Dunántúl, 1915. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)

1915-09-01 / 200. szám

2. «Mal. Koronatanács a Carskoje Szelóban P­é­t­e­r­v­á­r, augusztus 31. Szeptember 2-án csütörtökön Carskoje­ Szelóban a cár elnöklésével rendkívüli ko­ronatanács lesz. Az antant kudarca a Balkánon London, augusztus 31. A Morning­ Post szerint az antant tár­gyalásai a balkáni államokkal véglegesen meghiúsultnak tekinthetők. A bolgár király tárgyalásai B­é­c­s, augusztus 31. A bolgár király a napokban több ma­­gasrangú katonai személyiségekkel köztük a hadügyminiszterrel is tárgyalást fog folytatni. Grodnót feladják az oroszok m­á­r­is, augusztus 31. A Temps orosz forrásból arról ér­tesült, hogy Grodno várát az oroszok felad­ják, hogy e­lkerüljék a hiábavaló emberáldo­zatot. Macedónia megszállása Berlin, augusztus 31. A Berliner Tagblatt szerint nem lehe­tetlen, hogy Bulgária legközelebb megszállja a szerb Macedóniát. Orosz tervek Buda­pest, augusztus 31. A Nowoja Wremja szerint Pétervár védelmi vonala Révainál kezdődik. A várost a polgárság elhagyta s most R­u­s­k­i­j tá­bornok főhadiszállását ide helyezte át. A Stilfsi hágón Innsbruck, augusztus 31. Mint a „Neue Tiroler Stimmen“ jelenti, a Stilfsi-hágónál lefolyt legutolsó olasz har­cokban sikerült az olaszokat tökéletesen el­űzni a hágóból, úgy hogy ma a szoros teljes egészében a mi birtokunkban van. Csapa­taink nemcsak a Stilfsi-hágóból űzték ki az olaszokat, hanem elvették tőlük a Scarlatto hegyet is, amely a hágó magaslatai fölött uralkodik. Ezzel a nevezetes Háromnyelv­­szögletből, amely eddig Tirol, Svájc és Olaszország között a határt alkotta, Két­­nyelv-szöglet lett. Légi támadás Brescia ellen L­u­g­a­n­o, augusztus 31. Magánértesülések megerősítik, hogy Brescia ellen intézett legutolsó támadásunk alkalmával repülőgépeink bombái az ottani fegyvergyár telepének háromnegyed­ részét elpusztították, ami óriási nagy veszteség az olasz hadseregre nézve. A bombák olyan pontosan csaptak le Bresciában, hogy az olasz hadvezetőség a támadás után nyíltan közölte, hogy az ellenséges aeroplánon bi­zonyosan olyan megfigyelő tisztünk ült, aki Bred­a minden zeg-zugát ismeri. Hír szerint húsz embert öltek­ meg bombáink és nyolc­­vanan megsebesültek. Olasz muníciógyárak álmunkásai Lugano, augusztus 31. Az Avanti újabb leleplezéseket kö­zöl. Elmondja, hogy a­z állami muníció- és fegyvergyárakban nagyon sok protekciós egyén dolgozik. Katonaköteles gyógyszeré­szek, kereskedelmi alkalmazottak, cukrá­szok, mint fegyvergyári alkalmazottak kap­tak felmentést, bár a fegyvergyártáshoz semmit sem értenek. „DUNÁNTÚL“ Szerda. Szeptember 1. A török bolgár viszony Rotterdam, augusztus 31. A török-bolgár megegyezés hírét még mindig nem erősítik meg. Azt hiszik, hogy ha megegyezés jött volna is létre, ez egyáltalán nem kényszerítené Bulgáriát, hogy fellépjen az entente ellen. Szerbia bizalmasan már vá­laszolt az ententónak, amely most is foly­tatja a tárgyalást abban az irányban, hogy Szerbától újabb engedményeket kapjon. Sztrájkmozgalom Milanóban Lugano, augusztus 31. A milánói öntödék munkásai általános sztrájkkal fenyegetőznek, ha a kormány a munkások mozgalmába erőszakkal beavat­koznak. Dán hang a harctéri helyzetről Kopenhága, augusztus 31. Az orosz sereg helyzete kétségbeejtő. A győztes központi hatalmak üldöző offen­­zívája az utolsó napokban olyan gyors, hogy ebből azt­ kell következtetni, hogy az orosz sereg ellenálló ereje teljesen megtört. Az orosz visszavonulás vad meneküléssé válto­zott. A német seregek győzelmesen és fenye­getően közelednek Vilna felé. Szaván fogta az Isten. A kálvinista és pápista varjú közt édes­kevés a különbség. Mindössze annyi, hogy az egyiknek a bajkója fakóbb, mint a másiké, de mindkettő egyformán hajtogatja: kár. A takarékos embert ekképen tévesztik össze a zsugorival s rámondják hebehurgyán: Egy kutya az. Pedig a hozzáértők leolvassák emennek a pápista színéről, hogy semmi ke­resni valója sincs a­ becsületes emberek tár­saságában, hanem a tudás fajzadékával ölel­kezzék őkelme mint akinek jobb volt volna nem születnie. Az azonban bizonyos, hogy a köztük tátongó szakadék, ha nem is araszol­ható meg a mélysége, könnyen átugorható. S a takarékos embernek épúgy kell vigyáznia, mint az adakozónak, nehogy a gonosz lélek átcsábítsa, s emezt tékozlóvá, amazt zsugori­vá tegye. Székely Márton, fiatal gazda, nem köl­tött soha semmi haszontalanságra. Éles szeme hamar meglátta, hogy mi kell, attól nem saj­nálta, mi lenne jó, arra is