségét fogadta. A tisz­telgések után Biró Imre prépost kíséretében a Fehérvári­ utcai temetőben felkereste nemrég elhunyt rokonának, Brúzer Mihálynak sírját, ahol buzgón imádkozott. Vasárnap reggel háromnegyed 10 óra­kor plébániai lakosztályából a püspök a fe­­renciek templomába vonult, ahol a ferenc­­rendi növendékpapok az „Ecce Sacerdos magnus“ hangjaival fogadta. Tíz órakor kezdődött az ünnepélyes szent­mise, melyet Glattfelder Gyula dr. püspök Biró Imre prépost, Fajth Jenő bony­hádi főgimn. hittanár, Hász István dr. prefek­tus, P. Ungváry Antal bajai szentferencrendű atya, Hortobágyi József pécs-belvárosi és Kun Lajos szekszárd-belvárosi káplánok, to­vábbá a ferencrendű növendékpapok segédle­tével celebrált. Evangélium után Glattfelder püspök megáldotta a zászlót, melyet idősb Pálfy Já­­nosné zászlóalja gyönyörű szép arannyal hímzett selyem szalaggal ékesített fel. A sza­lagnak ez a felirata: Mély imahódolatom a világ Világosságának, idősb Pálfy Jánosáé. A zászló megáldása után Glattfelder püspök szószékre lépett és remek beszédet tartott a felszentelt zászló jelentőségéről. Fej­tegette az Oltáregyletek és az oltáregyleti tagok hivatását, majd az eucharisztikus Jé­zus szeretetére buzdította a híveket. A püspök szent beszéde után, mely a hí­vekre mély benyomást tett, kezdetét vette a zászlószegek beverése. Legelőször Glattfel­­der Gyula dr. zászlószegét verték be, azután Zichy Gyula gróf pécsi püspök, idősb Pálfy Jánosné zászlóanya, Zichy Lujza grófnő, a pécsi Oltáregylet elnöknője, Virág Ferenc, a Oltáregylet igazgatója, özv. Brúzer Mihály­né, P. Oslay Oswald, Biró Imre prépost, P. Tamás Alajos sz. f. r. tartományfőnök, P. Ambró János zárdafőnök, dr. Onczay Géza esperes, Hortobágyi József, Kun Lajos, Mádi- Kovács János ország. képviselő, Fajth Lajos vásárosdombói plébános, Bődy István pécs­­belv. káplán, P. Katus Konstantin simontor­­nyai házfőnök, 14 oltáregyleti választmányi tag szembeverése következett. Szent­mise után még folytatták a szegek beverését. Kö­rülbelül 150 szeget vertek a zászló nyelébe. A már felsoroltakon kívül a szép ünnepségen részt vettek még Mádi-Kovács János dr. orszgy. képviselő, Vajay István bölcskei plé­bános, dr. Onczay Géza németkéri esperes, Pala Ferenc dr. kalocsai káplán és még sokan mások. Déli egy órakor özv. Brúzer Mihályné adott diszebédet a püspök tiszteletére, aki az esti hat órai vonattal utazott vissza Buda­pestre. hiuest (Kitüntetés.) A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király­i 111 i k Iván cs .és kir. kamarás, államtitkár a bolgár polgári ér­demrend nagykeresztjét és a román korona­rend nagykeresztjét, dr. L­á­n­y­i József ti­nim felszentelt püspök a jeruzsálemi Szent Sír-rend nagykeresztjét, dr. H­o­lj­á­n Sán­dor kereskedelemügyi miniszteri tanácsos a román koronarend tiszti nagykeresztjét vi­selhesse. (Egyházmegyei hírek.) Zichy Gyula gróf megyés püspök a következő káplán át­helyezéseket eszközölte: Gedeon Sándort Szigetvárról Mecsekszabolcsra, Fehérváry Ferencet Bátaszékről Szigetvárra, Fejes