Dunántúl, 1913. október (3. évfolyam, 226-252. szám)

1913-10-01 / 226. szám

Szerda. Október 1. DUNÁNTÚL — A pécsi villamos. A sárga pécsi vá­rosi villamos kocsik már naponkint ki-ki­­szöknek a remízből s elmerészkednek egé­szen a Széchényi-térig, sőt a Ferenciek­­utcájáig is. Dübörögve döcögnek végig az utcákon s próbakitéréseket végeznek, ame­lyek ma már nagyszerűen sikerültek. Dél felé, amikor a Király­ utca forgalma az éhező emberekkel megnövekszik, a villamos visz­­szamegy s begubózik a remizben. Az állandó villamos járástól és ezzel kapcsolatos bal­esetektől már csak egy-két nap választ el bennünket. Mint értesülünk, október el­ső napjaiban lesz a pécsi villamos pályatest műtanrendőri bejárása.­­ A Dunagözhajózási társaság szén­mosó és villámtelepének vízszükséglete. A Dunagözhajózási társaság az Üszög mellett levő szénmosó és villám­telepéhez szükséges vizet a pécsi nagy csatornából fogja gépek segélyével kiszivattyúzni. A szivattyútelepet a siklósi vám mellett a Lauber-féle réten vett telken fogják létesíteni olyformán, hogy a gépek és szivattyúkhoz szükséges villany­erőt az üszögi telepről vezetik be. Ehhez ter­mészetesen kábelek lefektetése szükséges, amelyhez viszont kereskedelemügyi minisz­teri engedély kell. A kereskedelemügyi mi­niszter az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az érdekeltek hozzájárulnak ah­hoz, hogy a kábeleket földjeiken lefektethes­sék. Ez az érdekeltségi tárgyalás ma folyt le a helyszínen, részben a városi székház köz­gyűlési társalgójában. Jelen voltak a tárgya­láson: Nyirő Béla kir. főbányabiztos, Oberhammer Antal rendőrfőkapitány, Gianorme Virgil főfelügyelő és Fekete Mihály a D. Q. H. T. ügyésze. Szakértők voltak: Orosz Ábris szászvári bányafő­felügyelő a D. Q. H. T. részéről, a máv. ré­széről Herczeg József főmérnök, az üzlet­vezetőség részéről Éltető Sándor távirda­­ellenőr. — Birtokbérlet. Ifj. W­é­b­e­r János volt országgyűlési képviselő. W­é­b­e­r Lajos földbirtokos és W­é­b­e­r Dénes pécsi gyógy­szertártulajdonos haszonbérbe vették Be­­nyovszky Kezt.­Ő gróf, volt országgyűlési képviselő 3000 hat. holdas tengelici birtokát 100.000 kor. évi bérért. — Riadalom a Kossuth Lajos-utcában. Nagy riadalmat okozott ma délelőtt a Kos­suth Lajos-utcában, hogy egy idős asszony, Langer Franciska, összeesett a gyalogjá­rón. A járókelők között egyszerre futótűz­ként terjedt el a hír, hogy az asszony kole­rában betegedet meg és így senki sem mert az asszonyhoz közelíteni. Ludwig Ferenc dr. rendőrorvos, akit telefonon értesítettek a dologról, megállapította, hogy koleráról szó sincs, mindössze az történt, hogy az öreg­asszony valahol alaposan bepálinkázott s részegségében esett össze az utcán. — Családi perpatvar a Makár­ utcában. Pacsarek György pécsi napszámos fele­sége ma reggel összeveszett az urával, amelynek az lett a következménye, hogy amint férje munkába ment, összecsomagolt és megszökött hazulról. A férj se volt rest azonban, keresésére indult az asszonynak, akit a Makár-utcában meg is talált. Az asz­­szonyt meglátni s jól elverni pár pillanat műve volt s az asszony végre is belátva, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, szépen hazament az urával. — Alapszabályjóváhagyás. A „Lapán­­csai polgári olvasókör“ alapszabályait a bel­ügyminiszter az 1913. évi 152.758. szám alatt láttamozta. — A Pécsi Tanító-Egylet tanulmányi kirándulása. A pécsi tanitó-egylet tagjai