Dunántúl, 1915. február (5. évfolyam, 26-48. szám)
1915-02-02 / 26. szám
DUNÁNTÚL Kedd. Február 2. A háború borzalmai között, mely népeket s nemzeteket diul fel, a Jézus, a te szeretettől áradó Szivedhez, mint legfőbb menedékünkhöz folyamodunk, Tőled, az irgalmak Istenétől kérjük esedezve e rettentő csapás megszűnését; Tőled, a békesség királyától kérjük sürgető imával a várva-várt békét. Szentséges Szivedből Te árasztottad a világra a szeretetet, hogy minden egyenetlenség megszűnvén, egyedül a szeretet uralkodjék az emberek között; míg e földön időztél, a Te Szived dobogott a leggyengédebb részvéttől az emberi nyomorúságok iránt. Ó! induljon meg a te Szived most is ebben az órában, mely nagyon súlyosan nehezedik reánk a gyászos gyűlölködések és a rettenetes öldöklések miatt! Légy irgalommal a sok édesanya iránt, akik fiaik sorsa miatt aggódtakgyötrődnek, szánd meg a sok apavesztett árvát és családot, könyörülj a mélyen sújtott Európán, melyet annyi pusztulás szorongat. Ihlesd meg az uralkodókat és a népeket a szelídség gondolataival, simítsd el az egyenetlenségeket, melyek a nemzeteket dúlják, hajlítsd az embereket ismét kölcsönös békülékenységre, Te, aki szent véred árán avattad őket testvérekké. És miként egykoron Péter apostolnak könyörgő kiáltására: „Ments meg Uram minket, mert elveszünk“, kegyesen feleltél s lecsendesitetted a háborgó tengert, ép igy ma is bizodalmas imádságainkra felelj kegyelmesen lecsendesitőleg, hogy a háborgó világba visszatérjenek ismét a nyugalom s a várva-várt béke. És Te is szentséges Szűz Anyánk, mint más rettenetes megpróbáltatások idején is tetted, segíts, oltalmazz, ments meg minket! Amen. Az imádság magyar, német, vagy horvát szövege darabonkint 2 fillérért kapható a Dunántúl könyvkereskedésben. Harctéri élet. Epizódok a tábori életből. Gróf Zichy Gyula megyéspüspökhöz érkezett az alábbi harctéri levél, amelyben a pécsi egyházmegye egyik katonai szolgálatra behívott lelkésze számol be élményeiről- Az érdekes levélből közöljük a következőket: „Január 12-én indultam el hazulról és én január 19-én érkeztem meg ezredemhez. A bort nagy örömmel és köszönettel fogadta a generális úr és a Regimentsstab, s amint értesültem, külön levélben már meg is köszönték. Alig lehet leírni, milyen viszontagságos volt ideutazásom. Wienben a fináncok lefogtak a bor miatt, s midőn egyik pályaudvarról a másikra szállíttattam át, rendőrt adtak mellém, hogy a városban le ne rakhassam esetleg, mert ez esetben fogyasztási adó alá esett volna. Oroszországban egész ..........-ig mentem nagy keservesen vonaton (persze marhakupéban) s onnantól fogva a . . . . .-n keresztül 50 kilométert tettem meg gyalog, minthogy kocsimon minden helyet efoglaltak a csomagok. Ezredemet ugyanabban a pozícióban találtam a .... -i erdőben, mint amikor elindultam. Persze a kezdetleges lövészárkok helyett egy egész erdei falut találtam. Ép az napon volt itt Joachim porosz herceg is, amikor megérkeztem. Itt volt a napokban különben a német császár adjutánsa is, számos újságíró, és ma délelőtt pedig a semleges államok katonai attachéi voltak itt teljes számban. A lövészkunyhók fenyőfából és földből építve szerteszéjjel, azt a benyomást teszik az emberre, mint mikor képen lát őserdőkben hangyabolyokhoz