Dunántúl, 1912. november (2. évfolyam, 249-274. szám)

1912-11-01 / 249. szám

2. oldal­ tagja, abban mindannyian megegyeznek, hogy siettetni akarják a teljes női eman­cipáció idejét. Mit értenek ez alatt? Hiszen már régen úgy szoktuk tekin­teni az amerikai asszonyt, mint szabadot, mint nagyon, sőt talán túlságosan szaba­dot. Hat államban teljesen szabad válasz­tói joguk van, még az elnökválasztásban is részt vehetnek. Utah államban valóság­gal férfi felelősséget rónak a vállaikra, mi­dőn elrendelik, hogy az a leány, aki husza­dik életévét betöltötte, nem kívánhatja többé, hogy atyja lakást és ellátást adjon neki. Sőt ha férjhez megy is, törvényesen csak maga magára számíthat. Ha baj van, a férfi adósságai az ő vállaira nehezednek. Bizonyos körülmények között ő maga tar­tozik gondoskodni a háztartás ellátásáról. Az utolsó években Utah államban hat vá­lóper fordult elő, ahol a férj engesztelhe­tetlen gyűlölet alapján kérte a válást, mert nejök sem jó lakásról, sem jó ellátásról nem gondoskodott a részekre. És az amerikai hölgyek még ezzel­­ sincsenek megelégedve?­­Az Egyesült­ Államok női klubjai szö­vetségének elnöknője a mai amerikai asz­­szony lekiálapotát összehasonlítja a cir­kuszból hazatérő kis­gyermek állapotával, ki ott először látott fejtetőn állni egy bo­hócot. A fiatal szemlélő fellelkesedik és megpróbálja utánozni a bohócot. Amikor pár percig úgy felfordulva látja a vilá­got, ismét nagyon boldog és megelége­dett lesz, mikor újból talpra állhat és fel­egyenesedik. Ha mindezeket a kijelentéseket és függetlenség utáni törekvéseket tekintjük, ezekből azt következtethetjük, hogy az amerikai nő az amerikai férfiban, aki gaz­dag, de félénk és tisztelettudó, nem akadt igazi urára. Lehet, hogy évek múlva, mikor az­zik, ki neje által művelt földjeinek egész évi termését adta érte. És ma már kezdik idege­neknek eladogatni e ritka fegyvereket, hogy az árukon modern puskát és revolvert vásá­roljanak, melyek csúnyák ugyan, de jobban élnek. Mind még a régi symbolikus fejviseletet hordják, kis vörös sipkát széles gyászszalag­gal. Ez a fekete szalag jelképezi az idegen el­nyomást, a muzulmán uralmat, majd akkor fogják azt letenni, mikor a szláv név egyesül és szabad lesz. (Most már majdnem levehet­nék.) A vörös sipka alján van egy hímzett arany nap: a szlávok napja; a nap háromne­gyed részét elfedi még a gyászszalag, mint­hogy még nem egészen kelt fel; később, majd ha az ideje eljő, a nap tisztán fog látszani. A cattarói öböl lakói, kik ugyanazon eredettel bírnak s akik boccesiánoknak hívják magukat, hogy ne kelljen osztráknak vallani magukat, szintén ezt a vörös sipkát és sym­bolikus napot hordják, hogy boszantsák az osztrákokat. Arról álmodoznak, hogy ők is montenegróiakká lesznek, ami nem egyhamar fog bekövetkezni. Ellenben a szomszédjaik, az albánok, kik szívesebben meghalnának, minthogy montenegróiak legyenek, legköze­lebb valószínűleg mégis azokká lesznek, így határozza ezt majd Európa, melynek a nem­zetiségek elhelyezésére vonatkozó tervei sok­szor igazán különösek. A vörös sipkára és arany napra vonat­kozó ezen kitérés talán kissé sok is volt. Szinte elfelejtette velünk, hogy Montenegró hegyeinek legmagasabb csúcsán vagyunk, s