Dunántúl, 1911. december (1. évfolyam, 201-225. szám)

1911-12-01 / 201. szám

2. oldal. jogászok úgy kezdték magyarázni, hogy a kiközösítéssel megfenyegetett személyek alatt nem a magánvádlók vagy felperesek, nem is a közvádlók és bírák értendők, ha­nem a legfőbb törvényhozók és kormányzó hatóságok, akik azokat a törvényeket hoz­zák, melyek a papokat a világi bíróság elé állítják, így akarja őket az egyház arra emlé­keztetni, hogy a két legfőbb hatalomnak­nak egyetértve kell az emberi társadalmat kormányozni s egymást támogatni tevékeny­sége kifejtésében. Ez a magyarázat általánossá lett. Kö­vetkezménye pedig az, hogy a privilégium sok­ gondolata jóformán teljesen elenyészett. Még papok papok ellen is pörösködtek világi bíróságok előtt. Sok botrányos, az egyházra káros pörök keletkeztek. X. Pius pápa segíteni akart a bajokon. Kiadta 1911. okt. 11-én kelt motu proprióját, melyben annak a föntebb említett büntető paragrafusnak új, hiteles magyarázatát adja. Kijelenti, hogy ezúttal nemcsak a tör­vényhozó és kormányzó hatóságok kerül­nek excommunicatio alá, hanem magánsze­mélyek is, világiak és papok, férfiak és nők egyaránt, ha az egyházi személyeket akár büntető, akár polgári ügyben, egyházható­sági engedély nélkül a világi bíróságok elé vonják. Azt a már 1869. óta fennálló rendelke­zést a legfőbb törvényhozó és kormányzó hatóságokra vonatkozólag fentartja ugyan ez a legújabb motu proprio is, de másrészt az államra vonatkozólag semmi egyebet nem mond, semmi újat nem tartalmaz. Jól tudja a pápa, hogy amint eddig nem feszélyezte az államhatalmat a kiközösítés­nek kilátásba helyezése olyan törvények al­kotásáért, melyek a papokat a világi bíróság illetősége alá vetik, azonképen nem fogja azt feszélyezni ezentúl sem. Nem is államha­talom segítségével akarja tehát a privilégium sorit megvalósítani, hanem hivei révén. Azokhoz fordul. Azoktól követeli, hogy ezen­túl egyházi engedély nélkül pap ellen pert ne indítsanak. Az állam ma ép ugy nem ke­resztény, mint ahogyan nem volt az első századokban. Amint akkor is a maga erejé­ből, a maga eszközeivel valósította meg az egyház a privilégium fori­t, úgy tesz most is. Jól jegyezzük meg, hogy az ebben az uj motu proprioban egy szó sincs az államról, az állami törvények ellen való izgatásról A pápa kizárólag híveihez szól s azoktól kéri, illetve követeli, hogy a papok ellen ne men­ni, melyet levetkőzni nem tud, nem­ egy férfi szeszélyét kell tűrnie, hanem számtalanét, kik perverz hajlamaiknál fogva sokszor mint egy árucikket, adják kézről-kézre és a nő észrevétlenül sülyed, halad a morál lejtőjén lefelé, mígnem a prostitúció pocsolyájába me­rülve, rabszolgává aljasul. Ilyen minőségben a nő lemond mindenről, mit e szék alatt ér­tünk: tisztesség, becsület, mégis követi haj­lamait, szenvedélyének él, és azon élvezetek­nek, melyeket a tisztesség útján élvezhetett volna, mint odadó, jó feleség, de azt elkerül­ni törekedett. Nem a férj szuverenitása alól való eman­cipációra kell a nőknek iparkodni, hanem­ a férfiaknak minden tekintetben hízelgő egyéni sajátosságaik által jó családanyákká kell len­niük. Ezekben leli az állam létalapját és leg­drágább kincsét. Ne lenne csak nyomor, divat, könnyel­mű vér és szenvedély, nem volna a nővilág szégyenfoltja fehér rabszolgaság és nem vol­na feminizmus. Hanem a most odakínált örö­möket keresve­ keresné a romlatlan férfi nem és lennének erkölcsös, becsületes anyák, egészséges gyermekek és jóravalóbb férfiak. Nem volna egyke és angyalcsinálás, még szérumra sem szorulna az emberi romlás. Hanem az egészséges vér erőssé edze­­né az embert, s mit most nem képes előidézni sport, akrobataság, megszerezné azt