Dunántúl, 1912. február (2. évfolyam, 25-48. szám)

1912-02-01 / 25. szám

A. oldal. „DUNÁNTÚL.“ Február 1. Csütörtök. (Kitüntetett miniszteri tanácsosok.) A király dr. Lónyay Ferenc és Csabay Béla földművelésügyi minisztériumi minisz­teri tanácsosoknak, a közszolgálat terén szerzet kiváló érdemeik elismeréseid. Lipót­­rendjének lovagkeresztjét díjmentesen ado­mányozta. (Szinielőadás a felsőbb leányiskolá­ban.) Most vasárnap (febr. 4.) a pécsi fel­sőbb leányiskola növendékei szinielőadást rendeznek, melyen a szülőket és érdeklődő­ket is szívesen látják. Szilire kerül „Az örökség“ c. darab. Kezdete d. u. 4 órakor. Belépti­ dij­­­kor. Bejárat a sétatér felőli iskolakapun. (A pécsi tüdővész ellen védekező egye­sület) igazgatóválasztmánya ma tartotta ülé­sét a városháza társalgó termében dr. L­ó­­r­á­n­t Lipót elnöklésével. Az ülésen jelen voltak dr. F­e­­­b­e­r Arthur kir. főügyész, dr. Bokor Emil, dr. Johann Béla vár­megyei főorvos, Krisztián Gyula és S­c­h­u­rt­á­k József aljegyző jegyzőkönyv­­vezető. Elnök ismertette a belügyminiszter leiratát, amelyben, közli, hogy az összes dispensair­ intézetek részére külön közpon­tot szándékozik létesíteni. Ismertette még a tü­dővészben elhaltak statisztikáját Bara­­nya megye és Pécs városára vonatkozólag, amelyet már korábban közöltünk olvasóink­kal. Ezután az országos egyesület legköze­lebbi értekezletére kiküldötte az ülés a köz­egészségügyi bizottságba dr. Doktor Sán­dort és dr. B­o­k­o­r Emilt, a tuberkulózis ellen védekező osztályba pedig dr. F­e­r­b­e­r Arthurt, dr. Lóránt Lipótot, dr. Johann Bélát és Mattyasovszky Jakabnét. (A Pécsi­­Jogász Dalárda) ma délután 2 órakor tartotta meg Demján Béla elnök­lete alatt évközi közgyűlését, melyen meg­jelent K­é­s­m­á­r­k­y István dr. jogakadémiai igazgató, szerkesztő is. Az elnök sajnálattal jelentette, hogy T­e­c­h­­­á­r Ernő, ki ez év­ben már másodízben volt alelnök, Pécsről távozva, alelnöki állásáról lemondott s utód­jául Weigand Béla jogászelnököt ajánlta, kit a közgyűlés a dalárda alelnökévé meg is választott. W­e­i­g­a­n­d Béla megköszön­ve a bizalmat, hosszasan emlékezik meg elődje érdemeiről, szép szavakkal méltatva annak munkálkodását. Indítványára a köz­gyűlés T­e­c­h­­­á­r Ernőt egyhangúlag a da­lárda örökös tiszteletbeli tagjává válasz­totta meg. A távozó meghatva mond e ki­tüntetésért köszönetet s a barátság ápolását ajánlva számos sikert kíván a dalárdának további működéséhez. Végül egy megürese­dett választmányi tagsági helyre Bors De­zsőt megválasztva, a közgyűlés az igazgató éltetésével oszlott szét. (Adományok.) A Pázmáneumban mű­ködő Szoc. Kör. könyvtáralapja javára gróf Zichy Gyula pécsi püspök 100 koronát adományozott. Ugyanezen célra dr. H­a­n­u­y Ferenc apát, egyetemi tanár 20 koronát kül­dött. (Előadás a szabadiskolában.) A pécsi Nemzeti Szabadtanítás szabadiskolájában József­ utca 15., február 1-én, csütörtökön este 8 órakor Ember János kir. tanfelügye­lő tart érdekes előadást vetített képek kísé­retében a Dunáról és annak vidékéről. (Pécsi szállodák idegenforgalma.) A rendőri bejelentő hivatalban ma állították össze a pécsi szállodák január havi forgal­máról szóló kimutatást. Eszerint a pécsi szállodákban január hónapban 360 idegen szállott meg, vagyis valamivel kevesebb, mint december hónapban. (Szebényi József temetése.) Ma dél­után 3 órakor temette el Magen­heim József belvárosi apátplébános Szebényi József építőmestert káplánjainak segédleté­vel. Óriási részvét nyilvánult meg a derék és szimpatikus iparos iránt. A pécsi keresz­tényszociális egyesület tagjai zászló alatt testületileg jelentek meg temetésén, iparos társai közül is nagyon sokan voltak jelen. (Felülfizetés a keresztényszocialista nagybálon.) K­á 1t­i­n­g­e­r Ferenc 2 koronát fizetett felül a keresztényszocialista nagy­bál alkalmával. (Kitüntetett