fejünk felett az ég tiszta boltozata terül el; mellettünk áll egy csomó szürke ruhába öltö­zött, vad kinézésű paraszt; lábaink alatt egy nagy szürke ország terül el; lent nagyon amerikai asszony már megreformált min­den törvényt, emancipált minden asz­­szonyt, tökéletessé tett minden gyermeket, végre majd a férfiakra is fog gondolni, mert belátja, hogy enélkül Amerika jövője van veszélyeztetve. De most még nem vagyunk ott. Ma az amerikai suffragettek egyike a házasság felett a következő cinikus mó­don nyilatkozott: Férjhez menjek? Én! Ugyan miért? Hiszen van már füstölgő tűzhelyem, egy morgó kutyám, egy folyton panaszkodó papagájom és egy macskám,a­mely a há­zon kívül tölti az éjszakát. DUNÁNTÚL November 1. Péntek. Megérkeztem!­­NAGY VÁLASZTÉKBAN AZ — Őszi és téli alapnságok úgymint: teljes menyasszonyi kelengyék, vá­szonáruk, férfi fehérneműk, zsebkendők, harisnyák, nyakkendők, jó színtartó vere­­tek, (barchet) stb. stb. reverendák, vala­mint egyéb papi és templomi felszerelések. Egyben felhívom a mélyen tisztelt ve­vő közönség figyelmét nagy szőnyeg raktáram áthelyezésére, mely alkalommal e cikkek árát mélyen leszállítom. Hransze­­gnácz vászon-, fehérnemű- és menyasszonyi ke­lengye áruháza Szécs,* Széchenyi-tér* 27. sz. Alapíttatott 1846-ban. Telefon 184. Vidéki megrendeléseket pontosan és gyorsan -------- eszközlök.-------­OLCSÓ SZABOTT ÁRAK. A kath. tanítók szervezkedése. A társadalmi rend épületének, jövendő kultúrájának alapjait most építgetik. A mo­dern alapokra építendő hatalmas épület szi­lárd határvonalait, remek berendezéseit, ki­váló szinhatásait a jövő nemzedék fogja élvezni. Áldani vagy dicsérni. Magasztalja vagy lesajnálja ellentálló képességeit. Mél­tatja a nagy gondolkodók, az építőművészek lelki erejének hatásait, gondolat­világát. Korunk a kasztrendszer falainak dön­­tögetése közben öntudatlanul láthatná, hogy a demokratikus eszmék diadala útján mily tág tereken tagozódnak, mintegy a kényszer nyomasztó hatása alatt a kultúra alapvetői, a nemzet igazi napszámosai. A kultúra katonáinak e megoszott tá­borában a felszínen kutatók, két lengő tri­kolórt látnak a küzdők élén. Mindegyikre a katonák fogadalmat tettek. Látszólag az egy táborban küzdők egy célra törnek. A kisebb csoport lelkes tábora egy fehér selyem zászlójára Regnum Marianum ideális gondolatát, a keresztény Magyarországot hirdeti végcélja elérhető diadalának. Föles­küdt katonái a múltak tanulságainak tapasz­talataival, szívekben a felebaráti szeretet mindent felmelegítő érzésével törnek előre. Mellettük küzd a nagyobb tábor szintén Ma­gyarország boldogulásáért. De fakultabb a színe, eme sokkal újabb életű zászló hami­sított selymének. Jelszavai kopottas arany betűi csak az én öregedő szemeim előtt, vagy valóban olyan határozóban fénnyel, alig olvashatóan az Isten, a haza fogalmainak kiderített ha­misságát hirdetik. Amint társaim is állítják tényleg halványabb az eszméik diadalához lelkesítő zászlóik fényhatása. A díszítő szal­agokon pedig a szabad szerelem, a vallás­­tanítás kártevései, a két, vallás kipellengé­­rezése, stb. jelszavak mutatják a zászlótartó táborának lelki világát,­ gondolat­körét. A nagyobb tábor eme katonáinak azonban ki­sebb a lelki