Dunántúl, 1913. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1913-01-01 / 1. szám
Január 1. Szerda. DUNÁNTÚL zsennét, Piatsek Gyulánét, özv. Böröndy Lajosnét, dr. Stein Lajosnét, dr. Erreth Lajosnét, Ullmann Károlynét, Schwarc Benőnét, Sebők Gézát, Reeli Györgyöt, Jeszenszky Kálmánnét, I. Engel Róbertnét és Engel Józsefet. — 30. A pécsi rendőri sajtóiroda újjászervezése. ■ CrR^LILTIJL Bioskop a Vigadóban ________mUUJil—U l——N n !■ !■■■■■■ »III » Ml Hl Szerda, 1912. január 1-én. Párisi kertek. Színes természet. Polidor rablógyilkos. Komikus. A sánta tolvaj. Drámafelv A kedélyes orvos. Humoros. A mozi kellemesen sütve van. Előadások kezdete délután 5 órától este 11 óráig. 1913. Irta : dr. Rézbányai József. Az időnek szárnyai vannak, gyorsan száguld felettünk tova. És miként a sas megcsattogtatja szárnyait és egy-egy prédára lecsap, úgy ejti martalékául az idő hatalma az egyeseket, úgy mint egész nemzeteket is. Úgy állunk itt, mint a megtépett, megtizedelt csapatok a véres harc után, számlálgatva egyenként, kik hulltak el? És míg elhantoljuk az elhunytakat, egyben mérlegeljük a jövendő esélyeit, hogy várjon még mi vár reánk? Oh! nehéz viharok vonultak el felettünk, de mi kiálltuk az elemek csatáját. Még itt állunk, hol fel az égre vetve hálás szemünket, hol a messze múltba meredve vissza, amely immár lezajlott felettünk! Mondják, a sas, mielőtt a nap nyugovóra száll, még egyszer felemelkedik a sziklaormokon és a búcsúzó napba néz. S míg szeme az elhaló tűzgolyóba vesz, hálás tekintetével mintha köszönni akarná a lenyugvó napnak jótéteményeit! Emelkedjünk fel mi is a magasba lélekben s mondjunk hálát a mindenek Urának, Istennek, egy nemzet, a nagy család nevében, a lefolyt sok századért és jelesül a magunk részéről egy lefolyt év jótéteményeiért! Istenhez illő s egy nemesen gondolkodó nemzethez méltó hálaadás ünnepi ténye ez! Szálljon fel azért ma, Hozzád, szózatunk, Uram! Minél tovább élünk, működünk és gondolkodunk, annál inkább megértjük és meggyőződünk arról a nagy igazságról, hogy sem a világ, sem az ember egymagában nem elegendő arra, hogy belőle a mindenség és az ember eredetét és az emberiség titokzatos történetét megmagyarázzuk! Mindinkább meg fogjuk érteni és meggyőződünk róla, hogy Isten az, aki mind az embert, mind a világot hatalmával létrehozta és úgy a nagy mindenség, mint az ember erkölcsi világa természeti és természetfölötti rendjét és gépezetét láthatatlanul kormányozza. És igy eljutunk oda, ahonnét mindnyájan kiindultunk, a legelső kútfőhöz, hogy higyjünk Istenben és gyermeki hittel imádjuk őt, a mindenütt jelenlevőt, úgy az egyesek, mint a nemzetek életében. Ily szemmel vizsgálva a dolgot, be kell látnunk, mennyi hálával tartozunk Istennek úgy a magunk, mint az egész nemzet életéért ! És ha van valami, ami arra indíthat bennünket, hogy hálaadó imára kulcsoljuk össze kezeinket, az a mi nemzeti történelmünk. Ennek dicsőséges úgy, mint válságos lapjai feltűnően visszatükröztetik az Isten gondviselését és működésének nyomait. Egyikben úgy mint másikbak félreismerhetetlenül fölleljük atyai gondoskodásának és szeretetének kétségbevonhatatlan bizonyságait. Mert bár több büszkeséggel és nemzeti önérzettel forgatjuk elménkben népünk dicsőséggel teljes eseményeit, de azért a válság