Dunántúl, 1915. július (5.évfolyam, 148-174. szám)
1915-07-25 / 169. szám
Vasárnap. Julius 25. ..DUNÁNTÚL“ na, melyeket a vak Sámson döntött le. Lent a lépcsőzeten pedig egy angyali gyermekalak felső fele guggol, melynek végtagjait a pusztító gránát szintén letépte, így megcsonkítva leesett állásáról és csonka testén egyenesen megállt, festett szemeit jámbor nyugalommal fordította az ég felé... És tovább haladt a pusztító orkán. Behatolt az atyák dísztelen háló hajlékába, hol a rend szigorú szabályai szerint, mindegyikük csak egy kicsinyke zárt fülkét mond a magáénak. A nagy megrázkódtatástól a kápolna órájának nagy számlapja is lezuhantés ezer darabokra törött. Végül nem kímélte meg a pusztítás nyugalmas kistemetőnket sem, hol egyszerű fakereszt alatt minden dísz, sőt sirhalom nélkül pihennek az elköltözött testvérek és amelyben néhány hős német katona is, kik az ősszel a kolostor közelében estek el, örök álmát alussza!... így szólt a prior és megindultan vezette körül látogatóját a szörnyű pusztulás színhelyén. Most az atyák — így számol be tovább dr. D. M. látogatásáról, — a rémület e helyét el akarják hagyni. Velük együtt elvonul majd Páter Antonius is, ki előbb medicus, majd huszártiszt volt, míg végre sorsa a legzordabb aszkétáknak e táborába vitte. Mikor a bombázásnak vége volt, Antonius testvér, kiben a hosszú idők múlva újból életre kelt a katonavér, a legnagyobb lelki nyugalommal ment ki a kertbe, hogy megkeresse azt a fel nem robbant lövedéket, mely a bombázást megindította. Meg is találta és nyugodtan lecsavarta róla a gyújtót___ Az ólembergi kolostor körül pedig tovább dörögnek a sennheimi és tanni mozsarak, hol két nagy nemzet hősei küzdenek a becsületért és az életért. Itt van a pusztulás zónája .... Háborús krónika. A szeszélyes gránátok. A „Daily Mail“ munkatársa mondja el a következő kis történetet, mely világosan mutatja, mily különös néha a sors játéka a háborúban is. — Az yperni első csata alkalmával egy német nehéz löveg épen Hooge várára esett, melyben az első francia dandár vezérkara szállt meg. A tisztek épen végeztek reggelijükkel és kimentek az étteremből az udvarra. Két vezérkari tiszt az ajtóban találkozott. „Méltóztassék előre!“ — mondotta az első tiszt és hátralépve udvariasságból előre akarta engedni társát. „Ó nem, csak menjen Ön előre!“ — mondotta a második. Erre az első tiszt csakugyan kilépett az ajtón, ámde épen ebben a pillanatban hullt le előtte a németek gránátja és nyomban megölte. Hátramaradt társa még csak meg sem sérült........ Egy parasztház szobájában pedig ugyanazon tájékon egy alkalommal három katona aludt szalmából hevenyészett fekvőhelyen egymás mellett. Egyszerre csak egy gránát áttörte a ház tetejét és a szoba közepén felrobbant. A két szélrül fekvő katona menten szörnyet halt, a közöttük fekvőnek sémi baja sem történt. Orosz „hunyósdi“. „Gazetta Polska“ jelenti a lembergi orosz uralom idejéből a következő érdekes kis esetet. Az orosz katonaság Sliwinsky H., volt országgyűlési képviselőnek lakásán, ki tudvalevőleg a háború elején működött lengyyel csapatok szervezésével az oroszok szemében nem ép a legkiválóbb érdemekre tett szert, egy orosz csendőrezredes vezetése mellett az orosz csendőrség házkutatást tartott. Sliwinsky hátramaradt családtagjai a házkutatásnál jelen lehetnek. A szekrények és az Íróasztal átkutatásánál az ezredes úr gyönyörű ezüst szivartárcát talál, amely láthatóan megnyerte tetszését. Ámde hogyan JT” «•Cs .