Dunántúl, 1912. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-03 / 1. szám

I­I . A keresztény szociális munkás mozgalom célszerű Az már rég elismert igazság, hogy a két világnéz­et döntő csatájában az lesz a győz­tes fél, amely fél öntudatosabban és célsze­rűbb fegyverrel harcol, és amely nagyobb hadsereggel rendelkezik. És ez olyan igaz­ság, amely nem tűr ellenmondást és amely mellett semmiféle okoskodásnak vagy tétová­zásnak helye nincs, hanem csak egy van hát­ra; az, hogy egyszer és mindenkorra min­denkinek meg kell érteni azt, hogy a keresz­tény világnéz­et győzelme a mi győzelmünk és hogy ennek érdekében a két­ szociális munkás mozgalom támogatására és erősíté­sére össze kell fognunk és mindent el kell kö­vetnünk. Hogy miben álljon ez a támogatás arra nézve gróf Zichy Gyula megyéspüspökünk adja meg a legokosabb és legcélszerűbb Út­mutatást abban a főpásztori körlevélben, amelyben felhívja az egyházmegyéje összes papjait és tisztviselőit, hogy az egyházme­gyében előforduló összes munkálatokkal első­sorban is a pécsi keresztény szociális mun­kás mozgalmat támogassák. Hát igenis a helyes és népszerű irányí­táson és főleg a szakszerű szervezésen kívül ezen rendelet végrehajtása lesz az egyik leg­hatalmasabb eszköze a mi keresztény szoci­ális gazdasági szervezeteink és népmozgal­munk fejlődésének és megerősödésének. Mert ha eddig azt voltunk kénytelenek tapasztalni, hogy a keresztény szociális táborunk nem­­ erősödött számban és erőben, az eszme nép­­­­szerűségének és igazságának arányában, ez csak oda vezethető vissza, hogy a katholikus­­ társadalom öntudatlansága, terv és célszerűt-­­ len gondolkozása és cselekvése következté­ben beállott körülmények között a keresz­tény szocialisták mellé állni vagy pláne a ke-­­­resztény szociális mozgalomban nyilvánosan szerepelni, egy munkásnak vagy kisiparos­nak egyenlő volt azzal, amikor egy családos ember kiteszi magát a legnagyobb nyomor­nak vagy az éhenhalás veszedelmének. De nekünk a mozgalom érdekében nem elég csak épen a munkások érdekeit szem előtt tartanunk, hanem a kisiparosokat is fel kell karolnunk. És pedig elsősorban is azo­kat akiknek rokonszenvüktől — vagy ami még ennél sokkal értékesebb — agitálásától vagy tevékenységétől várhatunk valamit. Mert ha nem határoljuk érdem szerint a ke­resztény szocialista fogalmat a munkák kia­dásánál és holmi­féle alakos szemforgatókat előnyben részesítünk, akkor természetszerű­leg könnyen beállhat az a helyzet, hogy az agilis iparosaink kényszerhelyzet következ­tében a két­ szociális mozgalom számára el fognak veszni, amennyiben azok támogatásá­ban és felkarolásában találja meg az existen­­ciáját, akik azt kívánják tőle, hogy ne keresz­­tényszocialistáskodjék. Fel kel karolnunk to­vábbá a kisiparosokat azért is, mert ezzel rá lehet őket bírni arra is, hogy ne gördítsenek akadályokat a munkásaik gazdasági szervez­kedése elé. És hogy csakis olyan munkások­kal dolgoztassanak, akik tagjai valamely lé­tező kér. szoc. szakszervezetnek. És mert nekünk politikai céljaink is van­nak, amelynél szintén szükségünk van kis­iparosság támogatására. El vagyunk azonban készülve arra is, hogy a kisiparosok ellen sokféle kifogással élnek egyesek. Hogy a kisiparos nem képes jó mukát csinálni. Hogy nincs termelő képessége. Hogy nincs financiális kitartása. És hogy nincs jó vagy száraz anyaga stb. Hát ezekre a következőkben adjuk meg a választ: El van ismerve, hogy egy megbíz­ható kisiparos nagyobb gonddal és