Dunántúl, 1912. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1912-03-12 / 58. szám

Március 12. Kedd, DUNÁNTÚL hogy végcéljukról elmélkedjenek! De min­denki tudja, hogy nem így van. „Ennek következtében uraim, meg kell tiltani asz­­szonyainknak, hogy kikísérjék a gyászme­netet, meglátogassák a temetőt és ott aludjanak!“ .. . Mit szól ehhez a lefátyolozott hölgy, aki már arról álmodozott, hogy eljár szent beszédre és a másokba, mint ahogy a ka­­tholikus vagy protestáns ájtatos hölgyek járnak a templomba? Angyal Pál d­r. kir. taná­csos, egyetemi tanár. A hivatalos lap mai száma hozza a kö­vetkező hírt: Vallás- és közoktatásügyi magyar mi­niszterem előterjesztésére dr. Angyal Pál pécsi joglyceumi nyilvános rendes tanárt a budapesti tudomány­egyetemen a bün­tetőjog- és büntető perjog harmadik tan­székére, a szabályszerű illetményekkel, nyilvános rendes tanárrá kinevezem. Kelt Bécsben, 1912. évi március 7-én. Ferenc József s. k. Gróf Zichy János s. k. magyar tudományos és társadalmi élet élére, mintha csak azt kiáltaná, ha már engem, mint várost nem akartok elismerni, ismerjétek és hajoljatok meg fiaim nagysága előtt. Dr. Angyal Pál aránylag fiatalon érte el az egyetemi tanárságot, még 39 éves sincs és igy az alkotó és teremtő kor zenit­jén áll, és ismerve tehetségeit és fáradtságot nem tudó lankadatlan szorgalmát, nagy alkotáso­kat várunk még tőle. Igazi pécsi termés; apja itt működött mint törvényszéki, majd királyi táblai biró és mint nyugalmazott kúriai biró még ma is élénk részt vesz Pécs társadalmi életében. Nagyatyja képviselője is volt a vá­rosnak és anyai részről is Pécshez, Baranya­­megyéhez fűződik élete. Hogy mily kiváló egyént ért dr. Angyal Pál kinevezésében a királyi kegy, azt Pécsett magyarázni nem kell, tudományos és társa­dalmi működését mindenki ismeri, azért mi csak röviden életrajzi adatainak ismertetésé­re szorítkozunk. Dr. Angyal Pál született Pécsett, 1873. július 12-én, mint Angyal Pál és Grabarits Tekla második gyermeke. Az elemi és kö­zépiskolákat Pécsett végezte és az akkor túl élénk temperamentumu fiúból senki sem nézte ki a későbbi nyugodt, higgadt férfiút. Az érettségi vizsgát 1891. junius havában tette le és ugyancsak Pécsett végezte a jogi tanulmá­nyait. 1895. junius havában nyerte el a pécsi jogakadémián a végbizonyítványt. Tanulmá­nyait tovább a budapesti egyetemen folytatta, ahol 1896. áprilisban a jogi, 1898. márciusban az államtudományi doktori fokot nyerte el. Közben 1897. július 11-én megnősült, neje Késmárky Irén, házasságukat négy gyer­mekkel áldotta meg az ég, egy fiúval és há­rom leánnyal. 1896. január 1-én Kardos Kálmán főis­pán a baranyavármegyei tiszti ügyész mellé joggyakornokká nevezte ki, amely minőség­ben 1898. szept. 1-ig szolgált, elöljáróinak nagy megelégedésére. Közben 1897. január 15-én a Pozsonyba kinevezett Kossutány Ig­nác helyébe a pécsi felső kereskedelmi isko­lánál kinevezték a közgazdasági ismeretek, a kereskedelmi és váltójog tanárává. 1898. szept. 1-én Hetyey Sámuel pécsi püspök kinevezte a pécsi püspöki joglyceum­­hoz a Kasza József halálával megüresedett büntetőjogi és jogbölcsészeti kathedrára és ezzel nyílott meg neki igazi működési köre, nás megkövetelt egy irányító, erős kezet, egy akarni tudó erős lelket, nem volt-e szükség egy magyar emberre, aki a romlásába hanyat­­homlok, vakon rohanó nemzetet megállítsa végzetes útján, fölnyissa szemeit és megmu­tassa neki az igazi, a helyes, a jó utat, eljött-e ez a férfiú és megoldotta-e feladatát? Ha igen, ha szükség volt rá, ha eljött és megfelelt küldetésének, akkor méltó és igazságos neki hódolni, akkor azok közé kell őt is sorolni, akiknek nevéről korszakot neveznek el, mert új szellemi irányt jelöltek, új korszakot nyi­tottak. Magyarország történetének 1867 után következő körülbelül 30 esztendejét — arány­lag igen rövid, de