Dunántúl, 1916. március (6. évfolyam, 49-74. szám)
1916-03-01 / 49. szám
2. oldal. Készülődés a folrtokosság ellen — február 29. Sok szó esik a drágaságról Nem arról a hányadáról, amely a megcsökkent munkaerő, a magasabb munkabérek, a termelés leapadása, a fogyasztásnak bizonyos cikkekben való tetemes fokozódása következtében, mint a háborúval, természetes velejáró jelentkezik, hanem arról, amelyet a kapzsiság, a tisztességtelen spekuláció, a minden erkölcsi korlátokat felrúgó pénzéhesség, hirtelen meggazdagodási vágy idézett elő. A képviselőházban lefolyt drágasági vita sok érdekes adatod, tanulságod vetett fel arra nézve, hogy hol keressük a hibát. Tény az, hogy a gazdasági szervezetlenség oka annak, hogy néhány ember nyakunkra nőtt. S hogy kellő gazdasági programm hiányában az alkalmas szituációt ki is tudta használni, a lelkiismeretlen spekuláció, azt a negatívumokkal tele kormányrendeletek már nem tudták megakadályozni. Vagy megkéstek, vagy tényleges intézkedések hiányában a kívánt eredményt már nem tudták elérni. Kétségtelen, hogy az egész drágasági vitának legérdekesebb, egyúttal legpikánsabb része a nagybankok mesterkedéseinek szellőztetése volt. Hogy hogyan függnek össze a közételmezés drágasága, a hadseregszállítások, a nagykereskedő és hadseregszállító bankérdekeltségekkel, amely csatornákon a háborús áruforgalom rengeteg haszna a bankok treszorjaiba jut? Hogy jó helyen tapogatództak azok, akik a nagybankok bűnlajstromát bolygatni és az ország színe elé vinni merték, Sándor Pál szerepléséből is kitűnt. De szükség volt erre. Mert, hogy a háborús konjunktúrák ügyes, kitűnő üzleti szimattal való kihasználásának óriási haszna hol koncentrálódik, ez olyan kérdés, melyet jó volna a napirenden tartani. Nem azért, mintha a Wertheim szekrényekbe tömött pénzhez tapadó sok piszok üzleti manőver különös izgató falatul szolgálna azoknak, akik majd statisztikát fognak készíteni arról, hogy kik tartották a háborút jó üzletnek, hogy kik voltak azok, akiket, mikor a nemzet összes fizikai és erkölcsi erejét vitte frontra, jobban érdekelt saját profitéhes zsebük, hanem azért, hogy amikor a háború után a rombolást az alkotás váltja fel, amikor a pusztulás világában gondolataiban megtorpant, érzéseiben megfagyott emberletek új élethez lát, hogy a meghozott áldozatokkal kiküzdött sikert, győzelmet biztosítsa, kamatoztassa újabb áldozatokkal, kik tesznek azok, akiknek fokozottabb mértékben kell majd résztvenni a háborúban megnövekedett anyagi erejök arányában az alkotás nagy munkájában. A budapesti Kereskedelmi Kamara jónak látta már eleve informálni, felvilágosítani a közvéleményt arról, hogy a háborús nyereségek hol koncentrálódnak, következőleg, kiknek kell majd fokozottabb mértékben kivenni részüket azokban a terhekben, amelyeket a háború az országra mért. Az agrárkörök adójáról a nevezett ka-marában egy megnyitóbeszéddel kapcsolatban a következő megjegyzés hangzott el: „A maximált mezőgazdasági terményárak a népesség összes rétegeiből a mezőgazdasági termelőknek olyan kiadós hozamokat juttatnak, hogy a legelemibb adópolitikai s egyben méltányossági követelmény, hogy a jövőben e különös virágzásnak indult osztályunk fokozottabb mértékben vegye ki részét azokban a terhekben, melyeket a háború reánk ró". Ez az, aminek nem szabad a közvéleménybe átmennie, ez az, amiért nem szabad tűrni, hogy azok, akik tulajdonképen összehalmozzák a pénzt, akik bogozták az érdekszálakat s tudták, hogy a nemzetnek a harctéren elfolyt vére jó, mert sokat, anynyit tehetett rajta