Dunántúl, 1912. június (2. évfolyam, 124-143. szám)

1912-06-04 / 124. szám

2. oldal, geológiai irányban. Ezen Studium, amely több évnek erős munkásságát öleli fel, egy na­gyobb szabású szakmunkának képezi elő és adatszerző munkáját, s amelyeknek bánya­­geológiai részét Myskowszky vállalja magá­ra. Külföldi körök várják e munka megjelené­sét, akik Mecsekünket jobban ismerik és az­iránt jobban érdeklődnek, mint mi pécsiek azt gondolnék. Oly érdekes geológiai és ed­dig még eldöntetlen problémákat rejt magá­ban a Mecsekhegység, amelynek párját csakis a tiroli és schwezi alpesekben észlel­hették eddigelé, mert hiszen rokoni nexusban állanak egymással. De többet nem is akarunk publikálni Myskowszky bányafelügyelő geológiai praxi­sáról, mert úgy véljük, hogy ennél is jóval kevesebb egyszerűen meggyőz bennünket most már arról, hogy Myskowszky nem „az ellenfél által produkált geológus!“ HÍREK. (Zichy Gyula gróf megyéspüspök Itt­hon.) Zichy Gyula gróf megyéspüspök szombaton és vasárnap Dunaföldváron osz­totta ki a bérmálás szentségét. Kíséretében volt Rassovszky Julián, a paksi járás főszolgabirája, azonban kínos feltűnést kel­tett, hogy Dunaföldvár jegyzői kara a püs­pök fogadásánál és ott tartózkodása idején távollétével tündökölt. A katholikus hívők nevében R­á­s­k­a­y László ügyvéd, v. or­szággyűlési képviselő üdvözölte gyönyörű beszédben a megyéspüspököt, aki sok kül­döttséget fogadott, látogatásokat tett és megnézte az egyes iskolákat. Különösen megnyerte tetszését az irgalmas nővérek in­tézetében felmutatott fényes eredmény. A bérmálás szentségét két nap alatt 1200 bér­­málandónál többnek osztotta ki. Megnézte még a Bölcske­ utcai temetőben épült új ká­polnát is. Zichy Gyula gróf püspök Duna­földváron be is fejezte tavaszi bérmaútját és még vasárnap este M­o­s­o­n­y­i Dénes dr. titkár és Gebauer Miklós dr. levéltáros kíséretében a gyorsvonattal haza érkezett. (A pécsi gyermeknap bizottság ülése.) A pécsi gyermeknap bizottság vasárnap dél­előtt 11 órakor Visy László dr. főispán el­nöklete alatt ülést tartott. Az elnöklő főispá­non kivü­l jelen voltak: Pintér Ferenc, J­e­­szenszky Kálmán, P­i­a­t­s­e­k Emil, F­u­­t­i­m­­a Sarolta, U­j­v­á­r­y Kamilla, dr. G­o­b­­b­i Gyuláné, Jakobovitsné és Deutsch Kornélné. Visy László dr. főispán üdvözölte a megjelenteket, majd Jeszenszky Kál­mán bemutatta a gyermeknap számadásait. E szerint a gyermeknap alkalmával urnákban és a gyűjtőíveken 1916 korona folyt be. Eb­ből az összegből 2­3 részt, 638 koronát a Pé­csett felállítandó csecsemő­otthon céljaira fordítottak s ezt az összeget a múlt évben­­ hasonló célra félretett 196 koronával együtt külön alapítványként fogják kezelni. Elhatá­rozta a bizottság, hogy a még kint levő 6 gyűjtőíven befolyó adományokat is a csecse­mő­otthon céljaira fordítják, Fregyesy István 10 korona adományával és Balog Ká­­rolyné 14 korona gyűjtésével együtt. A be­mutatott számadásokat a bizottság tudomá­sul vette s a felmentvényt Jeszenszky Kálmánnak megadta. Elhatározta a bizottság még, hogy a gyermeknap sikere érdekében tett szives szolgálatukért köszönetet mond mind a két nőegylet tagjainak, a 69. gyalog­ezred zenekarának, T­a­i­z­s József nyomda­tulajdonosnak, az Auber Gyula cégnek és átiratban R­u­f­f­y Pál miniszteri tanácsos­nak. Pintér Ferenc árvaszéki elnök végül köszönetet mondott Visy László dr. főis­pánnak, s ezzel az ülés véget ért. A bizottság lapunk útján felkéri mindazokat, akiknél még gyűjtőivek vannak, hogy azokat lehetőleg hamarosan küldjék be, hogy a számadást tel­jesen le lehessen zárni. (Uj kir. tanácsos.) A király Ábrás La­jos aradi felső kereskedelmi iskolai nyugal­mazott igazgatónak, a kereskedelmi szak­oktatás terén sok évi buzgó működésével szerzett érdemei elismeréséül, a királyi taná­csosi címet