Dunántúl, 1911. október (1. évfolyam, 152-175. szám)

1911-10-01 / 152. szám

vad fanatizmussal, olyan erőszakos gyű­lölettel, hogy a jogrend belépirulva némán elhallgatott. Ehhez a tényhez akkor Európa ha­talmasságai asszisztáltak, így végződött az olasz quinquagenarium első tizede. Pedig Róma sohasem volt olaszabb, mint a pápák alatt és sohasem volt nem­zetibb, mint IX. Pius kormányzásának idejében, akinek Ausztria sohasem tudta megbocsátani Ferrarát. És azt a pápát, aki annak idejében egy­maga többet tett az olasz nemzeti egység és szabadság ér­dekében, mint azóta Olaszország összes uralkodói és kormányai, idegenül elkerget­ték házából, tűzhelyéről, alattvalói közül, akik szerették, népei közül, akiket szeretett, abból a városból, amelyben a nemzeti ideá­lok a legáltalánosabb emberi törekvésekkel a pápai tiara árnyékában a legeszményibb módon testvériesültek. A pápa, mint a világegyház feje, igaz, hogy a legáltalá­nosabb emberi célokat követi, de mint ki­rály annyira nemzeti, mint akár a legki­sebb olasz. S vájjon ha az olasz király nemzeti érzéseihez szó nem férhet, az a szabad­kőműves uralom, amely már évtizedek óta uralkodik, nem európai, nem világ­szervezet-e, amely messze túlkap a szi­gorúan nemzeti ideálokon? Hiába szépíte­nek, a modern Olaszország újkori szerep­lése olyan fegyverténnyel kezdődött, amelynek kardjára száradt véres rozsdá­ját évszázadok sem tudják letisztogatni. Azóta negyven év pergett le, Olasz­ország egységesítése óta ötven. 1861 — 1911. Az olasz nemzet jubilált, örült, tom­bolt mámorában, csak egyetlen szin-olasz palota maradt meg szomorú tiltakozásá­nak fájó csendjében: a Vatikán. A legola­­szabb olasz nem örülhetett nemzete din Besseau. (Erősen dörgöli magát.) Hát igen! De még nehezebb megmaradni... De hideg vizük van, aszondom! Marianik. Egy kicsit friss! Kútból jön... .Besseau. Igen. Bizony nem meleg ... de az a jó, kinyitja a szemet, felébreszt. Marianik. (Térítőt és poharat tesz egy kis asztalra.) Most megyek elhozni azt, amit parancsolt. Besseau. Én semmit sem parancsoltam. (Eközben felhúzza a cipőit olyan lassan, óva­tosan, mintha tojást pakkolna.) Marianik: Igen, de meghagyták ám, hogy adjak magának mindent, amit csak akar... amit csak szeret... Maga azt mond­ta,­ hogy szereti a sonkát... a csirkét... a befőttet... a kalácsot... Besseau: Igaz, ezt mind szeretem ... Marianik. Mindenből kap. Besseau. Akkor nem tudok tovább menni. Marianik: Oh, dehogy nem! Besseau. Siessen hát, az ebadtát. Ha ebből a sok jóból mindből kell ennem ... nem lesz időm ... Marianik. Duplán fog enni. (Kimegy.) Besseau. (Fel van öltözve, begombol­kozva. Gondolkodik.) Milyen kedves ház! Mi­lyen szép kis szoba ... világos ... fehér ... a gyermekség, a tiszta szív illata tölti be! És a két öreg, milyen derék, becsületes emberek! Hogy kedveztek neki, mióta tegnap délután 5 órakor fülig sárosan belépett hozzájuk. Mi­csoda ebédet adtak neki. És hogy néztek rá! Igazán, Franciaországban szeretik a kato­nát... ez igazán szép, ez jól esik. Nézegeti a nemzeti Olaszországnak. S vájjon Olaszország ötven év óta ki tudta vívni a népek sympathiáját? Euró­pa népei akkor nem tapsoltak neki s ameddig a nemzetközi jogérzék erkölcsi erősségei össze nem omlanak, s bármit hajt is végre a hivatalos államok önérdeke, Olaszország nem számíthat a népek rend­kívül érzékeny lelkiismeretének sympa­­thiájára. Ma Olaszország egy újabb fegyver­ténnyel akarja jubiláns esztendejét örök emlékűvé tenni. És most a civilizáció érde­kében, de most is erőszakkal, mint ötven év előtt. Most is asszisztálnak neki az európai hatalmak, de nem tudom, a kibon­tott nemzeti zászló küzdelmeit kíséri-e a népek rokonszenve? Törökország nem Európába való: Törökország évszázadokon keresztül sokat vétett Európának. Világnézete nem illeszt­hető be az európai keresztény kultúra vi­lágnézetének keretei közé és én azt hi­szem, hogy végpusztulása sem keltene Európában nagyobb emóciót. De ha Olasz­ország mostani zászlóbontása, — és ez a lényeg, — elszigetelt s a kapzsiság min­den jellegével felruházott hadi tény marad, ebben az esetben Olaszország csakugyan múltjához méltóan fejezné be az első quinquagenariumot. Dr. K. Zs. Pécs, szept. 