Dunántúl, 1916. június (6. évfolyam, 126-147. szám)

1916-06-01 / 126. szám

4. oldal.­ ­ Rézbányay József dr. tiszteletbeli kanonok Pécs, május 31. A király, mint ahogy azt a hivatalos lap egyik legközelebbi száma közli a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a Körmendy Károly elhunytával megüresedett tiszteletbeli kanonokságra Rézbányay József dr. theologiai tanárt és pápai kama­rást nevezte ki. A szép kitüntetés a pécsi egyházmegye egyik érdemekben gazdag, kiváló tagját érte. Rézbányay József dr. immár több mint három évtized óta tanára a pécsi hittudomá­nyi főiskolának, működési ideje alatt tehát már egész lelkészi generációt nevelt az egy­házmegyének, 1907. óta a pécsi püspöki jog­akadémián az etika és művelődéstörténelem magántanára is egyúttal. De nem csak mint tanár kiváló, hanem je­les egyházi szónok és író is, aki e téren or­szágos névre tett szert. Az egyházi folyó­iratban közzétett számos kitűnő szakisme­rettel és alapossággal megírt cikkén kívül nagyobb munkákat is írt, ezek a latin nyel­ven megjelent Patrologia, továbbá az „Egy­házi szónoklattan kézikönyve“, valamint a három kötetre terjedő Egyházi szónoklat tör­ténelme. Gyakran kereste fel értékes írásai­val a Dunántúlt is. Rézbányay dr. a hittudományok és a ká­nonjog doktora, szentszéki ülnök, zsinati vizsgáló, egyházmegyei censor és a vigilantia bizottság tagja. XV. Benedek pápa ezelőtt néhány hónappal kamarásává nevezte ki. Az új tiszteletbeli kanonok úgy az egyházme­gyében, mint Pécs város papi és világi tár­sadalma körében osztatlan tiszteletet, szere­­tetet és becsülést vívott ki magának, kedves, előzékeny modorával, nemes gondolkozásá­val és ritka szerénységével. Tanítványai ra­jonganak érte, mint igazságos, bölcs, vonzó előadású professzorukért. A királyi kegy valóban méltó egyénre esett; Rézbányay dr. jól megérdemlett ma­gas kitüntetése mindenkit örömmel és meg­elégedéssel fog eltölteni. BBHBBb­fiBBflBBHBBBflBnBBBBBBaBBBBBBBBBl Szentségimádás A Pécsi Urak Mária Kongregációjának Eukarisztikus szakosztálya ez után is fel­hívja a csatlakozott Kongregációk figyelmét a június 4-én, vasárnap a Székesegyház Corpus Christi kápolnájában az Oltáregye­sülettel együtt tartandó közös szentségimá­­dásra és a szent ügy érdekében kéri a meg­állapított szabályok pontos betartását. Az aláírási ív a Corpus Christi kápolna sekrestyéjében lesz kitéve és ugyanott lesz kifüggesztve a szabályzat rövid kivonata is. Az adoráló egyesületek imaórájuk előtt in­nen vonulnak ki a népoltár elé és imaórájuk után ide térnek ismét vissza. A korábban beköszöntött iskolai szünidőre tekintettel az akadályozott iskolák kongre­gációit ezúttal az árvaházak növendékeivel helyettesítik. Az imaórák megfelelően vál­toztatott rendje tehát ez lesz. Délelőtt: 8—V29: az Urak kongregációja; y29—9: az Urinők kongregációja; 9— Váló: az Oltáregyesület; V210—10: az Oltáregyesület; 10— V2II: a Tanítónőképezdei kongregáció; V2II—11: a Felsőleányisk. kongr. (külsők); 11— V212: a Reáliskolai kongr.; V2I2—12: a Reáliskolai kongr.; Délután: 12—V2I: az Urinők kongregációja; V2I—1: a megyei árvaház növendékei; 1— y22: a Matessa-árvaház növendékei; 1 -12—2: a Zárdai polgári leányisk. kongr.; 2— y23: a Zárdai polgári leányisk. kongr.; y23—3: a Pius-gimnázium kongr. (belsők); 3— y24: a Pius-gimnázium kongr. (külsők); y24—4: a Tanitónőképezd. kongr. (külsők); 4— y25: a Tanítónőképezdei kongregáció; v25—5: az Oltáregyesület; 5— V26: az Oltáregyesület; V26—6: az Urak