Dunántúl, 1916. október (6. évfolyam, 226-250. szám)

1916-10-03 / 226. szám

Kedd, október 3. A nagyszebeni csata A német katonák már román földőn harcolnak (A Dunántúl tudósítójának telefonjelentése.) Berlin, október 2. A Berliner Tageblatt írja: A nagyszebeni csatában a románok össze­törése után a bajor alpesi hadtest legna­gyobb része a Vöröstorony szorostól délre román területen harcolt és most harcba bo­csátkozott a Robu-Carmneni vonalon délről előrenyomuló román erőkkel. A Fogarasi hegyekben összeszorult hadsereg töredékei­nek felszabadítására a románok heves táma­dást indítottak Nagysenknél, de vissza­vertük. Székelyudvarhelynél biztosító csa­pataink lassan visszahúzódnak főállásaikba. A hevesen utánuk nyomuló román erők je­lentékeny veszteséget szenvednek. Román hivatalos jelentés (A Dunántúl tudósítójának telefonjelentése.) Bukarest, október 2. A román vezérkar közli: 30-án haderőnket Nagyszeben vidékén több oldalról túlerőben lévő ellenség támadta meg. 3 napos harc után helyreállítottuk az össze­köttetést dél felé, miközben az ellenséget visszavertük, amely ezen csapatainkat, ame­lyek dél felé vonultak vissza , megtá­madta. Corabiánál kisebb ellenséges partraszállí­­tási kísérletet visszavertünk. A románok hadműveletei (A Dunántúl tudósítójának telefonjelentése.) P­á­r­i­s október 2. Lahováry román követnek, aki részt­­vett a nemzetközi gazdasági konferencián kézbesítették a sajtónak szánt táviratot, amely arról számol be, hogy a bekerítés ve­szélyével fenyegetett helyi balsiker nem be­folyásolja az erdélyi hadműveleteket. ¥»»W**»M»*WW**¥***W¥»WW^ft** A Deutschlandon * König kapitány élményei Pécs, október 2. König kapitány, a Deutschland német ten­geralatti kereskedelmi hajó parancsnoka, könyvet írt hajójának meseszerű útjáról. A könyvnek egy érdekes fejezete szól arról, hogy az angolok hogyan akarták a Deutsch­­landot elfogni. A fejezet a következő: Minél inkább haladtunk a nyílt tengeren, annál erősebben volt érezhető a hullámverés, amely hajónkat alaposan himbálta le-oda. Amint függőágyamban feküdtem, alaposan éreztem a hullámok mozgását. Egyszerre csak felhangzik az ágyam fölött levő halló­csőből: — Huijó! Eyring, a szolgálattevő tiszt jelentette, hogy a láthatáron fehér világosság látszik. Kiugrottam az ágyból és lépcsőkön s létrá­kon a fedélzetre siettem. Csakugyan éppen velünk szemben egy fehér sugárkéve lát­szott, amely mindig közelebb jött. Parancsot adtam riadóra és a következő pillanatban hajónk már elmerült. És ekkor egyszerre csak elfogott a nagy biztonság érzete. Furcsa út ez a mi utunk. Megy a fegyver­telen kereskedelmi hajó és egyszerre csak feltűnik az ellenség, néhány gránátot küld fe­lénk, a tornyunk megsemmisül, a víz hatol be hajónkba és nemsokára valamennyiünket eltemet az Északi-tenger vize. A víz csak­ugyan fölénk borult, csakhogy mégis mi vol­tunk fölül. Mi­ uralkodtunk ,rajta még alant is! Utunkat aztán a víz alatt folytattuk tovább. Hajnalig voltunk a víz alatt és hajónk reggel négy órakor bukkant fel ismét a habokból. Már világos volt. A tenger nagyon hullámos. A távolban néhány halászbárkát pillantot­tunk meg, amelyek erősen küzdöttek az ár­ral. Bent a hajóban nem volt valami kellemes. A hullámok igen erősen dobálták az egész alkotmányt és ezt gyomrunk nagyon meg­érezte. Azonban a fedélzeten is