Dunántúl, 1912. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1912-04-02 / 75. szám
2. oldal Andrássy Gyula gróf helyesli a kormány eljárását, ő is úgy cselekedett volna. (Taps a jobboldalon.) Nem tudott volna belenyugodni abba, ha a miniszterelnök formaságokkal akarta volna a nemzetet félrevezetni. (Taps a jobboldalon.) A nemzet jogaiból senkinek és senki kedvéért engedni nem szabad. (Igaz, a baloldalon.) Azt hiszi, hogy a többség opportunitásból vagy kegyeletből engedett a király óhajának. Nem fogadja el Kossuth határozati javaslatát. Egrynek azt feleli, hogy tréfával a helyzetet elintézni nem lehet. (Taps a jobboldalon.) Szabó István (nagyatádi) a kisgazdapárt nevében beszél. Egry Béla tiltakozik az ellen, hogy Andrássy tréfának deklarálja az ő komoly kijelentéseit. Zboray Miklós kérdi a miniszterelnököt, mi az a veszedelem, amelyet elhárított? Apponyi Albert honorálja a miniszterelnök kijelentését, hogy súlyos konfliktustól menekült meg az ország, de oly módon kell ezt nyilvánosságra hozni, hogy semmi félreértés ne legyen a jövendő uralkodó személye iránt. Batthyány Tivadar gróf rövid felszólalása után a vita holnapra halasztatik. Az ipartestületi békéltető Munkásság bizottságának választása. Pécs, április 1. Teljes és biztos tudatában voltunk és vagyunk annak, hogy még városi munkásközönségünk sem elég érett arra, hogy bármi néven nevezendő alkotmányos jogával nagykorpán s érett fegyelmezettséggel tudjon élni. Amily felemelő a két millióra menő sztrájkoló angol bányamunkásság önfegyelmezett nyugodtsága, olyan megdöbbentő az az aljasságig sülyedő durva terrorizmus, amely a mi fejlődő munkásmozgalmaink minden egyes életjelenségében mutatkozik. A vasárnap lefolyt ipartestületi békéltető bizottsági választások kapcsán állapítjuk meg a fentieket, melyben csakis a kiküldött rendőrhatósági közegek tapogatódzó tájékozatlansága volt arányos a munkásság szociáldemokrata részének fékevesztett durvaságával. Egyelőre arra szorítkozunk, hogy reá mutassunk a választás lefolyására, de párhuzamosan megtesszük a lépéseket, hogy a hatóság legalább a jövőben biztosítsa a jogosultak szabad véleménynyilvánítását. A munkások a pécsi ipartestületi békéltető bizotság választásán két lista körül csoportosultak. Egyiket a szociáldemokrata párt állította össze, a másikat a keresztényszocialisták. A választás kimenetele iránt egyik részről sem volt kétség. A keresztényszocialisták jelölése folytonos fejlődésünknek erőpróbája és beigazolása akart lenni. A szociáldemokraták 180—200 szavazata ellenében mieinknek 100—110 szavazatuk volt biztos s ennek a 110 szavazatnak leadását lehetetlenitette elsősorban nem a műveletlen, durvalelkű szociáldemokrata munkásság terrorja, hanem a hatósági intézkedések hiánya, amely a neveletlen tömeg aljas erőszakosságát a szelidebb kisebbség joghoz jutása érdekében elháríthatta volna. A szavazás a tornacsarnokban folyt le s 10 órára volt kitűzve. A rendőrség nem vett tudomást a pécsi munkásságban létező és kiélesedő ellentétes mozgalmakról, nem vett tudomást a két párt sajtójának ismételt felhívásáról, hogy egyesületi helyiségeikben már 9 órakor gyülekeznek és csoportosan vonulnak föl. Éppen mert nem vett tudomást, nem tett intézkedéseket, hogy az utcai közlekedés egyesek számára zavartalanul biztosított legyen s arra még kevésbbé gondolt, hogy a két párt szavazói elkülönített helyiségben gyülekezhessenek. így történhetett, hogy az előbb érkezett szociáldemokraták egyetlen egy szál rendőr jelenléte nélkül fogadhatták a későbben érkező keresztényszocialistákat s mindjárt a megérkezéskor