ok­tóber 6-án társas kirándulást rendeznek Eszékre, hol a város nevezetességeit és ipartelepeit, valamint a máv. iskoláját szem­lélik meg. A kirándulók élén ott lesz E­m­­b­e­r János kir. tanfelügyelő is, kit mindig ott találunk, ahol a szivéhez annyira közel álló tanítók megjelennek. — Meghiúsult betörés az olaszi plébá­nián. Szeptember 30-án éjjel fél 2 órakor Heckenberger Konrád dr. olaszi plé­bános arra ébredt, hogy valaki feszegeti a hálószobája ablakát, mire revolverrel a ke­zében, kinyitotta a spalettát és a kifeszített ablak alatt egy emberrel találta magát szemben, kire rászólt, hogy távozzék, mert rálő. Az alak elhúzódott az ablak alól, a plébános ki akart lőni az ablakon, de a rég használt revolver szerkezetén valami hiba esett, csütörtököt mondott. A spalettát be­zárva gyertyával kilépett a folyosóra, ahol a remegő szakácsnéval találta magát szem­ben, ki azzal lepte meg, hogy be akarják feszíteni az ablakát és az udvaron is jár va­laki. Közben észrevette, hogy az ebédlő ab­lakai tárva nyitva vannak és belülről gya­nús zörej hallatszik. Újabb hasztalan kísér­letezés a revolverrel. Erre benyitott az ebédlőbe, hol már nem talált senkit. Az ebéd­lőben és a mellette levő szobában minden össze volt hányva, a fiókok kinyitva, de nem hiányzott semmi. Az értékesebb evőeszkö­zök egy csomagba voltak kötve és az ablak­­párkányra téve. úgy látszik az irodát keres­ték pedig az ebédlő be nem zárt ajtajából az előszobába lépve egy lépésnyire van az iroda ajtaja, hova kényelmesen bejöhettek volna és a mellette levő szobában, melynek ajtaja nyitva volt, meglephették volna az alvó plé­bánost. Érdekes, hogy a p­lébánia­­ kutyái, melyek minden éjjel rettenetes ugatást visz­nek végbe, meg sem mukkantak és hívásra sem akartak előjönni és még érdekesebb, hogy a község rendőröket tart a falu őrzé­sére és noha az előhívott biró az egész falu­ban kereste a soros rendőrt nem lehetett megtudni, hogy hol is őrzi ez a rendőr éjjel a faluját. — Köszönetnyilvánítás. Felkérettünk az alábbi sorok közlésére: Szeptember 28-án volt Pécsdevecser község hívei áldozatkész­ségéből egy ifjú pécsi cég, Mayer György orgonaépítő által készített új orgonának az átvétele. Mint bíráló bizottsági tag, nem mu­laszthatom el, hogy nevezett cégnek a legme­legebben ne gratuláljak remek és igazán mű­vésziesen felállított művéhez; s miután ezen új orgona első alkotása, kívánom, hogy még igen sok ily szép, jó és kellemes hangú orgo­nát készítsen. Rácpetre, 1913. szeptember 30-án. S z i g r i s­z t Henrik kántortanitó. — A sétazene. A pécsi 69. gyalogezred közkedvelt zenekarának a Sétatéren szoká­sos szerda délutáni sétazenéi holnappal már elmaradnak. A katonazenekar ezentúl vasár­­naponkint délelőtt fél 12 órai kezdettel a Széchényi­ téren fog játszani.­­ Baján nem lesz törvényszék. Az igazságü­gyminiszter Baja város ama kérel­mét, hogy az 1876-ban csekély ügyforgalom miatt megszüntetett bajai törvényszék visz­­szaállíttassék, nem találta teljesíthetőnek s erről értesítette a város hatóságát. A minisz­teri döntés hivatkozik arra, hogy a szabad­kai, zombori és újvidéki törvényszékek Bács-Bodrog vármegye igényeit teljesen ki­elégítik s az alig huszezernyi lakosú Baja számára újabb törvényszéki kerületet kiha­sítani fölösleges.­­ A Nemzeti Szabadtanitás Pécsi Egye­sülete ma délután tartotta évi rendes köz­gyűlését Simon Béla főreáliskolai tanár, el­nöklete alatt. A jelentések során az elnök mély sajnálattal emlékezett meg arról, hogy Vörös Mihály, nyug­­kereskedelmi iskolai igazgató, az „Analfabéta szakosztály“ veze­téséről lemondott, egyben javasolta, hogy he­lyébe Germán István igazgató-tanítót vá­lassza meg a közgyűlés. Az elnök e javasla­tát a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fo­gadta el. Benisch Arthur dr., az egyesület fá­radhatatlan buzgalmú főtitkára eltávoztával megüresedett a főtitkári állás is. A ■közgyűlés ezt Petrich Béla dr. főreáliskolai tanárral töl­tötte be. A közgyűlésnek kimagasló pontja volt az a messze kiható javaslat, amelyet lo­vag Vasváry Ferenc dr., jogakadémiai tanár tett „Szabad Egyetem“ alakítása tárgyában. A közgyűlés kitörő örömmel fogadta a kiváló tudós indítványát, melytől egyesületünkre csak új fény áradhat és elnökévé Késmárky István dr. jogakadémiánk igazgatóját válasz­totta meg. Érdemes egyesületünk ez évi köz­gyűlése ezzel véget is ért. . . összevagdalt örült. A kaposvári csendőrök tegnap este egy összevagdalt em­bert vittek a kaposvári rendőrségre, akinek kilétét nem tudták megállapítani. A rendőr­ségen azonban Jüngling Mihály rendőrsza­­kaszvezető és Lövik Károly rendőrtizedes konstatálta, hogy az összevagdalt ember nem más, mint Varga Ferenc kisrómahegyi napszámos, akin már esztendők óta mutat­kozott az elmebetegség tünete. A szerencsét­len ember alig harminc éves és már ismétel­ten volt a kaposvári közkórház elmebeteg­osztályának a lakója. A lopás a mániája és már sok baja és kellemetlensége volt a kü­lönböző hatóságokkal. Különösen szereti a lovakat. Már néhány hét óta nem tartózko­dott Kaposváron, Szakcson és Nakon járt. Szakoson egy lovat lopott, s emiatt a csend­őrök is keresték. Nakon pedig egy cigánytól akarta ellopni a lovát, aki azonban rajta csípt­e és alaposan összevagdalta. Ilyen álla­potban találták meg a szerencsétlen embert a csendőrök, akik — mivel kaposvári illető­ségűnek mondta magát — átadták a rendőr­ségnek. Tegnap délelőtt T­ö­r­ö­k Lajos dr. városi orvos megvizsgálta a szerencsétlen embert és konstatálta, hogy közveszélyes őrült, így azután a rendőrség intézkedésére ismét beszállították a kaposvári közkórház elmeosztályára. Varga Ferenc apja jómódú kaposvári polgár. Szerencsétlen fia miatt már nagyon sok kellemetlensége volt. Már ismé­telten az elmegyógyintézetbe internáltatta a kleptomániás legényt, ahonnan azonban mint gyógyultat elbocsájtották. — A repülőgép gyorsasága. A Reims­­ban most folyó repülőgép versenyek tanúsá­got tesznek arról a bámulatos haladásról, melyet a repülőgépek az utolsó években tet­tek. 1909-ben Curtin nyerte el a gyorsasági díjat, húsz kilométer távolságot 15 és fél perc alatt tett meg, ami óránként 77 kilomé­ter sebességnek felel meg. 1910-ben Graham White 100 kilométert tett meg egy óra egy és fél perc alatt, ami óránkint 97 kilométer 700 méter sebességnek felelt meg. 1911-ben Weymann 150 kilométer utat tett meg egy óra 11 perc alatt, ami óránkint 125 kilomé­ter sebességnek felelt meg. A múlt évben Vedrines elérte óránkint a 169 kilométer 700 méter sebességet. Az idén Prévost Móric óránként 191 kilométer 285 méter sebességet ért el, vagyis percenként 3 és fél kilométer utat tett meg, ami a legyorsabb gyorsvo­natnak a kétszeresét teszi ki. MODIBNO' OUBSPECIOUTE & M­tfij­xt/JujArel/yeJi, 'TruritMssUxfwxudiAyil sk­yt misztíxx/ncrfíjxie. Jwnne 'vun in/znyomul ÁáaC xiníi/Láá a.- 3. oldal.

Next