napjai is lélekemelők reánk nézve. Dicső események bár föllelkesíthetik, dicső tettekre ragadhatják a népet. De a balsors eseményei sem kevésbbé tanulságosak! Hányszor nem szült nagy nemzeti veszteség lángolóbb lelkesedést a legragyogóbb győzelemnél! Ami nagy, legyen akár örvendetes, vagy szomorú, szivet-lelket érdekel és még századok múltával is alkalmas arra, hogy bennünket a mindennapiság tétlenségéből és közömbösségéből kiragadjon! Felhantolt sírhalmok azok az emlékek, amelyek alatt apáink pihennek, amelyek bár az idő viszontagságai alatt bedőltek, de látásuk még ma is meghal és fölemel! Gyűjtsük azért össze amaz emlékeket és emeljünk belőlök templomot, jövendő hajlékot nemzeti nagyságunknak! Minden kő szent emlék, amely nagy múltat takar. És az a magyar történelem.. Belőle megtanuljuk, hol keressük az Istent és hogy áldjuk azt az isteni Jobbot, akár sújtson bennünket, akár fölemel! Üssétek fel a történet könyvét, vizsgáljátok át összes korszakait, járjátok be a földkerekség összes népeit, kérdezzétek meg összes kormányformáit és akár elenyésztek légyen, vagy legyenek bár a dicsőség tetőpontján, mind megmondhatják, mindanynyioktól egy választ fogtok kapni és abból megtanulhatjátok, hogy nem a kormányformák, nem is a népek, hanem az Isten az, aki láthatatlanul intéz mindeneket, „ő az — úgymond a szentírás — aki a földkerekség birodalmait alkotta és Ádám fiait néposztályokba sorozta.“ Deut. 32, 8. És „az üdvösség az Úrtól jő.“ Zsolt. 38, 118, 165. „Igen, a te Gondviselésed kormányoz bennünket, — Atyám!“ Bölcs. 14, 3. És azért kétszeresen imádó áhítattal kell, hogy felemeljük szívünket Hozzá ma, amidőn egy korszak hajnalán, lezajlott ezredév után, a múltak változatos eseményeiben, a lélek látásával immár felismerjük, hogy éltünk szerencsés úgy, mint a balsors eseményei csak mi javunkat célozták ! Igen! forró imát rebegni Néki — ez lesz méltó ma hozzánk — hogy magunkba szálljunk és visszatérjünk Hozzá, az Úrhoz és az ő ösvényein járjunk és szent lábai elé leborulva, hangos szóval magasztaljuk, hogy bennünket megtisztított és bennünket a kereszténység hajójába beiktatott és isteni kinyilatkoztatásának részeseivé tett, amidőn bennünket a kereszténység nagy családjába befogadott és hogy a pogány vakság homályából bennünket kiragadott és hogy a kereszténység igazságára és világosságára kikalauzolt és a béke virányain intézi lépteinket tova! Igen! Hálát adni Neki nemcsak a magunk nevében, hanem, mivel a szentek egyezségénél fogva, a kereszténység összes áldásai és kegyelmei az összes tagokkal közösek ,megköszönni Neki mindazok nevében, akik a mi virányainkon a kereszténység igazságát és világosságát megismerték, szent békéjét és édes vigasztalását érdekték és kegyelmet és üdvösséget merítettek kimeríthetetlen forrásaiból; megköszönni mindama milliók nevében, akik ezen az édes anyaföldön kilencszáz év alatt, az első főpásztortól az igehirdetők hosszú során végig, egész a mai napig, az igazság igéit hirdették és akik az isteni magot befogadták és magukban bőven kamatoztatták és akik abba az isteni igazságba vetett boldogító hittel szivükben elhunytak és ma a boldogok honában az örök béke himnuszát hangoztatják! De nemcsak akkor ragyogott fel a fényes betlehemi csillag, amely a napkeleti bölcseket a