30. Pár hónappal ezelőtt a „Dunántúl“ so­kat foglalkozott a tervbe vett igazságügyi pa­lota ügyével, miután nézeteltérések merültek fel arra nézve, hogy mely pontjára a város­nak épüljön az igazságügyi palota. Anélkül, hogy mi e kérdésben állást foglaltunk volna, kérdést intéztünk az e tárgyban legilletéke­sebb egyénekhez, akik közölték velünk véle­ményüket az igazságügyi palota helyére vo­natkozólag. Bár ezen vélemények a Dunán­túl hasábjain már napvilágot láttak, idősze­rűnek véljük a véleményeket újból leközölni, abból az­­alkalomból, hogy Székely Ferenc igazságügyminiszter ma este Pécsre érkezett, hogy a holnapi nap folyamán döntsön az igaz­ságügyi palota helyére vonatkozólag. Ezen vélemények a következők: Balog Károly a pécsi ki­r. Ítélőtábla elnöke: A magam részéről az igazságügyi palo­ta kérdésében nem mondhatok mást, mint az igazságot. Tudniillik minden állásfogalás megdőlhet az igazságügyminisztérium dön­tésén, mely egyedül hivatott határozni. Pécs város az igazságügyminiszter úr részéről a legnagyobb jóindulattal találkozik, amit bizo­nyít az a körülmény is, hogy ő excellentiája személyesen óhajtja megtekinteni az igazság­ügyi palota építésére kombinációba vett tel­keket. Azt hiszem, még ebben a hónapban megtörténik. Hardy Sándor: A bosnyák tartománygyűlést egybe­hívták. A hivatalos lap mai száma a követ­kező királyi kéziratot közli: Mi első Ferenc József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya ezennel tudtul adjuk és köz­hírré tesszük. A bosnyák-hercegovinai tar­­tománygyűlés 1911. október 2-ára Sarajevo országos fővárosba uj ülésszakra egybehi­vatott. Kelt Wienben, 1911. szeptember 24. Ferenc József s. k. Burián s. k. fehér falakat... a mennyezetet, amelyen há­rom kis körönd van; az alapzatot, mely csak úgy ragyog... És minderről gondolkodik. Ekkor hallatszik a trombita hangja, miköz­ben Marianik lassan jő fel a lépcsőn, mert hozza a tálakat. Egyszerre belép, a tálak tele vannak... Besseau: Gyorsan! Köszönöm! Ah! Jól van ... De mégis, ha látnának társaim. Mi­lyen szerencsém volt, hogy az utolsó percben ide rendeltek. Az biztos, hogy az ezredesnek nem volt olyan ellátása, mint nekem. (Leül az asztalhoz és eszik.) Marianik: No lám! nem. De hiszen min­dig így van. (Hallgatózik.) Íme! itt van az úr és az asszony. Besseau. Nem! Ebben az órában? Ah, mégis, csak nem keltek fel? Marianik, Ok! De bizony. Ah, nem is­meri maga őket! A katonákért... mindent megtennének! Még az ingüket is oda adnák! (Az ajtó kinyílik. Chaine és a felesége ünnepi ruhában, mint jó öreg szülők, bejönnek. Mosolyognak.) Besseau. (Felemelkedik.) Hogyan! uram ... asszonyom ... Chaine ur. Maradjon az asztal mellett. Chainené. Folytassa az étkezést. Besseau. Maguk azt a fáradságot vet­ték maguknak. Ah! Chaine­ur. De hát hogyne. Chainené. Ez nekünk örömöt okoz. Besseau. Még­sem kellett volna. Engem bánt a dolog. Chainené. Jól aludt? Besseau. Egy keveset, asszonyom. Mint egy ágyú, a pécsi ki­r. törvényszék elnöke. Az igazságügyi palota a legközelebbről bennünket érint. Részben, mert már most is csak szorongva tudunk elférni s az uj perrend­tartás életbelépésével még inkább kell terjesz­kednünk, részben pedig azért, mert három év múlva a mai épületre kötött szerződés lejár. A helyi viszonyokat ismerve, a legalkalma­sabbnak az igazságügyi palota céljaira az Irányi Dániel-téren levő telek látszik, de hogy ott lesz-e az igazságügyi palota, az már más lapra tartozik. A végleges döntés már csak napok kérdése. Chainené. Az este olyan fáradt volt ön. Chaine ur. Az ebéd végén elaludt a szé­kén. Besseau. Igen. Bocsássanak meg. Úgy viselkedtem, mint egy paraszt. Chaine ur. Hagyja kérem. A katonák. Nagyon jól tudjuk, mi az. Besseau. Úgy látszik, önök nem h­ara­­gusznak a katonákra. Igaz? Chainené. Mondja inkább, hogy szeret­jük őket. Chaine ur. Egész szívünkből. Besseau. Mi az oka. Chaine­ur. Nekünk is volt egy. Besseau. A családjukban. Chainené. Igen. Besseau. Az urnák, vagy kedves nejé­nek az apja ... valószínűleg az első császár­ság idejében. Chaine ur. Nem, a fiunk volt. Besseau. (Most érti a dolgot.)Ah! csak nem? Chaine ur. (Lehajtja fejét.) Igen. Besseau. Az utolsó háborúban? Chaine ur. Igen. Besseau. Hol? Chaine ur. A loire-i seregnél. Besseau. A lovasságnál? Chaine ur. Nem, a gyalogságnál. Besseau. Úgy, mint én ... Nincs is jobb katona, mint a gyalogság. Chaine ur. Igen ... és még hasonlított is önhöz, ugy­e mama? Chainené. (Nagyon meghatottam) Igen. Besseau. (Csodálkozva.) Igazán? Chaine úr. Most már érti ön?

Next