Károlyt Cikóról Bátaszékre, Bálind Ferenc újmisést Cikóba, Thán Nándor­t Püspökbo­­gádról Beremendre, Márovics Ferencet Be­­remendről Püspökbogádra, Kalauz Elemért Dombóvárról Vásárosdombóra, Meyer La­jost Olaszból Dombóvárra, Schlachter Fe­renc ujmisést Olaszba, Martinkovics Já­nos ujmisést Máriakéméndre, Petrovits Ede ujmisést Máriakéméndre, Fényes Antal uj­misést Aparra, Zanyi Ferencet Döbrököz­­ről Rácmecskére, Kaufmann János ujmisést Pécsbányatelepre, Németh István ujmisést Ozorára, Wagner Alajos ujmisést Nagykó­­nyiba, Horváth Károlyt .Nagykónyiból Döb­­röközre, Faust Antal ujmisést Ibafára subsi­­diáriusnak, Fejes János újmisést Szabad­szentkirályra subsidiariusnak helyeztetett át. Eddig gyengélkedő Aulik Dávid Mozsgóra küldetett segédlelkésznek. Jung Ádám vásá­rosdombói káplán ideiglenesen felmentetett az egyházmegyei szolgálat alól. Iselstöger Alajos máriakéméndi káplán elbocsátatott a Redimptoristák rendjébe. (Doktorrá avatás.) Vakanyac Milán mohácsi ügyvédjelöltet a napokban avatták a budapesti tudományegyetemen jogtudomá­nyi doktorrá. (Tanitóválasztás.) A dombóvári r. k. iskolaszék ma délelőtt tartott ülésén a kán­­tortanítóvá választott Marton Kálmán osztálytanító helyébe H­e­i­n­­­e­i­n Béla oki. tanítót választotta. (Visszatérés a katholikus vallásra.) C­z­ó­d­o­r Jánosné, született Horváth Mária, a dunaföldvári plébánia­templom sekrestyé­sének felesége, július 9-én, a fél 8 órai szent mise alatt az ev. ref. vallásról a kath. egy­ház kebelébe tért vissza. A hitvallást Biró Imre prépost-plébános kezeibe tette le. (A vármegyei népszövetség gyűlése.) A vármegyénkben levő népszövetségek Pé­csett megjelent tagjai ma délelőtt Baranya vármegye közgyűlését megelőzőleg gyűlést tartottak. Az értekezleten mintegy nyolcva­­nan vettek részt. (Bányászünnep.) Az esztergom-szász­­vári kőszénbánya részvénytársaság nagy­­mányoki bányájában szombaton tartották a munkások Prokop ünnepét. S­z­i­n­g­e­r Bálint főfelügyelő vezetésével megjelent a templo­mi istentiszteleten a tisztikar és az egész munkásság. A szent beszédet a keresztény szellemben végzett munkáról a helybeli plé­bános mondotta. Szent­mise után a munkás­ság a bányatelepre vonult vissza, hol több érdemes munkás rangban előléptetést nyert s a munkásság megkapta havi fizetését. Az ünnepre való tekintettel a bányában a munka egész na­pszünetelt (Virágos ablakok Pécsett.) Igen szép szokás kezd elterjedni városunkban. Mind­inkább szaporodik a virágos ablakok száma. Jól esik a szemnek, ha a sivár háztömbök ablakaiban egy-két virágot láthat díszes érni. Ha Pécs belterületét vesszük, úgy sem talá­lunk parkírozott részeket a városháza előtt panaszkodó néhány ültetvényen kívül. A sé­tatér a maga csekélységével úgy sem elé­gítheti ki közönségünket. Van ugyan egy kis figyelmetlenség az ablakaikat virággal dí­szítő lakók némelyikénél s ez a kis gondat­lanság nem kerülte el éber rendőrségünk fi­gyelmét. A főkapitány utasította a cirkáló rendőröket, hogy amely ház ablakában a vi­rágcserepek nincsenek