a legdurvább szidalmakkal illethették őket. A keresztényszocialisták, akiket mindenáron meg akartak kímélni az inzultusoktól, a lutheránus templom udvarára állították be. A kiküldött rendőrkapitány tíz órakor kinyittatván a választási helyiséget, felszólította a két pártot bizalmi embereinek kijelölésére, ami meg is történt. Ami ezután történt, az az előrelátás hiányának netovábbja. A szavazásra nem volt kijelölve elkülönített helyiség, a tágas tornateremben négy helyen négy urnánál párhuzamosan folyt a szavazás, kordont nem vontak, rendőrt nem lehetett látni, a kapitány el volt foglalva a középső urnánál és szenvtelen tárgyilagossággal nézte a szabálytalan tolongást. Nem képezett sérelmet s az előzetes intézkedés híján nem is képezhetett, hogy a szociáldemokraták mind a négy urnát szorosan körülvették, piszkolódásokkal, szidalmakkal, szándékos lábletiprásokkal, alattomos hátbavágásokkal inzultálták és tartották távol a szavazástól a keresztényszocialistákat. Ezek azon reménységben, hogy ha a szociáldemokraták leszavaztak, nyugodtan leadhatják szavazataikat, hátrább vonultak a tolongásból. Eközben — nem tudjuk, kinek az eszméje volt, vagy a választási eljárás melyik paragrafusa alapján történt — a hatósági kiküldöttek, részben a szociáldemokraták bizalmi férfiai, kikiáltották a neveket s ha jelentkezett reá valaki, elfogadták a Szavazó cédulát. Kellő leigazolásra senkinek nem volt gondja. Nem is lehetett olyan tervtelen hatósági eljárás mellett , amely semmi másra nem látszott súlyt fektetni, mint az ügy minél gyorsabb lefolytatására. Így történt meg, hogy a jelen volt 200 szociáldemokrata 300 szavazatnál többet gyömöszölt be az urnákba. Csak egy ember volt, aki teljhatalmú parancsolóként viselkedhetett a választási helyiségben s ez Szabó József, a szociáldemokrata munkásság párttitkára, aki azonban nem használta ki tekintélyét arra, hogy a körülötte elhangzó durva szitkokat leintette s az ellentétes vélemény szabályszerű megnyilatkozását lehetővé tette volna. A keresztényszocialisták látván, hogy a szavazások ilyen beállítása mellett testi épségüket veszélyeztetik, elvonultak. A tanulság mindezekből elsősorban a hatóságra háramlik. Míg a munkásság reá nem nevelődik alkotmányos jogainak nyugodt gyakorlására, a rendőrségnek kell a keretek kellő felállításával arról gondoskodnia, hogy a szabadság szabadossággá ne fajulhasson egy részről — másrészről érvényesülhessen azok részéről is, akik talán kisebb elkeseredettséggel s több önfegyelmezéssel, de ugyanannyi joggal szeretnék szavazatukat ilyen és más alkalmakkor érvényesíteni. Sok, ami ebben az országban kath. intézmény van, az mind egy szálig az ő műve! Hiszen, Testvéreim, hogy most ebben a kedves körben, ez alatt a kifejezetten kath. fedél alatt szerencsés vagyok hozzátok szólni, az is csak az ő érdeme! Mint ahogyan azt a nagy hajót ,amely robogva száguld odakinnn a tengeren, nem a gép ereje viszi a nyugodalmas kikötőbe, nem, csak az az egy szál kis vas, de az az iránytű! Ilyen iránytűnk volt nekünk gróf Zichy Nándor! És igy lassan-lassan fölkeltette a nép hitének alvó energiáit; kapcsolatokat teremtett a földhöz ragadt, a magára hagyatott emberekben és mozgalmakat indított meg, mozgalmakat, amelyekben a haladás vágya a hit erejéből táplálkozott. És ingatta és ébresztgette és rázta a kath. társadalmat, hogy ez a 100 esztendő óta penészedő nagy massza, amelyet a kárörvendő felekezetek immár cadávernek, hullának néztek, végre is megmozdult. Végre is megtörtént, amiről eleddig nem is álmodtunk, hogy akadnak immár világi katholikusok is, akik meg