Dunántúl, 1913. március (3. évfolyam, 50-73. szám)

1913-03-01 / 50. szám

2 oldal. Felhívom a város minden lakóját, hogy a kapuk, üzletek, ablakok bezárására, szét­­osztásra, távozásra és egyáltalán minden a rend fentartására irányuló hatósági felhí­vásnak saját érdekében azonnal feleljen meg, de különösen felhívom a sztrájkban részt­vevő munkásságot, tartózkodjék minden rend­zavarástól, ingó vagy ingatlan vagyonban való kártevéstől, főkép a világítási üzemnek megzavarásától, az ellenkező nézeten levő dolgozni szándékozó munkások vagy polgá­rok zaklatásától, vagy az erőszak bármely alkalmazásától és óva intem, hogy a rendőr­ség támogatására és a rend helyreállítására esetleg kivonuló katonai karhatalommal szemben ne viselkedjék kihívólag, a felszólí­tásoknak nyomban engedelmeskedjék, de különösen tettlegességtől vagy erőszak alkal­mazásától tartózkodjék, mert a katonai kar­hatalom beavatkozása szomorú és kiszámít­hatatlan következményeket vonhat maga után. Végül, mivel az ilyen utcai rendzava­rások alkalmával tapasztalatom szerint bű­nös célzat nélkül kíváncsiságból a járókelő közönség köréből is szoktak egyesek a tömeg közé vegyülni, kik gyakran akadályozzák és feszélyezik a rendőrséget a rendzavarások elleni kellő erély kifejtésében, néha pedig az­zal a sajnálatos, de elkerülhetetlen következ­ménnyel járnak, hogy a karhatalom azokat is sújtja, kik csak kiváncsiságból vannak a tömegben, azzal a kéréssel fordulok a város rendszerető és törvénytisztelő közönségéhez, a tisztességes munkásokhoz, de főleg az ifjú­sághoz, hogy az esetleges rendbontó közve­szélyes elemek utcai mozgalmától saját jól felfogott érdekükben tartsák magukat­­távol, annyival is inkább, mert a legszigorúbb in­tézkedéseket tettem meg az utcai rendzava­rásoknak karhatalommal való gyökeres elfoj­tására. Pécs, 1913. február 27. Oberhammer Antal, rendőrfőkapitány.­ . A­r Anna-utca 4. sz. Telefon 381. sz. Amerikai rendszerű fog­te­rem! Steimer Károly amei. fogterme Anna-utca szám Soha ki nem vehető szájpadlás nélk. fogsorok! (Zelesny-ház) Telefon 381. 1. Mozgófénykép híradó. (Heti aktualitások.) 2. 3. 4. A hontalanok. (Dráma 3 felvonásban. A darab főszerepeit kiváló párisi színészek alakítják.) 5. Náci párbaja. (Humoros.) 6. Bisquit készítés. (Ipari felvétel.) 7. A párduc. (Filmtréfa.) 8. 9. A kulisszák mögött. (Artista tört 2 felv.) 1913. évi március hó 1. napjától kezdve az előadások hétköznapokon este 6 órától 12-ig folytatólagos bemenettel tartatnak. Vasár-és ünnepnapon d­­u. 2012 ig. Kizárólag első hetes műsorok Budapesttel egyidejűleg. DUNÁNTÚL Március 1. Szombat. HÍREK. (Zichy János gróf felmentése.) A hiva­talos lap mai száma közli a királyi kéziratot Z­i­c­h­y János gróf kultuszminiszter felmen­téséről. A királyi kézirat így hangzik: Kedves gróf Zichy! Magyar miniszter­­elnököm előterjesztésére önt, saját ké­relmére, vallás- és közoktatásügyi ma­gyar miniszteri állásától, szolgálatai elis­merése mellett, kegyelemben felmentem. Kelt Bécsben, 1913. évi február 26-án. Ferenc József s. k. Lukács László s. k. A lemondott vallás- és közoktatásügyi miniszter ma a következő körlevélben bú­csúzott