Dunántúl, 1915. július (5.évfolyam, 148-174. szám)

1915-07-25 / 169. szám

8 oldal. — Ajándék a megvakult katonák felse­­gélyezésére. Egy magát megnevezni nem akaró jószivü adományozó művészi olaj­­festményt küldött a pécsi segély­bizott­ságnak azon kívánsággal, hogy a bizottság becsül­tesse meg és értékesítse a pécsi megvakult katonák segélyalapja javára. A segélybizott­ság dr. Szőnyi Ottót kéri fel a becslésre és ennek megtörténte után a képet közszem­lére teszi ki. — Aranyat — vasért. A pécsi városi főispánt hivatalban vasgyárát váltotta: Hup­pert Irém Fekete Jolán, Jeckel György, Orbián Lajos, Spitzer Hugó, Krauz Károly, Hell József, Károly Irma, Orbián József, Heiszki Ferencné, Gulás Ferenc, Fejtek Antal.­­ Az istriai internáltak részére újabban a következő adományok érkeztek Pintér Ferenc árvaszéki elnökhöz: dr. Jel­la­­chich Károly 10 kor., Müller Gizella (Bezedek) 4 kor., Knorr Kálmánné és dr. S­z­ü­t­s Jenőné ruhaneműek. Hála és köszö­net! (P. F.) — A katonák felszerelésére. Kemény Béla a pécsi hadsegélyző hivatalban 12 iránytűt adományozott a katonák­ felszerelé­seihez. — Megkerült brilliáns melltű. Mintegy hat héttel ezelőtt Winter Adolf a Deák­utca 3. szám alatti kávéház tulajdonosának neje elvesztett egy 240 korona értékű bril­­liánsokkal kirakott merl­ót. A megindított nyomozás mostanáig nem vezetett ered­ményre, míg végre tegnap Csanádi Imre detektív a R­e­i­n­s­t­e­i­n-fé­­e zálogházban­­tetten ért egy leányt, aki egy brilliáns bros­­töredéket akart ott megbecsültet­ni. A detek­tív ráismert a töredékben a keresett mell­­tűre és éjjel 12 óra tájban előállította a leányt, aki 20 éves gyári ma­­kásnő és B­e­s­e Iloná­nak hívják. A rendőrség azonnal őrizetbe vette, ami ellen a leány mindenképen tiltako­zott és óriási lármát csinált, aminek­ a még eléggé népes Király­ utcából nagy hallgató közönsége támadt. Házkutatás alkalmával a leány lakásán megtalálták a melltű többi ré­szeit is. A leány a kihallgatás alkalmával ta­gadta a lopást és azt vallotta, hogy a melltűt egy más ékszerért Budapesten egy K­u­gier nevű cselédszerző intézetében cserébe kapta egy pincérlánytól, aki azelőtt Pécsett volt. A nyomozás tovább folyik. — Ismeretlen tyúktolvaj. Kossze­­rer Károly vasúti elöljáró ma reggel pa­naszt tett a pécsi rendőrségen, hogy az éjjel Indóház­ utca 52. szám alatt levő lakásának udvarából valaki 4 pulykát és 2 csirkést ello­pott. A ren­dőrség keresi az ismeretlen ba­romfitolvajt. — Lopás az üzletben. S­i­p­ő­c­z Ist­ván bőrgyári munkás, aki Pécsett a Mind­­szent­ utca 3. szám alatt lakik, tegnap este egy helybeli fűszerkereskedésben egyet mást vásárolt. Amikor távozott, az üzletben felej­tette könyvét, amelyben 20 - 16 fillér volt. Amikor visszatért, pénze már eltűnt. Az eset­ről jelentést tett a rendőrségen, amely meg­indította a vizsgálatot. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban a mai napon a következő halál­eseteket jelentették be: Darányi Ignác, pos­takocsis, ref. 42 éves (gyomorrák), Mercz József, kereskedősegéd, r. k. 21 éves (tüdő­láb), Domzai Ferenc, kisbirtokos, r. k. 77 éves (aggaszály), Grün János, könyvelő, izr. 63 éves (ü­tőérelneszesedlés), Pinterics Já­nos, r. k. 2 hónapos (bélhurut), Heffler Ilona, r. k. 3 hónapos (hörghurut). A hét folyamán házasságot kö­töttek: Csermák József bádogossegédi és Szabó Czinderi Anna, Greschner Lajos vas­úti