Dunántúl, 1911. szeptember (1. évfolyam, 129-152. szám)
1911-09-01 / 129. szám
Péntek. Pécs 1911. szeptember 1. I. évfolyam. 129. szám. E 0fix*M«4 Art egész. évre . . . 24.— Pttlévre . i . . 12.— Negyedévre . . . 6.— Egy hónapra . . . 2.— Egy szám ára 8 fillér. Szerkesztőség: Lyceum utca 4. sa Felelős szerkesztő: KÉSMÁRKY ISTVÁN dr Szerkesztőség telefonja, 650. szám. Kéziratokat nem adtak vissza. Hirdetések díjszabás szerint Kiadóhivatal: Lyceum utca 4. sz.4 Kiadó telefonja: £22. Megjelenik naponkint reggel. Fokos és plakett. A közvélemény szeretetének kifejezései. Justh Gyulát lepte meg tavaly a bankharc idején a „közvélemény“ egy kemény nyelű, kackiás fokossal ” biztatta a verekedő küzdelemre. Kiderült azután, hogy a lelkes ajándékozó egy hóbortos órás, a közvélemény pedig hűtlennek bizonyult. Az ezüstözött plakett most Szalkszentmártonból érkezett. Épen jókor, mert a Justhféle taktika már-már elkezdte a keserű napokat. Justhék eldicsekednek vele, mintha a törvényhatósági gyűlésekben megnyilatkozó közvéleménnyel szemben a lelkek titkolt rokonszenvét bizonyítanák. Úgy látszik, elfelejtették a fokos körül szerzett tapasztalatokat, pedig bizony Justh Gyula önkéntelenül is találóan jellemezte saját magának és pártjának sorsát, mikor a „közvélemény“ gyöngédségét honorálva, a fokos mellé helyezte a plakettet. A miniszter és a tanítók. Augusztus 25. és 26-án folyt le a Magyarországi Tanítóegyesületek Országos Szövetségének“ két napra tervezett közgyűlése. Ez a gyűlés annyiban volt érdekes, hogy: 1. Viselkedésével okot adhatott az egész szövetség felfüggeteteke ' 2. Werner Jenő főrfj^, tanító ügyében arra nézve, hogy a/egmaradjon-e szerkesztőnek v. a miniszter rendelkezésének engedelmeskedjék, a szövetség határozathozatalra hivatott fel. Előttünk fekszik a határozat szószerinti szövege mindkét tárgyban s a befejezett tény az, hogy az országos szövetség mindkét ügyben szembehelyezkedett a miniszterrel, így állván a helyzet, komoly és lelkiismeretes, mindenekfelett pedig egészen tárgyilagos bírálatra van szükség, hogy egy oldalon az alkotmányos hatalmat kezelő miniszter, más oldalon több ezer néptanítót képviselő eme szövetség között az igazságot megtaláljuk. Nehezíti a kérdés helyes megítélését két súlyos körülmény. Egyik az, hogy a szociáldemokraták és szabadkőművesek a tanítóságra vetették magukat, óriási sajtó és gyűléses agitációt fejtenek ki, a tanutóságot pártjukra nyerjék. Újabban pedig Justh Gyulával, élén a függetlenségi párt is igyekszik a tanítóságot kihasználni. A másik súlyos körülmény a roppant drágaság s ezzel szemben a tanítóság súlyos anyagi helyzete, az a bántó tény, hogy 8 osztályt végzett r.Vievele legyen napi 2 kor. 80 fillérért kénytelen dolgozni, mely tények fogékonnyá teszik a néptanítót az elkeseredésre, az elkeseredés pedig hatja a revoltálás felé s eelátta. Kinyújtotta ködszerű karját és légies ujjaival érintette a reá nem figyelő agyvelőt. Ebben a percben Bessel azt érezte, hogy valami szerencsétlenség érte a testét. Az érzés oly erős volt, hogy elfeledte Vinceyt és rögtön elhagyta. Nagy szél rohant át az árnyékvilágon és vitte őt magával. A számtalan arc követte Besselt, mint a falevelek a forgószélben. De már későn érkezett. Teste, melyet mint élettelen, összeroskadt holttestet hagyott el, tőle különálló erő és akarat következtében felállt, szemei kimeredtek és tagjai rendetlenül rángatóztak. Egy ideig Bessel bámulva nézte ezt, majd föléje hajolt, de az üvegburok köztük állt, Bessel kivül volt. Dühösen nekitámadt az akadálynak, a rossz szellemek körülötte torz arcot vágtak, csúfolták, gúnyolódtak fölötte. Hasonlított egy madárhoz, mely véletlenül egy szobába téved és neki-neki repül az ablaknak, mely elválasztja őt a szabadságtól; végre iszonyú dühbe jött. Egyszerre csak szegény, elhagyott teste elkezdett vígan táncolni. Bessel látta, hogy kiabál, bár egy hangot sem hallott és látta, hogy mozdulatai mindig erőszakosabbak lesznek.Látta, mint döntögeti fel kedves bútorait, örült örömében, hogy él, mint tépi szét könyveit, töri össze palackjait és iszik oktalanul a széttört cserepekből, ugrál, ront örömében, hogy él. Mindezt tehetetlen rémülettel nézte. Azután még egyszer nekirohant az átdatlan