Dunántúl, 1912. augusztus (2. évfolyam, 172-196. szám)
1912-08-01 / 172. szám
Augusztus 1. Csütörtök: DUNÁNTÚL Az új japán császár. (Budapest, július 31.) Tokióból jelentik: Három órával a mikádó halála után Josihitó trónörökös elfoglalta apja trónját. A palotában a sintó-vallásnak megfelelően emelvényt állítottak fel az elhunyt császár tiszteletére, amelyre élelmiszereket helyeztek, hogy az elhunyt szelleme a túlvilágon se szenvedjen nélkülözést. Egy külön teremben megtartották a trónralépés ünnepségét. Egy pap megáldotta Josihitót, a főudvarmester pedig átadta neki a japán uralkodók szent kincseit, a kardot, egy drágakövekből álló nyakláncot és egyéb ékességeiket. Az ifjú törökök bizalmi szav (Budapest, július 31.) Konstantináipolyból jelentik. Az ifjú török párt a románynak feltétlen bizalmat szavazott. Tekintve, hogy a kormánynyilatkozat valóságos vádirat az ifjú törökök ellen, a bizalmi határozat nagy feltűnést keltett. Az albánok Abdul Hamidért. (Budapest, július 31.) Üszkükből jelentik: Az albán vezérek Trisztina közelében egy faluban tanácskozásra jöttek össze, sokan közülük azt óhajtják, hogy Abdul Hamidot, aki harminc esztendeig az albánok atyja volt, kiszabadítsák. Az albán vezérek ultimátumot intéztek a kormányhoz, hogy negyvennyolc óra alatt oszlassa fel a kamarát, mert addig nem tárgyalnak az Albániába kiküldött bizottsággal. S ha a kormány feltételüket nem teljesíti, azonnal elindulnak Üszkük ellen. Póruljárt aviatikusok. (Budapest, július 31.) Párisból jelentik: Lamersben e hét három első napjára repülőversenyt hirdetett három aviatikus, köztük az eléggé ismert nevű Poulain, aki futóbajnok és kerékpárchampion is. Az időjárás vasárnap nem kedvezett az aviatikusoknak, de a három aviatikus hétfőn sem tudott felszállani. A szél olyan erős volt, hogy nem lehetett a felszállásra gondolni. A tömeg haragjában meg akarta verni az aviatikusokat. A három aviatikus egy barakkba zárkózott, de a tömeg felgyújtotta a faépületet. A csendőrség és katonaság mentette meg a három póruljárt repülőt, s az egyik kerékpáron megmenekült. Este Poulain valahogy kiszökött a barakkból, de csakhamar észrevették, egy körülbelül kétezer főnyi tömeg megragadta és fülénél fogva hurcolta körül a városban. Katonák szabadították meg a haláltól. Titokzatos haláleset. (Nagyvárad, július 31.) Orosz Menyhért törvényszéki orvos felesége az éjszaka hirtelen meghalt. Az uriasszony idegessége miatt morfiumcseppeket szedett. Lehetséges, hogy néhány cseppel többet vett be és ez okozta halálát. Az urinő igen előkelő családból származik és halála az egész városban nagy részvétet keltett. Budapesttől Berlinig gyalog. (Budapest, július 31.) Huszonhét napi gyalogolás után tegnap Berlinbe érkezett Klein Lajos magántisztviselő, egy budapesti sportegyesület tagja, aki háromezer koronás fogadást kötött, hogy harminc nap alatt elgyalogol a magyar fővárosból Berlinbe. Klein elmondta, hogy a huszonhét napból nyolcat pihenéssel töltött, úgy, hogy tulajdonképpen tizenkilenc napig gyalogolt és naponta hatvan kilométert tett meg. Merénylet egy gyártulajdonos ellen. (Budapest, július 31.) Mészáros Ferenc 25 éves szolga Büchler Jánosnak az Árpád utca 10. szám alatt levő gőzfűrésztelepén volt alkalmazva. Mészárost tavaly baleset érte és munkaképessége csökkent, amiért Büchler el akarta bocsájtani. Mészáros ezt megtudta és tegnap délelőtt a telepen revolverrel négyszer rálőtt Büchlerre, de nem találta el. Mészáros elmenekült s azután önként jelentkezett a főkapitányságon, ahol letartóztatták. Amerikában meggyilkolt földbirtokos. (Budapest, julius 31.) Bogdány Rezső volt rohonci nagybirtokos tragédiájáról érkezik híradás Amerikából. Rohonci birtokát pénzzé téve meglehetősen nagy öszszeggel vándorolt ki múlt év tavaszán Délamerikába egész familiájával. Brazíliában megszerzett egy földbirtokot. Ezt a birtokot teljesen fölszerelte és berendezte. Nemrégen lóháton igyekezett vissza az uruguayi sivatagon keresztül Montevideóba, ahonnan Rio de Janeiróba készült, hogy az angol bankban elhelyezett pénzét fölvegye. Barátja és önkéntes társa Qourales Olivér, aki vele együtt ment ki Amerikába, el akarta kisérni, de Bogdány egyedül vágott neki az óriási útnak. Május 16-án, kivándorlásának évfordulóján Montevideo közelében Aquitaniában két néger kocsis megtámadta, agyonütötte és kirabolta. Qourales, aki csak a minap értesült barátjának tragédiájáról, táviratban értesítette a hírről Bogdány Jenő rohonci konzervgyárost. A jelentés még elmondja, hogy az egyik rablógyilkost letartóztatták. TÖRVÉNYSZÉK. § Büntető főtárgyalás. A pécsi királyi törvényszék mai büntető főtárgyalásán