Dunántúl, 1915. július (5.évfolyam, 148-174. szám)
1915-07-25 / 169. szám
8 oldal. — Ajándék a megvakult katonák felsegélyezésére. Egy magát megnevezni nem akaró jószivü adományozó művészi olajfestményt küldött a pécsi segélybizottságnak azon kívánsággal, hogy a bizottság becsültesse meg és értékesítse a pécsi megvakult katonák segélyalapja javára. A segélybizottság dr. Szőnyi Ottót kéri fel a becslésre és ennek megtörténte után a képet közszemlére teszi ki. — Aranyat — vasért. A pécsi városi főispánt hivatalban vasgyárát váltotta: Huppert Irém Fekete Jolán, Jeckel György, Orbián Lajos, Spitzer Hugó, Krauz Károly, Hell József, Károly Irma, Orbián József, Heiszki Ferencné, Gulás Ferenc, Fejtek Antal. Az istriai internáltak részére újabban a következő adományok érkeztek Pintér Ferenc árvaszéki elnökhöz: dr. Jellachich Károly 10 kor., Müller Gizella (Bezedek) 4 kor., Knorr Kálmánné és dr. Szüts Jenőné ruhaneműek. Hála és köszönet! (P. F.) — A katonák felszerelésére. Kemény Béla a pécsi hadsegélyző hivatalban 12 iránytűt adományozott a katonák felszereléseihez. — Megkerült brilliáns melltű. Mintegy hat héttel ezelőtt Winter Adolf a Deákutca 3. szám alatti kávéház tulajdonosának neje elvesztett egy 240 korona értékű brilliánsokkal kirakott merlót. A megindított nyomozás mostanáig nem vezetett eredményre, míg végre tegnap Csanádi Imre detektív a Reinstein-fée zálogházbantetten ért egy leányt, aki egy brilliáns brostöredéket akart ott megbecsültetni. A detektív ráismert a töredékben a keresett melltűre és éjjel 12 óra tájban előállította a leányt, aki 20 éves gyári makásnő és Bese Ilonának hívják. A rendőrség azonnal őrizetbe vette, ami ellen a leány mindenképen tiltakozott és óriási lármát csinált, aminek a még eléggé népes Király utcából nagy hallgató közönsége támadt. Házkutatás alkalmával a leány lakásán megtalálták a melltű többi részeit is. A leány a kihallgatás alkalmával tagadta a lopást és azt vallotta, hogy a melltűt egy más ékszerért Budapesten egy Kugier nevű cselédszerző intézetében cserébe kapta egy pincérlánytól, aki azelőtt Pécsett volt. A nyomozás tovább folyik. — Ismeretlen tyúktolvaj. Kosszerer Károly vasúti elöljáró ma reggel panaszt tett a pécsi rendőrségen, hogy az éjjel Indóház utca 52. szám alatt levő lakásának udvarából valaki 4 pulykát és 2 csirkést ellopott. A rendőrség keresi az ismeretlen baromfitolvajt. — Lopás az üzletben. Sipőcz István bőrgyári munkás, aki Pécsett a Mindszent utca 3. szám alatt lakik, tegnap este egy helybeli fűszerkereskedésben egyet mást vásárolt. Amikor távozott, az üzletben felejtette könyvét, amelyben 20 - 16 fillér volt. Amikor visszatért, pénze már eltűnt. Az esetről jelentést tett a rendőrségen, amely megindította a vizsgálatot. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban a mai napon a következő haláleseteket jelentették be: Darányi Ignác, postakocsis, ref. 42 éves (gyomorrák), Mercz József, kereskedősegéd, r. k. 21 éves (tüdőláb), Domzai Ferenc, kisbirtokos, r. k. 77 éves (aggaszály), Grün János, könyvelő, izr. 63 éves (ütőérelneszesedlés), Pinterics János, r. k. 2 hónapos (bélhurut), Heffler Ilona, r. k. 3 hónapos (hörghurut). A hét folyamán házasságot kötöttek: Csermák József bádogossegédi és Szabó Czinderi Anna, Greschner Lajos vasúti pályafelvigyázó és Pölczbauer