Dunántúl, 1912. május (2. évfolyam, 99-121. szám)
1912-05-01 / 99. szám
2. oldal. „DUNÁNTÚL.“ Május 1. Szerda. számban jelentek meg. Jelen voltak a közös minisztériumok részéről gróf Berchtold Lipót közös külügyminiszter, Auffenberg Móric lovag közös hadügyminiszter, Bilinski Leó lovag közös pénzügyminiszter és Montecuccoli gróf tengerészeti parancsnok; jelen voltak továbbá a közös külügyminisztérium részéről gróf Wickenburg Márk v. k. t. t. osztályfőnök, Szápáry Frigyes gróf osztálytanácsos és Kánia Kálmán, a sajtóosztály vezetője; a közös hadügyminisztérium részéről Qünzl Antal altábornagy és Lustig őrnagy, a sajtóosztály vezetője; a közös pénzügyminisztérium részéről Thallóczy Lajos v. b. 1.1. osztályfőnök és Beigl osztálytanácsos. A tengerészeti parancsnok kíséretében Lucic korvettkapitány jelent meg. Gróf Zichy Ágost elnök megnyitván az ülést, meleg szavakban emlékezik meg gróf Aehrenthal elhunyt közös külügyminiszterről, akinek emlékét az elnök indítványára az országos bizottság jegyzőkönyvben örökíti meg. Felolvastatott ezután báró Burián volt közös pénzügyminiszter levele, melyben bejelenti közös pénzügyminiszteri állásától történt felmentését, amit az országos bizottság a távozó közös pénzügyminiszter érdemeinek méltánylása mellett tudomásul vett. Az elnök ezután bejelenti, hogy az elhunyt Szivák Imre és a külügyminisztériumi osztályfőnökké kinevezett gróf Wickenburg Márk helyett Zákó Milán és Sipeky Sándor póttagok hivattak be, mire gróf Berchtold közös külügyminiszter emelkedik szólásra és a következőket mondja: T. országos bizottság! A közös minisztérium nevében van szerencsém az. évi május 1-étől az október 31-éig felmerülendő közös költségek megállapítása tárgyában előterjesztést benyújtani és annak szíves elfogadását ajánlani. (Helyeslés.) Nyegre László jegyző felolvassa ezután a közös külügyminiszter előterjesztését a hat hónapos indemnitásra vonatkozólag, amelyet a bizottság előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az albizottsághoz utasított. Elnök ezután indítványozza, hogy az országos bizottság legközelebbi nyilvános ülését holnap délelőtt 11 órakor tartsa, amihez a bizottság egyhangúlag hozzájárult. A nyilvános ülés ezzel véget ért és kezdetét vette a négyes albizottság ülése, amelyen gróf Berchtold Lipót közös külügyminiszter előterjesztette a következő expozét: Hivatása köréből oly korán elszólított hivatali elődöm a múlt év december havának utolsó napjaiban röviden ecsetelte a t. orsz. bizottság előtt a külügyi helyzet akkori képét. Abban az előterjesztésben Aehrenthal gróf nem foglalkozott azzal, hogy politikájának nagy irányelveit kifejtse; ezek az elvek gyakorlati érvényesítésükben és csak részben jutottak ott kifejezésre. De ismerte a t. orsz. bizottság ez irányelveket a miniszter korábbi nyilatkozataiból és azokat ez alkalommal újból helyeselte. Ugyanez az irányítás fog további politikánk zsinórmértékéül szolgálni annak a folytonosságnak a szellemében, amely minden egészséges külpolitika alapját kell, hogy képezze. Nem mintha tétlen mozdulatlanságban akarnánk egy adott helyen megmaradni, hanem azért, hogy a megkezdett után nyugodt öntudattal tovább haladjunk. A kapcsok, melyek bennünket a szövetséges hatalmakhoz fűznek, lehetőleg megerősítendők, a jó viszony az államokhoz, amelyekkel barátságban élünk, kialakítandó és bensőbbé teendő. Emellett az lesz feladatunk, hogy jogos érdekpolitikát kövessünk, amelynek a külpolitikai életben megingathatatlan előfeltétele a szilárdan megbízható lojalitás szövetségeseinkhez és barátainkhoz és rendeltetése jogos igényeinknek céltudatos érvényre juttatása. Mint az európai államrendszer szilárd, az idők és események során kipróbált és bevált alapja maradt