pályafelvigyázó és Pölczbauer Anna, Resser János szobrász és Schanker Margit, Kovács Dezső Alajos fényezőmester és Spiesz Mária, Geringer Dávid­ cipőgyáros és Naschitz Izabella, Borsi János rőfössegéd­ és Buzánczki Erzsébet. Őszinte sajnálatunkra a pécsi kolera­­kórház céljaira újabb adomány nem érkezett be miért is eddigi gyűjtésünk eredménye vál­tozatlanul 277 korona. A múlt heti adományok a pécsi segély­alapra : Tichy Ferenc dr. Pécs szab. kir. vá­ros tanácsnokának ivén: G. F. 50, Bugyáksy Antal 1, X. Y. 1.20, Valics Dezső huszárőr­mester 30, F. T. 17, H. Andor 20. összesen: 119.20 K. Pécsi Napló szerkesztőségének ivén: A megvakult katonáknak: Kürschner Mór (Siklós) fia Szűcs Zoltán emlékére 20, Kamu Péter (Oszro) 1, Bér Sándorné (Ma­­rócsa) 1. Az özvegyeknek és árváknak: Alt­­mann Annus 5. összesen: 27 K. Dunántúl szerkesztőségének ivén: A megvakult katonáknak: Buzsáky Imre 2, Marton Sándor szentlőrinci plébános gyűjtése a turbéki búcsú alkalmával 38. N. N. 2, ké­szül róm. kath. iskola növendékei selyemgu­bókért 10. összesen: 52 K. Bolgár Tivadar pénztáros irén: A pécsi segélyalapra: Kovács Károly m. kir. honvéd főhadnagy g gyüjtése a 19. honvéd gya­logezred I. pótszázadában 140. A Hungária mosógyár számlája után 5% az 51/1915. sz. kórházi biz. hat. alapján a pécsvárosi közkór­ház gondnoki hivatala utján 100, összesen: 240 K. összegezés: Fenti gyűjtésünk 438.20 K, előző gyűjtésünk 134,873.86 K, a pécsi se­gélyalap julius 24-én délig 135,312.06 K. Adományok postautalvánnyal is küld­hetők. Pécs, 1915. julius hó 24-én. Bolgár Tivadar a segélybizottság pénztárosa. .DUNÁNTÚL* Vasárnap. Julius 25. A háború megkezdésének évfordulóján. — A segély­bizottság 68. jelentése. — 1914. julius 26. — 1915. julius 26. A két időpont közül előbbi az első mozgósítási pa­rancs megjelenését és vele a nagy háború megkezdését jelenti, utóbbi annak küszöbön álló évfordulóját. S ez utóbbinál állapodjunk meg. Gondoljunk kegyelettel az elesett pol­gárokra, tisztelettel a harctéren küzdőkre és a sebesülten visszatértekre s könyörülettel mindazokra a szegény szerencsétlenekre, a­kik a háborús nyomorúságokat mindenki másnál jobban érzik: az özvegyekre és ár­vákra. Ne hagyjuk nyomtalanul tovaröppenni a háború évfordulóját. Azt az eszmét vetjük fel, hogy a háború megkezdésének évfordu­lóját tegye az itthonmaradt polgárság áldo­zati nappá és igy ünnepelje meg. Hozzon mindenki ezen a napon áldozatot a hadsereg vagy ama pécsi intézmények felsegítésére, melyek a háború okozta ínség enyhítését cé­lozzák. Ha mindenki tehetsége szerint hoz áldozatot, akkor az itthonmaradtak ezrei könnyű szerrel fognak összehozni sok ezer koronát az áldozati nap gyümölcseként. Isten áldása lesz azokon, akik az áldo­zati napon bármily kis adományt juttatnak el hozzánk, kegyeletből, emberszeretetből vagy elesett hozzátartozójuk emlékére koszorú he­lyet a sebesültek, özvegyek, árvák, megva­kultak, visszamaradottak javára, akár pedig a pécsi kolera-kórház vagy a Vörös Kereszt Egyesület pécsi fiókja céljaira. Nem bocsá­tunk ki gyüjtőiveket, hiszen mindenki ismeri az utat hozzánk s mindenki tudja, hogy ado­mányát hálával és köszönettel fogadjuk! A segély­bizottság. A rommá lett kolostor. Majd­ ezer éve annak, hogy az elen­­b­e­r­g­i trappista kolostor a Rajna és a foiés Vogesek között a világtól elvonult szerzetesek csend­es munkájának békés ta­nyájául