■ tüntesse el azt a jelenlevők szeme láttára? — Nos hát az ezredes úr a hamisítatlan orosz haditervvel hamarosan elkészült. Hivatalos komolysággal és spártai rövidséggel kiadja a parancsot: „Nje smotrjet“ (behunyni a szemeket!) — s aztán: „Oborol krugot!" (hátra arc!) — S amíg mindez szabályszerűen megtörtént, a tárca is megtalálta biztos helyét az ezredes úr zsebében. Hősök doctorrá avatása. Berlinből jelentik: Az egyik egyetem számba jövő karai nem rég hősi halált halt ifjak doctorrá avatását vették tervbe. Oly doctorjelöltek emlékét, kik a harctéren a hazáért véreztek el, vagy a harctérről hazajövet sebeikbenelpusztultak, doctori diplomájuk utólagos kiállításával és annak a hozzájuk tartozók részére elküldésével óhajtották megtisztelni. Természetes, hogy csak oly jelöltekre gondoltak, kiknél a felavatás összes kellékei már haláluk előtt megvoltak. A kérdéses egyetem bölcseleti, jogi és orvosi kara határozott így. Most a közoktatásügyi miniszter azon egyetem rektorához intézett különös rendelkezésében oda nyilatkozott, hogy az ilyen eljárás ellen kifogása nincs és ezen rendelkezéséről egyszersmind a többi egyetemek rectorait és karait is értesítette. A miniszter rendeletében egyben ajánlja, hogy a kiállítandó oklevelekben az egyetemi tanács juttassa kifejezésre azt, hogy hősök emlékének megtiszteléséről van szó. — Ilyenek a mi „barbár“ szövetségeseink! Különös gyógyulás. Érdekes esetről számol be a „Daily Mail“. Egy katona, ki a nyugati harctéren egy roham alkalmával idegsokkba esett s ennek folytán megvakult, megsiketült és megnémult, egy londoni hadi kórházban csakhamar visszanyerte látó és halló képességét, ámde az orvosok legjobb igyekezete sem tudta a betegnek beszélő képességét visszaadni. Végre is elvitték a katonát egy varieté színházba. Itt betegünk egy rendkívül komikus jelenetnél annyira elnevette magát, hogy a nyelve feloldódott és „valóságos szóáradat ömlött ki szájából.“ Két nappal utóbb gyógyultan hagyta el a kórházat. Az orosz fővezér diszkardja. A „Basler Nachrichten“ július 11-iki dátummal kapta Szentpétervárból a hírt, hogy Nikolaj Nikolajevics diszkardját a kasani szent Szűzre bízta és fogadalmat tett, hogy csak akkor fogja ismét elhozni, ha Krakkót bevette___ A hirneves szamár. Miként a török „Kotla“ Smyrnából jelenti, Tsesme bombázása alkalmával, mikor is csekély anyagi kártól eltekintve csupán egy asszony halt és egy kis leány sérült meg, az angolok páratlan ügyességgel Halil Effendi, adóbeszédő szamarának mindkét fülét lelőtték. A szamár most Tsesme és környékének nevezetességévé vált: boldog-boldogtalan Hall házához siet, hogy szigorúan kiszabott beléptidíj ellenében megszemlélje e szamarat, melyet az angol lövegek legszebb ékességétől megfosztottak. Varsói telefonfülke. A „Warszawski Dniewnik“ írja: Egy varsói vendéglőben megjelenik egy vendég ebédet rendel. Még mielőtt a levest hozzák, a vendég titokban alkuba bocsátkozik a pincérrel egy kupica pálinkáért, ámde ez utóbbi kérlelhetetlenül feleli: „Tiltva van!