díjmentsen adományozta. (25 éves esperesi jubileum.) A német­­bólyi esperesi kerület május 30-án Vókány­­ban tartotta tavaszi koronáját, Schell An­tal kerületi esperes elnöklete alatt. A tanács­­kozmány fénypontja volt, hogy a kerület ez alkalommal ünnepelte szeretett esperesé­nek 25 éves esperesi jubileumát. Az ünnepi üdvözlő beszédet Plank Kamill kör­­jegy­ző, szentszéki ülnök, németbólyi plébános tartotta, majd felolvasta a püspöki hatóság üdvözlő leiratát, melyet a kerületi esperes 25 éves jubileumára intézett a jubilánshoz. Az esperes a lelkes ovációt meghatottan kö­szönte meg s kijelentette, hogy ő az espe­resi teendőket nem nyűgnek, hanem édes te­hernek tekintette, melyet 25 éven át min­denkor legnagyobb örömmel viselt. (Szönyi Ottó dr. előadása Budapesten.) Szőny­i Ottó dr. a pécsi püspöki jogaka­démia tudós tanára június 4-én, kedden dél­után 5 órakor előadást tart a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztály­ülésén. Szőnyi dr. a pécsi ()keresztény cibu­­culumról tart előadást. (Kitüntetések.) A király Lippe Vilmos itélőtáblabirói címmel és jelleggel felruhá­zott szolnoki törvényszéki nyugalmazott biró, Jász-Nagykun-S­zolnok vármegye tör­vényhatósági bizottsága tagjának, kiváló közéleti munkássága elismeréséül, III. osz­tályú vaskorona-rendet, Mienzil János cukorgyári igazgató, nagycenki lakosnak, a közgazdaság és jótékonyság terén, dr. P­a­­v­e­l­k­a Ernő brassói gyakorló orvosnak és dr. F­e­r­b­s­t­e­i­n Márk Sárosmegyei tiszti főorvosnak, a közügyek, főleg a közegész­ségügy terén szerzett érdemeik elismeré­séül, Ferenc József-rend lovagkeresztjét és Erdély Ernő győrvárosi hivatásos tűz­oltóparancsnoknak, a tűzrendészet terén ki­fejtett hasznos és eredményes működése elismeréséül, a koronás arany érdemkeresz­tet adományozta. (Hittanvizsgálat a felsőbb leányiskolá­ban." A Miasszon ta­nkról nevezett női rend pécsi r. k. felsőbb leányiskolájában ma dél­előtt tartották meg a vallástanból az évvégi vizsgálatot Zichy Gyula gróf, dr., megyés­püspök elnöklete alatt. A vizsgálaton je­len volt Streicher József apátkanonok, püspöki hitbiztos, valamint az egész t. tes­tület. (A pécsi ügyvédi kamara közgyűlése.) A pécsi ügyvédi kamara június 9-é­n, dél­előtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését a kamara helyiségében (Széchenyi-tér 17. sz. alatt). A közgyűlés fontosabb tárgyai a következők: 1. Évi jelentés a kamara 1911. évbeli működéséről és az ügyvédség és jogszolgáltatás terén tett tapasztalatokról. 2. A kamarai pénztár és az ügyvédi segély­alap állapotáról szóló jelentés. 3. A szám­­vizsgáló bizottság jelentése az 1911. évi zá­rószámadásról. 4. Az 1912. évi költségelő­irányzat megállapítása. 5. A kamarai vá­lasztmány javaslata az ügyrend módosítása tárgyában. 6. A kamarai választmány ja­vaslata a Pécsett létesítendő birói internátus anyagi támogatása tárgyában. 7. A kamarai lajstromok és a lajstromból törölt ügyvédek jegyzékének felolvasása. 8. A vagyontalan perlekedők részére kirendelt ügyvédek jegyzékének felolvasása és a sorrend iga­zolása. (Vasárnap áthelyezés.) A kereskede­lemügyi miniszter megengedte, hogy a Tol­na vármegye területéhez tartozó Tevel köz­ségben a Veronika napra (február 4-re) köz­vetlenül következő hétfőre eső országos ki­rakó- és állatvásár ezentúl állandóan április első hétfői napján tarttassék meg.