Dunántúl, 1917. szeptember (7. évfolyam, 199-223. szám)

1917-09-01 / 199. szám

Szombat, szeptember 1, DUN­AN IX'­L egyes lapnak elmenjen a kedve jövőben a magyar érdekek rovására csinálni politikai csereüzletet. A Világot egy csomó középis­kolai tanár, ügyvéd, bíró, stb. olvassa. Vájjon kihalt belőlük már egészen a magyar lélek? A nagy hagyományokat elfelejtették és csak a mindennapi kenyér gondolata tud még lel­ket önteni elernyedt testükbe? Bezzeg más volna a magyar sajtó, ha olvasóközönsége a nemzeti védelemnek ezen nagy gondolatával tréfát űzni nem engedne, és azonnal tiltakoz­nék az ellen, hogy a szerkesztőségek két­­három embere, saját szakállára kufárkodjék a magyar nemzet létérdekeivel. De hol ma­radnak a politikusok is, akiknek címer­paj­­zsán mindig ott ragyogott a magyarság vé­delme? Egyedül hagyják Apponyit és mun­katársait megküzdeni az ellenséges támadá­sok özönével, ahelyett, hogy bátran és hatá­rozottan kimondanák: a magyarság még min­dig érez magában elég erőt arra, hogy a nemzetiségi árulásokat megtorolja és azok ellen megfelelőkén védekezni tudjon. A ma­gyarságnak nem elég az Apponyi-féle ren­delet, az oláh és szerb egyházak vagyoni és rebnkés önállását kell megszüntetni, ne le­gyen azoknak több joguk, mint bármely más magyar egyháznak. Gondoskodni kell arról is, hogy e nemzetiségek okatása minden fo­kon olyanok által történtek akik nem azért hű polgárai a magyar államnak, mert nya­kukon érzik a zsineget, hanem szívvel, lélek­kel Magyarország mai területének egységét, a magyar kulturközönséghez való tartozást hirdetik és amily lelkes hivei saját népük­nek és anyanyelvüknek, ép olyan meggyő­­ződéses, becsületes hitvallói a magyar álla­mi gondolatnak is. Ezt a magyar önérzetet, magyar szókimon­­dást ma hasztalan keressük. Bárhová né­zün­k csak politikai intrikát, meghigyászko­­dost asztalról lehullott morzsákon való rá­­gódást találunk. Szomorodott szívvel kér­dezzük: Magyarok vagyunk-e még? A német államtitkár Bécsben (A Dunántúl tudósítójának telefonjelentése.) Berlin, augusztus 31. Ki­hlmann államtitkár bemutatkozó látogatásra ma este Bécsbe utazott­ képet alkotni erről a föld alatti birodalom­ról, a borok és boros hordók hazájáról és történetéről. • , A csendes kis Villányról nem is hinné az ember milyen értékes kincseket rejteget a föld alatt. Mert bizony a bor ma drága kincs. Megfizethetetlen. És érdekes, hogy itt, ahol a bortermésnek központja és székhelye van, olyan józanok, olyan szorgosak, olyan mun­kásak az emberek, öröm és büszkeség nézni ezt a szépen fejlődő német ajkú, magyar szivü községet. A munka megbecsülése az, ami előttünk széppé teszi a villányiak életét. A község a maga vezető embereivel, a jólel­­kű esperesplébánossal, Koch Gyulával, az igazgató tanítóval Kiss Vilmossal, az agilis Kész József tanítóval és újabban a pezsgő­gyár igazgatójával Naredyvel, aki már csak azért is rokonszenvezik a sajtóval, mert sógora a most képviselővé választott F­é­­nyes Lászlónak a mindenkinek szimpatikus, önzetlenül harcoló magyar zsurnalisztának munkálkodik a fejlődésén és haladásán. Vil­lány községnek értelmi vezetőségét támogat­ja a nép jólelkűsége, vallásossága és haza­fias érzése. Aki a villányiak között jór- jól ér­zi magát, mert a jó emberek szeretete veszi körül. Érte 8 órakor, mikor megkond­ul a villányi templom kis harangja, háborús áldásra tódul a nép a templomba. A munkából hazatért nép imádkozik. Imádkozik, áldásra megy es­­ténkint már három év óta. Ez a fenséges nép. Mérhetetlen tisztelet és becsü­lés jár ki en­nek a népnek, amely vasszorgalommal dol­gozik, bensőséges áhítattal imádkozik mind­nyájunkért, az elkövetkezendő békéért. Ez Villány ami magyar hazánk Epernayja. A pécsi sírtőmesterek panasza Az 52 filléres kenyérár felemelését kérik Pécs, augusztus 31. (A Dunántúl tudósítójától.