Dunántúl, 1913. december (3. évfolyam, 278-300. szám)

1913-12-02 / 278. szám

Id. évfolyam. 278. szám. Kedd Pécs, 1913. December 2. Előfizetési ár: Egész évre . . . 24'— Félévre .... 12*— Negyedévre .... 6'— Egy hóra .... 2‘— Egy szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: Lyceum-utca 4. sz. Kiadó telefonja: 222. Megjelenik naponkint reggel. Szerkesztőség: Lyceum-utca 4. — Felelős szerkesztő KESMARKY ISTVÁN dr. Szerkesztőség telefonja, 650. szám. Kéziratokat nem adnnk­­ vissza.­­• Hirdetések díjszabás szerint Francia protekturátus Keleten Pécs, december 1. A francia egyház­ellenes politika kezdi teremni keserű gyümölcseit a Keleten, ahol évszázadokon át Franciaország szerepelt, mint a keleti keresztények protektora, s ezért francia lobogó lengett a legtöbb keleti inté­zeten, a francia konzult különös egyházi meg­tiszteltetés illette, mint Franciaország képvi­selőjét. Most történt századok óta először, hogy Jeruzsálemben az ünnepélyes nagy­mise végén a Ferencrendű­ atyák az olasz konzulnak adták meg azt a tisztelgést, mely eddig kizárólag a francia konzult illette meg. Mint a francia lapok írják, a francia kor­mányt nagyon meglepte az ő százados jogaik ellen irányuló ezen merénylet, azonnal rész­letes jelentést kért az ottani konzultól, s mi­helyt az megérkezik, megteszi a szükséges­nek látszó lépéseket az illetékes hatóságok­nál. De melyek ezek az illetékes hatósá­gok? Az ott resideáló legfőbb őre a szent­széknek, a jeruzsálemi pátriárka, aki egyene­sen a Szentszéktől függ. A Vatikánhoz bizonyára nem fog for­­dulni a francia kormány, mert az úgy sem hallgatna reá, mióta megszakította vele a diplomáciai összeköttetést. S így kénytelen tétlenül nézni, hogy miként tűnik el lassan­­kint százados privilégiuma Palesztinában ép úgy, mint az egész Keleten. Pedig lett volna egy módja legalább bi­zonyos fokig megvédeni e kiváltságait. Ha tudniillik felhatalmazta volna tengerészeit, hogy úgy, mint azelőtt is szokásban volt, mi­kor a francia flotta Jaffában időzött, díszru­hába öltözve látogatást tegyenek Jeruzsá­lemben. De ez nem történt meg, sőt inkább lemondtak arról is, hogy kikössenek Jaffá­ban, csakhogy ne kelljen Jeruzsálembe menni. Nagyon természetes, hogy a többi nagyhatalmak iparkodnak kihasználni ezt a helyzetet és maguknak bizonyos előnyöket biztosítani Franciaország rovására. Ausztria- Magyarországnak is vannak Palesztinában intézetei, egy bizonyos fokig ő is gyakorol ott protektorátust a keresztények fölött; most itt lenne az alkalom ezt még jobban megerősíteni és gyarapítani, de sajnos, a mi külügyi hivatalunk semmiféle lépést sem tett e tekintetben. Annál jobban kihasználja a helyzetet Olaszország és Németország, ezek tíz év óta öntudatosan haladnak előre azon cél felé, hogy Franciaország helyét elfoglal­ják a keleti protektorátusban. Az összes olyan­­vallásos intézetekben, melyekben a franciák nincsenek tulszámban, az olasz zászló foglalta el a francia zászló helyét, sőt Smyrnában a dominikánusok, akik 1906-ig francia protektorátus alatt voltak, önként pártoltak át az olasz protektorátus alá. A tu­­rini társaság számos iskolát alapított, a román kormány semmiféle áldozattól sem riad visz­­sza, hogy az olaszok presztízsét emelje, a francia kormány pedig szűkmarkúan meg­szüntetett minden segélyt, tétlenül nézte az egykor virágzó francia intézetek vergődését és veszni hagyta dicső örökségét a Keleten. Ma a francia lapok csodálkoznak, hogy Franciaország úgy háttérbe szorult, méltat­lankodnak ellenfeleik vakmerő fellépése miatt, de az ébredés már későn van, a mél­tatlankodás semmit sem használ, legföljebb még úgy tudna valami eredményt elérni Franciaország, ha szakítva egyház­ellenes politikájával, visszatérne őseinek dicső út­jára. A magyar delegáció ülése — Saját tudósitónktól. — B é c s, december 1. A delegáció mai plenáris ülésére az el­lenzéki delegátusok egymásután érkeztek a Bank­gassei palotába. Elsőnek Károlyi Mihály gróf érkezett, majd autón András­­s­y Gyula gróf Hadik János gróffal és R­a­­k­o­v­s­z­k­y Bélával, utána gyalog jött A­p­­p­o­n­y­i Albert gróf, majd C­h­o­r­i­n Ferenc és W­i­n­d­i­s­c­h-G­r­a­e­t­z Lajos herceg. Az ellenzékiek az ülésteremben egymás mellett foglaltak helyet. Pont egynegyed 11-kor nyi­totta meg L­á­n­g Lajos az ülést. A közös kormány részéről Berchtold Lipót gróf kül­ügyminiszter Wickenburg Márk osztályfő­nökkel és Szapáry Tiborral, Krobatin had­ügyminiszter Gunzl