rombolásokban annál gaz­dagabb korszakát — leghelyesebben a libera­lizmus korának nevezhetjük. Régen kivénült, lomha csataló lett a liberalizmus, mire hoz­zánk elérkezett. A többi Európában divatját múlta már, mint a krinolin. A liberalizmust magyar szóval szabad­­elvűségnek nevezik. Eredeti értelme szerint bőkezűséget jelentett volna. Alexander Ber­­nát a következő meghatározást adja a libera­lizmusnak: a szabadelvűség, liberalizmus azoknak a politikai, filozófiai, társadalmi irá­nyoknak a neve, melyek a szabadság elvét különböző viszonyaiban és alkalmazásaiban vallják magukénak. Állampolitikai tekintetben a szabadság elve, a liberalizmus a nemzet ön­rendelkező jogát jelenti, szemben az abszolu­tizmussal, a parlamenti kormányformát, szemben a parlament hatalmát korlátoló for­mákkal. Egyházpolitikai tekintetben a libera­lizmus az állam felsőségét jelenti az egyház­zal szemben. Társadalmi tekintetben a sza­badelvűség a társadalmi viszonyoknak ész­szerű szabályozását, az egyenlőség elvével el­lenkező előjogok eltörlését követeli. Filozófiai­nagy tudásával, páratlan szorgalmával szinte szédületes irodalmi munkálkodást fejtett ki. 1900. június havában megszerezte az egyetemi magán­tanárságot az anyagi bünte­tőjogból, és 1900. szept. 1-től 1901. júliusig a magy. kir. belügyminiszter kinevezése alapján a pécsi községi közigazgatási tanfolyamon előadta a büntetőjogot. 1901. szept. 1-én úgy a tanfolyamtól, mint a felső kereskedelmi is­kolától megvált, hogy egész tevékenységét jogi katedrájának és irodalmi tevékenységé­nek szentelhesse. 1903. szeptemberében egye­temi magántanári képesítést szerzett a bün­tető perjogból is. E közben olyan széleskörű irodalmi mű­ködést fejtett ki, hogy magára vonta az igaz­ságügyi kormány figyelmét is, mely több tör­vénytervezet készítésének megbízásával tün­tette őt ki, így: 1902-ben az Uzsora törvény tervezeté­vel, 1903. július 23-án Plósz Sándor igazság­ügyminiszter a Büntető törvénykönyv revi­­zionális tervezetének elkészítésével bízta meg, mely nagy munkát ugyanazon é­v december havában fejezte be. 1904. jan. 7-én új megbízatást kapott a Btk. átdolgozása és indokolás készítésére, amit októberben fejezett be. 1907-ben Günt­her igazságügyminiszter megbízásából tör­vénytervezetet és indokolást készített az akta lopásról. Ugyanazon évben közreműködött a büntető novella megalkotásában az igazság­ügyminisztériumban tartott ankéton. 1909-ben készítette a Fiatalkorúak büntető eljárási tör­vénytervezetét. Nagy irodalmi munkásságához az anya­got személyes tapasztalatok útján is szerezte, mi célból nagy külföldi utazásokat tett. 1901-ben Felső Olaszországban, 1902- ben Oroszországban és Finnországban, részt vett a Nemzetközi büntetőjogi egyesület kon­gresszusán Szentpéterváron. 1906-ban a val­lás- és közoktatásügyi miniszter kiküldötte utazási ösztöndíjjal Németországba, Belgi­umba, Hollandiába és Dániába. 1906. októ­berben a kultuszminiszter megbízásából kép­viseli Magyarországot Párisban a Traite des blanches kongresszuson. 1907-ben az igazság­ügyminiszter kiküldi a Patronage-ügy tanul­mányozására Svájcba és Franciaországba. 1909-ben a Nemzetközi büntetőjogi egyesület magyar csoportja kiküldi Amsterdamba az Union közgyűlésére, mikor is Hollandiában a lag a liberalizmus jelenti a gondolkodás auto­nómiáját, mely semmiféle külső tekintélynek nem veti magát alá. Ez volna a liberalizmus annak egyik leghivatottabb magyarázója, Alexander Ber­­nát szerint. Mint látjuk, csupa pompázó frá­zis, melyek közt egészen szerényen, mint­egy mellékesen húzódik meg néhány, kissé gyanúsabb kifejezés is, mint az állam felsősé­­ge az egyház fölött, meg a tekintélyek elve­tése a gondolkodásban. Pedig, ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, különösen a magyar­­országi liberalizmusnál azt fogjuk találni, hogy az éppen ezekre a mellékesnek