festőművészek.) A hivata­los lap mai száma közli, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter a hazai művészek kitüntetésére alapított és a Magyar Orszá­gos Képzőművészeti Társulat mostani, téli jubiláns kiállításán kiosztásra kerülő állami aranyérmek közül az egyik nagy aranyér­met F­erenczy Károly festőművésznek 572. sz. a. kiállított „Testvérek“ címü mű­vére, a másikat pedig Csók István festő­művésznek 110. számú, „Arckép“ című mű­vére adományozta. (A Pécsi Kereskedő Ifjak és Magán­tisztviselők köre) február 10-én a Nőegylet helyiségében az Országos Magyar Keres­kedelmi egyesülés pécsi kerületének, vala­mint Bődei Ferenc, Deutsch Béla, dr. J. En­gel Róbert, Eizer János, Füchsl Arnold, Qeöcz Gyula, Qraef János, Höfler Nép. Já­nos, Inselt Jenő, Kende Alfréd, Lukács Ala­dár, Mitky Kálmán, Spitzer Jakab, Szigeti Frigyes, Tausz Gyula, Tauszig Ernő, Te­­legdi Kálmán, dr. Vámos Arthur védnöksége alatt állásnélküli keresk, alkalmazottak se­gélyezésére művészi műsorral egybekötött kereskedelmi bált rendez. A tánchoz Darázs Józsi szolgáltatja a zenét. Az estély kezdete 9 órakor. Műsor a következő: 1. Prolog. Ír­ta: Hajdú Imre. Előadja: Halász Ilonka a Pécsi Nemzeti Színház tagja. 2. Műdalok. Konti: Ária a „Királyfogás“ című operettből. Fnekli: Teleki Ilonka a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Zongorán kíséri: Tolnay Gyula. 3. Amerikai csevegés. Irta: Lenkei Lajos, a „Pécsi Napló“ felelős szerkesztője. Felolvassa: Füredi Béla, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. 4. Rhapsodie hongrois No. 12. Liszt Ferenctől. Előadja zongorán: H­a­n­á­k Árpád zongoraművész. 5. Magán­jelenet. Előadja: Halász Ilonka a Pécsi Nemzeti Színház tagja. 6. Egy kis vihar. (Víg párjelenet.) Előadják: Krausz Böske és Müller Jenő. 7. Magánjelenetek, költe­mények és kuplék. Előadja: Nyáray An­tal a Pécsi Nemzeti Színház tagja. (Abnormis időjárás.) Darázsról jelenti tudósítónk: Újesztendő napján fagyott. Har­madnap fölengedett. Vízkeresztkor a hó kez­dett szállingózni, de csak locs-pocs kereke­dett belőle. Nyolcadikén északsarki vihar­­ dühöngött, s mindent csonttá fagyasztott. A kegyetlen hideg egy álló hétig tartott. Az ég kitisztult, keleti szél fújdogált. Utána való­ságos tavaszi melegség járta pár napig. Az éjjel gyönyörű csillagos és jellegtelen volt a mennyboltozat. Hajnalban megeredt a zá­por, hét óra tájban ólmos esőre fordult és zuhog, pattog-csattog kegyetlenül. Utóbb megszégyeníti az állhatatlan áprilist a kele­kótya január. Mise alatt hózivatar támadt s s amerre a szem lát, minden fehér a sűrűn szakadó hótól. (A pécsi keresztényszocialisták a bu­dapesti keresztényszocialista közgyűlésen.) Az Országos Keresztény Szocialista Szövet­ség február 2-án, 3-án és 4-én tartja rendes évi közgyűlését Budapesten. A pécsi keresz­tényszociális egyesületet a közgyűlésen Szabó József párttitkár, Tóth Antal al­elnök, Krisztián János, Bauer József és H. Gyurka József képviselik. (Vörhenyjárvány Somogyban.) A gyer­mekek réme, a vörheny, rövid pihenés után ismét fölütötte fejét Somogyban. Különösen Simonfa községben pusztít most a veszedel­mes járvány, amelynek alig két hét alatt hat áldozata van. Dr. Szaplonczy Manó megyei főorvos különben maga is aggasz­tónak találja a nagymérvű halálozást. A megyei főorvos kijelentése szerint azonban a hatóságot nem terheli semmi mulasztás. A járásorvos minden intézkedést meg­tett arra nézve, hogy a járvány továbbterjedését megakadályozza, de gyakran a lakosság in­dolenciája a bajjal szemben szinte lehetet­lenné teszi a hathatós védekezést. Mintegy két hét alatt tizenkét vörhenybetegedés tör­tént Simonfa községben s a tizenkét beteg közül hatan meghaltak, tehát a betegeknek épen ötven százaléka. Ennyiről van hivata­los tudomása a főorvosnak. A Simonfáról kapott híradás különben azt is mondja, hogy a betegségek