haasonló épített exotikus falvakat !Az egész a „Lindenburg nagyfalu“ nevet viseli. Vannak benne gyönyörű körutak, mint pl. a Franz Josef-Ring, hidak (Wilhelm-Brücke), gyönyörűen törpefenyőkből és téli növényekből művésziesen elrendezett terek stb. Az újságírók sok fényképfelvételt is csináltak s igy azt hiszem, hogy az otthonlevők az újságokból is bőven fognak értesülni „Hindenburg nagyfalu“-jának csodálatos, a háború kietlen sivatagában igazán oázisként ható szépségéről. A legénység fekszik a lövészárkokban s lesi, hogy mikor dugja ki valaki a fejét az ellenséges lövészárokból, hogy lepuffanthassa. Egyes vonalakon aztán az is megtörténik közben-közben, hogy az ádáz harag helyét kedélyes komázás foglalja el. Ép a napokban jött ki a parancs, hogy szigorúan tilos az ellenfélnek újságot átküldeni, szengetni, egyáltalán vele „komázni.“ A napokban egy szerencsétlen szarvas , tévedt ite az erdőbe a két tűzvonal közé- Először az oroszok lőttek rá eredménytelenül. Erre egyik bakánk rövidesen leterítette. Három emberünk szépen kisétált a szarvasért, behozták a hátukon. Az orosz bakák ölhetett kezekkel nézték az egészet végig. Van egy verem is a két tűzvonal közepén, amely krumplival van tele. Négy bakánk legutóbb estefelé kiment krumpliért s mikor odaértek hat orosz katonával találták magukat szemben, akik ugyanolyan minőségben jártak a veremnél. Bakáink azonban már nem fogták kedélyesen a dolgot, s minthogy fegyver nem volt náluk, előkerültek hamarosan a bicskák s az oroszokat is elhozták magukkal a krumplival együtt. Persze az orosz kifogyhatatlan a ravaszságban. Legutóbb folyton énekelnek , három nap előtt a Rákóczy indulót is játszották az egyik vonalon, hogy azt a látszatot keltsék nálunk, miszerint ők már Ítéletnapig is itt maradhatnak. Tegnapelőtt éjjel pedig a két tűzvonal között az egyik fára egy levelet akasztottak fel, amelyet a következő éjjel aztán a mieink elhoztak. Úgy látszik a levelet valami, németül csak zsargonban beszélő orosz zsidó írta felsőbb parancsra. A tartalmából persze egy betű se igaz, mindennek ép az ellenkezője áll, de hiven feltünteti az agyafúrt ravaszságot, amelyben az oroszok utolérhetetlenek. Lemásoltam naplómba az eredetiről. A levél — sok helyen persze érthetetlen szó szerint így hangzik: „Vielgeliebter Feind! Bei euch ist es sehr nass und auch sehr kalt. Jech und das Brot reicht nicht bei euch, un» ist viel zu essen und auch viel Wein zu dringen. Eier das wahren (waren) dich woh bei uns in bien (Gefangenschaft akart lenni) 450.000, dieh fühn (führen) sich auch wieher wienhn sehen (wünschen) euch, gebt euch ihn gehren (gern) ihn bien, schonst (sonst) gehen wiehr (wier), schonst ist es zu sbeht (spät), eich ist bekannt der ........“ (Tovább már teljesen olvashatatlan). Persze a kitűnő kis levél senkit sem volt képes rábírni, hogy a muszkákhoz „ihn bien“ menjen. Hellyel-közzel a fentemlitett kedélyeskedések dacára is ki-kitör az erősebb harc. Tegnap például az orosz tüzérség a Schwarmliniánkra egymásután közel 100 lövést adott csupa nehéz gránátokkal s Istennek hála, hogy mindenhová csapkodtak a gránátok csak épen a tűzvonalba nem vágott be egy se. Ma aztán a mi tüzéreink ép két órával ezelőtt, hogy ezt a levelet irom revansképen négy helyen felgyújtották