Dunántúl, 1917. szeptember (7. évfolyam, 199-223. szám)
1917-09-01 / 199. szám
■ Villány — Az új pezsgőgyár. — A Fürst pince. — Irta: Hárs. Büszkeséggel Írjuk le ennek a baranyai községnek a nevét. Ez a magyar Epernay, nem csupán boráról hires ma már, hanem pezsgőjéről is. Sőt mi több még egyébről is. A kies kis Villány hires arról a hangyaszorgalmú munkáról is, amely a fejlődés útjára állította a falut, jólétet, jómódot teremtett és további szorgos munkára sarkal. Közvetlen a vasút mellett a fasoros gyalogjáró végén ott terpeszkedik a Bartonicsek féle gőzmalom. Reggeltől estig és estétől reggelig zakatol, nem fogy ki a munkából. Balra a Bartonicsek féle szálló mered a magasba, mintha nem is falun, hanem városban lenne. A hegyoldalban kényelemmel berendezett és külsőre is csinos sokat mutató pincék. És a templomon innen a hangyavár: a villányi pezsgőgyár. Modern új épület felszerelten a technika csodáival. Ennek a hangyavárnak a mélyében a gépek, mint emberek és az emberek, mint gépek dolgoznak. A szorgos munkának, a józanságnak ebben a csendes otthonában körülményesen gyártják, készítik a vigasságnak, a mámornak gyöngyöző italát. Ez a pezsgőgyár most sok villányi embert foglalkoztat, de egyben ez a pezsgőgyár az, amellyel most a derék villányiak büszkélkednek. A Schaumburg-Lippe féle pezsgőgyár bemutatására hívák meg a pécsi sajtó képviselőit és a tárágyi férfiakat a kedves villányiak. Késa József tanító volt a kirándulás lelke és reszője. Pécsről Ember János kir. tanfelügyelő, Kórody Miklós, tanutóképezdei tanár, Haksch Lajos anyakönyvvezető, Török József dr. segédtanfelügyelő, Szendrődy Géza, Mátyus István, Heinerermann Antal igazgatók, Gőber Károly tanító, Lenkei Lajos és Linder Ernő szerkesztők vettek részt. Az új pezsgőgyárban Naredy igazgató kalauzolta a kiváncsi csoportot, akikhez még Bencze Linó villányi káplán is csatlakozott. A kirándulók Naredy igazgató szakszerű magyarázata mellett, amelyet németből Lenkei Lajos frirlitott át tipjárták a két emeletnyi mély pincének minden régés-zugát. Meglepődtek a több ezer ’’ -rés hatalmas boros hordókon, a befalazott és üreggel bélelt betonhordókon. Végignézték a kész pezsgők raktárát. A már négy évvel ezelőtt gyártott pezsgők szép sorrendben kettősivel fekszenek el egymás mellett. Mintegy 500.000 üveg pezsgő várja az idők múlását. A gyárban az itt rekedt francia főmunkások, az öreg Remi bácsin kívül francia és orosz foglyok dolgoznak. A könnyebb munkákat, mint címkék felragasztása stb. női munkaerők végzik. A modernül berendezett gyár különös tekintettel van a munkások kényelmére, akiknek külön étkező, vetkőző, mosdó helyiségek állanak rendelkezésére. A gyár felszerelése is teljesen modern. Egy gépet a háború alatt hoztak ki Franciaországból Svájcon keresztül. Naredy igazgató bemutatta a társaságnak a pezsgőgyártás módját. A lezárt palackok forgatását fektetését, a pezsgő fagyasztását, amely különös érdeklődést keltett. Megkóstoltatta a pezsgőt cukrozatlan állapotban, mint fojtott bort. Bemutatta a faládák készítését, a gyár bélyegzőjének rásütését, a dugaszolást, az üvegnek géppel, v.:átoros erővel való tisztítását. Amikor Naredy igazgató készséges kalauzolása mellett a több mint egy óráig tartó tanulságos szemle véget ért, következett a gyár virágokkal díszes terraszán a pezsgő kóstolás. A legfinomabb pezsgők vonultak az asztalra, közöttük a villányi pezsgőgyár specialitása a vörös pezsgő. Eddig a vörös pezsgőt „gyüdi siller“ néven ismertük és úgy készült, hogy a pezsgőbe vörös bort öntöttek. Most vörös borból gyártják a pompás italú vörös