Dunántúl, 1913. április (3. évfolyam, 74-99. szám)

1913-04-01 / 74. szám

K­IR - ügtíj *zása a feil . i / PÉCSI '*W3 HI. évfolyam. 74. szám. Kedd. Pécs, 1913. április 1. wasw vji mm Előfizetési ár: Egész évre . . . 24.— Félévre .... 1.— Negyedévre . . . 6.— Egy hóra .... 2.— Egy szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: Lycom-utc* 4. *7. Kiadó telefonja: 222. Megjelenik naponkint regyei. Szerkesztőség: Lyceum-circa 4.­­.... Felelős szerkesztő: KÉSMÁRKY ISTVÁN dr Szerkesztőség telefonja: 650. szám. Kéziratokat nem adunk — vissza. —» Hirdetések díjszabás szerint: A Muzeum­Egyesü­let • M M |­f KOZgIr UIOSG« Pécs-Baranya megyei Muzeum-Egyesület. Pécs, március 31. A Pécs-Baranyam­egyei Múzeum-Egye­­sület vasárnap délelőtt fél 11 órakor a püs­pöki jogakadémia dísztermében tartotta K­o­­szíts Kamill nyug­ alispán, alelnök elnök­lete mellett hatodik évi rendes közgyűlé­sét. K­o­s­z­i­t­s Kamill elnök megnyitó be­szédében utalt arra, hogy ma, a háborúk és békétlenségek korában minden olyan in­tézményt pártolni kell, amely a békés hala­dásnak előmozdítója. A Múzeum Egyesü­let békességes munkásságot fejt ki, mikor a múltak példáit tárja szemeink elé, hogy azokból okulást merítsünk, hazaszeretetet tanuljunk. Nagy tetszést kiváltó beszédje végén indítványt tett, hogy Z­s­o­l­n­a­y Miklós, mint a városi múzeumnak adomá­nyaival pártfogója és a létesítendő kultúrpa­lota anyagi alapjának tetemes részében va­ló megteremtője főrendiházi taggá történt legfelsőbb kineveztetése alkalmával üdvö­­zöltessék. Az indítványt természetesen a közgyűlés egyhangú tetszéssel elfogadta. Erre S­z­i­e­b­e­r­t­h Róbert áll. népis­kolai igazgató tartotta meg emlékbeszé­dét S­z­a­u­t­e­r Antal, néhai görcsönyi plé­bános, a Pécs város oktatásügyében kiváló szerepet játszott, népszerű paedagógus fö­lött. A közönség feszült figyelemmel hall­gatta a kiváló fejtegetéseket, melyek az ün­nepelt férfiú pályafutásának és működésé­nek hű képét rajzolták meg, majd a beszéd befejezte után élénk tetszésnyilvánítások­kal honorálta az előadó buzgó munkáját, mely a Múzeum-Egyesületnek közgyűlése alkalmával a helyi kultúra vezéralakjai fö­­­­lett tartatni szokott emlékbeszédek soroz­­­zatát egy kiváló művel gyarapította. A be­szédet egész terjedelmében közölni fogjuk. A titkári jelentést dr. S­z­ő­n­y­i Ottó, jogtanár, titkár olvasta fel. Bevezetésében a múzeum célját fejtegette, kiemelvén, hogy nemcsak az anyagi hasznosság célját szolgá­ló intézmények, hanem a szellemi előreme-­­ netelt, az ízlés nevelését, a hagyományok­­ szeretetét, a természet és művészetért való­­ lelkesedét ápoló berendezések és ezek kö­zött a múzeum is a közérdeket mozdítják elő. Majd az Egyesület múlt évi működését rajzolva meg, kiemelte azt a­­ tudományos felolvasást, melyet a helyi kultúra emlékei­ből merítve tárgyukat, önzetlen lekesedés­­sel tartottak meg tudományos életünk leg­kiválóbb képviselői és amelyeket a közön­ség kiváló szeretettel hallgatott a püspöki jogakadémia dísztermében. Az Egyesületi Értesítő 10 évnyi terjedelemben 164 nagy oldalon, többször képekkel illusztrálva, je­lent meg. Tartalmazva a felolvasásokat, a­­ történelmi, régészeti, néprajzi, művészeti és természetrajzi körből vett dolgozatokat s az egyesületi és múzeumi életről szóló híradá­sokat. Szerkesztette dr. Szőnyi Ottó. Készséggel elismerjük , hogy az Értesítő va­­lód­­i nagy ellen­értéke a koronás rendes, és 1 koronás pártoló tagsági díjnak. A jelen­tés regisztrálta még a választmányban tör­tént változásokat s a vége kérelem volt, hogy az egyesületi tagok minél több tagot toborozzanak. A jelentést tetszéssel vette tudomásul a közgyűlés és a tikárnak köszönetét fejez­te ki ügybuzgó munkásságáért. A számvizsgáló bizottság jelentését a múlt évi számadásokról H­a­lá­s­z Antal, pénzügyi fő­titkár pénztáros olvasta fel s annak alapján a számadási felmentvényt 200 korona dij utalványozása mellett meg­adta a közgyűlés a pénztárosnak. Ugyancsak ő terjesztette elő az 1913. évi költségvetést, melyet egész terjedelmé­ben elfogadtak. Ebből kiemeljük, hogy az Egyesület törzsvagyona 12.400 korona, ala­pítványai 1123 K. 96 f. tesznek ki. A bevé­tel összesen 16266 K. 97 fillérre, a kiadások 2716 korona 97 fillérre vannak előirányoz­va. Van az egyesületnek 176 rendes, 129 pártoló és 3 előfizető, 6 örökös és 6 alapító tagja. A pécsi székesegyház 1882. évi res­taurációja előtti állapotnak leírására kitű­zött 300 koronás pályatételre beérkezett és 3 bíráló által egyhangúlag elfogadott erede­ti