reánk politikai örökségképen a hármas szövetség, amely mellett hűségesen meg akarunk maradni; híven annak szövegéhez, híven szelleméhez és mindenekelőtt híven ahhoz a magasztos békeeszméhez, melynek a fenkölt lelkű uralkodók szándéka szerint, kik azt kezdeményezték, szolgálatában áll ez a szövetség. A hármas szövetségen belül viszonyunk a német birodalommal változatlanul a legbensőbb egyetértés jegyében áll. Annak folytán, hogy évtizedek óta együttjárunk és öszszetartunk, e viszony a legbensőbb érdekazonosság tudatává fejlődött és legmagasztosabb biztosítékát nyerte a két uralkodó törhetetlen barátságában. Ezt az örvendetes tényt Vilmos császár ő felsége legutóbbi látogatása uralkodónknál Schönbrunnban újból nyilvánvalóvá tette és egyúttal alkalmat nyújtott a szövetséges uralkodóknak, hogy újból megállapítsák és megerősítsék a két centrális nagyhatalom régi tradíciókban gyökerező és egyenlő végcélokra törekvő külpolitikájának megegyezését. Olaszországhoz való viszonyunk szintén változatlanul a szoros szövetség jellegével bír. Az a melegség, amely Marchese de San Giuliano részvétnyilatkozatában hivatali elődöm elhunyta alkalmából kifejezésre jutott, bizonyságot tett arról, hogy mily nagyrabecsülték Rómában Aehrenthal grófnak odairányuló legális törekvéseit, hogy a szövetséges viszonyt lehetőleg bizalomteljessé fejlessze. Nem mulasztottam el az olasz államférfiú nyilatkozatára szívélyesen válaszolni és őt arról biztosítani, hogy a beállott személyváltozás semminemű irányváltoztatást nem idézett elő politikánkban. Az a hosszadalmas háború, melyet szövetségesünk folytat, sajnos, eddigelé még nem nyert befejezést. Élénken óhajtjuk, hogy a vérontás mielőbb véget érjen. E szándékból úgy mint eddig, ezentúl is készek vagyunk a szem előtt tartott neutralitás keretében minden akcióhoz csatlakozni, amely alkalmasnak mutatkozik, hogy kielégítő kiegyezést létesítsen. Gondosan akarjuk ápolni viszonyunkat Oroszországhoz. A 1. orsz. bizottságnak bizonyára nem kerülte el figyelmét a hivatalbalépésem alkalmával köztem és a vezető orosz politikusok közt történt táviratváltás, melyben mindkét részről a béke szolgálatában való párhuzamos működésre irányuló szándék jutott kifejezésre az úgy nálunk, mint Szentpétervárott is egyaránt önálló akarat igen pregnánsan jutott kifejezésre legutóbb Lassanov úrnak az orosz birodalmi dumában tett nyilatkozatában. Részünkről megelégedéssel vehetjük tudomásul az orosz miniszter idevonatkozó fejtegetéseit és teljesen magunkévá tehetjük azt a gondolatot, hogy a kölcsönös vonatkozások további barátságos kialakulására értékes zálogot nyertünk. Kiválóan jó viszonyunk Franciaországgal abban az örvendetes körülményben találja lényegét és tartalmát, hogy semmi néven nevezendő érdekellentét köztünk és Franciaország közt nem forog fenn. Ezen tény különösen keleti politikánknak válik javára, ahol a francia politika a miénkkel egyezőleg szintén konzervatív szellemben érvényesül és oda hat, hogy ama viharfészekben vészterhes felhők ne képződjenek. Mi kellőképpen tudjuk méltányolni a békés törekvések egyöntetűségét és aktív tétel gyanánt iktathatjuk azt be politikai számvetésünkbe. Komoly törekvésünk tárgya lesz, hogy Angliával továbbra is a hagyományos jó viszonyt ápoljuk. A londoni kabinet részéről a legutóbbi évek folyamán ismételten elhangzot nyilatkozatok nem hagynak fenn semmi kétséget az iránt, hogy azok a félreértések, melyek az annexiós válság idején a két kormány közt átmenetileg felmerültek, a múltra tartoznak. Remélni akarjuk, hogy az Ausztria- Magyarország politikájában és Nagy-Brittania politikájában felmerült érintkezési pontok mindkét fél érdekével egyezőleg mindkét részen mindenkor helyesen fognak felismertetni és