Anna, Resser János szobrász és Schanker Margit, Kovács Dezső Alajos fényezőmester és Spiesz Mária, Geringer Dávid cipőgyáros és Naschitz Izabella, Borsi János rőfössegéd és Buzánczki Erzsébet. Őszinte sajnálatunkra a pécsi kolerakórház céljaira újabb adomány nem érkezett be miért is eddigi gyűjtésünk eredménye változatlanul 277 korona. A múlt heti adományok a pécsi segélyalapra : Tichy Ferenc dr. Pécs szab. kir. város tanácsnokának ivén: G. F. 50, Bugyáksy Antal 1, X. Y. 1.20, Valics Dezső huszárőrmester 30, F. T. 17, H. Andor 20. összesen: 119.20 K. Pécsi Napló szerkesztőségének ivén: A megvakult katonáknak: Kürschner Mór (Siklós) fia Szűcs Zoltán emlékére 20, Kamu Péter (Oszro) 1, Bér Sándorné (Marócsa) 1. Az özvegyeknek és árváknak: Altmann Annus 5. összesen: 27 K. Dunántúl szerkesztőségének ivén: A megvakult katonáknak: Buzsáky Imre 2, Marton Sándor szentlőrinci plébános gyűjtése a turbéki búcsú alkalmával 38. N. N. 2, készül róm. kath. iskola növendékei selyemgubókért 10. összesen: 52 K. Bolgár Tivadar pénztáros irén: A pécsi segélyalapra: Kovács Károly m. kir. honvéd főhadnagy g gyüjtése a 19. honvéd gyalogezred I. pótszázadában 140. A Hungária mosógyár számlája után 5% az 51/1915. sz. kórházi biz. hat. alapján a pécsvárosi közkórház gondnoki hivatala utján 100, összesen: 240 K. összegezés: Fenti gyűjtésünk 438.20 K, előző gyűjtésünk 134,873.86 K, a pécsi segélyalap julius 24-én délig 135,312.06 K. Adományok postautalvánnyal is küldhetők. Pécs, 1915. julius hó 24-én. Bolgár Tivadar a segélybizottság pénztárosa. .DUNÁNTÚL* Vasárnap. Julius 25. A háború megkezdésének évfordulóján. — A segélybizottság 68. jelentése. — 1914. julius 26. — 1915. julius 26. A két időpont közül előbbi az első mozgósítási parancs megjelenését és vele a nagy háború megkezdését jelenti, utóbbi annak küszöbön álló évfordulóját. S ez utóbbinál állapodjunk meg. Gondoljunk kegyelettel az elesett polgárokra, tisztelettel a harctéren küzdőkre és a sebesülten visszatértekre s könyörülettel mindazokra a szegény szerencsétlenekre, akik a háborús nyomorúságokat mindenki másnál jobban érzik: az özvegyekre és árvákra. Ne hagyjuk nyomtalanul tovaröppenni a háború évfordulóját. Azt az eszmét vetjük fel, hogy a háború megkezdésének évfordulóját tegye az itthonmaradt polgárság áldozati nappá és igy ünnepelje meg. Hozzon mindenki ezen a napon áldozatot a hadsereg vagy ama pécsi intézmények felsegítésére, melyek a háború okozta ínség enyhítését célozzák. Ha mindenki tehetsége szerint hoz áldozatot, akkor az itthonmaradtak ezrei könnyű szerrel fognak összehozni sok ezer koronát az áldozati nap gyümölcseként. Isten áldása lesz azokon, akik az áldozati napon bármily kis adományt juttatnak el hozzánk, kegyeletből, emberszeretetből vagy elesett hozzátartozójuk emlékére koszorú helyet a sebesültek, özvegyek, árvák, megvakultak, visszamaradottak javára, akár pedig a pécsi kolera-kórház vagy a Vörös Kereszt Egyesület pécsi fiókja céljaira. Nem bocsátunk ki gyüjtőiveket, hiszen mindenki ismeri az utat hozzánk s mindenki tudja, hogy adományát hálával és köszönettel fogadjuk! A segélybizottság. A rommá lett kolostor. Majd ezer éve annak, hogy az elenbergi trappista kolostor a Rajna és a foiés Vogesek között a világtól elvonult szerzetesek csendes munkájának békés tanyájául szolgál. Az