feltün­tetett árnyalatokra feküdt rá teljesen. „A nemzet önrendelkező joga ... par­lamentarizmus ..szép dolog mind, de a libe­ralizmusnak mindenikhez minél kevesebb a köze. Hiszen ismerjük a „felvilágosodott ab­szolutizmus“ frázisát, ismerjük II. Józsefet, aki ugyan elkobozta a magyar nemzet önren­delkező jogát és esze ágában sem volt a par­lamenti kormányformának árnyéka sem, mégis eszményképe a magyarországi liberá­lisoknak. Lehet tehát valaki liberális a legtúl­­zóbb önkényeskedés mellett. „Társadalmi viszonyok észszerű szabá­lyozása ... egyenlőség elvével ellenkező elő­jogok eltörlése ...“ ezek is igen szépen hang­zanak, míg a liberalizmus meg nem kísérli őket a való életbe átvinni. Harminc évig a li­beralizmus szabályozta a magyar társadalmi életet, kezdve ama bizonyos emancipációtól, egészen a recepcióig. Ha az a szabályozás olyan nagyon észszerű lett volna, ma nem ál­lanánk ott, hogy a társadalom egész épületét az összeomlástól kell féltenünk. Harminc évig azt tehette a liberalizmus a magyar tár­sadalommal, amit akart. Szabályozhatta az ész törvényei szerint , és beleszabályozta Évek óta kisért már ez a hír, hogy be fog következni, valamennyien tudtuk és az a kettős emberi érzelem vett rajtunk erőt, mely egyszerre kíván is valamit, fél is tőle. Kíván­tuk azt, hogy a komoly munkában eltöltött élet még munkaerejének teljében nyerje el kitűzött célját, mely egyrészt jutalom eddigi munkásságáért, másrészt szélesebb teret nyit neki a továbbmunkálkodásra, alkotásra. De féltünk is tőle, mert az ő megérdemlett jutal­mazása nekünk veszteség, jogakadémiánk egyik elsőrangú tanárát, tudományos és tár­sadalmi életünk egyik első mozgató és éltető erejét veszti el. De az önző érzéseken felül kell ma emelkednünk, a veszteség felett érzett fájdalmat elnyomjuk ma, és együtt örvende­zünk a kitüntetettel. Ez a szegény Pécs váro­sa, mely sem anyagi, sem szellemi téren elis­merést, támogatást sehol sem nyer, a magyar­­ állam és társadalom részéről nyert e mostoha bánásmódot azzal fizeti vissza, hogy letépi kebléről egyik legkiválóbb fiát, oda engedi a enyészeté, de lelkük hozzájárult a történelem előbbreviteléhez, értékekkel ajándékozták meg kortársaikat, akik gazdagabbak lettek általuk és eszméiket mintegy örökségül átad­ták nekünk, utódaiknak, akikben él Szent Ist­ván, él Mátyás, él Pázmány Péter, él Rákóci, Széchényi, Kossuth, Görgey és Deák — és akik úgy érezzük, hogy még ez a nagy szelle­mi kincs sem elég, hogy még mindig emelked­ni akarunk, tovább, feljebb, egészen a csilla­gokig. Mélyen tisztet hölgyeim és uraim, aki Deák Ferenc óta először hozott ismét új len­dületet a magyar közéletbe, az gróf Zichy Nándor volt, akinek emlékezetére ma oltár­­tüzet gyújtani összegyülekeztünk. Nehéz dolog ma, mikor még alig her­vadtak el a koszorúk nagy halottunk ércko­porsóján, olyan ítéletet mondani felőle, melyre rá ne fogja az ellenfél: nem igazságos, nem elfogulatlan vélemény, mert ami benne csil­log és ragyog,,az a még fel sem száradt könnyekből megtörő napsugár kölcsönkért fénye, ami benne a nagy emberről szól, az csak parányi kortársak hibás szemmértéke, kik a maguk törpesége mellett a középszerű­séget is óriásinak vélik látni, s a mi ajkaink­ra a magasztalás szavait adja, az nem a törté­netíró pártatlansága, hanem az édesatyát sira­tó gyermek kegyelete. Hát én ezeket az ellen­vetéseket előre honorálom. Nem Zichy Nán­dorból indulok ki. Előbb vessük tekintetünket másfelé, olyan időre, amelyről már bírálatot mondhat a ma gyermeke, tekintsünk néhány évtizeddel vissza, mint valami vetítő lámpá­val varázsoljuk magunk elé a közvetlenül Deák Ferenc utáni Magyarországot és néz­zük, nem volt-e abban a korszakban olyan le­térés, kisiklás, elkanyarodás a magyar köz­élet fejlődésének helyes útjáról, mely okvetle­ 3. oldal.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék