Dunántúl, 1916. szeptember (6. évfolyam, 200-222. szám)
1916-09-01 / 200. szám
i hírek. Katonai érdemkereszt. A király az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül a 6. gyalogezredben Ljubic Vince, Sohár József és Jaroimek Egyed századosoknak, Bechmann Frigyes tartalékos főhadnagynak, Balog Dezső és Krams Oszkár tartalékos hadnagyoknak, valamint az ellenség előtt elesett Kubasek Győző tartalékos főhadnagynak és Mangold Károly tartalékos hadnagyok a hadidiszítményes katonai érdemkereszt 3. osztályát adományozta. — Signum laudis. A király megparancsolta, hogy az ellenséggel szemben tanultott vitéz magatartásuk elismeréséül Rumszauer Ferenc 52. gyalogezredben tartalékos hadnagynak, valamint a 6. gyalogezredben Gross Márton, Matakovics József, Tumisz Ottó, Elek Pál, Pécsi Imre, Kovács Sándor, Gavara István és Ernst Károly főhadnagoyknak, valamint Huber István tartalékos hadnagynak a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul hassék. — A vármegye virilistái. Az 1886. XXI. t.-c. 25—28. §. értelmében az adókimutatáson szeptember 4-től 11-ig közszemlére lesznek kitéve. A XXI. t.-c. 26. §-a szerint, akik állami adójukat kétszeres számítását jogcímük alapján igénybe venni óhajtják 1917- re, szeptember 11-ig az alispánnál írásban, vagy 12-én d. e. 9—12 és d. u. 3—5 óráig az igazoló választmány előtt szóval jelentkezzenek. — Käufer Mór dr. emléke. Käufer Mór dr. kórházigazgató főorvos halála alkalmából. u dvig Ferenc dr. városi tiszti főorvos helyettes a következő felhívást intézte a pécsi hatósági és gyakorló orvosokhoz: Igen tisztelt Kortárs Urak! Dr. Kaufer Mór, városi közkórházi igazgató úr elhunyta feletti részvétünk kifejezése céljára kérem szíveskedjenek jelen gyűjtőivre kegyes hozájárulásukat feljegyezni. Az egybegyülő összeget a hadi özvegyek és árvák alapjának gyarapítására fogjuk, koszorúmegváltás címén, a pécsi orvosi kar nevében, felajánlani. Pécs, 1916. augusztus hó 28-án. Ludvig Ferenc dr. tiszti főorvoshelyettes. A felhívásnak ez az eredménye lett: Ludvig Ferenc dr. 10 K, Doktor Sándor dr. 30 K, Kelemen Mihály dr. 10 K, Weisz Ármin dr. 10 K, Blau Adolf dr. 10 K, Fodor Ignác dr. 10 K, Schick Jácint dr. 10 K, Lóránt Lipót dr. 10 K, Szilárd Ármin dr. 10 K, Tolnai Vilmos dr. 10 K, Breuer József dr. 10 K, Cholnoky Ferenc dr. 10 K, Jellachich István dr. 10 K, Lőwy Ignác dr. 10 K, Bors Lajos dr. 10 K, Painz Lipót dr. 20 K, Johan Béla dr. 10 K, Greiner Gizella dr. 10 K. összesen 210 korona folyt be, amelyet a tiszti főorvoshelyettes a polgármester kezeihez szolgáltatott be. — Hős pécsi huszárok. A hadseregparancsnokság az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül a pécsi 8. honvédhuszárezredben Dávid István tizedesnek, Kovács János járőr vezetőnek, Derezsán Béla és Hágó József huszároknak a 2. osztályú ezüst vitézségi érmet, Végh Ferenc szakaszvezetőnek és Bóna József huszárnak pedig újólag a bronz vitézségi érmet adományozta. Az I. kerületi lisztutalványkiadó bizottság a belvárosi állami elemi fiúiskola első emeletén eddig naponta délelőtt 11—12 óra között tartotta hivatalos óráit. A behatásokra való tekintettel az I. kerület hivatalos óráit ezentúl este 7—8 óra között fogják megtartani. Ez a rend egyébként a beiratások elmúltával is állandó marad. — A vak katonáknak. D. N. lapunk szerkesztősége utján 2 koronát adott a vak katonáknak. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk. — Előléptetett pécsi katonaorvosok. A király Balog József dr., Lenar Lionel dr., Stein Lajos dr. és Kozma Jenő dr. népfelkelő segédorvosokat a 19. népfelkelő parancsnokság nyilvántartásában népfelkelő főorvosokká nevezte ki. — Tauszig Aladár visszarepülése. Tauszig Aladár a kiváló pilótakapitány ma reggel fél 7 órakor a lóversenytérről gépével felszállott és miután Pécs város felett körülkeringett Újvidék felé vette az útját. Tauszig Aladár útitársával Bauer hadnaggyal egy és egynegyed óra alatt ért el Újvidékre. Már 9 óra előtt megérkezett Újvidékről tőle a telefonértesítés, hogy szerencsésen megérkezett és a kedvező szél folytán a két órás utat most egy és egynegyed óra alatt tette meg. — Beiratások a fémipari szakiskolában. A pécsi állami fémipari szakiskolában az oktatás rendes időben veszi kezdetét. Beiratások szeptember 4-én és 5-én d. e. 9—12 óráig. A beiratásnál a fiuk személyesen tartoznak megjelenni. . . Mindenki vásárolhat tavalyi tengerit. A földmivelésügyi miniszter a tengeri és egyes más termények forgalomba hozatala tárgyában kiadott rendelet hatályát 1916. évi szeptember hó 1-től kezdődőleg Baranya, Bács-Bodrog, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Somogy, Szabolcs, Szatmár, Tolna, Torontál, Veszprém vármegyék, továbbá Baja, Budapest, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Pancsova, Pécs, Szabadka, Szatmár-Németi, Szeged, Székesfehérvár, Újvidék és Zombor sz. kir. városok területére is kiterjesztette. Szeptember 1-től kezdve tehát 1915. évi termésből származó tengerit nemcsak a Hadi Termény-részvénytársaság vagy annak részére bizományosai, hanem saját gazdasága részére takarmányozási, hizlalási és háztartási szükségletre kizárólag és közvetlenül a termelőtől, ennek szabad rendelkezése alatt álló készletéből más is vásárolhat. Ez a vásárlási jog a törvényhatóságokra is kiterjed. A vásárlásnak és vásárolt tengeri elszállításának feltételei továbbra is változatlanul maradnak. Az államsegélyek kifizetése szeptemberben. A hadbavonult pécsi lakosok itthon maradt családtagjai részére szeptember hóra esedékes államsegélyt Pécs város főpénztáránál a következő napokon fizetik ki. A segélyek kifizetését mindenkor délután 4 órakor kezdik. —z idegenek bejelentése. Minthogy a közel napokban több pécsi családnak is érkezhetik különösen erdélyi látogatója, azonkívül pedig az iskolaév is hamarosan megkezdődik, a rendőrség ez után is felhívja a közönséget, hogy a hozzájuk érkező idegeneket haladéktalanul jelentsék be a városi bejelentő hivatalnak (II. emeleti 66.) a szokott módon. — Sertéshizlalási engedély a városnak. A belügyminiszter ma érkezett leirata közli a várossal, hogy engedélyt ad további 600 sertés hizlalására és az ehhez szükséges tengeri mennyiség beszerzésére. A város már eddig hizlalás alatt álló és az újabban engedélyezett sertések hizlalására már legutóbb 14 vagon tengerit foglalt le. Ennek megszerzése tehát most már a miniszteri rendelet értelmében nem ütközik nehézségbe. — Kitüntetett pécsi honvéd. A hadseregparancsnokság Lettner Ferenc 19. honvédgyalogezredbeli honvédnek a 2. osztályú ezüst vitézségi érmet adományozta az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül. — A közszükségleti cikkek árának maximálása. Az eddig érvényben volt miniszteri rendeletek értelmében a törvényhatóságok első tisztviselői csak a belügyminiszter előzetes hozzájárulásával állapíthatták