el volt tisztviselőitől: Ő császári és apostoli királyi felségé­nek a vallás- és közoktatásügyi minisz­térium vezetése alól engem legkegyelme­sebben felmenteni méltóztatván, az ese­mények gyors egymásutáni bekövetkezése miatt sajnálatomra nem áll módomban a minisztérium tisztviselőkarától személye­sen búcsúzhatni. Amidőn körükből távo­zom és visszapillantást vetek az eltöltött három évi munkásságra, őszintén sajná­lom, hogy az idő rövidsége s a nehéz poli­tikai viszonyok nem tették lehetővé ré­szemre, hogy mindazokat a kulturális cé­lokat, melyeknek megvalósítását feladato­mul tűztem ki, nem valósíthattam meg oly mértékben, mint ahogy szerettem volna. Hogy mégis működésemet több irányban siker koronázta, ezt a minisztérium tiszt­viselői kara odaadó és buzgó támogatásá­nak és közreműködésének tulajdonítom. Megragadom tehát az alkalmat, hogy ezért a tisztviselői karnak őszinte köszönetemet és hálámat nyilvánítsam és arra kérjem, hogy szíves jóemlékükben megtartani szí­veskedjenek, mint ahogy én is mindenkor szíveset­ fog itt.Ő együtt töltött időkre visszagondolni, s ápolni kívánom azt a kapcsolatot, mely a közművelődés általá­nos érdekei révén bennünket egybeköt. Budapest, 1913. évi február hó 27. Zichy. Gróf Z­i­c­h­y Jánosnak a kultuszmi­niszteri tárcáról való lemondása olyan je­lentős és váratlan szenzációja volt a politi­kának, hogy az általános meglepődés és megdöbbenés első pillanatában fel se tűnt a lemondásnak egy igen érdekes mellék­részlete. Ugyanis a miniszter éppen két nap­pal előbb nyújtotta be demisszióját, mielőtt nyugdíjképessé lett volna. Ha március else­jéig vár, gróf Zichy Jánost évi 8000 korona nyugdíj illeti miniszteri minőségben eltöltött szolgálati évei után. Azonban Zichy János, lehetetlennek tartván magára nézve a kabi­netben való benmaradást, azért is sietett annyira lemondásával, nehogy közben még elmúlhasson e két nap, s úgy tessék, mintha a kormánnyal való szolidaritást csak éppen addig bírta, amig a nyugdíjjogosultságot el­érte. A kényes Zichy János sietve hárította el magától e bántó feltevés legtávolabbi le­hetőségét is. (A honvédség köréből.) A király W­­­e­­b­e­r Adorján altábornagynak, a székesfehér­vári V. honvédkerület parancsnokának, je­lenlegi szolgálati állása alól, későbbi alkal­mazásának fentartása mellett való felmenté­sét elrendelte és Töbör­ét­ei báró Nagy Gyula vezérőrnagyot, a 3. honvéd lovas­dandár parancsnokát, a volt pécsi lovas dandárparancsnokot a 11. honvéd lovashad­osztály parancsnokává nevezte ki. (Hajózás a Dunán.) Mohácsról írják: Ma reggel óta a Dunán megszűnt a jégzaj­lás és miután az idő enyhébbre fordult, nem is várható újabb jég. Úgy a Folyam- és Ten­gerhajózási Társaság, mint a Dunagőzhajó­­zási Társaság megtett minden előkészületet a hajózás megkezdésére, mely március első felében okvetlen megindul minden vonalon. Ma már a halászok is láthatók voltak, amint a csónakukból hálóikat a vízbe hányták. (Az új vallás és közoktatásügyi minisz­ter.) A hivatalos lap mai száma az uj kul­tuszminiszter kinevezéséről az alábbi kirá­lyi kéziratot közli: Kedves Jankovich! Magyar miniszter­­elnököm előterjesztésére