nekünk az emberhez méltó felebaráti, vagy ha úgy tetszik emberszereteten alapuló morális, tisz­ta házas élet, melyet a római katholikus egy­ház szentség nívóra emelt­­jenek a világi bíróság elé. Ez csak nem sér­tés az állam ellen? Ez csak nem teszi jogo­sulttá azokat a kifakadásokat, melyeket lépten-nyomon olvashattunk a lapokban? A bírákat és ügyészeket az egész in­tézkedés nem érinti, akik tehát akár hivatal­ból, akár magánvádra minden korlátozás nélkül járhatnak el a papok ellen ezentúl is. Ellenben magánszemélyek a pápának különös módon fentartott kiközösítésbe es­nek, ha a papokkal való pörös ügyeiket püs­pöki engedelem nélkül a világi biróság elé viszik. Ezentúl tehát akár bűnvádi, akár polgár keresetet akar kath. ember pap ellen indítani, a püspöknél kell előbb az ügyet be­jelenteni. Nem mint állampolgárt, hanem mint katholikust kötelezi őt erre a pápa. A püspököknek bőven van rá módja, hogy bün­tető esetben megtorlást mérjen a papra, pol­gári kereset esetén pedig tartozásai kiegyen­lítésére szorítsa. Ha pedig bonyolultabb az eset, készségesen fogja megadni az engedel­­met ahhoz, hogy az ügy a világi bíróság elé ■vitessék. Ezáltal a világi bíróságok kívánatos tehermentesítéshez jutnak, a törvényszék, az állam jogrendje sérelmet nem szenved, hiszen nem azt mondja a pápa, hogy az ál­lamnak nincs joga ítélkezni a papok felett, hanem csak a híveket kéri, hogy ne vegyék igénybe az állam ezen jogát, épen azért igazságtalanok és alaptalanok azok a tá­madások, melyek a Szentszék ezen leg­újabb rendelete miatt érték s hiszem, hogy a mondottak megfontolása minden tárgyila­gos embert ennek elismerésére késztet. Sipos István, dr. „DUNÁNTÚL.“ DeceraBer 1. Péntek. ORSZHBGVÍiLÉS. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, november 30. Elnök Návay Lajos. Az elnöki előter­jesztések után rátér a Ház a belügyi tárca folytatólagos tárgyalására. Elnök jelenti, hogy több szónok felirat­kozva nincs, ennélfogva a vitát bezárja, s a zárszó jogán Szmrecsányi György szólal fel s azt mondja, hogy legutóbbi beszédével foglal­kozva Hock János és Vázsonyi Vilmos őt nagyfokú tájékozatlansággal vádolta meg. Mai felszólalásával igyekezni fog ezt a tart­hatatlan vádat eloszlatni. Csodálatosnak tart­ja, hogy amikor Magyarországon 301.480 állami tisztviselő, bíjnok és szolga van, akkor a demokraták és elvbarátai azt mondják, a székesfőváros magasabb tisztviselőinek fize­tése nem nagy, s hivatkoznak arra, hogy Anglia és az Egyesült Államok polgármeste­rei aránytalanul nagyobb fizetéseket kapnak. Kérdi Hock és Vázsonyit, miért mennek a külföldre adatokért, miért nem maradnak itt­hon s mért nem veszik az itteni állapotokat zsinór mértékül? Múltkori beszédében meg­emlékezett a gázgyár igazgatójának 100.000 koronás fizetéséről, akinek ugyanekkor az egyéni kvalitásait nem akarta kétségbe von­ni és erre választ nem kapott, ellenben azt mindig hangoztatta Vázsonyi is, Hock is, hogy mennyi szociális intézményt létesített a közelmúltban a főváros, ő ezt sohasem vonta kétségbe, ellenben eklatánsan igazolja a fő­városról mondott kritikáját a belügyminisz­ternek tegnap kiadott rendelete, amely arról szól, hogy a gázgyárról szóló szabályrende­letet nem hagyja jóvá. Nagyon örvend a bel­ügyminiszter ezen intézkedésének, s most már reméli, hogy a kormány bátor kézzel fog belenyúlni ebbe a darázsfészekbe s ki­­pusztítja a főváros közgyűlésében és egész igazgatásában levő korrupciót. Azt hiszi, hogy teljesen megvilágította a fővárosban ma létező állapotokat. Ezután a városi villa­mos vasút mizériáit teszi szóvá, ő tudja na­gyon jól, hogy a főváros nem állhat oda a tőzsdére, hogy adok-veszek részvényeket, hanem