­ A városi közélelmezési ügyosztály, mint azt annak idején megírtuk, a barna kenyér maxi­mális árát 52 fillérben állapította meg. Ez az ármegállapítás — mint értesülünk — nem elégítette ki a pécsi sütőmestereket, akik vélt sérelmeik orvoslására most akcióba akarnak lépni. A sütőmesterek panasza a körül forog, hogy 52 fillér maximális ár mellett sehogy sem­ jön­nek ki. A liszt métermázsáját ugyanis 47 ’co­rona 62 fillérért kapják, amelyre még 10 fillér zsákkölcsöndíj és 1 korona fuvarozási költség ráfizetés van. Vagyis egy métermázsa liszt 48 korona 72 fillérbe kerül a sütőmestereknek. A kenyér előállítása is drágább lett, mint ez­előtt. A fát a sütőmesterek 150 koronájával kénytelenek fizetni élenként. A sütőmunká­sok bére heti 50 koronára emelkedett. Meg­drágult azonkívül az élesztő is, amelynek ára a béke­időkhöz viszonyítva 100 nercentes ár­emelkedést mutat. Ezek a panaszai a pécsi sütőmestereknek az 52 filléres kenyérárra vo­natkozólag. Indokul felhozzák még azt, hogy amíg Bu­dapesten a liszt ára 42 korona 40 fillér, addig a kenyér ára 56 fillér. Vagyis úgy álll a dolog, hogy Pécsett 48 koronás liszt ár mellett a kenyér maximális ára csak 52 fillér addig Budapesten 6 koronával olcsóbb lisztár mel­lett, drágább, 56 fillér a kenyér ára Ezek a sérelmek arra indították a pécsi sü­tő­mestereket, hogy a kenyér maximális árá­nak felemelése iránt akcióba lépjenek. A szük­séges tennivalók megbeszélése céljából a sü­­­­tőmesterek augusztus 29-én értekezletet tar­­t­­ottak az Ipartestület helyiségében. Hosszas­­ tanácskozás után abban állapodtak meg, hogy 1­6.­tagú küldöttséget menesztenek N­e­n­d­t­­­­vi­ch Andor polgármesterhez. Kérni fogják,­­ hogy panaszaik figyelembevételével a barna­­ kenyér maximális árát 52 fillérről 60 fillérre­l emeljék fel. A küldöttség, holnap szeptem­ber elsején fog megjelenni Nendtvich An­dor polgármesternél.A pécsi sütőmesterek pa­naszát ez alkalommal Szabó Gallusz pék­mester fogja tolmácsolni. Hogy a pécsi sütőmesterek panasza jogos-e vagy nem ahoz sok szó férhet. Annyi bizonyos, hogy a városi közélelmezési ügyosztály a sü­­­­tőmesterek érdekeit is figyelembe vette akkor, amidőn a barna kenyér maximális árát meg­állapította. Nem gondoljuk, hogy az ügyosz­tály nem terjeszkedett volna ki azokra a kő- s ruh­ményekre is, amelyeket a pécsi sütőiparosok , kérelmük indokolására felhoznak s igy alig­­ indokolt az a kérelem, hogy az 52 filléres árat­­ 60 fillérre emeljék.­­ A jelen viszonyok mellett a fogyasztó kö­­­­zönség érdekei az irányadók és semmiféle ár­­t­emeléssel nem szabad a közönséget elkeserí­­­­teni. Különösen akkor nem, amikor a régi ta­­­­pasztalat mutaja, hogy az élelmicekkeket elő­­állító iparosok sohasem voltak kibékülve a | n-?*állanitott árakkal s azokban mindig érde­­­­keik sérelmét látták. Bizonyos, hogy a pécsi s sütőmesterek az 52 filléres ár mellett se fizet­nek rá, mert bár a felhozott indokok nank­on,­­ vagy szárazon előadva az ő javukra billenti , a mérleget, valóságban még­sem úgy fest a­­ dolo­t, mert polgári hasznukat úgy is megta­lálják.