merik vallani, hogy azok és hogy a saját felekezetük érdekeit óhajtják szolgálni. Végre is megtudtuk, hogy a vallás nemcsak a papoknak való, s hogy a tiszta erkölcs nem azt jelenti, hogy élhetetlen és ügyetlen és bamba valaki. Amikor megkondul az öreg harang, fennen hirdetve a szent igét, immár nem szégyenlem levenni a kalapomat és elimádkozni jámbor szívvel az urangyalát. Sőt, aki megmosolyog érte, hogy az Úr asztalához járulok és igyekszem megóvni a lelkem tisztaságát, annak fittyet hányok! Ha becsmérli intézményeinket, ha gáncsot vet terveink elé, annak minden testi és lelki erőmből ellentállok! És ha bántja, piszkolja a papomat, hát — megvetem! És mindezt, Testvéreim, mindezt az az ő mélységes, szilárd hite idézte elő. Az a hit, amely nem ismer akadályt és amely hegyeket helyez át! Az a türelmes hit, amely senki másnak a hitét nem bántotta soha, de megismertetett bennünket önérzetünkkel, felfokozta azt és megnevelte. Az a hit, amely dolgos volt és gyakorlati és amely a köz- és magánélet egész vonalán, mindenütt lelkesített, járt, beszélt, áldozott, szervezet és vezérelt! Amikor meghalt és eltemették, úgy éreztem, megérdemelte volna, hogy a keresztes hadak lobogójának selymét borítsák nemes tetemére. Amikor koporsójára való ércet kerestek, megérdemelte volna, hogy a szentegyház szabadságáért küzdött évszázados kardokat törjék össze erre a célra. Amikor elhantolták, megérdemelte volna, hogy azt a földet, amely az ő drága hamvait takarja, a magyar katholikusok, az érteimát mondó hívek ezrei tapossák térdeikkel a sirdombbá és megérdemelte volna, hogy azt írják sírkövére: „Itt nyugszik a magyar haza és a kath. egyház legjobb fia!“ Testvéreim! Ellenségeink azt mondják: „Igaz, gróf Zichy Nándor küzdött, de — nem győzött!" De megtanított bennünket a kitartásra is! Amikor Pompejit kiásták, a város kapuja mellett találtak egy kővé vált katonát. Egy egyszerű, rosszul fizetett római kőkatonát. A tisztje állította oda, hogy őrizze a kaput. Amikor a Vezúv háborogni kezdett, amikor a föld megingott, s amikor lángoszlopok csaptak ki a földből és fojtó, fekete füst terjedt el szanaszéjjel, eszeveszetten menekült mindenki és a nép egymást gázolta futtában, hogy megmenthesse a pusztai életet. A katona a kapufélfához támasztotta a vállát, egy kicsit keményebben markolta meg a kardját és meghalt, de nem mozdult el a helyéről. Igaz, a várost meg nem menthette, de az emlékezet és az elismerés 1900 esztendő után is a kötelességteljesítés és kitartás babérkoszorúját fonja kihűlt tetemére. Ilyen katonája volt a magyar katholicizmusnak gróf Zichy Nándor! Őrt állt érdekeink mellett és őrt fog állani minden időkig azoknak a nemzedékeknek életében, akik tudni fogják, hogy a zászlót, a mi zászlónkat soha el nem hagyta és akiknek ezzel példát adott a mindhalálig való hűségre. Meghalt és eltemették. Oh, de a sírja ! DUNÁNTÚL Április 2. Kedd. Cuvaj kormánybiztos. A király a tegnapi kihallgatáson kormánybiztossá nevezte ki Cuvaj bánt Horvát-Szlavonország területére. E kinevezés következtében az április 3-ára kitűzött általános választások elmaradnak és az alkotmány hatálya megszűnik. Erre a rendkívüli intézkedésre csak három évtized előtt volt példa, nevezetesen 1883-ban, közvetlenül gróf Khuen-Héderváry bánná történt kinevezése előtt. Más forrás szerint a kormánybiztosi kinevezés nem történt meg. Ne higgjetek nekik! Két dologra megtanított bennünket: Ellentállni és kitartani! Ez is győzelem! De még milyen! Mi már nem vagyunk szélfútta nádszálak, de nem vagyunk olyanok sem, mint a holt halak, amelyek csak átmentében úsznak!