Dunántúl, 1911. október (1. évfolyam, 152-175. szám)
1911-10-01 / 152. szám
ttvv fit '. i. évfolyam 152. szám. Vasárnap Pécs 1911. október 1. Szerkesztőség: Lyceum utca 4. aa Felelős szerkesztő: KÉSMÁRKY ISTVÁN úr Szerkesztőség telefonja: 650. azáili. Kéziratokat nem adnate vissza. Hirdetések díjszabás szerint ■pÉez ém . . M.— Fttévre .i.. 12.Nagyedérre . . . egy hónapra . . . 2.— Éü számára I fiSár. Kiadóhivatal: Liocnin irtsa 4. az. Kiadó telefonja: 222. resierentli Bessülde! reggel. — A technikai obstrukció változatlanul tart tovább s ez a kormánynak sok gondot okoz — de csak újabban. Az obstrukció első napjaiban azt hirdette a miniszterelnök, hogy a függetlenségi ellenállás maga magától fog megszűnni s ma ott áll a kormány, hogy komolyan gondolkodik a technikai obstrukció letörésén. Először csak a lapok hasábjain harangoznak be a kormány komoly szándékának a munkapárti korifeusok, később — mint ahogy a lapok írják, — október 20-án maga a miniszterelnök lép ki a porondra a mumussal, a házszabályrevizióval. Hogy az ellenzék ez ellen is felveszi a küzdelmet az kétséget sem szenved és igy a véderő javaslatok helyett a házszabályrevizió fog meleg napokat teremteni a kormánynak. Hogy azután a kettő közül melyik ássa meg a Khuen-kormány sírját, azt most egyelőre nem lehet megjósolni. Lehet, hogy egyik se. Khuen gróf legalább azt hirdeti: Olaszország. A civilizált világ élénk érdeklődéssel figyeli az Afrika északi partjain végbemenő eseményeket. Az események sassi fátyolát ma még senki sem tudja fellebbenteni; ma még senki sem tudja megmondani, vájjon a civilizált államok terjeszkedési ösztönének egy elszigetelt trükkjével vagy egy világbonyodalmat méhében rejtő nagy ació előjátékával állunk-e szemben. Akárhogy alakuljanak is az események, annyi bizonyos, hogy Olaszország akár öntudatosan, akár a szerencsés véletlen kegyéből öntudatlanul nagyon szép fegyverténnyel akarja befejezni egységesítésének ötvenedik évfordulóját. És ez elmélkedésre késztet. Nagy évfordulókat szokás emlékezetessé tenni. A jubilálás nem üres jogcím, hogy valamely állam magára vonja a világ figyelmét, hanem etnikai szükséglet, amely egy nagy tettekkel és dicsőséggel teli múltnak őszinte öntudatából fakad; nagyszerű demonstráció, amelyet tiszta idealizmus táplál; a múltak felújuló emléke, a jelennek erővel teli öröme és a jövőnek színes előképe. Csakhogy az ilyen nemzeti demonstrációnak kell, hogy nemzet-erkölcsi tartalma legyen. Ha a jubileumi zászló magasan lengő színeinek szövetét a jogrend tiszteletben tartása szövi s nem vegyül bele a jogtalanságnak, az erősek e viszás arcú jogának, lugubris árnyéka, akkor az igen jubileumnak snél tán örvendhet a nemzet s büszkén hallgathatja idegen nemzeteknek elismerő tapsait. Ma még csak egy tény áll előttünk: Olaszország a Törökországtól az erősebb reális jogán és a művelődés előmozdításának palliativ jogcímén elvett szép afrikai Besseau. Az már igaz. Marianik. Hogy is ne!... Ugye jó tartományokat egy ragyogó diadémnak tekinti, melyet a jubileumi év dicsőségének emelésére koronájának többé gyémántjai közé ékel. Közmeggyőződés, ami bármelyik irányadó nagy napilap hasábjain fenntartás nélkül kifejezésre jut, hogy az európai politika szituációja sohasem volt kedvezőbb e tényre, mint most s hogy Olaszországnak csak akarnia kell s a tripoliszi, meg a kirekanikai aranyfák almái kis rázással is az ölébe hullanak. Olasz nemzeti szempontból szép befejezése lesz ez az első ötven évnek. Talán épen olyan szép, és ezt ma még fenntartással írjuk, mert nem tudjuk, megmarad-e Olaszország mostani actiója egy elszigetelt hódítási ténynek vagy egy olyan actiónak kezdete ez, ami Törökország európai sorsát akarja megpecsételni, stalán épen olyan szép, mint volt az ötven évnek kezdete. Fényes hadi tényeknek semmiféle jogrendbe bele nem illeszthető temperamentumos végrehajtása volt az, amikor negyven év előtt megdördültek Garibaldi ágyúi a pápai Róma kapui előtt és rést törtek a Porta Pia-na híres szabadsághős katonái, hogy végig vonuljanak a jogtalanul elrabolt egyházi állam fővárosán, az olasz géniusz, az olasz nemzeti egység, az vés, barátságos szobája volt... igen. Ha az enyém lett volna, bizony benne maradtam volna ... Nem lennék Spanyolországban ... nem! Marianik. Ő akarta. Besseau. Végre is, fel kell kelnem. Marianik. (Rámutat a ruhára, melyet egy székre helyezett le.) Itt van a nadrágja és többi ruhája ... Kikeféltem őket. Ugyancsak sárosak voltak! Besseau: Köszönöm, ön nagyon előzékeny. (Észre veszi a cipőit.) És még a csónakjaimat is? ... Még ki is van fényesítve? Jó fénymáz! ... úgy ragyog, mint a tükör ... meg lehetne benne borotválkozni! Ah! jól van ... kedves breton néni. Marianik. Jól van, jól van. Csak ugorjon ki az ágyból. Besseau. De nem ugorhatom ám ki. Marianik. Amiért én itt vagyok? Én? egy vén asszony, akinek a fia lehetne... Ah! Ah! Különben úgy is el kell hoznom a reggelijét! Besseau. Amint tetszik. (Kiugrik az ágyból alsónadrágban.) Különben ... tudja... én ... egy tábornok előtt is fel tudnék öltözködni ... annak sem lenne kifogása ... mert nekem van nevelésem ... (felhúzza a nadrágját.) Az én apám papírkereskedő. Marianik. Ohó! hiszen ön nem közlegény ... Mit jelent ez a két kis sáv itt a karján? Besseau: Káplár vagyok... (A mosdóasztalhoz megy. Fejét beledugja egy vízzel telt mosdótálba.) Marianik. Ah! tehát káplár! Ugye nehéz azzá lenni? Ir nagy hadgyakorlatai alatt. Henri Lavedan. Chamneur — 75 éves. Felesége — 66 éves. Marianik — 57 éves. Besseau káplár — 20 éves, barna, telt arcú jó fiú. Történik Bretagne egy kis falujában, melyben a hadgyakorlatra vonuló csapatok 24 óráig tartózkodnak. Szeptember közepe, Chainéknál vagyunk, a Ballanek utcában, a templom mögött. Egészen fehér szoba, fehérek a falak, fehérek a függönyök, a falon a családi képek, a fehér ágy lábánál két szép pálma. Az ágyon alszik valaki és rettenetesen horkol. A Szent Razker templom tornyában hajnali három órát üt az óra. Az ajtó kinyílik, belép Marianik néne, fején bretagne főkötő, balkezében zsinóros vörös nadrág, ujjain csónak nagyságú cipőpár. Az alvó mellé megy és megrázza. Marianik. Hé! la! hé! la! Katona úr! Bessean. (Előbb kicsit morog, aztán erős hangon): — Rajta fel! azt a ... Marianik. (Megbotránkozva): Cső ... önd! Mit akar! Szent Szűz ... Oh Jé! Besseau. Mi az? ... Ah!... igen ... bocsánat !... Azt hittem, az őrszobában vagyok. Tehát... már itt az óra? « Marianik. Igen. De azért van még idő, elég idő van. Besseau. Mindegy. De legalább mégis aludtam. Marianik. És pedig úgy, mint egy angyal, volt? Besseau. Micsoda? Marianik. A kisasszony ágya. Besseau. (Ki nem érti a dolgot.) Mi tetszik? Marianik. Azt mondom, hogy ugye jó a kisasszony ágya? Besseau. (Megtapogatja az ágyat.) Ez itt? Marianik. Amelyiken ön aludt! persze hogy az! Besseau. Ez az ő ágya? Marianik. Persze hogy az. Besseau. A leányuké? Marianik. Egyetlen leányuké ... mert a fiuk... Besseau. Lám! lám! Ez hát a leányuk szobája? Marianik. Amit önnek engedtek át... Mindig átengedik a katonáknak, ha erre járnak! Besseau. Jól van, de hát ő? Nem láttam őt? Marianik. Ő nincs itt. Besseau. Hát hol van? Marianik. Nagyon messze délre ... Spanyolországban. Besseau. Utazik? Egy kis utazás? És mit irt, mikor jön vissza? Marianik. Soha se fog visszajönni. Besseau. Haragban vannak? Marianik. Ó! Oh! Jé! Szent Szűz!... Hiszen apáca. Besseau. Ah! (gondolkodik) Az már más. Végre mindegy... itt ugyancsak ked_________________ Lapunk mai száma 18 oldal.