­­ A kenyér árának felemelése ellen tehát már i­őre f­itakozunk a közönség nevében. Nem hisszük, hogy a polgármester helyt fog adni a sütőmesterek kérelmének, amely szerintük lehet indokolt, de ilyen fontos kérdésben, mint a kenyér ára, még­sem lehet irányt adó. 1. utcai. Angster József jubileuma A félszázados pécsi orgonagyár Pécs, augusztus 31. 4 Gyakran látunk lassú léptekkel, gondola­tokba elmélyedve egy igénytelen külsejű, öreg urat a csendes Mária-utcán végigballag­­ni. Aki nem ismeri, aligha sejtené, hogy az a töpörödött, őszbeborult kis ember hazánk egyik jeles férfia, a magyar iparművészet ki­magasló alakja Angszter József. Van-e ki e nevet nem ismeri? Az ő neve fogalommá vált és alig van hazánkban egy falu ahol ne találkoznánk nevével, munkájá­val. Ez a német hangzású név ma ott ragyog a magyar iparművészet történelmének lap­jain. Ez a név 50 év szorgalmas, törekvő és ambiciózus munka hirdetője. Ép a közel na­pokban ünnepelte meg Angszter József ön­álló működésének ötven éven csendes jubi­leumát, visszavonultan a mai idők ko­molyságához illően és szerénysége, ízlése szerint minden külső ünneplés nélkül csa­ládja körében! Angszter József orgonagyáros csendes ju­bileumát meg kell, hogy zavarják a hála és az elismerés hangjai. Elismerés illeti a félszá­zados becsületes, keresztényi munkát, elis­merés illeti a férfit, a nemes szívü embert. Nem hagyhatjuk nyom nélkül elveszni e jelentős eseményt mert kultur esemény az, amelynek maradandó helyet kell biztosítani városunk kulturhistóriájában. 50 év, nagy idő ez a véges emberi életben. De még nagyobb, ha azt oly tartalmas és gaz­dag munkásság tölti be, mint Angszter Jó­zsef életében. Tisztelettel állunk meg a mun­ka e hérosszú előtt és az elismerés pálmáját tesszük le a pátriárka előtt. Ő a munka em­bere volt mindvégig. Ötven és munkássá­gát jelenti ez az ünnep, amely rövid időre örömre hangolja a pátriárka csendes magá­nyát. A szülői villájába elvonult Angszter Jó­zsefet szeretettel üdvözöljük, mint városunk büszkeségét, mint a magyar orgonaépítészet úttörőjét, fejlesztőjét, aki európai hírnevet szerzett a magyar névnek és iparnak! Az 50 évi munkásságra visszatekintő Angszter Jó­zsefnek még sok öröme teljék remek alkotá­saiban és hálás gyermekeiben. Angszter József elsősorban a mienk, pé­csieké .Ötven évvel ezelőtt telepedett le vá­rosunkban, ahol csekély tőkével alapította meg jelenlegi virágzó és országos hírnevű ipartelepét, amelynek fejlesztésében két fia: Emil és Oszkár, aki jelenleg 19-es honvédfő­­hadnagy buzgólkodtak. Ebből a Mária­ utcai gyárból kerültek ki azok a fenséges, monu­­mentális alkotások is, amelyek bármely kul­­turnemzet katedrálisainak díszére válnának. Csaknem ezer orgona hirdeti az ő zseniális tudását és fáradhatatlan munkásságát. Ezek között kiválnak a pécsi, kassai, kalocsai szé­kesegyháziak, a budapesti Szent István ba­zilika csodálatosan szép alkotásai, amelyek évszázadokon át hirdetni fogják az alkotó mesternek Angszter Józsefnek a nevét­ Schultz Imre: Az angol szocialisták békefeltételei (A Dunántúl tudósítójának telefonjelentése.) Bern, augusztus 31. Az angol szocialisták békefeltételeikben követelik, hogy a hadikárok helyreállítását valamint a hadiköltségeket közösen viseljék. Elszász, Lengyelország, a Balkán-államok, Örményország, India, Algír és Írország kor­mányfőiért szavazás útján állapítsák meg.

Next