kongregációja: DUNÁNTÚL HÍREK. — Áldozócsütörtök. Húsvét után a negy­venedik napon üli az egyház az Üdvözítő mennybemenetelének emlékezetét. E na­pon zárul le a szűkebb értelemben vett hús­véti időszak (a húsvéti ünnepkör pünkösd utáni szombatig tart). Áldozócsütörtökön az egyházi szertartásban is kifejezésre jut a Megváltónak e földtől való megválása. A nagymise alatt evangélium közben eltávolít­ják az oltárról a feltámadt Krisztus szobrát és a nagy húsvéti gyertyát, amelyet nagy­szombaton szenteltek. Az összes pécsi tem­plomokban holnap ünnepi istentiszteletek lesznek. A székesegyházban délelőtt 9 óra­kor pontifikális nagymise lesz, délután 3 órakor ünnepi vecsernye, este 6-kor pedig badi-litánia szentbeszéddel. — Uj műszaki tanácsos. A király Bene­dek László államépitészeti főmérnöknek a szentesi államépitészeti hivatal vezetőjének a műszaki tanácsosi címet díjmentesen ado­mányozta. Benedek László főmérnök hosszú időn át a pécsi államépitészeti hivatalnál működött és mindössze féléve nevezték ki a szentesi hivatal vezetőjévé. — Pécsegyházmegyei hírek. Gróf Zichy Gyula dr. megyés püspök a magyar tudo­mány­egyetemi alap kegyuraságához tarto­zó palotabozsoki plébániára a kul­tuszminiszter bemutató levele alapján G­a­á­l Sándor dárdai esperes-plébánost és a né­metkéri plébániára Frost Péter palotabo­zsoki adminisztrátort nevezte ki. A megyés főpásztor a dárdai esperesi kerület tisztsé­gét Erős Károly lőcsi plébánosra ruházta és a dárdai plébánia ideiglenes vezetésével Reinhardt György paksi káplánt bízta meg. H­a­­ Pál németkéri ideiglenes admi­nisztrátort a megyés püspök Hőgyészre he­lyezte. — Kitüntetett pécsi népfelkelő. A hadse­regparancsnokság Lasztovicza Illés népfelkelő tizedesnek, a 19. népfelkelő gya­logezredben, az ellenség előtt tanúsított vi­téz magatartásáért az 1. osztályú ezüst vi­­tézségi érmet adományozta. — A Julián egyesület kápolnája. P­o­z­s­g­ay József kanonok a Julián egyesület ká­polnájára három koronával járult hozzá. Igaz Béla dr. kanonok ugyanerre a célra 50 koronát adományozott, mely jótékony­ságért hálás k­özönetet mond a vezetőség. — Hadikölcsönjegyzés. A szászvári plé­bánia hívei Szabó Géza tb. pápai káplán plébánosnál a IV. hadikölcsönre 230.900 ko­ronát, az első háromra 370.000, összesen 603.900 koronát jegyeztek. — A pécsi határ kiigazítások. Pécs város külterületén fekvő birtokosok és pedig: Alsókismélyvölgy, Nagydaindol, Közép­­daindol, Szkókó, Csurgó, Kisdaindol, Bálics, Rókus, Aranyhegy, Csoronika, Felsőmakár, Makáralja, Füzes, Berek, Keszüi-gát,­­Me­gyeri-legelő, Északi-megyer, Déli-megyer, Döghányó és Ispitaalja dűlőkben ingatlan­nal bíró tulajdonosok a jelzett dűlőkben ez időszerint folyamatban levő kataszteri rész­letes felmérésnél az eljáró mérnökök tájé­­kozódhatása, de másrészt a saját jól felfo­gott érdekükben is birtokhatáraikat a sar­kokon jelöljék meg és ezenkívül minden bir­tokos egy ideiglenes fakarót (zsindelyt) ver­jen le, még­pedig lehetőleg mindenütt az in­gatlanának út melletti szélén, amely karóra (zsindelyre) olvashatóan közönséges trónnal írja rá az ingatlan tényleges, illetve telek­könyvi tulajdonosának nevét és lakását. Ez a határ és tulajdonos megjelölés minden in­gatlan tulajdonosnak a saját érdeke, mert a mostani felmérés adatait a telekkönyvön is keresztül vezetik és így a hiányosan, vagy az egyáltalán nem eszközölt megjelölés folytán később esetleg szükségessé váló ki­igazítás csakis a mulasztással terhelt birto­kos költségére