megbíz valakit ennek az ügynek a le­ A szívekhez. Irta: Rákosi Jenő. Az első szóra, az első kiáltásra szárnya nőtt a legszebb gondolatnak: a beteg gyer­mekről való gondoskodás gondolatának. Szár­nya nőtt és a gondolat szárnyát csattogtatva berepülte a haza­térést és ahol megcsapott egy szivet, a szív kinyílt s befogadta a gon­dolatot. És a munka egyet lépett, s nagyot lé­pett. Varázsütésre tetté vált a szándék és ma már nem kezdeni, hanem csak folytatni kell a dicső művet, amely a tavalyi esztendőnek egy históriai tény­évé leve. Hiszen mentő révet építettünk az élet, a szenvedés tengerén tehetetlenül vergődő lelkeknek. — A gyermekvilág a nemzet életé­nek a forrása. Amily bőven fakad, amily za­vartalanul folyik, amily épen csörgedez, ab­ban a mértékben vetődik fény, öröm, re­mény arra az útra, amelyen a nemzet a maga jövőjének titkai felé vándorol. A nemzet ereje, a nemzet hatalma, a nemzet dicsősége lélek­zik a bölcsőkben, szólal meg a gyermekszo­bák vidám zajában és dobog fel a gyerme­kek szívében. A gyermekvilágon kell a nem­zet szemének pihennie, mert a maga jövőjé­nek a képét szemléli benne. Jusson eszetekbe a Krisztusi mondás: Bocsássátok hozzám a kisdedeket, mert övék a mennyeknek országa. A Nemzet pedig, Krisztus szavával azt mondja: Jértek velem a kisdedekhez, mert ők az én Mennyországom. És nem a boldog gyermekekről van a szó, amikor én a Ti szivetek ajtaján zörge­tek. Nem a gazdag vagy jómódú emberek gyermekeiről, akikért a szülők képesek min­den áldozatra, amely szeretetüknek megfelel; nem is az ép és egészséges gyermekekhez hívlak ezúttal benneteket, akiknek vidám zaja, csengő nevetése a világ legdicsőbb és leg­édesebb muzsikája,­­ hanem viszlek benne­teket a szegénység és a betegség tanyáira, ahol ez a leglelketlenebb zsarnokpár a gyer­mekvilágot fojtogatja. Letörli nedves kezével arca szép színét; ujjával megérintvén sze­mét, elveszi ragyogását; irtóztató szájával elfujja örökre kicsi njakáról a mosolyt. Akinek a szíve e gondolatokra össze nem facsarodik, aki még nem látott boldogta­lan szülőt, ki beteg gyermekén nem csak se­gíteni nem, de nem tud szenvedésein csak enyhíteni is; aki nem látott kisded koporsót, amelyet szegénységgel szövetkezett beteg­ség ácsolt; aki nem látott tehetetlenül vergő­dő anyai szívet megszakadni, nem látott gondban kimerült atyát bomlott elmével vagy megrontott erkölccsel; aki a szenvedések szenvedését, a kínok kínját, a gyötrelmek gyötrelmét a nyomorban pusztuló gyermek­sereget nem látta, az ám zárja el beszédem elől a szívét. De aki Krisztus örökét, a gyer­meket szereti, a maga gyermeke boldogságá­ért abban hálás, hogy italt, ételt és orvossá­got kíván nyújtani az elhagyottak és eleset­tek ártatlan gyermekeinek; aki be akar men­ni a boldog szív, nyugodt elme és a békés lelkiismeret földi paradicsomába, aki szereti gyermekét, istenét és az álmát, melyben testi és lelki ereje megújul, az jöjjön, az zárja ki bonyolításával. Nem is ezt kifogásolta ő, ha­nem kifogásolta azt a tényt, hogy e részvé­nyek összevásárlását nem a legnagyobb kö­rültekintéssel intézték. Mielőtt azonban be­szédét tovább folytatná, öt perc szünetet kér, amit az elnök megad. Szünet után azt mond­ja Szmrecsányi, hogy a városi választásoknál a szavazatokat meghamisították. Székely Ferenc igazságügyminiszter konkrét adatokat kér, hogy a vizsgálatot megindíthassa ez ügyben. Heltai Ferenc szólal fel ezután és igyekszik kimutatni, mennyire nem igaz Szmrecsányi vádja, és azokat koholmányok­nak minősíti. Még Farkas Pál szólalt fel, azután a tárca többi tételét vita nélkül elfogadták, hol­nap a kereskedelmi tárcát fogják tárgyalni. Az ülés két óra után ért véget.

Next