Dunántúl, 1911. szeptember (1. évfolyam, 129-152. szám)

1911-09-01 / 129. szám

Szeptember 1. Péntek. „DUNÁNTÚL.“ iratot a Házhoz. Kiadják a kérvényi bizott­sághoz.Bemutatja folytatólag Sátor­jaujhely, Zombor, Komárom, Nagy-Kőrös, Tolna köz­ség és Szabadka város feliratát az általános, titkos és egyenlő választói jog érdekében és a katonai javaslatok ellen. Felkiáltások a szélsőbalon: Éljen! Él­jen! Egy hang a jobb oldalon: A Kossuth­­pártnak nem kell! (Mozgás, zaj.) Elnök megteszi javaslatát a kérvények hova utalására vonatkozólag. Mádi-Kovács János benyújtja a szoká­sos ellenindítványokat. Elnök jelenti, hogy az ellenindítványok tekintetében húsznál több képviselő név sze­rinti szavazást és egyúttal annak a követke­ző ülésre való halasztását kéri. Ily értelem­ben rendelkezik. Következtek napirend szerint a mai ülésre halasztott névszerinti szavazások. A Kiskunmajsa község feliratára vonat­kozó elnöki előterjesztés és Barcsay Andor ellenindítványa felett szavaztak először. A Ház az elnök javaslatát 105 szótöbbséggel 10 ellenében határozattá emeli. Újvidék, Debrecen, Szeben, Komárom és Makó városok kérvényére vonatkozó el­lenindítványokat az indítványozók vissza­vonják és így a Ház áttérhetett a véderőja­vaslatok folytatólagos tárgyalására. Antal Géza a javaslat mellett szólal fel. Mielőtt a javaslatokkal foglalkoznék, a Ház engedelmét kéri, hogy a tárgytól eltérhessen. (Megadják.) Hosszasan foglalkozik a gróf T­isza Kálmán-féle affér ismertetésével, ami­kor is ő ezen incidensnek a zárt ülésen való tárgyalásakor állítólag olyan kifejezést hasz­nált volna, amely előbb elnöki rendreutasí­tást, utóbb pedig az ellenzék obstrukcióját vonta volna maga után. Konstatálni kívánja, hogy ő akkor csak azt mondotta t. i., hogy „tisztességes vita ellen nincs kifogásunk“. Az elnökség is megállapította ezen tényállás helyességét és mellőzte az ellenzék részéről sürgetett rendreutasítást. Midőn ezen dolgok ismertetését ismétli, teszi ezt azért, mert szükségesnek látja, hogy az ország is lássa, hogy tutatánképen mily kicsinyes okok miatt folik im obstrukció. (Helyeslés a jobboldalon. Zajos ellentmondá­sok balfelöl.) Eitner Zsigmond: Nincs okunk szé­gyenkezni, midőn ezen javaslatot megobstru­áljuk! (Zaj. Elnök csenget.) Antal Géza: És ezek után ... Mádi-Kovács János: Na, térjünk a tárgyra! (Zaj. Elnök folyton csenget.) Justh János: Még mindig ott van! (Ál­landó zaj.) Elnök több ízben figyelmezteti Kovács Jánost és Justh Jánost, hogy hallgassák meg nyugodtan az ellenvéleményt. (Helyeslés jobbfelől.) Antal Géza: Áttér tehát a véderőjavas­latok bírálatára. Előbb azonban elitéli az ob­­strukciót és a koalíció vezéreinek beszédei­ből igyekszik kimutatni, hogy maguk ezen vezérek is annak idején elitélték az obstruk­­ciót, amelyet most mégis jónak látnak támo­gatni. Idézi Andrássy Gyula grófnak ó­budai beszédét, mely szerint Andrássy bejelentette a mai kormányprogrammot és ime most ő is azok sorába áll, akik a véderőjavaslatok el­len küzdenek. (Derültség jobbfelől. Ellent­mondások és zajos felkiáltások balfelől.) Egy hang a jobboldalon: A harcsa be­szél belőlük! (Derültség.) Ábrahám Dezső: Nem megyünk vissza­felé, mint a rákok! (Derültség a baloldalon.) Antal Géza: A javaslatot helyesnek és szükségesnek tartja a mai viszonyok között, bár ő is híve az örökbéke eszméjének. Polónyi Géza: És ezért követelnek újabb létszámfelemelést. (Zaj.) Antal Géza: Foglalkozik ezután a koalí­ció véderő politikájával, amiből azt a kon­klúziót vonja le, hogy érdeme a koalíciónak az, hogy ez irányú politikájával példát szol­gáltatott arra nézve, hogy nem lehet haza­­fiatlansággal vádolni azokat, akik az ész po­litikáját követik. (Helyeslés a jobboldalon.) Szónok öt perc szünetet kér. Szünet után az elnöki széket Návay Lajos foglalja el. Antal Géza: A 9-es bizottság megala­kulásának körülményeit, annak programm­­ját és a király felségjogait ismerteti a koalí­ciós korszakkal háttérben. Bizonyítani kívánja, hogy a koalíció alatt a katonai kiadások 391 millióról 623 millióra emelkedtek. A mai pártalakulások egészségtelenek. Furcsának találja, hogy Justh Gyula a Tattersalban beszél a szo­ciáldemokratáknak a választójogról, akkor, midőn nem is olyan régen azzal szembe­helyezkedett. Elfogadja a javaslatot. Justh Gyula válaszol Antal Gézának. A holnapi ülés napirendjének megálla­pítása után az ülés egynegyed 3-kor ért véget. HÍREK. (Személyi hir.) Nendtvich Andor kit tanácsos, polgármester négyhetes sza­badságáról ma hazaérkezett és ismét átvette a város ügyeinek vezetését.— Késmárky István jogakadémiai igazgató, lapunk felelős szerkesztője ma este visszaérkezett Pécsre. — Dr. Gyömörey Zsigmond tanítóké­­pezdei igazgató tegnap este hosszabb kül­földi útjáról Pécsre érkezett. (A pécsi országos orvos kongresszus újabb résztvevői.) Az Országos Orvos Szö­vetség szeptember 7-én Pécsett kezdődő kongressusára folytatólag a következők je­lentkeztek: Dr. Szegő Ernő, Déva, felesé­gével, dr. Holzner Gusztáv, Győr, dr. Balogh Dezső, Óverbász, dr. Györgyi József, Pest­­várm. t. főorvosa, dr. Friedrich Vilmos kir. tan., egyete­m. tanár, dr. Löte Lajos járás­­orvos, Nyárádszereda, dr. Smideg Zsigmond körorvos, Mernye, dr. Mailand Henrik várm. főorvos, Déva, dr. Mariska Ödön várm. főorvos, Zilah, dr. Singer Miksa, Pop­­rád, dr. Geszti József szanat. igazg. főorvos, Gyula, dr. Gyikos Béla körorvos, Pü­spök­­nádasd. (Változások a győri püspökségnél.) A győri egyházmegye új püspöke, dr. V­á­­­rady L. Árpád Zalka Lászlót oldalkano­­nokjává és a püspöki iroda igazgatójává ne­vezte ki. Aielőbbeni püspök irodaigazgatója, dr. Be­dy Vince megvált állásától és a két győri papnevelő intézet rektora lett. A püs­pök dr. H­á­s­z István győregyházmegyei áldozópapot, a Szent Imre-kollégium eddigi prefektusát szertartójává és helyettes szent­­széki jegyzővé nevezte ki és helyébe Ö­t­­v­ö­s Lajost, a volt püspöki szertartót küld­te a Szent Imre-kollégiumba prefektusnak. (Pécs városa a budapesti húsipari kiál­lításon.) A húsiparosok országos szövetsége szeptember 17-én és következő két napon át Budapesten húsipari kongresszust, 19-től kezdődőleg október 1-ig ipari szakkiálitást rendez. A szövetség megkereste az összes magyarországi városokat, így Pécs városát is, hogy a kiállításra küldjék fel vágóhídjaik fényképét, terveit és statisztikáját. A város tanácsa holnap fogja elküldeni a kívánt dol­gokat. (A pécsi Urak Kongregációja a mária­­gyüdi zarándoklaton.) A szeptember 10-iki máriagyüdi zarándoklattal kapcsolatban kap­tuk a következő sorokat: Pécstől távol lé­vén, ez után van szerencsém tudatni az „Urak Kongregációjáénak tagjaival, hogy a szeptember 10-iki máriagyüdi zarándokla­ton testületileg veszünk részt. Tervezett kü­lön zarándoklatunk tehát egybeolvad a nagy férfizarándoklattal. Első összejövetelünk ide­jét a rendes kétheti gyűlésekre hazajövete­lem után külön meghívó útján fogom tudatni. Nagyvárad, 1911. augusztus 31-én. Dr. Bo­­zóky Géza asszistens. (A kalocsai egyházmegyéből.) Cser­­noch János kalocsai érsek G­a­r­a­i Béla diakónust, földinket, Bácsszenttam­ásra