lesz eszközölhető. — Az Urak Kongregációjának évzáró ünnepe. A Pécsi Urak Mária-Kongregációja június elsején, áldozócsütörtökön a Pius­­internátus kápolnájában reggel fél 8 órakor tartja hálaadó évzáró ünnepét. A szentmise alatt a tagok közös szentáldozáshoz járul­nak, mise után pedig ünnepies Te Deum re­keszti be a lefolyt kongregációs évet. — Az alkalmatlanok pécsi sorozása. Az alkalmatlanoknak ujabbi pótszemléjét Pé­csett a következő sorrendben és időpontban tartják meg: Junius 13-án: az 1897—1891. évfolyambeli pécsiek; Junius 14-én: az 1890—1881. évfolyambeli pécsi illetőségűek; Junius 15-én: az 1880—1878. évfolyambeli pécsi és az 1897—1893. évfolyambeli vidéki illetőségűek; Junius 16-án: az 1892—1887. évfolyambeli vidéki illetőségűek; Junius 17-én: az 1886—1878. évfolyambeli vidéki illetőségűek. A pótszemlékre a jelentkezők névre szóló idézést kapnak. A szemlét az Uránia helyi­ségében tartják. — A város kávészükséglete. A kávéval is baj van. A rossz, vizes tejhez alig lehet ká­vét kapni. Ennek a jövőre várható kávé­mizériának elejét veendő Pécs város biz­tosítani óhajtja a lakosság kávészükségletét. Ez okból értekezlet lesz a városházán, hol­nap csütörtök délelőtt 11 órakor. Tichy Ferenc dr. városi tanácsos meghívta az ér­dekelt kávésokat és kereskedőket. Az érte­kezleten meghívó nélkül is résztvehet min­den érdekelt.­­ A kórházi alkalmazottak segélye. A városi közkórház alkalmazottainak Pécs város törvényhatósága június 24-én tartott közgyűlésen háborús segélyt szavazott meg és pedig a háromnál több gyermekes alkal­­alkalmazottaknak évi rendkívüli segélyt, a többi alkalmazottaknak pedig 20%-os se­gélyt a kórházi alap terhére. A belügymi­niszter most leérkezett leiratával a közgyű­lés határozatát jóváhagyta és a kiutalást a kórház költségvetésének terhére engedé­lyezte. — Hir orosz fogságból. A rokkantan haza­érkezett Bak­y István tartalékos hadnagy útján üdvözletet küldtek hozzátartozóiknak Krasznojarszkból Magda Elek hadnagy Vásárosdombó és B­é­k­e­f­i hadnagy Mo­hács. — Hősi halál. Ifj. S­z­á­m­p Ádám az 52. gyalogezred közkatonája 26 éves korában a déli harctéren szerzett betegségében ma meghalt a pécsi csapatkórházban. A hős ka­tonát csütörtökön délután fél 3 órakor teme­tik katonai pompával­ a központi temető, ravatalházából. A gyászmise az Ágoston­­téri plébánia­templomban lesz május 2-án délelőtt 9 órakor. Halálát szülein kívül, bá­natos arája gyászolja. B­a­r­t­a­­ Pál hadapród teveli tanító az orosz harctéren május 15-én hősi halált halt. V­u­c­s­k­ó János 19. honvédgyalogezred­­beli honvéd a honvédcsapatkórházban meg­halt. Temetése június 1-én délután 3 órakor lesz a pécsi központi temetőből. — A Dunántúl nyomda részvénytársaság közgyűlése. A Dunántúl nyomda r. t. június 16-án délelőtt 11 órakor a pécsi Katholikus Legényegylet helyiségében V. rendes évi közgyűlését tartja. Tárgysorozat: 1. Az évi mérleg s az igazgatóság jelentésének elő­terjesztése. 2. A felügyelő-bizottság előter­jesztése és a fölmentvény megadása. 3. Egy igazgatósági tag választása. A közgyűlésen szavazati joggal csak azok bírnak, akik az alapszabályok értelmében a részvénytársa­sági pénztárnál részvényeiket a közgyűlés előtt leteszik és vagy személyesen vagy iga­zolt képviselőik által vannak jelen. — Bérmáláskor a fiukat és leányokat jó járású órával lepjük meg. Különösen ajánl­hatjuk Láng Ernő már. órás speciális óra­üzletét Pécs, Király­ utca 15. Javítások elfo­gadtatnak. Csütörtök, június 1.

Next