altábornaggyal, Csobán alezredessel és Burger Márton századossal, Bilinszky közös pénzügyminiszter Tallóczy osztályfőnökkel, a magyar kormány részé­ről Tisza István gróf miniszterelnök, Burián báró, a felség személye körüli miniszter, Te­­leszky pénzügyminiszter és Harkányi báró kereskedelmi miniszter jelentek meg. Elnök megnyitván az ülést, a jegyző­könyv vezetésére Vojnits Sándor bárót, a felszólalók jegyzésére Werner Gyula jegyzőt hívja fel. Az eddig lefolyt két ülés jegyző­könyvének hitelesítése után Láng Lajos el­nök megállapítja, hogy a mai ülés napirendje a további teendők iránti intézkedés és hogy az elnök hajlandó megadni a bizottság tag­jainak kérésére az alkalmat a mai napon arra, hogy a palotaőrség kérdését megbe­széljék. Mielőtt erre rátérnének, Károlyi Mihály gróf személyes megtámadtatás címén kért szót: A megtámadtatás, amelyben részesül­tem ,igaz, hogy nem itt hangzott el, de egy a külügyi albizottságban elmondott beszédem­ből keletkezett, amelyet a miniszterelnök úr a nyilvánosság előtt kritika tárgyává tett. Minthogy egyrészt úgy látom, hogy ez a kérdés meglehetősen nagy port vert fel, más­részt Magyarország és Franciaország viszo­nyára vonatkozik, azt hiszem legjobb, ha az országos bizottság szíves engedelmével itt, ahol a dolog keletkezett, védem meg maga­mat.­­Halljuk! Halljuk ! Midőn a külügyminiszter úr expozéjá­val foglalkoztam a külügyi albizottságban, többek között az expozé azon passzusát ki­fogásoltam, amely a francia köztársaságra vonatkozott. Annyit jegyeztem meg akkor, hogy kifogásolom azt a rideg hangot, melyet a külügyminiszter úr használt e köztársaság­gal szemben, holott tudtommal Franciaor­szágnak egyetlen­egy bűne az, hogy nem ad nekünk kölcsönt arra, hogy azt az ellene való fegyverkezésre is felhasználhassuk. A miniszterelnök úr már akkor félreér­tette intencióimat, illetve olyan értelmezést akart szavaimnak adni, mintha nekem az volna a célom, hogy a francia tőkét a mo­narchiába, illetve Magyarországba való be­jöveteltől visszatartsam. Válaszomban már akkor az albizottságban kifejtettem, hogy ez félreértés, mert senki nem óhajtja melegeb­ben, mint én, hogy éppen francia tőke hódít­son tért Magyarországon. Még a külügyi albizottság ülése előtt egy francia hírlapíró kérdésére szóról­ szóra a következőket mondottam: „Az expozénak Franciaországra vonatkozó része mindenkit meglepett, különösen minket, akik Francia­­ország barátai vagyunk és akik nem tudjuk megérteni, különösen, ha az expozé egész tartalmát nézzük, miért használt a köztársa­sággal szemben ily kevésbbé baráti hangú kifejezéseket. Pár nappal ezek után a miniszterelnök úr három vidéki küldöttségnek adott bankett­je alkalmával legnagyobb csodálkozásomra a legélesebb hangon ismét azzal állott elő, hogy én vagyok az, aki mindent elkövetek arra, hogy a francia tőke Magyarországba be ne jöjjön. Azért mondom, hogy legna­gyobb csodálkozásomra történt ez, mivel hisz a legtárgyilagosabb hangon ebbeli tévedését már a külügyi albizottságban rektifikáltam. Speciális okaim vannak arra, hogy a hangmodort, amellyel Tisza gróf személye­sen érintett, bármenyire jogosult volna is, most szóvá ne tegyem. Erre nézve csak azt válaszolom, amit 1875-ben a költségvetési vita alkalmával Tisza Kálmán válaszolt Né­meth Albertnek, aki őt élesen megtámadta. Azt mondta akkor Tisza Kálmán: rustica natura benet sua jura. Ennyit Tisza István személyes támadására, amire többé nem reflektálok, hanem csupán a dolog meritumá­ról akarok beszélni. Mindenekelőtt ismételten kijelentem a miniszterelnök úrral szemben, aki engemet konokul félre akar érteni, hogy senki sem nagyobb barátja mint én annak a törekvés­nek, hogy Franciaországgal pénzügyi nexus­ban legyünk. Szükségesnek tartom ezt meg­indokolni. A miniszterelnök úr nemcsak azzal vá­dol, hogy én a francia tőkét vissza akarom tartani, hanem azzal is, hogy ennek elérése érdekéb­en világgá kürtölöm rossz pénzügyi viszonyainkat és általában mindent elkövetek arra, hogy a monarchiának pénzügyi hitelét rontsam. Hát ez struccpolitika, melynek nincsen semmi értelme, mert manapság nem lehet eltitkolni egy ország financiális helyze­tét. Az országok fi­sciális mérlege úgy fek­szik az egész világ Pénzügyi körei előtt, mint egy nyitott kő Hisz az árfolyamok esését mindennap telefon útján azonnal meg­tudják a világ összes tőzsdéi. Párisban, Lon­donban, New-Yorkban legalább is olyan jól Lapunk mai s. t..­ 10 oldal.

Next