pezsgőt. A villányi pezsgőgyár, amely a Schaumburg Lippe uradalom eladása következtében részvénytársasággá alakult át, most kezdette meg a négy évig pihent pezsgőkészletnek a szétküldését. Legfőképen Németországba szállítják a pezsgőt. A villányi pezsgő amilyen kitűnő olyan drága is. Egy üveg gyári árban 25 korona, mire kikerül a gyárból és a kávéház asztalán foglal helyet addigra meghaladja a 30 koronát is. Szóval nem szegény embernek gyártják a gyöngyöző pezsgő italt. . A villányi pezsgőtől felvillanyozott társaság megtekintette még a Fürsst Konrád cég földalatti birodalmát. A hatalmas, sokfelé ágazó pince gyűjtő központja a Villányban és környékén termő jó boroknak. Ember magasságú hordók állnak egymás mellett. Itt, a fiatal tulajdonos, aki tartalékos főhadnagy és csak rövid szabadságra tért haza, tart érdekes előadást a pincéről, a borokról. A pince mélyen fekszik lenn, felette temető van. A boroshordót a koporsótól csak néhány földréteg választja el. Végignézzük a pincét, végig hallgatjuk érdekességeit, de visszaadni már nem lehet. Annyira hozzá van kötve minden a helyszíni szemléléshez, hogy anélkül nem lehet hó 2. oldal DUNÁNTÚL Szombat, szeptember 1. Magyarok vagyunk-e még? Pécs, augusztus 31. Alig tíz esztendeje, hogy a nemzeti küzdelem a magyar nyelv jogaiért, az önálló magyar hadseregért, a magyar faj érvényesüléséért lezajlott. Alig tíz éve, amikor a magyar intelligencia kabátján ott díszlett a tulipán, a magyar középoszály pedig lobogó lelkesedéssel járult a választói urnákhoz, hogy először adjon mandátumot pénz és anyagi előnyök nélkül a magyar nemzeti cél képviselőinek. Ha abban az időben valaki azt merte volna mondani, hogy tíz év után akad olyan napilap az országban, amely a magyar nemzeti célgondolat védelmezőit meg meri támadni azért, mert kötelességüket a honárulással szemben teljesítik, ha valaki azt merte volna mondani, hogy ezt a nemzeti szempontból veszedelmes akciót a magyar sajtó csak úgy immel-ámmal kifogásolja, bizony a bolondok házába csukták vlána. És ma, tíz évvel a nemzeti küzde- lem után és negyedik évében annak a rettentő világégésnek, amely a magyarságtól az állami terület épségének megtartásáért életben és vérben oly nagyarányú áldozatokat kívánt, büntetlenül, sőt a vezetők passzív rezisztenciája mellett mernek egyes csoportok a nemézeti érdekek rovására hitvány politikai játékot fűzni. • A tornán betöréskor hajléktalanná vált székesek, a menekülők százezrei, égő falvak, legyilkolt emberek még egyszer felrázták a magyar társadalom lelkiismeretét és ma egy éve aligha merte volna akár a „Világ , a hát a mögötte álló radikális csoport azokat a honárulókat, az oláh hadsereg előhirnökeit, kémjeit védelmébe venni, akik dacára úgynevezett laterner voltuknak, minden rendű és rangú magyar és szász magántulajdonnak kifosztásában elsők voltak. Akkor még nagyon élénken élt a köztudatban az oláh pópák és daszkálok dicső szereplése, akkor még mindenki beszélt arról, hogy a brassói oláh tanárok a „kárpáti sasok“ pünkösdi királysága alatt mily élénk részt vettek a Nagy- Romániát megalapozó munkálatokban, növendékeik pedig mint cserkészek, hogyan szolgálták az oláh hadsereget. Akkor még név szerint is emlegették azokat az oláh tanárokat, papokat stb., akik a magyar hadsereget bocskortalppal fenyegető oláh katonasággal együtt menekültek a megkisebbedett Románia felé. De a magyar közvélemény gyorsan felejt. Ezelőtt fél esztendővel Urmánczyt és társait tapsolta, akit nem az összeesküvések fészkéül szolgáló és részben állami pénzből fentartott intézetek becsukását, de az árulók felakasztását