bajos volt tartózkodni, mert a hullámok minduntalan keresztülcsaptak rajta. A torony egyik ol­dalán még valahogy tűrhető volt a helyzet, mert a szél az ellenkező oldalról járt és ezt a részt a hullámok megkímélték. Ott verőd­tünk hat csoportba, amennyien épen elfértünk és szívtuk magunkba a nagyszerű friss le­vegőt. Csakhogy itt is megtörtént, hogy a hullámok elborítottak minket felével, így megyünk egész napon. Olykor találko­zunk idegen gőzösökkel. Mikor messziről meglátjuk őket, irányváltozással kitérünk az útjukból. Estefelé a tenger csendesebb lett és a nap vörösen áldozott le nyugaton. Mindenki, akit a kötelessége nem kötött le a hajó belsejébe, feljött a fedélzetre, hogy friss levegőt s egy cigarettát vagy egy pipa dohányt szívjon. Ilyenkor nincs etikett. Mindnyájan egyformák és együtt vagyunk. Közben nézegetjük a láthatárt. Több szem többet lát. Némely embernek meg épenség­­gel olyan a szeme, mint a sólyomé. Az esthomályban egyszerre két hatalmas árboc tű­nik fel, nemsokára látunk kémé­nyeket és láthatóvá válik az egész hajó. Prizmás üvegeinkkel vizsgáljuk útját, hogy megállapítsuk az irányát. Irányváltozással a víz fölött akarunk útjából kitérni. Mikor megállapítottuk a hajó irányát, elő­vettem a térképet és egyszerre meghökken­tem. Hohó, hiszen ennek a hajónak olyan az iránya­, hogy azzal egyáltalán nem futhat be semmi kikötőbe. Az irány, amelyen halad nem vezet kikötő felé. Micsoda bolond hajó az, gondoltuk és mondtuk, amely egyenesen a sziklás partok felé halad. Ott valami nincs rendjén. Világos júniusi éjszaka volt. Jól láttunk. Észrevettük, hogy a hajón hatalmas semleges lobogó leng. Azt is láttuk, hogy a hajó közepére valami név volt ráfestve, me­lyet azonban nem tudtunk elolvasni. Egyik segédtisztem felkiáltott: — Miért nem vonja be a hajó éjszaka sem a lobogót és miért kellett a hajó nevét olyan feltűnően ráfesteni? Nekem ez a fickó gya­nús! • • Nekem is az volt a nézetem, annál is in­kább, mert nem tetszett nekem sem a hajó iránya. Elhatároztam, hogy nem merülünk le. Hiszen irányaink úgyis elágaznak egymás­tól. Azonban a hajó ebben a pillanatban éles fordulatot vett és eg­ynesen felénk tartott. Láttuk, hogy minden úgy van rajta elhe­lyezve, mintha gyanútlan kereskedelmi hajó lenne. Mindenkit a fedélzet alá parancsol­tam. Kiadtam a parancsot az alámerülésre. És ekkor a következő dolog történt: Alig vette észre a hajó alámerülési szándé­kunkat, amikor egyszerre elfordult tőlünk. Még láttuk, hogy sietve igyekszik odébb ál­lani. Ezzel aztán a hajó vallomást tett rossz lelkiismeretéről. Azt hitte, hogy keresztül láttunk a szándékán és menekült. Menekült, mert azt hitte, hogy a következő pillanatban torpedót kap. Jót nevettünk a markunkba.­­ Pedig milyen nagyszerű volt a terv. Nekünk­­ még csak egy kicsit kellett volna közelebb jönnünk a hajóhoz, hogy az egyszerűen ránk vethesse magát. A modern tengeri rabló megjárta.