körül lanyha ellenőrzés folyik. (Galambkiállítás.) A Galambtenyésztők Országos Egyesülete most rendezte Buda­pesten első, országos jelleggel bíró kiállítá­sát, amelyen 53 kiállító mintegy 400 darab galambot állított ki. A kiállítást az egyesület­nek Tavaszmező­ utca 7. szá­m alatt levő he­lyiségében Pesky Ferenc elnök nyitotta meg. A kiállítók közül húszan az egyesületi arany­érmet, húszan ezüstérmet és húszan bronzér­met nyertek, míg oklevelet és elismerést har­minc kiállító kapott. A legszebb példányai voltak a vidékiek közül Giller Róbert éksze­résznek Lippáról, Haller Ottó földbirtokos­nak Szepsidobekről, Lengyel Sándornak Er­­zsébetfalváról, Dalotti Aladár földbirtokosnak Ceglédről és Hagymássy Béla dr. ezredor­­vosnak Pécsről, a budapestiek közül pedig Szager Péter háztulajdonosnak, Sáska Ist­ván háztulajdonosnak, Török Sándornak és Verer Richárdnak. A kiállítást vasárnap este bezárták. (Élelem nélkül a paksi zátonyon.) Paks­ról jelenti tudósítónk, hogy a Pakssal szem­ben lévő zátonyon lakó Ádám József nap­számost és családját, akiket a Duna vizén úszó jégtáblák elzártak a közlekedéstől s igy az élelemtől is sikerült megközelíteni s egy időre ellátni élelemmel. Kovács István, Sipos József és O­r­a­v­a Ferenc paksi la­kosok csónakba szállva csákányokkal át­keltek a Dunán. Amennyiben az idő holnap megenyhül, csónakon az élelemtől elzárt családot Paksra fogják hozni. (Meghiúsult zsebtolvajlás.) Kovács B­o­g­y­i Mihály 28 éves szabadkai lóalkusz tegnap este a Ketterer-féle vendéglőben azzal a kijelentéssel riasztotta fel a békésen boroz­­gató vendégeket, hogy közülök valaki ellopta 60 koronát tartalmazó erszényét. A vendég­lős kérdésére, hogy kit gyanúsít a lopással, egy vele szemben ülő vidéki földm­ivest neve­zett meg. Ez természetesen tiltakozott a gya­núsítás ellen s kijelentette, hogy nála ugyan van 1600 korona, de az a sajátja, amelyen lo­vakat akar venni. Közben a vendéglős rend­őrt hivatott, aki Kovács Bogyi Mihály­­ban veszedelmes zsebtolvajt ismert fel, aki­nek a pécsi rendőrséggel is már nem egyszer gyűlt meg a baja. A meglepett zsebtolvaj be­ismerte, hogy erszényét senki sem lopta el s azért vette gyanúba a zsebtolvajlással a vi­déki földmivest, mert látta, hogy annál sok pénz van, s azt remélte, hogy ha azt sikerül kikutatni, elemelhet tőle egy csomó pénzt. Kovács Bogyi Mihály ellen a rendőrség fo­lyamatba tette a büntető eljárást. (Kinevezés.) A szekszárdi kir. tör­vényszék elnöke Prantner István szek­szárdi kir. járásbirósági napidíjas szolgát a szekszárdi kir. törvényszékhez III. osztályú hivatalszolgává nevezte ki. (A Pécs és Vidéke Borbély és Fodrász­ Mesterek Szövetsége) saját alapja javára február 15-én, csütörtökön a Régi sörház termeiben zártkörű családi estélyt rendez. Kezdete este fél 9 órakor. (A Pécsi Önkéntes Tűzoltó Testület) csütörtökön este tartja a régi Sorháznak szé­pen díszített termeiben ez évi táncestélyét, melynek tiszta jövedelme újabb és moder­nebb tűzoltószerek beszerzési alapja javára szolgál. Minthogy a bál iránt nagy az érdek­lődés, fölhívjuk az olvasóink figyelmét arra, hogy a jegyeket megválthatják előre 80 fil­lérért: Gyimóthy Gyula fűszerkereskedése Irányi-tér sarkán, Tausz Vilmosné nagytőzs­déje és Morvay (Csapó) cukrászdája Király­utca, Ifkovits M.-né dohánytőzsdéje Feren­­ciek-utca 16., Enge Ádám utóda fűszerkeres­kedése Ferenciek-utca 37. és a központi tü­z­­őrségi laktanyában (Rákóczi-utca L), míg az estélyi pénztárnál a belépti díj­­­korona. A zenét ifj. K­ó­r­ó­d­i Gyula közkedvelt zeneka­ra szolgáltatja. (Elveszett karkötő.) Kom­ár Rózsi pécsi lakos január 29-én a Király­ utcában elvesztette egy centiméter széles arany­láncból fonott karkötőjét. Miután a karkötő kedves emléke, ez után kéri a becsületes megtalálót, vigye a karkötőt a rendőrségre, ahol jutalomban részesül.

Next