szolgál. Az Szent Ágostonrendiekről akik részére alapították, rászállt a jezsuiták­ra és ezekről a 19. század kezdetén a trap­pistákra s minid­­e hosszú időn át a leg­szerv­­ebb béke honolt e zárda falai között. Most azonban ez a nyugalmas tanya is megszen­vedte a háború borzalmait. És ez könnyen is érthető. Hisz mindjárt északra tőle van Sennheim, mely a francia­ harctéren elkesere­dett küzdelmek színhelye volt, és Thann, az egyetlen nagyobb, 7000-nél több lakót szám­láló hely Felső-Elszászban, melynek birtokát a franciák meg tudták tartani­, minthogy még Belfort erődítményeinek tűzvonalaiba esik. Így hát az ólembergi kolostor is elkészülhe­tett rá, hogy kiveszi részét a háború borzal­maiból. Úgy is történt. A franciák heves tűz­be fogták a községet s minthogy valószínűleg abban a hitben voltak,, hogy a kolostor tágas helyiségeiben német katonák vannak elszál­lásolva, kíméletlenül lőttek arra is. A pater prior, kit szerzetes társaival együtt legott a háború elején a trappisták szigorú hallgatási fogadalma alól feloldottak, így mondotta el dr. O. M.-nek egy előkelő német lap képviselőjének a borzalmas bom­bázás lefolyását. „Legelőször egy vak találat ért bennün­ket. Az atyák abban a hitben voltak, hogy ez véletlen, egy eltévedt löveg. A legköze­lebbi pillanatban azonban már másról győ­ződtek meg. Egy gránát a kapu előtt esett le, utána következett egy második, harmadik, negyedik, — és rémülve vettük észre, hogy ez ajándékok nekünk szólnak. Mit tehettünk mást, bemenekültünk a kriptába, míg egy óra múlva a pokoli zaj el­állt. 155 gránátot számláltunk, de közülünk egy sem sérült meg. Annál többet szenvedett azonban a ko­lostor maga. Sehol nem lehet annyira fájdal­mas a háború borzalma, mint a béke ily vá­rában, melyet a sors oly készületlenül ra­gad a kíméletet nem ismerő vadságba. A kolostor legrégibb részeinek ugyan a francia mozsarak sem tudtak ártani. Hogy a kripta, melyben menedéket ta­láltunk, mint a lakóház egy része és az ősi román kápolna még a tizennegyedik szá­zadból származik, és ezek az öreg, másfél méter széles falak dacoltak a lövegekkel. Ezek helyett azonban annál roszabbul járt az új kolostor új temploma, melyet 10 éve nagy ünnepélyességgel szenteltünk fel, é­s mely az atyák büszkesége volt. Nem volt­­ ugyan modern építészeti műremek, sőt in­kább a templomi építkezésnek abban a nem annyira szép, mint inkább céltalan és túlsá­gos cifraságában szenvedett, mely 1900 kö­rül lábra kapott. Erre a borzalmas sorsra azonban a díszes Isten­ háza még­sem­ szol­gált rá! Valóban rettenetes! Az egyik lövedék bőgve és ropogva épp a szentélybe zúdult le. Halálos találat érte a chórust és az oltárt is, míg egy másik gránát a keresztút falába ütött egy hatalmas nyílást. Kivétel nélkül ösz­­szerepedeztek a festett nagyablakok, melyek oly sok pénzbe kerültek és óriási zajjal hull­tak a földre az összetört templomi szerek.­­Az orgona, egy rendkívül értékes mű alaktalan összezúzott tömeggé vált. Mint ezüstös papírfoszlányok úgy lógtak a sípok az elülső falon a mozaik­padlóra, melyet za­vart össze-visszaságban rengeteg törmelék takar. Szinte nevetséges egy kotta-állvány, mely egyedül maradt sértetlen a rettentő pusztulás közepette. A főoltárt egy díszes tabernákulum védte — az is elpusztult. Hatalmas gránit­­oszlopai megrepedezve dőltek össze, mintha a filiszterek templomának oszlopai lettek vole

Next