­­ Két óra múlva ismét felszinre bukkantunk­­ és bármerre néztünk, nyomát se láttuk az idegen hajónak. Alaposan megijedt tőlünk és úgy megfutott, hogy keresve se lehetett volna mgtalálni. DUNÁNTÚL HÍREK. — Lipót rendes honvédezredes. A király Tihanyi József 17. honvédgyalogezred­­beli ezredesnek, egy népfelkelő gyalogezred parancsnokának, az ellenség előtt tanúsított vitéz és eredményteljes magatartása elis­meréséül a Lipót-rend hadidiszítményes lo­vagkeresztjét adományozta díjmentesen. — Signum laudis. A király megparan­csolta, hogy az ellenség előtt tanúsított vi­téz magatartásuk elismeréséül L­i­p­c­s­e­y Márton 1. honvédhuszárezredbeli százados­nak újólag, Vas Antal dr. 52. gyalogezred­ben tartalékos főhadnagynak. Molnár András 69. és E­b­e­r­e­w­e­i­n Gusztáv 52. gyalogezredbeli tartalékos hadnagyoknak a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék. — Kinevezés a vármegyénél. Szily Ta­más főispán a vármegyei főispáni titkári teendők elirásával Kosz­its Béla tb. me­gyei aljegyzőt bízta meg. — Kitüntetett pécsi honvédtisztek, A ki­­az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartá­suk elismeréséül a 19. népfelkelő gyalogez­rednél beosztott F­a­l­u­d­y László 1­4. és W­e­­s­c­h­a József 19. honvédgyalogezredben tar­talékos főhadnagynak a hadidiszitményes 3. osztályú katonai érdemkeresztet adomá­nyozta. — Egy érdekes pör vége. A mustkorában tüzetesen ismertettük azt a pert, amelyet Vaszary János festőművész indított Keszthely városa ellen a volt hercegprímás portréjának átfestése miatt s amelyben fe­­lebbezés folytán a pécsi Ítélőtábla is ítéletet hozott. A keszthelyi tanács ugyanis nem volt megelégedve Vaszary művészi remeklésé­vel s a gyönyörű képet egy vándorló piktor legénnyel átfestette. A művész a kép helyre­állítása végett pert indított Keszthely ellen, amelyet a kúrián­ meg is nyert. A kúria ki­mondta, hogy a műalkotáson a tulajdonos is csak az alkotóművész hozzájárulásával esz­közölhet változást. Ennélfogva a legfőbb bíróság utasította a nagykanizsai törvényszé­ket, hogy állapítsa meg, vájjon a képet visz­­sza lehet-e állítani régi állapotába, vagy meg kell semmisíteni. A törvényszék beavat­kozására azonban nem lesz szükség, mert a perben álló felek kiegyeztek. Keszthely vá­rosa kötelezte magát, hogy a portrét eredeti állapotába helyezteti vissza s a művész kár­pótlása helyett 500 koronát fizet a vak ka­tonák javára. Ha azonban­ Vaszary festő­művész vállalkozna a kép helyreállítására, a város utabbi 500 koronát ad a vak kato­náknak. Ezenkívül Keszthely viseli a per­költségeket is. — Elhunyt táblabiró. Sonnewend Frigyes dr. bonyhádi táblabiró szeptember 30-án meghalt Bécsben. Sonnewend dr. gyo­­morrákban betegeskedett. Baját gyógyítandó Bécsbe utazott és itt operációnak vetette ma­gát alá, de az operáció sem tudta megmen­teni az életnek. Halálának hire nagy meg­döbbenést keltett Bonyhádon. — A gyorssegély alapra. A pécsi városi főispáni hivatalban a gyorssegély alapra az eddigi gyűjtés 3634 , 20 fillért eredménye­zett, amelyhez ma a pécsi rendőrfőkapitá­­nyi hivatal perselygyűjtéseként 30 K 42 fillért csatoltak, amivel a gyűjtött összeg 3664 K 62 fillér.­­ A lelkészek gabonajutaléka. A fölmive­­lésügyi miniszter folyó évi szeptember 24-én kibocsátott 92.554. elnöki szám alatti leira­tában arról értesíti a Magyar Gazdaszövet­séget, hogy az a lelkész, akinek jövedelme részben házilag kezelt földbirtokban van, szintén őstermelőnek tekintendő. Ennek ér­telmében a mezőgazdákat illető gabonajuta­lék jár a lelkészeknek is. Hasonlóképen ős­termelő a miniszter leirata szerint az is, aki bár nyugdíjat vagy máshonnan származó jövedelmet élvez, de néhány hold földet bé­rel és azt saját cselédjeivel munkáltatja. 3. oldal.

Next