az egyik falut, ahol épen egyik rajvonalunk fekszik. Tudja Isten, hány orosz hagyhatta ott a fogát. Északi harctér, január 24. Horváth Lajos. Szereljük fel a sebesült harcosok Pius internátusi kórházát a rttualitások. Háborús apróságok A lengyel hősök. Fenn Orosz-Lengyelországban játszódott le ez a tanulságos eset. Ott, ahol a földek kopárak s nem járnak mások, csak a fagyos északi szelek. Valahol a lengyel pusztaságon egy nyomorult kis faluban. A falutól nem messzire táboroztak a magyar seregek a lengyel légióval. Már pár nap óta pihentek és éppen támadásra készülődtek. Csakhogy előbb meg kellett tudni az ellenség erejét, kiszimatolni felkészültségét. Megismerni a tartalékcsapatok nagyságát. Erre vállalkozókat kerestek. Akadtak többen. A választás a lengyel légió két tagjára esett: Cadenre és Bojarszki kapitányra. Mindenekelőtt kimaszkírozták magukat. Szereztek orosz ruhát és ezt vették föl. Mikor teljesen elkészültek, elindultak a faluba. A falu bejáratánál az előőrsök megszólították őket és megkérdezték tőlük, hogy mit akarnak. Erre Bojarszki a következő mesét mondotta el: Az anyjuk nagyon beteg. Már halálán is van s náluk a faluban nincs pap, ezért eljöttek ide, hogy a papot elhívják anyjukhoz. Az előőrsök hittek a mesének és beeresztették őket a faluba. Itt azután minden érzéküket megfeszítve figyeltek a körülöttük lejátszódó eseményekre. Míg a paphoz értek, keresztül mentek az egész falun. Volt alkalmuk megállapítani, mennyi az orosz tartalék, a tüzérség. Azután a pappal együtt visszatértek a magyar táborba. Este a magyar sereg teljesen körülzárta a falut. A lengyel légió állta el a kijáratokat és itt állították fel a géppuskákat is. Mikor éjjel megindult a támadás és az orosz sereg látta, hogy kelepcébe csalták, olyan nagy lett a riadalom, hogy a falu egyik düledező házában székelő főtisztekkel együtt megadta magát az orosz sereg szinejava. Másnap a táborban mindenki, mint hősöket ünnepelte Candent és Bojarszkit. Egy csodás roham. Egy hideg november végi nap történt. A székely bakák fázva húzták meg magukat lövészárkaikban. Nem csináltak semmit. Pihentek, mert a muszkák is tartózkodtak a harctól. — Hideg van, főhadnagy úr — kiáltott fel az egyik őrmester. — Tessék rohamra vezetni minket, legalább egy kicsit mozgunk és nem vesz meg úgy a jó Isten hidege. — Nem lehet fiuk — válaszolt a főhadnagy. Az ellenség sokkal több mint mi vagyunk. Várjatok, míg a többi csapatok megérkeznek. A székely bakák szomorúan vették tudomásul a főhadnagy szavait. Egy darabig tanácskoztak összedugott fővel. Nemsokára azután kiugrik az őrmester a lövészárokból és utána még 17 ember. Borzasztó ordítással, heje hajázással rohannak az orosz lövészárok felé. Kezeikben a fegyverüket lobogtatva futnak az ellenségnek. A csendes pihenésből felriasztott oroszok még magukhoz sem térhettek, a 17 baka az őrmesterrel máris bent volt az orosz lövészárokban. Ott munkálkodtak olyan nagy sikerrel, hogy a roham eredménye 7 tiszt és 200 orosz katona fogoly volt. Mikor visszatértek a bakák az őrmesterrel együtt a főhadnagy úrhoz, jelentették, hogy ennyi foglyot ejtettek, de azt is hozzátették: Főhadnagy úr, jaj de melegünk van. Később is gyakran emlegették a 17 baka ezen merész és csodálatos rohamát. 3. oldal.