Szent Ágostonrendiekről akik részére alapították, rászállt a jezsuitákra és ezekről a 19. század kezdetén a trappistákra s minide hosszú időn át a legszervebb béke honolt e zárda falai között. Most azonban ez a nyugalmas tanya is megszenvedte a háború borzalmait. És ez könnyen is érthető. Hisz mindjárt északra tőle van Sennheim, mely a francia harctéren elkeseredett küzdelmek színhelye volt, és Thann, az egyetlen nagyobb, 7000-nél több lakót számláló hely Felső-Elszászban, melynek birtokát a franciák meg tudták tartani, minthogy még Belfort erődítményeinek tűzvonalaiba esik. Így hát az ólembergi kolostor is elkészülhetett rá, hogy kiveszi részét a háború borzalmaiból. Úgy is történt. A franciák heves tűzbe fogták a községet s minthogy valószínűleg abban a hitben voltak,, hogy a kolostor tágas helyiségeiben német katonák vannak elszállásolva, kíméletlenül lőttek arra is. A pater prior, kit szerzetes társaival együtt legott a háború elején a trappisták szigorú hallgatási fogadalma alól feloldottak, így mondotta el dr. O. M.-nek egy előkelő német lap képviselőjének a borzalmas bombázás lefolyását. „Legelőször egy vak találat ért bennünket. Az atyák abban a hitben voltak, hogy ez véletlen, egy eltévedt löveg. A legközelebbi pillanatban azonban már másról győződtek meg. Egy gránát a kapu előtt esett le, utána következett egy második, harmadik, negyedik, — és rémülve vettük észre, hogy ez ajándékok nekünk szólnak. Mit tehettünk mást, bemenekültünk a kriptába, míg egy óra múlva a pokoli zaj elállt. 155 gránátot számláltunk, de közülünk egy sem sérült meg. Annál többet szenvedett azonban a kolostor maga. Sehol nem lehet annyira fájdalmas a háború borzalma, mint a béke ily várában, melyet a sors oly készületlenül ragad a kíméletet nem ismerő vadságba. A kolostor legrégibb részeinek ugyan a francia mozsarak sem tudtak ártani. Hogy a kripta, melyben menedéket találtunk, mint a lakóház egy része és az ősi román kápolna még a tizennegyedik századból származik, és ezek az öreg, másfél méter széles falak dacoltak a lövegekkel. Ezek helyett azonban annál roszabbul járt az új kolostor új temploma, melyet 10 éve nagy ünnepélyességgel szenteltünk fel, és mely az atyák büszkesége volt. Nem volt ugyan modern építészeti műremek, sőt inkább a templomi építkezésnek abban a nem annyira szép, mint inkább céltalan és túlságos cifraságában szenvedett, mely 1900 körül lábra kapott. Erre a borzalmas sorsra azonban a díszes Isten háza mégsem szolgált rá! Valóban rettenetes! Az egyik lövedék bőgve és ropogva épp a szentélybe zúdult le. Halálos találat érte a chórust és az oltárt is, míg egy másik gránát a keresztút falába ütött egy hatalmas nyílást. Kivétel nélkül öszszerepedeztek a festett nagyablakok, melyek oly sok pénzbe kerültek és óriási zajjal hulltak a földre az összetört templomi szerek.Az orgona, egy rendkívül értékes mű alaktalan összezúzott tömeggé vált. Mint ezüstös papírfoszlányok úgy lógtak a sípok az elülső falon a mozaikpadlóra, melyet zavart össze-visszaságban rengeteg törmelék takar. Szinte nevetséges egy kotta-állvány, mely egyedül maradt sértetlen a rettentő pusztulás közepette. A főoltárt egy díszes tabernákulum védte — az is elpusztult. Hatalmas gránitoszlopai megrepedezve dőltek össze, mintha a filiszterek templomának oszlopai lettek vole