rászánta a fejét. De­hogy urhatnámság lépje át a kis utcaajtó kü­szöbét, azt nem éri meg a sátán haj­as­an. Tartós láncot köt a könnyen guruló koroná­sokra, nehogy kigördüljenek a láda fiából. Az meg aztán megint természetes, hogy a takaré­kos is­ téved. Arra is rámondja, hogy fölösle­ges, amire szükség van. Ezt kivált a falu há­zán tapasztalták a tanácsbeliek, akiknek számadását Székely gazda mindig kifogásol­ta. Az előre nem látható kiadásokra egyene­sen fenekedett, de a többség letorkolta, ami­ért hetekig duzzogott. — De utóbb is kiverik a fogadat azzal a sok panaszos garassal, mondta félvállról Légrádi Máté, a­ vicebiró. — A tied meg elázik a bortól, vágtál vissza kidagadt nyakkal Székely. A magamét iszom, villant meg Légrádi szeme. — Váljék egészségedre, de aztán ne kívándj a másét. — Hogy mersz vádolni? egyenesedett ki Légrádi. — Mert tenekedj minden jól van Tízezer pengőt is megszavaznál egy jó szóért. Pedig­­a község házán is takarékoskodni drukál. — Te csak zsugoriskodj odahaza. Já­rasd a feleségedet lánykori szoknyában, a gyerekeidet meg ruhátlanul, mint a cigány­­rajkókat ; de itt fogd be a szádat, netalán laka­tot tegyünk rája. Székely megszégyenülve leült, majd csöndesen kisompolygott. Attól fogva még jobban takarékoskod­ott, most már a szóval is. Nagyon bántotta Légrádi szájaskodása, aki nyilvánságosan ennyire rápirított. Nem is avatkozott többé a község dolgába. Tegye­nek, amit akarnak. Szinte emésztette az a belső féreg. Felesége megunta a­ bántó szótlansá­gát és amint a szőlőhegyen egymás mellett kapálgattak, megkérdezte végül: — Hát, ember, ez koporsónk zártáig így lesz. Haragszom rád, járja köztünk. Sze­retném tudni, hogy miért? Megrágalmazott valaki? Vagy ta te szemed talál­­kivetni valót bennem? Mért nem szólsz? Hogyan tudjam, hogy mi bánt, ha titkolod előlem? Székely Márton nem felelt, csak némán tovább kapált. — Este az asszony nem ült az asztalhoz, a pitvarban sirdogált. Székely kiment hozzá: — Ne bolondozz asszony. Az a korhely Légrádit bőszített fel, s úgy süstörög bennem a méreg, mint a boszorkányüstben. — Megharagit más a levét a feleséged­del itatod, nem félsz az Istentől? ocsúdott föl a szomorkodó asszony. — Nem bántottalak egy ujjal sem, nem lehet okod panaszra, kérlelte az ura. — Azért buttorászok reggeltől estéiig, mert olyan szives vagy és nem törsz össze rajtam nanonkint egy megvaró fiapálcát? Per­sze, te többre nem esküdtél, mint én bomlott ésszel, ki mindig a kedvedben­ járok, ferdült újból sírásra az asszony szája. Az ura kiegyenesedett: — Akkor is az én kedvem kerested, mi­kor kiki­abáltad, hogy még nem kaptál itt szoknyát, amióta­ asszony vagy. Az felszárította a kötényével a köny­nyeit. — Hát szükséges volt azt világgá kür­tölni? Nem látja meg a vak is, hogy a taka­rékosságod­ túlment a kellő határon? Apám uram mennyit könyörög, hogy hozd már az orvost neki, oda van a gyomra a sok kopla­lástól, s te úgy nem hallod azt, mint az a kő­szikla, amelyikből a szivedet faragtad­.. Amit az Isten teremtett beléd, azt kihánytad és ke­ményet tettél a helyibe, hogy semmi se tudja meglágyítani. — Kőszívűnek tartasz? — Ann­ak pedig, akinek se Istene, se lelke. Székely arcai elfakult. — Hát az nem istentelenség, hogy a tu­­tyi-mutyi vén ember akkor is itt lábatlanko­­dik, amikor egyebet se tesz már, mint csak a drága kenyeret pusztítja. S még orvosság­ért nyafog, mert kevesell, amit potyára m­eg­­zabál. Az Isten se rendezte jól a maga dolgát, hogy a hasznavehetetlen embert ki nem szó­lítja idején, hanem kölöncként a szegény em­ber nyakába akasztja. Az asszony keresztet vetett: — Hát elment tisztára az a maradék csöpnyi eszed? Nehány esztendeid etted po­tyára az apád kruigerét gyerek korodban, s nem tudod, hogy a kölcsön kenyér vissza­jár? — Nekem mondtad­ ezt, te hosszú hajú, rövid eszű teremtés? Erős kezét ráemelte, lecsapott vele, s az asszony eszméletét vesztve, az ágy mellé zuhant. —­­ Édes­atyja, fehér hajú aggastván a leg­rosszabbkor nyitott be. Dühöngő fia elé lé­pett: — Nem félsz az Istentől? Fia megszégyenülve nézett félre: —• Az igazamért nincs mitől tartanom.. Az öreg Székely elszomorodva ült le: — Szép igazságokat pedzesz. Apádat haszontalan kenyérpusztítónak kiáltottad ki, mert olyan vakmerő, hogy föl meri vetni bá­gyadt szemét a mennyei Atyához és kéri, hogy neki is adja meg a mindennapi kenyeret. Te ezt fölpanaszlod. A feleségedet leütötted, itt a botom, üss agyon most már engem is­, legalább egyszerre két karéj kenyeret spó­rolsz meg.

Next