közvet­lenebb ellenőrzéssel készíti el a munkát, mint egy gyáros. Hogy a kisiparos is épen úgy fog bírni termelőképességgel mint egy gyáros vagy nagyiparos, ha a kisiparost is úgy ka­rolják fel és úgy tömik munkával, mint egy nagy iparost. Igaz az, hogy financiális kitartása nem terjed ki oly messze, mint a gyárosé,, de ezen egy kis jóakarattal könnyen lehet segíteni, t. i., ha előleget adunk. És aki ezt megteszi, az gyakorolja a legigazibb keresztény szoci­­­álizmust. Jó vagy száraz anyagot pénzért kérem mindenki kap. Ezekben tartottam szükségesnek az e kérdésben eddig megjelent cikkekre meg­adni a magam véleményét azon hő óhajom kíséretében, hogy adná Isten, hogy ezen so­rokat jól megszívlelnék mindazok, akiket il­let és akik a keresztény munkás­mozgalom megerősödését és ezzel együtt a két­ világ­néz­et diadalát komolyan akarják. (1.) Mit anjuk újévre a mai asszonynak ? Ezt a kényes kérdést vetette fel egy elő­kelő párisi lap és annak megoldására felkér­te a legdivatosabb francia írókat, művésze­ket és tudósokat. Egyik-másiknak érdekes válaszából szolgálunk mutatóval: Jean Ricard a francia akadémia tagja: Mit kívánjunk az asszonyoknak? Ők képvi­selik a szépséget; nagy csábító erejük adja nekik a hatalmat; tudnak hűek lenni és hűtle­nek is. Mit kívánjunk annak, akinek mindene megvan? Igazában semmit! Ah! de mégis... Meg tudnák-­e érteni, hogy rengeteg nagy kalapjuk sérti az irodalmi ízlést!... Kegye­lem! ezt kívánjuk­­k. René Bazin akadémikus: A kérdés: Mit kívánjunk a mai asszonyoknak? A felelet: Imádkozzanak továbbra is a férfiakért. Brieux akadémikus:­­Nehéz pár sorban megfelelni erre a komoly kérdésre. A nő tár­sadalmi helyzete valóban nagyon bonyolult. Szülei hamis szeméremből gyermek­korától kezdve egy tévedésekből és képmutatásból szőtt vastag, sűrű fátyolt vonnak közéje és a világ közé, amelyben élnie kell. Az érvényesü­lési vágy, a haszon utáni szomjúság, a féle­lem, hogy lesz-e elég hozomány, vagy sok­szor csak a hiúság, hogy megaranyozzák a poros címert, mindez a házasságot pénzügyi ügyletté alakította át, szemérmetlen számí­tássá minek következtében összekötnek örök­re két olyan egyént, akik nem is ismerik egy­mást. A fiatal leány lelke még csak álmodo­zik, szendereg, de az asszony fellázad a kor­mánypálca ellen, ha azt csak egy durva férfi és nem szívének választottja tartja. Mégis, ha szabad remélni a lehetetlent, azt kívánom a mai asszonynak, hogy legyen elég bátorsága felszabadítani magát azon elő­ítéletek alól, melyeket sokszor csak a rosszul felfogott nevelés oltott beléje; kívánom neki, hogy tudjon szeretni és megbocsájtani; kívá­nom, hogy legyen öntudatosan önálló és büsz­ke arra, hogy jó. Emile Faguet akadémikus: Azt kívá­nom a mai asszonynak, hogy ne a holnap asz­­szonya legyen. d’Haussonville gróf akadémikus: Oly sokat lehetne kívánni egy asszonynak, hogy engedelmükkel nem is válaszolok erre a ké­nyes kérdésre. Henri de Regnier akadémikus: Ma, mi­kor az asszonyból lehet orvos, ügyvéd, bér­kocsis, azt hiszem, alig kívánhatunk neki mást, mint azt, hogy tudjanak azért megma­radni „nő"-nek és semmiféle foglalkozás se felejtesse el velük, hogy tudjanak tetszeni, bájosak lenni. Ha minden asszony csak arra gondolna, hogy ügyvéd,orvos vagy kocsis le­gyen, nagyon csúnya lenne ez a világ és az élet igen szomorú. Jules Lemaitre akadémikus: Hitet és gyermekeket. Alfred Meziéres akadémikus: Azt kívá­nom a mai asszonynak, hogy legyen szép, okos és jó. Jules Claretic akadémikus: Mit