­­ A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Szentlőrincen a június 10-iki Margit napi vásár, kivételesen június 7-én tarttassék meg. Állatok vészmentes helyről szabadon felhajthatók. (Talált látcső.) A sporttelepen ma reg­gel találtak egy látcsövet. Igazolt tulajdo­nosa átveheti a rendőrségen. (Népszövetségi értekezlet Mohácson.) Vasárnap, június 2-án tartotta a mohácsi népszövetségi helyi csoport rendes havi érte­kezletét, amelyen a tagok ismét nagy szám­ban vettek részt. Auber Vilmos elnök megnyitván az értekezletet, I­n­k­e­i József jegyző felolvasta a jegyzőkönyvet, amely­nek hitelesítése után az elnök megköszönte a tagoknak, hogy gróf Zichy Gyula me­gyéspüspök tiszteletére rendezett fáklyás­­meneten és szerenádon oly nagy számban részt vettek. Ugyancsak az elnök előter­jesztésére megállapította az értekezlet a to­vábbi gyűlések tárgysorozatát és pedig jú­lius havi gyűlésre I­n­k­e­i József jegyzőt kérték fel, hogy a tűz, jég és életbiztosítás­ról tartson előadást, augusztusra dr. R­é­­d­e­r Károly a börzéről és gabonapiacról, szeptember hónapra B­o­d­a Károly a bor­kezelésről, október hónapra dr. Auber Tivadar a választójogról, ugyancsak no­vember hónapra dr. König Antal az új perrendtartásról és december hónapra K­i­s­s­z­é­l­y Andor a nevelésről, főleg gaz­dasági és ipari szempontból. Azután Czer­m­es Mátyás alelnök ama előterjesztést tette, hogy kath. uraink földjeiket első­sor­ban kath. embereknek adják bérbe. A fel­szólalásra K­e­s­e­r­i­c­s Ferenc apátplébá­nos reflektált különösen azzal, hogy ő is földjének 90%-át már kath. embernek adta bérbe s két év múlva a még fennálló szer­ződés megszűntével minden földje két­ em­ber kezében lesz. öreg Bakó János a Ru­binstein féle ügyben interpellált, amit az ér­tekezlet szintén hosszasabban tárgyalt, majd ifj. Bakó János magyarajkú alelnök hívta fel igen szép, tartalmas beszéd kereté­ben az apákat, hogy fiaikat is írassák be a népszövetségbe. Több tárgy nem lévén Auber Vilmos elnök bezárta az ülést. (Adományok a nyomorékgyermekek részére.) A nyomorék gyermekek javára újabban a következő adományok érkeztek: Eötvös József 1 kor., N. N. 60 fill., Reiter Bernát 60 fill., Fürst Zsiga 1 kor., N. N. 60 fill., Winkler 1 kor., N. N. 50 fill., Burgócs Nándor 50 fill., Bencenleitner Hugó 30 fill., Stellwag Károly 50 fill., Bernhardt György 50 fill., Radó Ferenc 60 fill., Kész István 50 fill., Kléber Antal 50 fill., N. N. 60 fill., Ker­tész József 60 fill., Schmidt József 60 fill., Lauly József 40 fill. (Gere Gábor apológiai előadása.) Az Urak Kongregációjának június 5-én, szerdán délután 6 órakor a papnevelőintézetben tar­tandó összejövetelén Gere Gábor dr. the­­ológiai tanár fog előadást tartani. A kongre­gáció ez alkalommal vendégeket is szívesen lát. A nyári szünet előtt még csak egy elő­adás lesz és pedig junius 19-én, amikor is Rézbányay József dr. theológiai tanár fog előadni. (A pécsi esperesi tanítókör közgyűlése.) Június hó 3-án tartotta a pécsi esp.­kör évi rendes közgyűlését Báthory József vil. elnök elnöklete alatt. Az elnök tartalmas megnyi­tója után Polácsi János szabolcsbánya­­telepi tanító számolt be a IV. egyetemes kath. tanítógyűlésen tapasztaltakról. Majd néhány kisebb kérdés megbeszélése után B­o­d­ó Já­nos mecsekszabolcsi kántortanító, egyesületi pénztáros tette meg jelentését. Az indítvá­nyok közül kiemeljük Polácsi Jánosét, ki egy gyermektanulmányozási szakosztály megalakításának fontosságát hangsúlyozván, egy ilyen megalakítására buzdítja a kör tag­jait, kik az indítványt elfogadták és indítvá­nyozót kérték meg, hogy terjessze indítvá­nyát a közgyűlés elé. Majd a tisztújítást ej­tették meg: világi elnök: Báthory József, püspökbogádi kántortanító, alelnök G­y­u­l­a­y József, kővágószőllősi kántortanító, jegyző Polácsi János, szabolcsbányatelepi tanító, pénztáros B­o­d­ó János mecsekszabolcsi kántortanitó lett. A számvizsgáló bizottság tagjai lettek: Kata Lajos, J­u­r­á­n­y­i Lajos és Fejes György kántortanitók. Utána tár­sasebéd volt, melyen a távollevő egyházi el­nököt, Mayer György mecsekszabolcsi es­peresplébánost, kerületi tanfelügyelőt és a je­len volt Kővágó Péter dr. kővágószőllősi plébánost éltették. DUNÁNTÚL Június 4. Kedd:

Next