megerősítve, utasít­sák a háztulajdonost, hogy a közbiztonság szempontjából a virágokat vagy megerősít­­tessék, vagy amíg ez meg nem történik, el­távolítsák. Ez a rendelet azonban ne riasz­­szon vissza senkit sem ablakainak feldíszí­tésétől, csak egyúttal a virágok megerősíté­sére is tessék gondolni. (Népszövetségi gyűlés Siklós-Bodony­­ban.) Siklós-Bodonyban vasárnap a tem­plom melletti téren jól sikerült nagy népszö­vetségi gyűlés volt a szomszédos községek bevonásával. A szónokok Pécsről Ruzsin­­szky Béla és Tóth Antal voltak. Helyi igaz­gató Varga Ferenc plébános lett. (Monitorok Mohácson.) A dunai flottilla hat hajója, két nagyobb és négy kisebb f. hó 4-én este Budapestről Mohácsra érkezett, a­honnan reggel 5 órakor elindultak. Nagy se­bességgel úsztak lefelé és Titelnél bekanya­rodtak a Tiszába, amelyen most gyakorlato­kat folytatnak. (Eltűnt fiuk.) Lang Józsefné István­­utca 23. sz. alatti és Sziferling Jánosné Kálvária­ utca 73. sz. alatti lakosok jelentést tettek a rendőrségen, hogy 12 éves fiaik szombaton délután két másik hasonló korú vállalkozó szellemű csemetével együtt eltűn­tek hazulról. A fiúk valószínűleg Mohács fe­lé indultak kalandozni. A rendőrség körözi őket. (Egyházművészeti kurzum.) Igen érde­kes tanfolyam van most a fővárosban, ame­lyen a régi egyházi művészet­ emlékeit mu­tatják be az előadók. T­o­e­r­k Ernő a keresz­tény templomépítés fejlődését ismertette, a­mivel ügyes összhangba hozta a liturgiát és a praktikus követelményeket. Mátrai La­jos pedig a szobrokról tart tanulságos elő­adást. (Vigyázatlan kerékpáros.) G­­­a­­­b Ist­ván házmester ma délután kerékpárjával el­ütötte özvegy Láng Györgynét, aki na­gyobb sérüléseket szenvedett. A rendőrség megindította a vigyázatlan kerékpáros ellen az eljárást. (Nagy ékszerlopás Székesfehérvárott) A székesfehérvári rendőrség táviratban ér­tesítette a pécsi rendőrséget, hogy két tisz­tességesen öltözött fiatal­ember feltörte dr. Szabó Elemér ezredorvos lakását s onnan egy vasszekrényt loptak el. A vasszekrény­ben különféle ékszerek voltak s ezeken kívül igen szép régiséggyű­jtemény, melyben régi ezüst pityke - és karneolgombok, arany boglárok, nagyszámú római, valamint az Árpádházi királyok korabeli magyar pénzek érdemelnek emlitést. A tettesek 24—30 év körüli fiatalemberek, kik banktisztviselők­nek adták ki magukat és lakásbiztosítás ürügye alatt járták be az üres lakásokat.­­ Mindkettő szürke ruhát viselt, az egyik nyí­rott bajuszt, a másik pedig vékony, fekete kifent bajuszt visel; ennyi a személyleirás. A nyomozást folyamatba tették ellenük. A kár közel háromezer korona. (Veszekedés a Buza-téren.) O­s­z­w­a­l­d János és özvegy Tóth Sándorné a budai külvárosi állomásra indultak. Útközben a Buza-téren összetalálkoztak Oszwald elvált feleségével. Nem tudtak közömbösen elha­ladni egymás mellett és hamarosan össze­tűztek. A nézeteltérésük mind hangosabbá vált, úgy, hogy veszekedéssé és így utcai botránnyá fajult. A rendőrség kihágásért megindította ellenük az eljárást. „DUNÁNTÚL.“ július 11. Kedd.

Next