meg egyes cikkek legmagasabb árait. A napokban azonban új nagyfontosságú rendelet érkezett Pécs városához, amelyben a belügyminiszter felhatalmazást ad a polgármmesternek, hogy bármely közszükségleti cikk árát maximálhassa előzetes belügyminiszteri jóváhagyás nélkül is. A régen várt és praktikus rendelet módot ad a törvényhatóságoknak, hogy a kereskedőket és más árusokat portékáik eladására kötelezhessék is és gátat vet az árucikkek spekulációból való felhalmozásának. Az eladási kényszert Pécsett elsősorban a cukormizéria enyhítésére fogja a város felhasználni. Egyúttal előkészületben van a cukornak utalványok alapján való forgalomba hozatala is. A közszükségleti cikkek árát maximáló rendeletnek egyébként rövidesen üdvös hasznát reméljük a tűzifa, ruha és cipő drágaság korlátozásában is. — A pécsi jogakadémia új tanéve. A pécsi püspöki jogakadémiában, a Dunántúl és Délmagyarország ezen egyetlen jogi főiskolájában az 1916—17. tanév első felére szóló beiratások, szeptember 1-től szeptember 15- ig bezárólag, naponkint délelőtt 1órától 12 óráig, az intézet igazgatói helyiségében (Pécs, Király utca 42. szám alatt) eszközöltetnek. A késedelem igazolása esetén szeptember 16-tól október 14-ig bezárólag utólagos felvételnek van helye. A rendes, illetőleg pót- vagy ismétlő vizsgálatok szeptember 9—14-ike között fognak megtartatni. A „Veni Sancte“-val egybekötött tanév megnyitása szeptember 15-én lesz. Az előadások szeptember 16-án kezdődnek. Rendes hallgatókat azok vehetők fel, akik vagy teljes főgimnáziumi érettségi vizsgálat, vagy főreáliskolai teljes érettségi és ezenfelül főgimnáziumi latin nyelvi és irodalmi pótló érettségi vizsgálatok sikeres letételéről bizonyítványokat tudnak felmutatni. Ily bizonyítványok hiányában csak rendkívüli hallgatóként való felvételnek van helye. Tandíj annyiszor 2 korona, ahány heti órára a hallgató beiratkozik. Szegénysorsú, de szorgalmas és jó előmenetelű hallgatókat a tanári kar teljes vagy féltandíjmentességben részesít. Ezenkívül fizet a joghallgató az első félévben 6 korona könyvtárt, díjat és minden félévben 10 koronát az országos tanári nyugdíj javára. — A sima vassodrony beszerzési módja. Egy pécsi kereskedő azon kérelemmel fordult a honvédelmi minisztériumhoz, hogy adjon neki engedélyt 1000 kilogramm vassodronynak valamely gyárban való megvételére. A honvédelmi miniszter ma érkezett elvi jelentőségű leirata közli a várossal, hogy Magyarországon a simadrót a katonaság részére nincs igénybe véve és bármely magyarországi gyárban vásárlási engedély nélkül megrendelhető. A polgári fiúiskolában a beiratások csak szeptember 10-én kezdődnek, Veni Sancte 14-én és a rendes előadások kezdete szeptember 15-én. A javító és felvételi illetve tantervkülönbözeti vizsgákat szeptember 8. és 9-én tartják meg. A behratási díj 20 korona. A polgári fiúiskolai behatásokat a Hunyady utca 17. számú épületben tartják meg, ahol a polgári fiúiskola elhelyezést nyer. — Katonatemetés: Schwarz Izidor a 19. honvédgyalogezred közlegénye meghalt Pécsett. Temetése ma délután 6 órakor volt, az izraelita temetőből katonai pompával. 1— 425 számig szeptember 13-án 432—1000 „ „ 14-én 1001—1638 ., „ 16-án 1641—2039 „ „ 18-án2041—2481 „ „ 19-én 2491—3008 „ „ „ 20-án 3011—3512 „ „ 21-én 3521—3999 „ „ 23-án 4001—4460 „ „ 25-én 4461—4280 „ ., 26-án 4981—5180 „ „ 27-én 5181—5340 „ „ 28-án 4. oldal, DUNÁNTÚL’ 71 Péntek, szeptember 1.