Názáreti kisded jászolához vezette, a mi pogány őseink felett, amikor őket az anyaszentegyház hajójába befogadta, hanem ott ragyogott az fölöttünk akkor is már, amidőn őket őshazájukból, az Eteleközből és Lebediából, Álmos és Árpád vezérlete alatt, kies ide, Európa szivébe, a tejjel-mézzel folyó Kánaánba bevezérelte! És amint Izrael fiait a pusztában fényes felhőoszlop alakjában vezérelte, akként őrködött a mi pogány őseink fejei felett, valahányszor az idők járása felettük megnehezedett! Ott van a kilencszáz éves történet könyve, amelynek minden egyes lapja , róla, az Istenről beszél! őt nevezi meg a krónika legelső jótevőjének, aki őseinket az őshazából ide kivezette! Ő neki mutattak be — a krónika szerint — őseink bár véres áldozatot — akkor is már, amikor Istent még nem ismerték igazi nevén! Az ő nevében indultak harcra, amely rettegetté tette Európaszerte a magyar nevet! Az ő szent zászlói lobogtak magyar kezekben akkor is már, amikor ezek diadalmasan lengtek végig a Kárpátoktól az Adriáig és az alpesi havasokig! Az ő szent neve hangzott fel hős magyar ajkakon a hódító hadjáratokban, amikor a kereszt vívott élet-halálharcot és Általa fényes győzelmet nyert a pogány félhold felett! És akárhol üssük fel a magyar történet könyvét, mindenütt egy névvel — a magyarok Istenének nevével találkozunk! Egy volt mindenha legszentebb a magyarnak: Istenének neve! Nem méltó-e, hogy hálát rebegjünk Néki, őseink Istenének! Igen! hálát rebegni Néki! Annak, aki nemcsak a dicsőség napjain, hanem a válság idején is hiven velünk volt! Ki volt, aki a balsorsban megedzette, nehéz megpróbáltatások idején is fenntartotta, a csüggedéstől, fásultságtól megóvta, a jövendő viharok ellen megacélozta az elárvult magyart? Az, akinek neve legszentebb volt mindenkor a magyarnak: az Isten! Repüljünk vissza lélekben sok letűnt századdal előbbre, a múltba! Ott látjuk vérében fetrengeni a magyart! És mint egy óriás vérszopó nadályt, végig nyújtózni hazánkon — az öldöklő mongol hadat! Amiként a vadul száguldó orkán milliók reményét, az erdőt, mezőt, kalászokat végigsöpörve letarolja, akként irtották és avatták kiholt sivataggá hazánkat az ellenséges hadak! És tán azért összetört, kiaszott keblében a remény, lemondott a feltámadás jogáról a magyar? Nem! Feltámasztotta Istene! Oh! hogyan köszönjük meg Neki ezt a dicső feltámadást? És amint hazánk sorsáról tovább tűnődünk, elborul lelkünk ege, amint rád gondolunk Mohács! És ti, elhullt hősök! ne várjatok tőlem e napon megérdemlett magasztalást! Nézzetek végig ma élő milliónyi unokáitokon és tudjátok meg, hogy mi azért élünk, mert ti dicsőn meghaltatok! Mert a népnek, melynek fiai igy tudnak meghalni, fel kell támadnia! S feltámasztotta Istene! Oh! hogy köszönjük meg a magyarok Istenének e második feltámadást? De nem folytatom tovább! Ahány lapja van népünk történetének, mindmegannyi ok, hogy forró imát rebegjünk Neki! Oh! haza földje! dobbanj meg alattunk! Egy nemzet ül itt fényes ünnepet! Magunkat ! Téged, kik annyit sirattunk, lásd most örülni a Te népedet! Lobogj, magyar szív, gyuladj hősi lángra! Buzduljon benned erős akarat! Hatalmas Isten! a magyar hazája, engedd, hogy legyen mindig boldog és szabad! 5. oldal. A „DUNÁNTÚL“ telefonszámai: Szerkesztőség: 650. Kiadóhivatal: 222.