akadálynak, majd kisérve a gúnyolódó tömegtől, szörnyű aggodalmak közt viszatért Vinceyhez, hogy elmondja neki, minő merényletet követtek el ellene. De Vincey agyveleje most el volt zárva minden megjelenéstől, észleléstől és Bessel, kinek kintetben ne akarjunk kivételt tenni katholikus és nem katholikus tanítók között, Így állván a helyzet, az igazság megtalálása nagyon nehéz, mert itt már subjektív igazságok érvényesülnek, az pedig minden embernél más és más. Mindazonáltal kell lenni egészen tárgyilagos, sőt egészen mennyiségtani igazságnak s ezt megpróbáljuk világitásba helyezni. Először is hamis és tendenciózus hí resjs különös történet. Az ellopott test. Alakjuk olyan barátságtalan volt, kutató szemük olyan rosszakaratú, mozdulataik olyan fenyegetők, hogy Besselnek eszébe se jutott érintkezésbe lépni ezekkel az úszkáló alakokkal. Úgy látszott, hogy észnélküli kisértetek voltak, tele hiú vágyakkal, szörnyszülöttek, megfosztva az élet örömeitől, kiknek csak arckifejezésük és mozdulataik árulták el, mily mohón vágyódnak az élet után és egyedül e vágy kötötte őket a léthez. Elismeréssel tartozunk Besselnek: ezen gonosz lények közepette is volt elég ereje, hogy Vinceyre gondolt. Akaratát megfeszítette és maga se tudta hogyan, egyszerre csak Stapple Inn fölött volt és látta barátját, amint éberen figyelve ül karosszékében a tűz mellett. Azt látta, hogy mint mindenfelé, úgy Vincey körül is egész sereg olyan üres, ködszerű lény tolong, akik óhajtoznak, vágyakoznak és keresik a módot, mikép térhetnének vissza az életbe. Egy ideig Bessel eredmény nélkül kísérelte meg, hogy barátja figyelmét magára vonja. Szeme elé állt, megmozgatta a szobában levő tárgyakat, meg akarta őt érinteni. De Vincey mozdulatlan maradt. Nem vette észre közeli jelenlétét. Az a különös akadály, melyet Bessel üvegburokhoz hasonlított, elválaszta őket. Végre Bessel egy kétségbeesett kísérletet tett. Mint említettük, sajátságos módon nem csak az ember külsejét, hanem belsejét is tesztelés az, hogy a miniszter és a minisztérium azért tiltotta el Werner Jenőt a lapszerkesztéstől és azért fenyegette meg a M. T. O. Szövetségét, mert anyagi helyzetünkön akarnak javítani. Akkor legelőször is a „Katholikus Iskolát“ kellett volna megrendszabályozni, mert az már április hóban sürgette a fizetés rendezést s a M. T. O. Sz. ugyanazt határozta, mint a „Pécsegyházmegyei Tanító-Egyesület“ és a „Katholikus Tanítók Országos Kongresszusa“. A dolgot tetézi, hogy a katholikus tanítók kongresszusán azt a követelést, hogy a tanítók a XLX. és IX-ik fizetési osztályba bevézessenek, gróf Zichy Gyula pécsi püspök mdta ki, mint határozatot é s záróbeszédjében a követelés igazságát, jogosságát külön is hangsúlyozta. A „Népnevelő“ a legnagyobb részletességgel s legalább 50 egyesület, köztük protestáns, nem volt teste, hiába követte őt, amint Holbornba ment, hogy egy kocsit keressen. Leverve és megrémülve Bessel visszament és látta, amint szegény profanált teste rohan Burlington Arcadon át ordítva és őrülten hadonázva. A figyelmes olvasó most már megértheti azt a magyarázatot, melyet Bessel adott e különös történet első részében. Az a tény, kinek őrült futása Londonon keresztül-kasul, annyi kárt és bajt okozott, csakugyan Bessel testében lakott, de nem Bessel volt. Az egy rossz szellem volt, lakója annak a különös túlvilágnak, hová Bessel oly meggondolatlanul tett kirándulást. A rossz szellem husz óra hosszáig maradt a test birtokában és ez alatt a 20 óra alatt az az astrált test, melyet Bessel öltött magára, ide-oda vándorolt az árnyékvilágban, hiába keresve segítséget. Bessel órákon át próbálta megérinteni Vinceynek vagy másik barátjának, Hartnak agyvelejét. E kísérletek, mint tudjuk, csak azt érték el, hogy az illetők nyugtalanok lettek. De hát nem ismerte azt a nyelvet, melyen értesíthette volna barátait a maga szerencsétlenségéről. Gyenge ujjai hiába, minden eredmény nélkül tapogatták azok agyvelejét. Egy alkalommal mégis, amint mondjuk,, sikerült neki Vinceyt eltéríteni útjáról és ellopott teste felé irányítani, de nem tudta vele megértetni, mi történt és így e találkozás nem segített rajta. E hoszú órák alatt Bessel végre arra a szomorú meggyőződésre jutott, hogy szegény