Önt vallás- és közoktatásügyi magyar miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1913. évi február 26-án. Ferenc József s. k. Lukács László s. k. (A pécsi Belv. Kath. Kör felolvasó­estélye.) Különös vonzó és érdekes pro­­grammja lesz vasárnap, március 2-án a pé­csi belvárosi kath. kör felolvasó­estélyének. A kitűnő humoráról ismert Förster Aurél dr. országgyűlési képviselő tart előadást a közélet visszásságairól. Az estély gazdag műsora a következő: 1. a) Liszt Des dur Etude, b) Heusest Sexten Etude. Zongorán előadja B­a­h­u­­­a Bözsike. 2. Közéletünk visszásságai. Előadás tartja Förster Aurél dr. ország­gyűlési képviselő. 3. Ball Ernst: Te vagy életem. Énekli Garay Lajos, zongorán kiséri B­á­­t­e­r János. 4. Farkas Imre: Az öreg Gaál végper­cei, szavalja Eperjessy Rezső. 5. Búcsúzó. Éneklik Garay Lajos és Eperjessy Rezső, zongorán ki­séri B­á­t­e­r János. Március 9-én tartja a kör évi rendes közgyűlését, március 16-án pedig délután fél 6 órakor koncert lesz. (Gazdasági szakelőadások Pécsett) A Magyar Gyáriparosok Országos Szövet­ségének pécsi fiókja március 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor rendes közgyűlést tart a pécsi kereskedelmi és iparkamara helyiségé­ben, mely alkalommal az országos szövetség alelnöke Hegedűs Lóránt dr. és a szövet­ség igazgatója Grätz Gusztáv dr. ország­gyűlési képviselők tartanak előadást az ak­tuális gazdasági kérdésről. Az előadásokon vendégeket is szívesen látnak. (Magyar nemesség.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király T­örök Vil­mos telekkönyvvezetőnek és törvényes utó­dainak magyar nemességét és harasztosi előnevét s a bemutatott címert díjmentesen megerősítette. (Uj pécsi tartalékos honvédhadapró­­dok.) A honvédelmi miniszter dr. N­y­i­r­ő Jó­zsef, Magyar Dezső, Visnyovszky Ferenc, Járó István, Jenei Antal és dr. Kovács Dénes pécsi 19. honvédgyalog­­ezredbeli hadapródjelölteket 1913. március 1-ével, később meghatározandó ranggal tar­talékos hadapródokká nevezte ki. (A borvizsgáló szakértői bizottság.) A kereskedelemügyi miniszter a borhamisítás­nak és hamisított bor forgalomba hozatalá­nak és hamisitott bor forgalomba hozatala­­végrehajtása tárgyában 1908. évi december 30-án 112.000. szám alatt kiadott földmive­­lésü­gyi m. kir. miniszteri rendelet 97. §-a értelmében, a Budapesten szervezett állandó borvizsgáló szakértő bizottság tagjaivá az 1913. év tartamára kinevezte: Abeles Zsigmond bornagykereskedő, G­u­n­d­e­l Já­nos és J­á­n­i­c­s Ferenc földbirtokos, buda­pesti lakosokat, továbbá ifj. Palugy­ay Ferenc és Schmidt Lothár bornagykeres­kedőket, valamint Hubert Henrik pezsgő­­borgyáros, pozsonyi lakosokat és ugyancsak a kereskedelemügyi miniszter a titkári teen­dők ellátásával a budapesti állandó borvizs­gáló szakértő bizottságnál dr. K­é­tf­y Ká­roly kereskedelemügyi miniszteri segédtit­kárt bízta meg. (Egy pécsi honvédfőhadnagy leköszö­nése tiszti rangjáról.) A honvédelmi miniszter Dávid Emil pécsi 19. honvédgyalogezred­­beli főhadnagynak, tiszti rendfokozatáról való leköszönését elfogadta. Dávid Emil úgy értesülünk, hogy Amerikába vitorlázott, ahol új életet kezd.

Next