küld­te kisegítőnek. (Felsőbb női kereskedelmi iskola Pé­csett.) A pécsi felsőkereskedelmi iskola igaz­gató bizottsága ma délután 5 órakor Nendt­vich Andor polgármester elnöklete alatt ülést tartott. A tárgysorozaton két fontos tárgy szerepelt. Az elsőt, a megüresedett tanári állásra kiírt pályázat eredményét Schindler Lajos igazgató referálta. E szerint Schindler Lajosnak igazgatóvá történt megválasztásával üresedésbe került fizikai és kereskedelmi számtani tanszékre a pályázati határidőig egyetlen pályázat se ér­kezett be. Pályáztak azonban nyolcan, akiknek a mennyiségtan és kereskedelmi számtani tanszékre van képesítésük. A bi­zottság a nyolc pályázó közül E­k­k­e­r­t Eleket választotta meg egy évre kisegítő tanárnak, 1.600 korona fizetéssel. Ezután a bizottság kimerítő és hosszas vita után fel­hatalmazta Schindler Lajos igazgatót, hogy egy Pécsett felállítandó női felsőke­reskedelmi iskolára vonatkozólag intézked­jék. Az iskola felállításához 30 növendék kell és egyelőre magánjelleggel bírna, míg a kormányhatósági jóváhagyás nem érkeznék meg. Schindler Lajos igazgató bejelen­tette, hogy már eddig is harmincnál több jelentkező van és így a bizottság elhatározta, hogy az iskolát, ha akadályok nem merülnek fel, ideiglenesen a szigeti külvárosi iskola­­épületének egyik üresen álló termében, még a folyó tanévben megnyitja. A tandíj azonos lesz a jelenlegi női kereskedelmi tan­folyam tandíjával. Végül Nendtvich Andor polgármester beszélt a női felsőbb oktatásról s kijelenti, hogy a város teljes erejével támogatni fogja a tervet, hogy Pé­csett az egyéves női kereskedelmi tan­folyam mellett hároméves női felsőbb keres­kedelmi iskola létesüljön. (Kitüntetések.) A király dr. K­u­n­o­s Ignácnak, a keleti kereskedelmi akadémia igazgatójának a III. osztályú vaskorona-ren­­det és S­t­r­a­u­s­z Adolfnak, a keleti kereske­delmi akadémia tanárának a Ferenc József­­rend lovagkeresztjét adományozta. (Közjegyzői kinevezés.) Az igazság­ügyminiszter dr. Hódi Mózes, hódmezővá­sárhelyi gyakorló ügyvédet Szabadkára ki­rályi közjegyzővé nevezte ki. (Óvintézkedések a kolera ellen Mohá­cson.) Annak a hírére, hogy Újpesten hiva­talosan megállapították a kolerát, K­e­s­e­r­i­c­s Ferenc apátplébános felszólítására, Sey Ta­más dr. főszolgabíró ma összehívta a köz­egészségügyi bizottság tagjaiból alakult jár­ványbizottságot. A bizottság, K­e­s­e­r­i­c­s Ferenc apát elnöklete alatt megbeszélte azon teendőket, melyeket foganatosítani kell, ha a kolerát Mohácsra behurcolnák. Dicséretes és a mohácsiak megnyugtatására szolgál Kese­­r­i­c­s Ferenc apátnak és vele a járványbizott­ság gondoskodása. (A pécsi vágóhíd egy évi forgalma.) A város tanácsa összeállította a vágóhíd múlt évi statisztikáját és azt a holnapi nap folya­mán küldi fel Budapestre, a húsiparosok or­szágos szövetségéhez. A statisztika szerint 1910-ben leöltek a pécsi vágóhídon 4184 nagy marhát és 728 növendék marhát, 5518 borjút, 1020 birkát, 424 bárányt, 8 malacot, 11973 sertést és 135 süldősertést. A vágóhíd bevétele 1910-ben 49.090,80 korona, a kiadás pedig 43822 korona volt. (Felülfizetések a pécsi keresztény szo­­cialisták sajtóünnepélyén.) A pécsi keresz­tény szociális egyesület augusztus 20-án tar­tott sajtóünnepélyén a már eddig kötötte­­ken kívül felülfizettek: Klobucsár József 3 K., Tari Dániel 2 K., Szopory Jánosné 1K. A Littke pezsgőgyár hat üveg pezsgőt aján­dékozott a tombola tárgyakhoz. Az egyesü­let a felülfizetőknek és a Littke pezsgőgyár-­­ nak ez után is köszönetet mond. 3. oldal

Next