kívánok a mai asszonynak? Azt, hogy hasonlítson a régihez. Paul Margueritte: Mit kívánjak a mai asszonynak? Azt, hogy egyen a jövő asszo­nya, lelkiismeretes, felszabadult, tanult, kép­zett, aki a múlt asszonyából megőrzi annak minden báját. Emile Faber: Mit kvánok az asszony­nak? Azt, hogy ne legyen belőlük kocsis, ügyvéd vagy képviselő, hanem maradjanak meg annak, aminek a természet alkotta őket, legyenek bájosak, érzékenyek, középerejűek, nagy szívüek, középszerű intelligenciájúak. Sem: Mit kívánok a mai asszonynak? Boldog újévet és önnek is, kedves szerkesz­tő úr. Jules Bois: „A jővő házaspár“ című könyvemben elmondom mindazt, amit kívá­nok az asszony boldogítására és a mienkre is, mert ez­ a két boldogság azt hiszem kölcsönö­sen egymástól függ. Hogy miben összefog­laljam az ott mondottakat, azt hiszem, a mai Évának, hogy boldog lehessen, tudnia kell egyesíteni a „múlt erényeit“ , „jövő erejével.“ A mai vagy holnapi nőnek ép úgy, mint a réginek szüksége van am, hogy legyen szerény, édes, mosolygó, türemes és arra tö­rekedjék, hogy otthonát kényelmessé, kelle­messé tegye. Ha boldoggá teái férjét, a ma­ga boldogságát is biztosítja. T mindez a „múlt erénye.“ De a mai Éva nem fogja­­hanyagolni a „jövő erejét“ sem, amelyre talán élőbb lesz szüksége, mint gondolná. Megtanulja, hogy önmagára számítson, vigyáz, hogy akarata el ne lankadjon, fáradhatatlanul arra törek­szik, hogy egyéniségéből kifejteze azt, ami­­ a legjobb. Azt mondhatnám, hogy tetőtől tal­pig felfegyverkezik úgy elméletileg, mint gya­korlatilag. A katasztrófák mindig fenyegették­­ az asszony boldogságát, ha még oly szilárdul állt is. Ma a társadalom állhatatlnsága miatt ezek a katasztrófák gyakoriabbak, mint az­előtt. A fenyegető veszélyek össze fogják törni az asszonyt, ha gyenge, ha felületes és állhatatlan. Camille Flammarion: Maradjon mindig olyan, mint most: szép, bájos, érzékeny, de egy kissé kevésbbé tudatlan a modern tudo­mányok nagy felfedezéseivel szemben és ne tartsa a Venust vagy Siriust a sarkcsillag­nak. Grenet-Daucourt: Azt kivinom a mai asszonynak, legyen az, a­mi vét a régi. Theodore Borrel: Materidista korunk­ban ne kívánjuk a nőnek a végleges emanci­­patiót, a szavazati jogot, a képviselőséget és egyéb szomorú kiváltságait a férfiaknak, ha­nem ellenkezőleg több és bájosabb nőiességet, még ragyogóbb és mélyebb hittel, mert ne felejtsük el, hogy a jövő embere még inkább, mint eddig, a maga skeptikus,kételkedő neve­lése után az anya­ ajkain, a szeretett nő szí­vében fogja keresni az idealimust és a re­ményt, ezt a két szárnyas erőt­, amely nélkül a társadalom nem tud felvirágozni. René Maizeroy: Azt kérdezi, mit kívá­nok a mai asszonynak. Egyszerűen azt, hogy tudjon szeretni és magát megszerettetni. Jaques Normand: Azt kívánom a mai asszonynak, hogy legyen olyan, mint a teg­napelőttiek voltak. Hisz ebből az­ időből valók a mi édesanyáink. Franc Nohain: Sok gyermeket. Victor Giraud: Mit kívánok a mai asz­­szonynak? Azt, hogy ne akarjon férfi lenni, érzéküket pedig sokszor teljesen tönkre teszi. A büntettek száma napról-napra emelkedik; ez komoly intő jel arra, hogy itt valamit tennünk kell és pedig a legsürgő­sebben. Félre tehát azzal az ál­philantropi­­ával, hisz annyit csak megkívánhatunk a közhatalomtól, hogy ne legyen nagyobb gondja a gonosztevőkre és bűnösökre, mint a becsületes honpolgárokra.­ ­ A „DUNÁNTÚL“ telefonszámai: Szerkesztőség: 650. Kiadóhivatal: 222. Interurbán: (külföld és vidék) 650. 71

Next