Dunántúl, 1916. február (6. évfolyam, 25-48. szám)
1916-02-01 / 25. szám
Kedd, február 1. DUNÁNTÚL tonyságot. Olajfestményein a rajzvonalak elragadóan merész eleganciájában és könyedségében gyönyörködhetünk, mely párosulva a színharmóniák iránt való megállapodott, finom ízléssel, a jövő várható fejlődésének biztosítéka. A művész képességének sokoldalúságát bizonyítják még vázái és porcellánjai, melyeknél elsősorban a mintázás ötletességét kell dicsérnünk. Ha Mattyasovszky majd elmerül később a fajansz-technika szinte végtelen gazdagsági színharmóniának tanulmányozásába, hisszük, hogy benne kell látnunk azt a művészt, aki a magyar fajansztechnika eddigi nagy fejlődésének újabb lökést fog adni, aki művészi iparunkat újabb dicsőséggel fogja tetézni. (i. e.) Az „Alkotmány“ hasábjain Ybl Ervin dr. ezeket írja a művészről: — Igazi meglepetés Mattyasovszky - Zsolnay László kiállítása. Párisban tanult és eddig még nem állított ki sehol. Ott szítta magába az impresszionisták művészetét, mert ez felelt meg egyéniségének. Az ő impreszszionizmusa azonban nem olyan könnyed. Nagy lendületű, súlyos, Greco nyomasztó harmóniáira emlékeztető, máskor pedig virtuóz és brutális, mint Liebermann piktúrája. Egypár képe annyira bevégzett, hogy csodálkoznunk kell, micsoda nagyszerű önfegyelmezéssel rendelkezik ez a fiatal művész, hogy eddig még nem lépett ki az ismeretlenségből. Ilyen képeket ily fiatalon csak igazi tehetség tud festeni. Páris hozzásegített, de az igazi érdem az ő munkásságáé, talentumáé. Tanulmányai meggyőznek, hogy komolyan törekszik ideálját megvalósítani, ami nem más nála, mint az élet, a maga közvetlenségében. Rajzaiban a vonalak néha ugyan még bizonytalanok, de sokszor húz olyanokat is, amelyeknek kifejező ereje, élettel telítettsége mindenkit meg kell, hogy kapjon. Színei is, csak a csendéletekben vagy a hátterekben nyernek önálló funkciót, máskor csak arra valók, hogy egy portrait megkapó elevenségét, az ábrázoltak belső mozgalmát kifejezzék. Igazi impresszionista művész, ki festészetének irányát parancsoló szükségszerűséggel választotta meg magának. Ha megnézzük kettős felnőtt és kettős gyermekarcképét vagy ezeknél finomabb, de nem anynyira erőteljes öreg női portraitját, meggyőződhetünk művészetének őszinteségéről, festői hivatottságáról. Kerámiai művei is arisztikusak, legfinomabbak a Zsolnay-gyár mostani termékei közt. „Az Újság“ művészi rovatában Mattyasovszky-Zsolnay László képkiállításáról ezeket olvassuk: -„ Mattyasovszky-Zsolnay László fatalember, ki most lép először a nyilvánosság elé. Föltűnése ennek a szomorú háborús korszaknak talán legörvendetesebb művészi eseménye. Igazi tehetség, ki már sokat tud, s annál is többet igér. Hatalmas temperamentum. Igazi vehemenciával festi képeit (csapkodó ecsetkezeléséről hihetőleg leszokik majd idővel), amelyeket egyelőre még nem igen fejez be, meghagyja őket félig vázlatállapotukban, így is érdekes munkák és tehetségéről helyes fogalmat adnak. Kár, hogy a szint elhanyagolja, madaras csendélete finom színérzéket árul el. Könnyű kézzel, nagy biztonsággal odavetett rajzai is őserőről beszélnek. (e. n.) A „Pesti Hírlap" is elismeréssel szól az alábbi kritikájában a kiváló művészről: — Egy másik szereplője a tárlatnak: Mattyasovszky-Zsolnay László. Egészen új név a magyar festészetben. Zsolnay, a nagy keramikus unokája, aki maga is az iparművészettel kezdte meg pályafutását s e téren, mint kiváló kerámiás műveket készített. (Több arisztikus vázája van a