ereje, nem tudván megtalálni a harmonikus nyugalmat, mivel az érdekhaj­­hászat, a hamis jelszavak követése az ő út­irányuk. A szabadgondolkodók, a szabad­­kőmivesek, szabadságot hirdető, de minden Mikor áthaladtak a Niegouch völgyön, a Dalmáciára nyíló szörnyű meredek szaka­dékhoz érünk. Ebbe kell leszállnunk. Lábaink alatt néhány ritka felhő s az alatt terül el az osztrák föld, a kattarói öböl szakadékai úgy rajzolódnak le előttünk, mint egy óriási nagy térkép. Falu falu mellett, mind aprónak látszik felülről, csonka tornyuk olyan, mintha egy örvény szélén épült volna fel. Lent még teljes nyár van, itt fenn már jégcsapok lógnak a fe­kete sziklákon. Ezek a házak, templomok, fák, az a gyönyörű zöld vidék valósággal tündéries benyomást tesz reánk, mikor Montenegróból jövünk vissza. Lent a mélyen a Cattarói öbölben a csen­des víz mintha aludnék, a szörnyű sziklatö­meg aljában ép oly mozdulatlan, mint egy földalatti tó, olyan, mint egy óriási tükör, melynek mélységéből óriási képek tükröződ­nek vissza. Beáll az est, a nap lenyugszik. A tenger, mely felülről nézve olyan, mintha fel akarna ágaskodni az égbe, a nap lementekor olyan szinű, mint egy csodásan szép zöld gyöngy­ház. Ott horgonyoz rajta a nemzetközi nagy hajóhad, Persano csúcsai alatt, mintha az Adria nagy tükre a levegőbe emelte volna valamennyit. A hajóhad megpillantása eszünkbe jut­tatja a politikai forrongást, melyet egy kissé elfelejtettünk, pedig onnan, ahonnan mi néz­zük, éppen nincs ijesztő hatása a nagy hadi­hajóknak, olyanok, mintha kis fekete állatok szunyadoznának a sima tengeren.­ ­ messze a Scutari-tó indigószinti vonala olvad össze a látóhatár hamuszinti szélével. Mindez egyszerre eltűnik. Azon részén haladunk az útnak, mely sziklákkal van sze­gélyezve s ahonnan semmit sem lehet látni, s nemsokára a Niegouch völgybe érünk. Itt egyszerre a legnagyobb sürgés-for­gás közepette vagyunk, olyan mozgalmas az élet, aminet igazán nem vártunk és amely éles ellentétben van azzal a magányos csend­del, ahonnan most jöttünk ki. Pedig nincs vasárnap: egy lélek sem maradt a kunyhó­ban, az egész nép talpon van, sietve, lázasan dolgozik a híres kocsiúton, mely egyedül jár­ható útja az országnak. Mindenkinek megvan a maga dolga: a nők ássák és taligázzák a követ, a gyerekek szitálják a homokot, a fér­fiak parancsolnak. A munkások seregében vannak szőke, rózsaszínű gyermekek édes kis pelyhedző arccal, vannak fiatal leányok, szépek, de piszkosak, kócosak, tetvesek. Sietve rendezkednek, hogy nekünk he­lyet csináljanak, félre teszik az útból az ásót, kapát, csákányt, gyakran mondogatják ne­künk : Dobroiutro! és Dobravetché, (jónapot, jó estét). Sokféle megjegyzést tesz­nek reánk, de egyúttal pénzt is kérnek tőlünk, kezeiket nyújtják alamizsnáért. Egynéhány férfi, kissé kevésbbé rossz kinézésű, mint a többi, úgy látszik, a vezetője a munkának, kik eléggé durván töltik be hiva­talukat. Minthogy úgy látszik, hogy előkelő benyomást tettünk reájuk, ők maguk vezetik lovainkat zablásuknál fogva a nehezebb át­járóknál, hogy így óvatosabban lépjenek azok a kőrakásokon, lovaink lábai alatt gurulni kezdenek a kövek és az alattunk levő uton dolgozó munkások hátára esnek le. Pierre Lotti.

Next