kutatáson alapuló mű­ jeligés levélkéjét bontották fel ezután, a­melyből dr. S­ző­­n­y­i Ottó, jogtanár, titkár és múzeumigaz­­gató neve tű­nt elő. A közgyűlés őszinte lel­kesedéssel gratulált a szerzőnek.. A pálya­munka az egyesületi Értesítőben fog meg­jelenni. Erre a dr. Rónak­y Kálmán által ja­vaslatba hozott néprajzi tételt tűzték ki 1914. január 20-iki határidővel, amely a ba­ranyai magyar nép családi életének leírását kívánja meg és 300 koronával van jutal­mazva. Minden magyar állampolgár pályáz­­hatik. A pályázat titkos­, 3 bírálója lesz a beérkezendő műveknek. A művek idegen kézzel irva, fűzve, jeligés levélkével fel­szerelve dr. Szőnyi Ottó titkárhoz (Sze­­pessy­ utca 3.) küldendők. Az elhunyt választmányi tagok helyébe közfelkiáltással C­s­e­r­k­u­t­i Adolf városi levéltárost, R­e­é­h György városi tanácsost, Szentkirályi István theológiai tanárt és dr. V­isy László pécsvárosi főispánt vá­lasztották meg. A városi múzeumi bizott­ságba dr. V­a­s­v­á­r­y Ferenc jogtanárt küld­ték ki. Egy monstre per 1800-ban. Joggal szoktuk azt mondani, hogy a történelem folytonos ismétlésekből áll, így az anarchista banditák ellen folyó mostani pernek is meg volt az előzője, mely 1800-ra, tehát több mint egy századra nyúlik vissza. Ebben a korszakban, 1798 körül Fran­ciaország egy egész vidékét, la Beauve és rOrleanais-t örökös rettegésben tartotta egy vérengző haramia banda, melynek tag­jai úgy számra, mint vadságra felülmúlták a mostani banditákat. Úgy­szólván nem múlt el éjszaka, me­lyet egy vagy több gyilkosság, ne bélyege­zett volna meg, majdnem valamennyit ugyanazon módon és körülmények közt haj­tották végre. Leginkább magánosan álló házakat, kastélyokat és nagyobb majorokat támad­tak meg ugyanazon vakmerőséggel és ci­nizmussal, mint a mostani banditák, amikor például el akarták rabolni egy közjegyző­nek az automobilját. A kastélynak, majornak mindig egy volt a sorsa, megtámadták, a lakosokat le­gyilkolták, a pénzt elrabolták. Ha arra volt szükség, hogy nagyobb tömeggel lépjenek fel, a banditák ettől sem riadtak vissza. Így 1795-ben egy októberi éjszaka tizenhat lovas és ugyanannyi gya­logos gyűlt össze, hogy megtámadják Gaur­­ray kastélyt Orleans közelében, mely még ma is létezik. És célt is értek, mert miután gyilkol­tak, raboltak és ittak, akkora zsákmányt vittek el, hogy egyre- egyre körülbelül ezer frank esett. Három éven át folytonosan is­métlődtek a rablások. A rablóknak rettenetes és titokszerű­ szervezetük volt, a megrémült ország meg aggódva kérdezte, hogy mi lesz ennek a vége. Végre is két szerény igazságügyi hiva­talnok, egy békebiró és egy zsandárőrmester megesküdtek, hogy megtisztítják az orszá­got a rablóktól és ami a legkülönösebb, célt is értek. 1798. januárban egymás után elkövetett két szörnyű bűntény következtében a rémü­let a tetőpontjára hágott. Vasseur zsandárőrmester megfogadta, hogy a legelső alkalmat megragadja, hogy kezébe vegye azt a fonalat, amely a banda nyomára vezeti őt. A szerencsés véletlen is a kezére játszott. 1798. január harmincadikán két gyanús koldussal találkozott: „az egyik férfi volt, a másik nő­­velők volt egy negyedfél éves gyermek, amint jelentésében mondja. Letartóztatta őket és Fougeron polgár­társ, az orgeri békebiró elé állította őket. A derék zsandárnak szerencsés keze volt, mert a férfi koldus nem más volt, mint a banditák egyik feje, kit Borgne-de-Jouy melléknéven ismertek. Hogy Vasseur miből gyanúsította e fo­gás fontosságát és hogy mivel bírta rá a banditát a vallomásra, azt nem tudjuk. De az bizonyos, hogy Borgne-de-Jouy elárulta az egész bandát és négy hónapon át ő kisérte a zsandárokat a banda tagjainak összefog­­dosásában. Az elfogatások szünet nélkül tartottak, mindennap új bűntársakra akadtak, Vasseur és az orgeri békebíró fáradhatatlanok vol­tak, rendelkezésekre bocsátottak annyi hu­szárt és zsandárt, amennyire csak szüksé­­gök volt. Némelyik letartóztatás nagy meglepe­tést keltett, így elfogtak egy Borgne-de- Mans nevű egyént, kit 12 gonosztettért ti­zenkét különböző név alatt ítéltek már el, de mindig megszökött; azután volt egy Bir­­gitte Robilard nevű, kit egy nagy­ perben ti­zenhét év előtt élethossziglani fogságra ítél­tek. Szörnyű részletek kerültek napfényre. Több elfogott felakasztotta magát a börtön­ben, egyik pedig ijedtében halt meg, mikor látta, hogy a tanuk felismerték. A zsandárőrmester azonban Borgne­­de-Jouy társaságában fáradhatatlanul to­­­vább kutatott a vidéken, mert a banda fejét. Lapunk mai száma 10 oldal.

Next