keresni, amennyit álmukban sem menek volna remélni, már előre ebben az irányban preparálják a közvéleményt, hogy míg a mezőgazdasági osztálynak fokozottabb megterhelését sürgetik adópolitikai és méltányossági szempontból, magukat és a háborúban szerzett jóval nagyobb vagyonnyereségüket biztosságba helyezzék. Mi jogon, mi címen akarja a merkantilista érdekeket védő budapesti Kereskedelmi Kamara fokozottabb mértékben a földmivelő osztályt megterhelni, a háborús terhek fedezésére szükségessé váló adókkal? Azt bizonyára tudják a másik táborban is, hogy a közterhek viselésében, a földbirtok és annak gazdasági haszna mindig kivette aránylagos részét, hogy pénzben és vérben és az agrárosztály hozza a legnagyobb áldozatokat. Miért kell tehát már most a mezőgazdasági osztály fokozottabb megterhelését sürgetni a háborúban és az utána következő időkben, amikor pedig a háború következményei annyira fokozták a mezőgazdasági élet fejlődésének jelentőségét, amikor bebizonyosodott, hogy a háború után elsősorban a mezőgazdaság teljesítőképességének fokozása tesz fő feladatnak, mert így követeli Magyarországnak, de Ausztriának is elsőrangú gazdasági s mezőgazdasági érdeke, amikor beigazolódott, hogy védőképességünk egyenesen a mezőgazdaság teljesítőképességétől függ? ... A háborús nyereségek címén? Elismerjük, hogy az árak maximálása a mezőgazdáknak is tetemes vagyontőke-többletet jelent, de ugyanakkor a drágább termelési viszonyokkal kell küzdeniük, amelyek dacára is szükséges honvédelmi szempontból kötelező munkájuk teljesítése. S ha tekintjük azt, hogy a magyar földbirtok a paritás elvénél fogva kijáró állami támogatásban sem részesült, hogy az ipari érdekek mellett mostoha gyermeke volt a magyar törvényhozásnak, akkor be kell látni, hogy egyenesen szükséges volt a támogatás, a fokozottabb segítség, amikor arról volt szó, hogy a terméshozamot nemcsak fenntartani, hanem lehetőleg fokozni kell. Eszterházy Mihály gróf parlamenti beszédében kimutatta, hogy micsoda nehézségekkel kell megküzdenie annak a gazdának, aki belterjes gazdálkodással foglalkozik, s hogy a kisgazdáknak helyzete egyáltalában nem irigylendő a nagypénzbőség dacára sem, mert az el fog tűnni, ha majd a háború okozta hiányok pótlására, a gazdasági szükségletek fedezésére kerül a sor — a mainál is jóval nagyobb árban. Különben is csak a magyar földbirtoknak van haszna a háborúból, amelyet anyanyira szeretnek emlegetni és felfújni a mer- i kantilisták? Hogy miért, tudjuk. De ezzel legkevésbbé sem fogják elterelni a figyelmet a nagybankok nyereségeiről és a hadseregszállítók konjunkturális nyereségeiről. Arra meg épen ne számítsanak, hogy a magyar mezőgazdaság villámhárítója tesz a bankplutokratikus vagyonok és jövedelmek adómegterhelése ellen. A közhangulat elkeseredése a nagy pénzintézetek háborús üzleti politikájával szemben — már kimondotta ítéletét. A Magyar Általános Hitelbank 27 vállalatnál van érdekelve, s csinálja a jó üzleteket cukorral, fegyverrel, textillel, élelmiszerekkel, gabonával, gépiparral. E bank áruosztályának nyeresége az 1914. év első felének 320.00 koronájával szemben az 1915. év első felében 1 millió 420.000 korona. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 21 expositura révén van érdekelve. Malomtrösztje révén (6 pesti, 3 vidéki) az évente eladásra kerülő búzának ötödrésze fordul meg nála. A Magyar Bank 14 vállalkozással, malomtrösztjével elérte azt, hogy 1915-ben, az 1914. évvel szemben 2.264.028 korona nyereségtöbbletet mutatott ki. A Hazai Bank, bár áruosztálya nincs, papírban malomiparban (főkép a Hatvany-Deutsch családok malmai révén) tevékeny szerepet játszik. A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank az áruosztály különféle vállalatainál (raktárházak, gabona, cukor) 1914-ben 100% emelkedést ért el az 1913-ik évvel szemben. Nagyon természetes, hogy a fölhozott adatokat nem szabad véglegesnek tekinteni. Hogy ezt megtehessük, szükséges volna organizációjuk minden csinját-binját ismerni, mert csak így láthatnék azokat a szállakat, mely pénzintézeteinket érdekeltségeikkel összefűzi. Ha mindezen adatokhoz hozzászámítjuk még a konjunkturális kereskedelemnek ama roppant hasznait, melyeket — a tisztességes kereskedelem erkölcsi korlátait félretolva — az áruösszehalmozással, elrejtéssel, árdrágító műveletekkel biztosított magának, s ha meggondoljuk azt, hogy ennek a konjunkturális kereskedelemnek nem egy képviselője van, aki egy fillér nélkül százakra tett szert, akkor is már elég tág perspektíváját adtuk annak a ténynek, hogy a háborús nyereségből, — amelyet egészében a gazdák számlájára szertnének írni és így őket a háborús ráadások, terhek fedezésére szükséges új megadóztatásokra beajánlani, — nemcsak a gazdáknak jutott, hanem jóval nagyobb hányaddal azoknak is, akik hol lappangó, hol meg nyílt harccal mindenkor ellenszegültek olyan gazdasági tervnek és célnak, amely agrárius köreink boldogulásának, előbbre jutásának egy-egy emeltyűje lehetne. A Katholikus Népszövetség már felhívta (1916. 1. füzet) tagjainak figyelmét a birtokos osztály ellen irányuló készülődésre. Égető szükség van erre már most, ha nem akarjuk, hogy megismétlődjék az, ami történt a Wekerle-féle 1909. évi jövedelmi adótörvény felfüggesztésével. Pedig ez a törvény épen a szegényebb agrár népünknek vált volna hasznára. Akkor a kormány valamennyi kereskedelmi egyesület tiltakozására, a törvény életbeléptetését elhalasztotta, ezzel pedig — Szentkirályi Kálmán adatai szerint (B. H. 1912. dec. 19.) — Magyarország 3.800.000 törpebirtokosa zsebéből egy évben 6.600.000 koronát, az ország 190.000 kisbirtokosa zsebéből 2.800.000 koronát vesz ki. A budapesti Kereskedelmi Kamara fentebb idézett kiszólása hasonló támadásnak bejelentése, amelynek kivédése — tekintve a háború után következő súlyos időket, — nehéz tesz, ha idejekorán nem sietünk a keresztény birtokos osztály védelmére. Levis, DUNÁNTÚL Szerda, március 1. A nagymányoki zárda 25. éves jubileuma — február 29. Szerény keretek közt, de annál nagyobb érdeklődés mellett ünnepelte meg vasárnap a nagymányoki zárda 25 éves fennállását. Az érdeklődés nagyságát fényesen bizonyította az ünnepélyen megjelentek nagy száma. Ott volt Nagymányok község intelligenciája teljes számban, ott volt a község hálás népe és igen sokan távolabbi vidékről is, kiket a lefolyt 25 év alatt a zárda szerény falai közül bocsájtottak szárnyra az étel küzdőterére, szt. Vince angyali jóságú leányai. A kedves jubiláns ünnepély igazi kis oázis volt a véres világháború kietlen sivatagában. A szeretet ünnepelt, mert azokat ünnepelte, kik mint a krisztusi szeretet önkéntesei hódítják meg szeretettel felvértezett szívükkel a zsenge leányszíveket Isten országa számára. A hála font e napon rózsakoszorút azoknak, kiknek a világ csak töviseket juttat osztályrészül. A szeretet és hála szerény ünnepélyének fényét sok kiváló tényező emelte. Ezek sorában első helyen állanak a főpásztori elismerés kitüntető szavai, melyekkel gróf Zichy Gyula dr., megyéspüspök örvendeztette meg a jubiláló intézet érdemdús vezetőségét. Az apostoli lelkű főpásztor le-