megfelelőleg méltányoltatni. Ausztria-Magyarország külpolitikájában érdekünket elsősorban Törökországhoz való viszonyunk köti le. Monarchiánk politikájának az idők folyamán mindenkor egyik sarkalatos elve volt, — egészen a sistovai békéig tekinthetünk vissza, — a török birodalommal a barátságos szomszédi viszonyt tartjuk fenn s lehetőleg elhárítsunk, adott esetben pedig lehetőleg korlátozzunk minden olyan bonyodalmat, mely Törökország sorsára káros hatással lehetne. Az expozét nagy tetszéssel fogadták. Utána Rozenberg Gyula kérdezte meg a közös pénzügyminisztert Boszniában gyakorlandó gazdasági politikája felől. Bilinski közös pénzügyminiszter kifejtvén Boszniai gazdasági politikáját, Apponyi Albert gróf foglalkozott a külügyminiszter expozéjával. Felszólaltak még az expozéhoz herceg Windischgrätz, Berzeviczy Albert, Batthyány Tivadar gróf, Mezőssy Béla és Tisza István, amely után az ülés véget ért. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszus Bécsben. A múlt évi madridi eucharisztikus világkongresszus elhatározta, hogy legközelebbi összejövetelét folyó év szeptemberében Bécsben tartja meg. Minden rangú és rendű osztály az egész katholikus világból részt vesz a gyülekezeten, hogy fölébresze hitét a legfölségesebb Oltáriszentségben jelenlevő Ur Jézus Krisztus iránt és hogy az Ur Jézus Krisztussal való legbensőbb életközösséget megerősítse. „Eucharisztikus“ a kongresszus neve, mert a legszentebb eucharisztia, a legfölségesebb Oltáriszentség a kongresszusnak célja és középpontja. Meg kell erősítenünk hitünket a legfölségesebb Oltáriszentségben jelenlevő isteni Üdvözítőnk iránt. Meg kell őt vallanunk az egész világ előtt. Meg kell edzenünk mindennemű rangú és korú hivőben a katholikus életet, a katholikus élettevé- * kenységet a szent áldozás vétele által. Hitgyönge korunkban már valóságos életszükséglet, hogy ily összejövetelek révén a gyöngék hitét fölébresszük, a csüggedőkbe pedig hitvallói bátorságot öntsünk. Harminc évvel ezelőtt merült fel ily kongresszusok eszméje. Első ízben Lillében valósult meg és onnan indult diadalmas körútjára az egész világra. Már 21 tüntető fölvonulás csatlakozott ehhez, amelyek közül a jeruzsálemi és a római, a londoni és a kölni, a montreali és a madridi örökké felejthetetlenekké maradnak. Ha meggondoljuk ezen gyűléseknek eredményeit, ha szem előtt tartjuk, hogy még kedvezőtlen körülmények között is oly országokban, ahol a katholikusok kisebbségben vannak, mily hatalmasan nyilvánult meg a katholikus együttérzés, bizonnyal belátjuk, hogy ezek az eucharisztikus kongreszusok a katholikus hitéletnek legelevenebb kifejezései. A bécsi kongresszus szeptember hó 12—15-ig fog lefolyni. Tehát oly időszakban, amikor a népesség minden rétegének élénk részvétele várható. És épp ezekben a napokban egyúttal nagy történeti események emlékei újulnak föl emlékezetünkben. 1683. szeptember 12-én indult el Sobiesky János lengyel király a szent áldozás ünnepélyes vétele után hadseregével Kahlenbergből Bécsbe, hogy a várost a hitetlenek támadása ellen megvédje. E győzelemnek pedig szerencsés következménye volt Buda várának visszavétele és Magyarország végleges felszabadítása a török iga alól. És szeptember 15-én ünnepli az egész katholikus világ Mária nevenapjának ünnepét, amelyet XI. Ince pápa ama dicsőséges események emlékével kötött össze. A kongresszus napjai tehát nemzeti ünnepnapok is. Mikép maradhatnánk tehát mi el innen? Mikép mulaszthatnók mi el a hála és a szeretet köteles adóját leróni a legfölségesebb Oltáriszentség iránt. Számtalan esetben fölismertük immár, mennyire szükségünk van a Mindenható áldására. A szorongattatás és veszély napjaiban az ő oltalma volt a mi reménységünk; az ő vezetése nélkül eltér