kívánták, ma pedig szó nélkül lenyelik, hogy a „Világ“ és a vele szövetséges lapok gróf Apponyi Albert ellen indítsanak hajszát, amiért a nemzeti védekezésnek minimuma, a legkisebb elégtétel az árulásért és e magyar nemzet ellen nemcsak Goga úrék, de különféle nemzetiségi egyházak által is elkövetett sok vétekért. Hiszen a szegedi hadbíróság állapította meg a zombori görögkeleti tanítóképezde tanárainak és növendékeinek a szerepét a szerb összeesküvés és betörés előkészítésében. Valószínűleg lesz az oláh képezdékről, sőt szemináriumokról is elégséges anyag együtt és ha a kultuszminiszter csupán működésük ideiglenes felfüggesztésével bünteti azokat, ahelyett, hogy mint a zomboriakkal történt, 5—10 évre csukatnák be a tetteseket, ez mindenesetre szelíd és az oláhokra nézve fölötte kedvező intézkedés. De most jön, a java. Amint Apponyi rendelete megjelent, az első, aki erről értesülést kapott, a Világ volt. És pedig honnan? Az oláh papság kezéből, illetőleg oláh püspöki székhelyről. Ha nem volna nemzeti szempontból olyan siralmas a dolog, kacagni volna kedve az embernek. Egyetlen magyar egyház nem élvez Magyarországon olyan széleskörű autonómiát és hívei, fölött nem gyakorol olyan abszolút uralmat, mint az oláh és a szerb egyházak. A magyar papot megtámadják azért, mert Isten áldását imádkozza le a hívőkre, viszont az oláh papnál helyeslik azt, hogy 20 —30 koronáért reá imádkozza az ördögöt annak ellenségére, aki megfizeti őt, hogy dögöljön el a tehene, égjen le a szénája, verje el a jég a vetését stb., stb. Pártatlan forrásokra hivatkozhatunk. A Magyar Néprajzi Társaság közlönyében számtalan ilyen bosszút esküdő imádságformula jelent meg, ezt nem tagadhatók le sem az oláh papok, sem ennek a szabadgondolkodásnak szóvivői, a radikális szabadkőművesek. Hát ha ez az a kultúra, amelyet ők az állami iskolák felvilágosító hatása ellen védelmeznek, úgy gratulálunk nekik, mert sikerült XX. század reformeszméit a X. század gondolatvilágával összeegyeztetniök. Amit Könyves Kálmán királyunk törvény alakjában köztudattá emelt, az oláh kultúra érdekében sikerült a magyar szabadgondolkodóknak visszafordítani és megsemmisíteni. „Le strigiis, que non sunt, nulla mentio fiat.“ Hát csak merjenek még felvilágosodottságról beszélni ezek az urak. Politika nálunk minden, hitvány vásári cserebere. De nem különb azoknak az oláh partoknak az eljárása sem, akik oltalomért először a magyar szabadkőművesekhez szaladnak. Vannak közöttük Rómával egyesült hitűek is. Az egész vásári komédiában legszomorúbb és legnyomorúságosabb a szerepe a magyar sajtónak és a magyar politikusoknak. Egy emberként kellett volna talpraállniuk és megbélyegezniük a Világnak illetőleg a magyar szabadkőművesség egy kisded csoportjának hazaárulással határos mesterkedését. Nem Apponyi személyéről van itt szó. A grófról különböző véleménye lehet a pártpolitikusoknak. De ő itt a magyar nemzet jogait védte bölcs körültekintéssel, sőt túlságos mérséklettel. Ebben a kérdésben, amely nem Apponyié, hanem az egész nemzeté, éppen ugy meg kellett volna mozdulnia minden becsületes magyar embernek, mint ahogy Franciaországban megmozdult minden francia a stockholmi konferencia hírére. Meg kellett volna mozdulniuk a magyar szabadkőműveseknek is és megbélyegezni ezt a politikai csepűrágást és lehetetlenné tenni, hogy a jövőben egyesek kihasználják az ő sajtóorga, numukkal a magyarság érdekeinek rovására. Meg kellett volna mozdulnia a magyar intelligenciának is ha még egy csöpp nemzeti érzés van benne és megtorolni a radikálisoknak ezt a merényletét úgy, hogy minden