“ A vendég szomorúan fog hát a szokott kupica nélkül elébe tálalt levesének elfogyasztásához. Ekkor ismét jön a pincér és jelenti a vendégnek, hogy a telefonhoz hívják. Csodálkozva néz a vendég a pincérre.. Egy órával előbb ért Varsóba, hol még senkit sem ismer, teljesen idegen, s íme a telefonhoz szólítják! Ez érthetetlen. De a pincér egész határozot t )» - 19. oldal. tan állítja, hogy őt és csakis őt hívják a telefonhoz. A vendég enged a hívásnak. Nemsokára visszatér a telefonfülkéből s visszajövet jóízűen törölgeti a bajuszát, miközben oda szól a pincérnek: „Mondja csak, barátom, nem lehetne még egyszer telefonálnom?“ Az ebédszámlában pedig valának a következő tételek: „Egyszeri telefonálásért 1 Rubel, egy előétel 10 Kopeka, stb. stb.“... „Mackensen“ község. „Hindenburg-nagyfalu“-nak már is akadt párja. Poroszország nyugati részén egy község azzal a kérelemmel fordult a híres Mackensen tábornagyhoz, Galicia felszabadítójához, engedje meg, hogy a község magát „Mackensen“-nek nevezhesse. A felszabadítottak. Valahol a keskeny földsávon, mely az Isonzó és a monarchia határa közt elterül, felszabadítottak az olaszok egy helységet az oszrák rabszolgaság alól. Mondjuk, hogy e helységet „Comico“-nak hívják. Már most erre a „Secolo“ és a „Corriere“ kötelességszerűen világgá ordította a dicső fegyvertényt a megszabadítottt Comico utcáinak szélességénél is hosszabb betűkben. Minthogy pedig a katonai felszabadításhoz kell még polgári felszabadítás is, ezért hát nagyot kiáltott a „Secolo“: „Tegyetek Comicoba egy olasz járásbírót!“ — Minekutána pedig Tabániában az újságok háborút csináltak, ennélfogva tudnak járásbirót is kineveztetni. A következő napon már hozta is a „Secolo“ a szenzációt: „A kormány sürgetésünkre Picolo urat Comicoba járásbiróvá kinevezte. Az ő magasztos feladata leend a felszabadított Comicoba a talán igazságosságot átplántálni!“ — Egyéb sem kell a „Corriere“-nak. ő sem maradhat vetélytársa mögött. Jött hát a sürgetés: „A felszabadított Comiconak sokkal inkább volna szüksége tanítókra, mint bíróra; nem kételkedünk benne, hogy a kormány___“ stb. És valamivel később már jött az örömhír: „Ajánlatunkra a kormány Comicoba egy tanítómestert és egy segédtanítót nevezett ki; az ő feladatuk leend az eddig leigázott Comicoba talián kultúrát ___“ „Nos és hogy állunk Comicoban a papsággal!?“ kiáltotta a római „Osservatore“. „Elvárjuk, hogy----“ És ismét valamivel később: „Elégtétellel constatáljuk, hogy comicoi plébánosul----És most? No hát most a felszabadított Comicoban egy ott rekedt kutya, három macska és négy kecske jóvoltára egy járásbíró, két tanító és egy plébános szolgáltat talán igazságot, terjeszti a talián kultúrát és osztogatja a talián kormány áldásait. Comiconak régi lakói ugyanis csodálatosképen pont felszabadításuk előtt jobbnak látták a Mecsek aljára vonulni! Nyilt-tér. Hirdetmény. Schapringer J. pécsi cég megbízásából közhírré teszem, hogy nevezett cég által a „Gospodarska zveza Ljubljana“ laibachi cégnek eladott, de utóbbi által át nem vett, Schapringer J. pécsi cég raktárházában (Siklósi utca 35. szám.) 52 hordóban fekvő egy nagyon disznózsír közbenjöttöm mellett 1915. évi augusztus hó 2.-án délután 3 órakor a helyszínen a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett nyilvános árverésen el fog adatni. Pécs, 1915. július 23-án. Dr Angyal Béla kir. közjegyző.