kiállításon is.) Mint festő, Párist vallja ideáljául. Páris ugyan a legnagyobb művészeti finomságok városa, de abszolúte nem tartozunk azok közé, akik földre borulnak Páris neve hallatára. Az az erkölcsi undor, melyet a világháború nyomán a francia nép műveltségével szemben érzünk, nem befolyásolja kritikai véleményünk őszinteségét, de a fiatal művésznek amennyire használt, annyira ártott is a párisi levegő. Technikailag nagy virtuozitásra tett szert, de érzésében elfranciásította Ne felejtsük azt sem, hogy egy olyan fiatal művésztalentumról van szó, akiben a művészvér és itilésbeli előkelőség már átöröklődött, akiben tehát veleszületett finomság van. Ez mindenütt elősegíti az érvényesülést s ha az ifjú Mattyasovszky-Zsolnay a magyarság szeretetében is elmélyed művészi fakturájainak mai fejlettsége mellett, számottevő művészeink első sorába juthat rövid időn belül. Most figurális tanulmányokkal (köztük a nagyanyjának remek pastell-képmásával) s néhány igen finom csendéletképével szerepel. Rajzainak nagy kollekciója is duslakodik friss impressziókban. (k. k. I.) A „Magyar Hírlap" így számol be a képkiállításról: Mattyasovszky-Zsolnaynak szép és értékes dolgain erős nyomai vannak még az iskolának — de megtanultsága és becsületes kultúra és okos megértés bizonysága; — egyebekben pedig mind e francia és naturalista hatásokon át jelentékeny talentum sok biztató ígérete van a képein. Egy-egy Studium feje komoly érték, (bll Mattyasovszky-Zsolnay László, akinek művészi alkotásait méltatja most a kritika, ecset helyett kardot forgat kezében. Festéke a pirosló vér, amely új színekkel, új meglátásokkal teszi gazdagabbá fogékony művészlelkét. Hadi árváinkat örökbe fogadjuk — Nemes czivil családok Pécsett — Tisza István a múlt héten Huszár Károlynak adott válaszában kijelentette, hogy a hadi árvák és hadi özvegyek ellátása tekintetében az állam a maga részéről sok terhet vállal, de számít mérhetetlen terheinek megosztásában a társadalomra is. Tisza Istvánnak emberismeretére vall ha az árvák gondozásában gondol elsősorban megbízható társadalmi segítségre. Senki sem szorul inkább az egyéni, nemesen érző szívek segítségére, mint az árva, semminemű segítséget sem lehet kevésbé szerencsésen végezni hivatalos bürokratizmussal, mint a nevelést. — És, ha egyáltalában van megbízható áldozatossága közönségünknek, — csak jól kell hangolni, — az árvák ügye iránt mutatkozik az. A múlt évben miniszteri rendelet hívta fel az árvaszékeket, hogy tartsák nyilván azokat a családokat, akik hajlandók az árvákon nevelés vagy örökbefogadás által segíteni. A fölhívás nem volt eredménytelen. Egyik-másik törvényhatóságban több örökbefogadó és jótékony család jelentkezett, mint ahány örökbefogadható avagy jótékony családnál elhelyezhető hadiárva az illető törvényhatóság területén van. Hogy pedig ezeket az örökbefogadókat és jótékony családokat igénybe vehessék oly árvaszékek is, melyeknek területén viszont nincs annyi örökbefogadó vagy jótékony család, mint amennyi hadiárvának ily védelemre szüksége volna, a miniszter újólag felhívta az árvaszékeket, hogy haladéknélkül tegyenek jelentést arról, hány olyan örökbefogadó vagy jótékony család jelentkezett az árvaszéknél, akiknek hadiárva nem jutott. Pécsett és Baranyában eddig teljes ellátást igénylő árvákat nem jelentettek be az árvaszéknél. Viszont voltak jelentkezők, akik egészen fiatalkorú árvákat örökbefogadni hajlandók. Akik ez iránt közelebbről érdeklődnek, forduljanak akár Pécs város, akár