Dunántúl, 1911. szeptember (1. évfolyam, 129-152. szám)

1911-09-01 / 129. szám

Péntek. Pécs 1911. szeptember 1. I. évfolyam. 129. szám. E­ 0fix*M«4 Art egész. évre . . . 24.— Pttlévre . i­­ . . 12.— Negyedévre . . . 6.— Egy hónapra . . . 2.— Egy szám ára 8 fillér. Szerkesztőség: Lyceum­ utca 4. sa Felelős szerkesztő: KÉSMÁRKY ISTVÁN dr Szerkesztőség telefonja, 650. szám. Kéziratokat nem adtak vissza. Hirdetések díjszabás szerint Kiadóhivatal: Lyceum utca 4. sz.4 Kiadó telefonja: £22.­­ Megjelenik naponkint reggel.­ ­ Fokos és plakett. A közvélemény szeretetének kifejezései. Justh Gyulát lepte meg tavaly a bankharc idején a „közvéle­mény“ egy kemény nyelű­, kackiás fokossal ” biztatta a verekedő küzdelemre. Kiderült azután, hogy a lelkes ajándékozó egy hóbor­tos órás, a közvélemény pedig hűtlennek bizo­nyult. Az ezüstözött plakett most Szalkszent­­mártonból érkezett. Épen jókor, mert a Justh­­féle taktika már-már elkezdte a keserű napo­kat. Justhék eldicsekednek vele, mintha a tör­vényhatósági gyűlésekben megnyilatkozó közvéleménnyel szemben a lelkek titkolt ro­­konszenvét bizonyítanák. Úgy látszik, elfelej­tették a fokos körül szerzett tapasztalatokat, pedig bizony Justh Gyula önkéntelenül is ta­lálóan jellemezte saját magának és pártjá­nak sorsát, mikor a „közvélemény“ gyöngéd­ségét honorálva, a fokos mellé helyezte a plakettet. A miniszter és a tanítók. Augusztus 25. és 26-án folyt le a Magyarországi Tanítóegyesületek Orszá­gos Szövetségének“ két napra tervezett közgyűlése. Ez a gyűlés annyiban volt ér­dekes, hogy: 1. Viselkedésével okot adhatott az egész szövetség felfü­ggetete­ke ' 2. Werner Jenő főrfj^, tanító ügyében arra nézve, hogy a/­egmaradjon-e szerkesztőnek v. a miniszter rendelkezésé­nek engedelmeskedjék, a szövetség hatá­rozathozatalra hivatott fel. Előttünk fekszik a határozat szó­szerinti szövege mindkét tárgyban s a befejezett tény az, hogy az országos szö­vetség mindkét ügyben szembehelyezke­dett a miniszterrel, így állván a helyzet, komoly és lelki­­ismeretes, mindenekfelett pedig egészen tárgyilagos bírálatra van szükség, hogy egy oldalon az alkotmányos hatalmat ke­zelő miniszter, más oldalon több ezer néptanítót képviselő eme szövetség között az igazságot megtaláljuk. Nehezíti a kérdés helyes megítélé­sét két súlyos körülmény. Egyik az, hogy a szociáldemokraták és szabadkőművesek a tanítóságra vetették magukat, óriási sajtó és gyűléses agitációt fejtenek ki,­­ a tanutóságot pártjukra nyerjék. Újabban pedig Justh Gyulával, élén a független­ségi párt is igyekszik a tanítóságot kihasz­nálni. A másik súlyos körülmény a roppant drágaság s ezzel szemben a tanítóság sú­lyos anyagi helyzete, az a bántó tény, hogy 8 osztályt végzett r­.Vievele l­egyen napi 2 kor. 80 fillérért­ kénytelen dol­gozni, mely tények fogékonnyá teszik a néptanítót az elkeseredésre, az elkesere­dés pedig hatja a revoltálás felé s e­­e­látta. Kinyújtotta ködszerű karját és légies ujjaival érintette a reá nem figyelő agyvelőt. Ebben a percben Bessel azt érezte, hogy valami szerencsétlenség érte a testét. Az ér­zés oly erős volt, hogy elfeledte Vinceyt és rögtön elhagyta. Nagy szél rohant át az ár­nyékvilágon és vitte őt magával. A számtalan arc követte Besselt, mint a falevelek a forgó­szélben. De már későn érkezett. Teste, me­lyet mint élettelen, összeroskadt holttestet hagyott el, tőle különálló erő és akarat követ­keztében felállt, szemei kimeredtek és tagjai rendetlenül rángatóztak. Egy ideig Bessel bámulva nézte ezt, majd föléje hajolt, de az üvegburok köztük állt, Bessel kivü­l volt. Dü­hösen nekitámadt az akadálynak, a rossz szellemek körülötte torz arcot vágtak, csúfol­ták, gúnyolódtak fölötte. Hasonlított egy ma­dárhoz, mely véletlenül egy szobába téved és neki-neki repül az ablaknak, mely elválasztja őt a szabadságtól; végre iszonyú dühbe jött. Egyszerre csak szegény, elhagyott tes­te elkezdett vígan táncolni. Bessel látta, hogy kiabál, bár egy hangot sem hallott és látta, hogy mozdulatai mindig erőszakosab­bak lesznek.