az elnöki tisztet Finkey Pál töltötte be, szavazóbírák voltak Szendrődy Dénes és dr. Kobilk Elek. A jegyzőkönyvet Lebauer Gusztáv királyi törvényszéki jegyző vezette. A vádhatóság képviseletében Krausz Endre királyi ügyész jelent meg. A tárgyalásra került bűnügyekről az alábbiakban számolunk be: § Hajtó és erdőőr. Kárpáti József, volt málnái erdőőr, jelenleg pécsi főerdőőr azzal volt vádolva, hogy 1912. március 12-én egy szalonkavadászat alkalmával súlyosan megsebesítette Mátyás Ferenc hajtót. Mátyás ugyanis nem akart hajtani és ebből kifolyólag szóváltásba elegyedett az erdőőrrel, aki semmi kifogásnak helyt nem adott. Mátyás erőszakoskodásaira az erdőőr fegyverének csövével úgy arcába ütött Mátyásnak, hogy annak több foga kiesett s ezenkívül kisebb sérüléseket szenvedett. Mátyás feljelentette az erdőőrt, kit ma vont felelősségre a pécsi királyi törvényszék. Mivel azonban a bizonyítás során nem igazolódott be a vádbeli cselekmény, a bíróság Kárpáti Józsefet a vád és következményei alól felmentette. A rendőr bántalmazója, Tóth Mihály pécsi bérkocsis 1912. március hó 14-én éjjel ittas állapotban be akart menni a Szigeti országúton levő Szilágyi-féle vendéglőbe. Az éppen arra cirkáló rendőr, Mátyás János, aki látta, hogy Tóth alig bir már a lábán állni, felszólította, hogy hagyja már abba a mulatságot s menjen haza. Tóth feldühödött ezen s neki támadva a rendőrnek, egypárszor megütötte s azután elillant. Mátyás rendőr ezért hatóság elleni erőszak és könynyű testi sértés címén büntető feljelentést tett Tóth ellen, akit a feljelentés alapján ma vont felelősségre a pécsi királyi törvényszék. A bíróság bűnösnek mondotta ki Tóth Mihály bérkocsist hatóság elleni erőszak vétségében s az enyhítő körülmények tekintetbe vételével 7 napi fogházra ítélte. A vádlott az ítéletben megnyugodott. Az ezresbankó, Pál György siklósi téglagyári kocsis hónapokkal ezelőtt ellopott munkaadó gazdájától, Ekkenfels Vilmostól egy 1000 koronás bankjegyet, amelyből Cseh János sógorával és nővérével együtt 200 koronánál nagyobb összeget elköltött. Ekkenfels feljelentette a tolvaj kocsist. A pécsi törvényszék előtt ma Pál György azzal védekezett, hogy Ekkenfels 10 éves fia adta neki az 1000 koronát, hogy azon egy nyerget vásároljon. Mivel azonban a pénzt felváltani nem tudták, nővéréhez és sógorához ment, akikkel együtt apránként 250 koronát elherdált. A bíróság bűnösnek mondta ki Pál Györgyöt lopás vétségében, Cseh Jánost és feleségét pedig orgazdaság vétségében . Pál Györgyöt 3 hónapi, az utóbbiakat pedig 1 hónapi fogházra ítélte. A vádlottak az ítélet ellen fellebbeztek. § Elitélt kivándorlási ügynökök. A pécsi kir. törvényszék ma hozott ítéletet F .l Ádám és Märtz József pécsbányatelebányamunkások ügyében, akiket azzal vádolt a kir. ügyészség, hogy kivándorlásra csábították a pécsbányatelepi bányamunkásokat, köztük olyanokat, akik katonakötelezettségüknek még nem tettek eleget. A bányamunkások felültek a két csábító ígéreteinek, hogy Németországban nagyobb a munkabér, olcsóbb a megélhetés s nagyobb becsülete van a munkásembernek s közülük többen formális megegyezésre is jutottak a kivándorlási hiénákkal, akik közül Fölkér Ádám dorstfeldi (Németország) illetőségű. Már-már sikerült is a két lelkiismeretlen ügynök terve, a hatóság azonban, szerencsére tudomást szerzett a dologról s a két ügynök ellen megindult a büntető eljárás. A ma tartott büntető főtárgyaláson a két ügynök azzal védekezett, nem tudták, hogy a velük megegyezésre jutott munkások között olyanok is vannak, akik katonakötelezettségüknek még nem tettek eleget. A bíróság a védekezést enyhítő körülménynek vette s úgy Fölkér Ádámot, mint Mártz Józsefet 21—21 napi fogházra és 100—100 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. 5. oldal. Kiváló minőségű Remek színek Alkalmivétel Utolérhetetlen enzációs választék egyedüli Krausz Arnold Pécs, Kispály u. 15. Hattyú-épület. 1L _U_ _LL BUZATÉR. 1KI TELEFON 643. flla csütörtökön, augusztus 1-én. Tekintettel arra, hogy az előadások körülbelől 2 és fél órát vesznek igénybe, e két napon az előadások este pont 7 órakor és fél 10 órakor kezdődnek. A négy ördög 1. és 2. része. Artista dráma 7 felvan, és egy előjátékban. Kedvezményes és tisztelet jegyek az első nap, augusztus hó 1-én, csütörtökön nem érvényesek, augusztus 2-án, pénteken érvényesek. Előadások este pont........................8 órától Utolsó előadás pont fél....................10 órától RENDES HELYÁRAK. Óvadékképes ügyvéd keres állásával és gyakorlatával megfévő állandó foglalkozást, esetleg társulást. — Szíves ajánlatok „ÜGYVÉD“ címen e lap kiadójában adhatók át.