Baranya vármegye árvaszéki elnökeihez, akár Komócsy István úrhoz (Pécs, kisebb papnevelő intézet), aki szintén szolgál jószívű keresztény családok neveivel, akik kiskorú hadiárvákat örökbe fogadnak. Előadás a pécsi tanítóképzőben Pécs, január 31. Vasárnap délután tartotta a pécsi püspöki tanítóképző intézet „Hetyei“ önképzőköre első nyilvános gyűlését. Egy szerencsés ötletnek megvalósulása s elengedhetetlenül szükséges, hogy az első gyűlést több is kövesse. Az intézet növendékei ugyanis az életben hivatásuknál fogva sok ügynek terjesztői, sok oktató és szórakoztató öszszejövetel kezdeményezői és rendezői lesznek, miért is elkerülhetetlenül szükséges, hogy ehhez a készséget és ügyességet már az intézetben sajátítsák el. Aki mások előtt nem igen szavalt és beszélt, az bajosan fog vállalkozni arra, hogy mint tanító népszövetségi, köri és egyleti gyűléseken nagyobb beszédet mondjon s aki maga nem szerepelt még a színpadon s nem ismeri a színpad technikáját, igen nehezen fog az mint tanító rendezni előadásokat. Miért is hála és elismerés illeti az intézet vezetőségét, hogy alkalmat ad növendékeinek arra, hogy az iskolán kívüli munkára és szerepkörre is készülhessenek. Ami az előadást illeti, arról csak szépet és jót mondhatunk. Székely József zongorajátékán, valamint Radics Gyula és Eilinsfeld József hegedűjátékán ugyan meglátszott, hogy nem szoktak a nyilvános fellépéshez, de meglátszott rátermettségük, ügyességük és nemes törekvésük is. Károlyi Károly Japán történetét ismertette. Nagyon lekötötte hallgatói figyelmét, amennyiben nagyon ügyesen válogatta öszsze a felkelő nap országának történetéből a legérdekesebb mozzanatokat. Takács Gyula Vörösmartynak „Vén cigány“ című költeményét szavalta. A gondolatok halmazát a legváltozatosabb érzelmek hullámzását megértette s teljesen átérezte s igy valóban művészit nyújtott. Az énekkarnak csak az volt a baja, hogy nem tudott kibontakozni szereplésének újszerűségéből, de ez egyáltalán, nem akadályozta meg a közönséget abban, hogy az énekszámokat tapssal honorálja. A gyakorló iskola növendékei közül Böröttffy Bandi, Lajos Iván, Somssich Béla, és Szedlák Toni a „Várják a tanfelügyelőt“ című kis vígjátékot adták elő. Bátran és ügyesen játszottak valamennyien a közönség legnagyob csodálkozására és gyönyörűségére. Végül a tanítóképző intézet növendékei egy vígjátékot adtak elő: „Inkognito.“ A közönség nagyon derűs hangulatban élvezte végig a sikerült előadást. Zsigmond László szelíd természetének nagyon megfelelt a kupakfalvi polgármester szerepe, miért is nagyon szépen és nyugodtan adta elő azt. Rabby József fölülmúlhatatlanul jól játszotta a polgármester együgyü és fonák szolgájának szerepét Már puszta megjelenése is nagy derültséget keltett. Eilinsfeld ügyesen adta a félreismert trónörökös s Radics Gyula a bőbeszédű előadó szerepét. Schmellás folyton Tüsszentő hajdúja, Brigovácz borotváló rendőrje és Mitricka vizsgálóbírója szintén elsőrendű alakítás volt. Hauk József és Szilvási István pedig gyönyörűségesen adta a két vendéglős szerepét. Külön elismerés illeti Ernest Ferenc rendezőt és Rabby Józsefet, ki az előadás műsorlapját, nagyon ügyesen és leleményesen, megrajzolta. Legvégül szabadjon még megjegyezni, azt, hogy szerény keretek, egyszerű eszközök álltak csak a szereplők rendelkezésére s a színpad is az ő egyszerű, de ízléses munkájuk volt. S mindezt megcselekedték ügyesen, de egyúttal aranyos szívvel, mert a bevétel az utolsó fillérig a vak katonáké lett. 3. oldal.