­Látta, mint döntögeti fel kedves bútorait, örült örömében, hogy él, mint tépi szét könyveit, töri össze palackjait és iszik oktalanul a széttört cserepekből, ugrál, ront örömében, hogy él. Mindezt tehetetlen rémü­lettel nézte. Azután még egyszer neki­rohant az átdatlan akadálynak, majd kisérve a gú­nyolódó tömegtől, szörnyű aggodalmak közt viszatért Vinceyhez, hogy elmondja neki, minő merényletet követtek el ellene. De Vin­cey agyveleje most el volt zárva minden megjelenéstől, észleléstől és Bessel, kinek kintetben ne akarjunk kivételt tenni katho­­likus és nem katholikus tanítók között, Így állván a helyzet, az igazság megtalálása nagyon nehéz, mert itt már subjektív igazságok érvényesülnek, az pe­dig minden embernél más és más. Mind­azonáltal kell lenni egészen tárgyilagos, sőt egészen mennyiségtani igazságnak s ezt megpróbáljuk világitásba helyezni. Először is hamis és tendenciózus hí­­ resjs különös történet. Az ellopott test. Alakjuk olyan barátságtalan volt, ku­tató szemük olyan rosszakaratú, mozdulataik olyan fenyegetők, hogy Besselnek eszébe se jutott érintkezésbe lépni ezekkel az úszkáló alakokkal. Úgy látszott, hogy észnélküli ki­sértetek voltak, tele hiú vágyakkal, szörny­­szülöttek, megfosztva az élet örömeitől, kik­nek csak arckifejezésük és mozdulataik árul­ták el, mily mohón vágyódnak az élet után és egyedül e vágy kötötte őket a léthez. Elismeréssel tartozunk Besselnek: ezen gonosz lények közepette is volt elég ereje, hogy Vinceyre gondolt. Akaratát megfeszí­tette és maga se tudta hogyan, egyszerre csak Stapple Inn fölött volt és látta barátját, amint éberen figyelve ül karosszékében a tűz mellett. Azt látta, hogy mint mindenfelé, úgy Vincey körül is egész sereg olyan üres, köd­­szerű lény tolong, akik óhajtoznak, vágya­koznak és keresik a módot, mikép térhetné­nek vissza az életbe. Egy ideig Bessel eredmény nélkül kísé­relte meg, hogy barátja figyelmét magára vonja. Szeme elé állt, megmozgatta a szobá­ban levő tárgyakat, meg akarta őt érinteni. De Vincey mozdulatlan maradt. Nem vette észre közeli jelenlétét. Az a különös akadály, melyet Bessel üvegburokhoz hasonlított, el­választa őket. Végre Bessel egy kétségbeesett kísérle­tet tett. Mint említettük, sajátságos módon nem csak az ember külsejét, hanem belsejét is tesztelés az, hogy a miniszter és a minisz­térium azért tiltotta el Werner Jenőt a lap­szerkesztéstől és azért fenyegette meg a M. T. O. Szövetségét, mert anyagi hely­zetünkön akarnak javítani. Akkor legelőször is a „Katholikus Iskolát“ kellett volna megrendszabályozni, mert az már április hóban sürgette a fize­tés rendezést s a M. T. O. Sz. ugyanazt határozta, mint a „Pécsegyházmegyei Tanító-Egyesület“ és a „Katholikus Ta­nítók Országos Kongresszusa“. A dolgot tetézi, hogy a katholikus tanítók kongresszusán azt a követelést, hogy a tanítók a XL­X. és IX-ik fizetési osztályba bevézessenek, gróf Zichy Gyula­­ pécsi püspök m­dta ki, mint határozatot é s záróbeszédjében a követelés igazságát, jogosságát külön is hangsúlyozta. A „Nép­nevelő“ a legnagyobb részletességgel s legalább 50 egyesület, köztük protestáns, nem volt teste, hiába követte őt, amint Hol­­bornba ment, hogy egy kocsit keressen. Le­verve és megrémülve Bessel visszament és látta, amint szegény profanált teste rohan Burlington Arcadon át ordítva és őrülten ha­­donázva. A figyelmes olvasó most már megértheti azt a magyarázatot, melyet Bessel adott e különös történet első részében. Az a tény, ki­nek őrült futása Londonon keresztül-kasul, annyi kárt és bajt okozott, csakugyan Bessel testében lakott, de nem Bessel volt. Az egy rossz szellem volt, lakója annak a különös túlvilágnak, hová Bessel oly meggondolatla­nul tett kirándulást. A rossz szellem husz óra hosszáig ma­radt a test birtokában és ez alatt a 20 óra alatt az az astrált test, melyet Bessel öltött magára, ide-oda vándorolt az árnyékvilág­ban, hiába keresve segítséget. Bessel órákon át próbálta megérinteni Vinceynek vagy másik barátjának, Hartnak agyvelejét. E kísérletek, mint tudjuk, csak azt érték el, hogy az illetők nyugtalanok let­tek. De hát nem ismerte azt a nyelvet, melyen értesíthette volna barátait a maga szerencsét­lenségéről. Gyenge ujjai hiába, minden eredmény nélkül tapogatták azok agyvelejét. Egy alkalommal mégis, amint mondjuk,, sikerült neki Vinceyt eltéríteni útjáról és el­lopott teste felé irányítani, de nem tudta vele megértetni, mi történt és így e találkozás nem segített rajta. E hoszú órák alatt Bessel végre arra a szomorú meggyőződésre jutott, hogy szegény

Next